MIT IS TUDAT A TUDAT?! Függelék.2.

ALVÁSBA MERÜLNI

Jes Bertelsen: A MOST MENYORSZÁGA címû könyve fenti cím alatti fejezete nyomán (: ez ugyan csak azt jelenti, hogy kihagytam pár szót, mert csak zavarólag hatott volna itt, vagy nagyon hosszan magyarázgatnom kellett volna!:)

Az elôzôekben úgy vázoltuk a meditációt, mint életreszóló folyamatot a tudat esszenciájának megvalósítására.  A leírást egy sor állapotra osztottuk fel, amiken keresztül az általános tudat egy életen át tartó gyakorlás révén lassan közeledik ahhoz, hogy realizálja a saját bensô lényegét.  Az állapotok a következôk:  

·       Semleges megfigyelés

·       Nem válogató éberség

·       Nem-cselekvés, mint kétirányú nyitottság

·       Nyelven túliság

·       A tudat nem-kettôs esszenciájának megvalósulása

A gyakorlási lépcsôket a napi tudat általánosan ismert, és alapvetôen jellemzô funkcióihoz képest karakterizáltuk. Ezt az utat és ezeket a lépcsôket különbözô módokon felvázolták a misztikusok és a különféle tradíciók spirituális tanítómesterei újra és újra az idôk során. Ugyanis ha egy ember tényleg elkezd egy egzisztenciális átalakulást a meditáció segítségével, és van egy megfelelô, kompetens útmutatója, lehetôleg egy élô mester személyében, akkor minden türelmes gyakorló éveken belül (5-20 év), a napi gyakorlása révén (1-3 óra) maga is át fogja élni a fenti fázisokat és átváltozásokat a szivében és tudatában.

E munkának az alapja, amint a bevezetôben említettük a megfelelô, árnyalt én-kiélés, és egy alapos terápiás integrációs folyamat, lehetôleg valamely okos és széleskörû önfejlesztô menettel együtt.

Az ember jogosan feltételezheti, hogy ezek a lépcsôk és az ezeknek megfelelô tudatállapotok csak kevés ember számára válnak igazi tapasztalattá.

Egy módon ez természtesen korrekt is, míg másfelôl nézve egyáltalán nem így áll a dolog.

Ugyanis egészen pontosan fogalmazva kijelenthetjük, hogy minden ember minimum egy alkalommal huszonnégy óránként ‘végigjárja’ a fenti lépcsôket.

Mindannyiszor amikor alvásba merülünk a tudat keresztülmegy a vázolt állapotokon, mígnem a mély alvásban megérkezik  – ugyan tudattalanul – a nem-kettôs tudatállapotba.

A spirituális tanítók idôtlen idôk óta tisztában voltak evvel. Már az Upanisádokban megtalálható a princípium leírása: a megvilágosodott nem-kettôs állapot rokon a mély álomtalan alvással. Ha egy ember teljesen éber, miközben a csupasz éber tudatosságon kívül minden más funkciója alszik, akkor megvilágosodott állapotban van.

A következôkben az alvásba merülés minden lépcsôjét részletesen, árnyaltan leírjuk, és összehasonlítjuk a meditatív tudatelmélyüléssel.

A megértéshez fontos tisztában lenni avval, hogy két párhuzamos folyamat zajlik, amikor az ember alvásba merül. Az egyik az, hogy a tudat tompulni kezd. Ébersége lassan ‘lecsavarodik’.

A párhuzamos folyamatban pedig a tudat levetkôzi hétköznapi funkcióit miközben közeledik a csupasz tudatállapothoz.

Ez a két processzus rettenesen erôsen össze van kötve. Úgy egymásba vannak szövôdve, hogy valamely elválasztás csak sok éves tréning révén lehetséges. Úgy nézem, hogy gyakorlatilag csak olyan valakinek van esélye egzisztenciálisan és konkrétan megtapasztalni a tudat alvásba merülésének különféle lépcsôit és ezek árnyalatait, aki élethosszan gyakorolta a meditációt.

Amúgy viszont némi türelemmel az ember egész jól tudja követni az elsô fázisokat, ha a leírás elég világos a számára.

Az alvásba merülés elsô feltétele, hogy ellazul a test és az elme. Ha a test feszült, vagy az elme még mindíg a harcmezôn tartózkodik, akkor lehetetlen elaludni. Ugyanez érvényes a meditációra is. Az elsô, alapvetô lépcsô az, hogy a test feszültség nélkül, lazán üldögél (Technikailag ugyan ez az izomzat feszültségi egyensúlyáról szól. De esetünkben az is elég, ha egyszerûen kijelentjük: a testnek és elmének ellazultnak kell lennie a meditációhoz).

A test most nyugalomban van, ellazultan hever, és elaludni készül.

Az elsô, amibe a tudat mintegy belecsúszik éppenséggel a semleges megfigyelés állapota. Az elme elereszti azokat a pontokat, amik a legtöbb energiát lekötötték. Ha tovább tervezgetem a nyaralásomat, vagy megmaradok az aggodalmamnál valami problémát illetôen akkor nagyon nehezen alszom el. Ez valami teljesen banális tapasztalat és mindenki ismeri. Az elmének el kell engednie minden kötôdését és gondját-baját. Még ha a test fájna is valahol, egy pillanatban mégis sikerül az elmének, a tudatnak megszabadulnia ettôl a fókuszolástól is. De ha az elme ragaszkodik valamely tartalmához (egy gondolat, egy emlék, egy terv) elfogadja a jelenlétét, igent mond rá, akkor az alvásfolyamat el sem kezdôdhet. Ugyanígy, ha a tudat valami nem ellen harcol, egy problémával, valamely aggodalommal, az alvásfolyamat akkor is megzavarodik.

A legtöbb ember alig gondol evvel. Talán egyáltalán nem is érzi ezt; de ha kicsit is emlékszik, és ha megvizsgálja elalvási folyamatát közelebbrôl fel fogja fedezni milyen hihetetlen állapotokra képes a tudat: el tudja engedni az igent és a nemet, képes feladni a probléma boncolgatást, és lemond a cselekvésrôl. Lassan, miközben alvásba merül elveszti minden érdeklôdését a saját tartalma iránt.

Amint említettük két dolog történik egyszerre: lecsökken a tudásfény, és a tudat ‘levetkôzik’. Minél inkább leveti a tudat az alapfunkcióit annál inkább csökken a fény és az ébrenlét.

Na ez az, ami a meditáció alatt nem történik meg. Az éberség egyáltalán nem csökken miközben a tudat levetkôzi alapfunkcióit.

Az elalvás elsô két, mindenki által ismert lépcsôje tehát: az elme és a test ellazulása. Az elme és a tudat tartalmai iránti elkötelezettség feladása.

Ez a neutrális figyelem állapota.

A következô lépcsô pedig a nem válogató, nem fókuszált tudati állapot.

Talán többen felismerik a következô tapasztalatot. Az ember kezd alvásba merülni, de még nem alszik. Hangot hall. Egy ajtó csapódott be? Kutyaugatás? Valaki szólít? A telefon csengett?

Az ember ébredezni kezd, és rájön, hogy a kicsi gyerek hívta.

Az az állapot amiben a tudat ilyenkor van, amikor a hangot még tudja regisztrálni, de nem képes azonosítani pontosan megfelel a meditáció válogatás nélküli, nem fókuszált tudatállapotának. Teljesen azonosak. A tudat annyira elengedte a fókuszkényszert, hogy az amúgy igencsak különbözô érzékelés és tartalom kezd eggyé válni. Nincs különbség a kutyaugatás, a becsapódó ajtó, és valaki hívása között. Csak hangok lettek belôlük. A tiszta fókuszálásnak, megkülönböztetésnek és választásnak köszönhetô árnyaltság leredukált és retusáló.

Innentôl kezdve viszont aligha általánosan ismert az alvási folyamat következô lépcsôje.

A testi és elmebeli ellazultság, az elkötelezettség feladása és a lazuló fókusz nyomán a tudat keresztül ’ereszkedik’ az aktivitás funkciókon. A mindent elöntô inaktivitás érzése (fáradtság, elpihenés, ellazulás) lesz az uralkodó. Ebben az inaktivitásban nyílik meg a tudat a forrása felé. A külvilág, a testi organizmus, és az elme világa mostmár olyannyira távoli és oly kevéssé libido megszállott, hogy a tudat átesik ezen a kinyíláson a forrásába. Ez maga az alvásba merülés pillanata. A másodperc töredékébe kerül csak. Míg a korábbi stádiumok (ellazulás – semleges figyelem – fókuszlazulás) percekig, netán órákig is tarthat, maga az elmerülés pillanatnyi. Amikor pedig ez megtörténik a tudat duplairányultságú [egyformán távol és közel a szokásos szubjektum-objektum irányultságtól-hoz] vagyis nyitott a saját csupasz esszenciájára. Olykor úgy éli meg az ember ezt a rányílást mint egy borzongató zuhanást, amibôl megrendülten riad fel újra.

A mély alvás, az utolsó lépcsô, a nem-kettôs állapotnak felel meg. Azonban sajnálatosan ekkorra a tudatfény abszolút kikapcsol. Már az inaktivitás fázisai alatt, no és az elmerülés pillanatában általában a tudat ébersége teljesen kialszik.

Szerintem van valami megható abban, hogy mind között a legáltalánosabb dolog, az alvásba merülés mutatja meg azt az utat, amin a teljesen általános, átlagos tudatnak végig kell mennie, hogy ’realizálhassa’ tenmaga isteni és megvilágosodott esszenciáját.

Érthetô, hogy a mély, álomtalan alvás miért is olyan gyógyító. Azért mert a valóságban ez a teljesség boldogságos állapota. Ugyanaz, mint a megvilágosodott állapota. Az alvó ugyan nem tudja ezt az alvás alatt. Ez az egyetlen különbség.

De az az ember, aki tudatosan végig tudja járni azt az utat, amit mindenki végigjár elalvása közben közelebbi és mélyebb rokonságot fog érezni mindenki mással kapcsolatban is. Ez a rokonság az öröm érzése azért, mert a kozmosz mindenki számára egyformán lehetôvé tette ezt a tapasztalatot. De ez együttérzés avval a kielégítetlen sóvárgással és szenvedéssel kapcsolatban is, ami abból adódik, hogy a legtöbben nem képesek tudatosan elérni az isteni forrást.

Amikor valaki mély álomtalan alvásba merült nem a saját identitásában idôzik. Az alvó ember elfelejti a nevét, és semmit nem tud magáról. Ugyanezen a módon vetkôzi le a tudat az énnel, és a bôvített személyiséggel való azonosulását, amikor a meditációs folyamat során átmegy a dupla irányultság nyitottságán, majd a fogalom nélküliségen keresztül a nem kettôs esszenciába merül. Az identitás ezen felfüggesztése ugyan nem tartós. De ettôl még nem kevésbé provokáló. Amilyen hosszan, vagy röviden a tudat a megvalósulás-a állapotában van addig az identitás iránti érdeklôdés és elkötelezettség föl van függesztve.

A mély álomtalan alvás pre-tudatos és pre-duális. A realizáció nem duális éber állapota transz-duális, és  túl van az általános tudatosság funkcionális szféráin.

A mély alvás állapota nagyjából egészébôl zárt a külvilág, a testi és elmebéli belvilág felé. Az éber nonduális állapot nyitott a külvilágra, a testre és a belvilágra is, noha ez a három tartomány nem úgy határolódik el, és nem is úgy definiálódik mint amit az általános tudat él át.

A pre-duális állapotban az ember alszik.

A transz-duálisban teljesen éber.

Ez ugyanaz az út, és ugyanazok az ajtók, amik az általános tudatot a mélyalvásba, vagy a megvilágosodott állapotba vezetik.

Micsoda felszabadító egyenlôség, hogy a legmagasabb jóba érkezés megadatott minden embernek; és milyen csudálatos bôség, hogy minden ember, és igen, minden egyes lény alvásba merülése során, rádásul minden huszonnégy órában végigvezettetik a mélyére tekintve  általában szenvedô átlagos tudatállapottól az abszolút megelédedettségig.

Nem egy figyelemreméltó poén, hogy a kozmosz a legértékesebb ajándékot a legáltalánosabbba rejtette, a legnévtelenebbe, amit csak el lehet képzelni, éppenséggel az elalvási folyamatba?

A szellemi nem valamely tehetség, netán egy elit privilégiuma; a szellemi mindannyiunkké ugyanolyan mértékben. Talán éppen ez az általános, anonym kvalitás teszi oly nehézzé a spiritualitás realizálását. Ami nem vezet egy még inkább ragyogó énhez. Nem vezet valamely eredeti személyiséghez, vagy zseniális kreativitáshoz. A spirituális élet az örömhöz vezet, mert rányit a hálára. No és együttérzéshez is vezet, mert rányit az együvétartozás élményére, úgy az egyes emberrel, mint az egész emberiséggel kapcsolatban.

*

Kommentár: A fenti tanítás fordítását elsôsorban jegyzetanyagnak szántam (netán függeléknek majd) a transzperszonális antológia fordításom végeztével írandó esszéhez. Amiben össze kívánom foglalni a köny tanulságait is, de leginkább a fordítás mellett közel egy éve folytatott ‘dzogcsen’ (a Legnagyobb Tökéletesség; vagyis a nem-kettôs tudatállapot: lásd fent!) ihlette tanulmányaim és gyakorlásom tapasztalatait kívánom majd rendezni, és átvilágítani benne.

Az antológia fordításban a 333. oldalon tartok, és már csak 27 oldal hiányzik, de bevallom agyilag némileg belefáradtam a dologba (no és a kevés visszajelzés sem igazán lelkesít), ezért is gondoltam ‘kiruccanni’ kissé a mélyebb megközelítés irányába.

http://transzperszonalis-ervin.blogspot.dk/2012/07/konyv-10_07.html

De sokkal fontosabb az, hogy mondhatni a fenti tapasztalatkört illetôen jutottam a legmeszebbre (közelebbre:) a realizálást illetôen. Meglehetôsen hosszan vagyok képes ugyanis alvásba merülni úgy, hogy már régen alszik az egész szervezet (egóstul!:), miközben a tudati éberség egyre ‘ragyogóbb’, és kívül, belül regisztrál, ‘átvilágít’ mindent mígnem… rátárul Tennen-Magára. A tapasztalások csak kis részét lehet így-úgy megfogalmazni, de talán segít másoknak is, ha megpróbálom mégis vázolni némelyiket (tekintettel a dolog néhány veszélyére is - alább).

Ugyanis, bizonyos tekintetben a legfontosabb és legértékesebb emberi tapasztalat és esély (megvilágosodás, megszabadulás, üdvözülés, stb) talán ‘legkönnyebben’ elérhetô ajtajának küszöbére léphet az, aki megpróbál odafigyelni és éber maradni elalvása közben. Ez elvezethet az álomjóga gyakorlásához, de igen nagy szolgálatot tehet majdan a halál pillantában is! Ezt a kérdéskört itt most nem boncolgatnám tovább, de úgy érzem néhány mondatban vázolom kell azt a látásmódot, ami egyáltalán lehetôve tehet ilyesmit.

Nos, a kulcsszó, fogalom természetesen a megfoghatatlan, de felfogható TUDAT. (Másunk ugye jószerivel nincs is, mint az amirôl a tudat-unk tudósít!) Amirôl a ‘lemenô nap országai’ (Ch. Trungpa:) ún. tudománya lényegében semmit nem tud. Az agy akár atomokig való boncolásával, az ingerlékeny területek ilyen – olyan leltározásával, stb. is csak a tudat mûködésének tüneteit képes regisztrálni. Errôl a könyvfordításban részletesen olvashat, akit érdekel. Az ehhez csatolt KÖZBEVETÔLEG címû függelékben pedig arról, hogy hol is tart a hivatalos ‘lélektan’, vagyis a pszichológia, pszichiátria konkrétan napjainkban. Röviden: a hatalmi és profithajhász pénztekerészeti, gyógyszeripari érdekek kiszolgálója, vagy foglya; vagyis nem csak tudatlan, hanem ‘tudatosan’, azaz érdekei szerint hazudik és hamisít is.

A transzperszonális tudományágak a legjobb esetben is csak megtûrt furcsaságok a ‘szaktudományok’ intézményeiben… egyelôre?! Ehhez képest, amint látható a fordításban, elsôsorban a ‘feljövô nap országai’ (Ch.T.) tradícióinak köszönhetôen a transzperszonális pszichológia pld. nagy vonalakban legalábbis már vázolni képes a tudatdimenziók, állapotok holoarchikus ‘térképét’, sôt bizonyos mértékig már bizonyítani is képes állításait. Ígéretesek a csírázó komplex, kreatív terápiák is.

De a ’tudat tudományát’ illetôen a tiszta forrás (mindenféle értelemben:) a keleti, elsôsorban budhista tradíció. Aminek ‘csúcsa’ pedig a leginkább talán Padmaszambhava nevéhez köthetô, és néhány évtizede még szigorúan titkos Dzogcsen, vagyis A Nagy Tökéletesség tanítása, azaz gyakorlata. Itt most csak azt húznám alá, hogy nem vallásról van szó. (Olvassátok ez ügyben a Dalai Lámát feleim!:) Elhinni nem kell, sôt nem is ajánlott semmit. Mindenki láthatja, aki kicsit is belemerül a ‘téma’ tanulmányozásába, hogy életünkben és világunkban minden ellenkezô állítással, és látszattal  szemben A TUDAT az elsôdleges teremtô erô. (Igen, elsôre még annál is megrázóbb tapasztalat, mint annak tudomásul vétele lehetett, hogy a Föld forog a Nap körül; hát még ha bele is pillant az ember…;-)

Természetesen a kicsiny (ámbátor potenciálisan holografikusan mindenséges!) emberi elme, az én, és ’holdudvara’ olyan A TUDAT (jómagam örök Világcsodának neveztem elsôre:) végtelen ‘óceánjában’, mint valami homályos buborék, hogy valamely képpel próbáljam illusztrálni a helyzetet. Ahhoz, hogy az én hajlandó legyen átlépni a saját árnyékát… (khm;-), vagyis feladni hegemóniáját, tanulnia, kísérleteznie, és gyakorolnia kell.  Méghozzá, amint láthattuk fent, lehetôleg élethossziglan, alaposan, kitartóan, stb.

Ehhez itt csak azt fûzném hozzá, hogy a maximalista (saját bevallása szerint is a hírhedt/híres jyllandi ‘paraszt’ nyakassággal, és kitartással megáldott/megvert) Jes Bertelsen ugyan szerintem túlzásba viszi a követelményeket (aminek megvan az oka, de errôl majd az esszében), abban azonban igaza van, hogy elszántság, és gyakorlás nélkül a megvilágosodás sem elérhetô.

De itt, és most nekünk az a legfontosabb, hogy J.B. aki egy tibeti mester – Urgyen Tulku Rinpoche – által beavatott, autorizált dzogcsen mester, aki a saját mestere nyomán és annak bíztatására olyan pedagógiát dolgoz-ott ki, ami a ‘mi fajtánknak’, a kifele fordult, önzô, nyüzsgô, telhetetlen, agresszív, tudat-ta-lan (mély tisztelet a Kivételeknek!:) nyugati embernek szól. Ezen törekvésnek egy kis gyöngyszeme a fenti szöveg.

Az esszé után pedig szándékomban áll Dzogcseprakszis címû zseniális pedagógiai remekmûvét is lefordítani; - ha az Ég is úgy akarja kb. egy év múlva olvasható lesz magyarul.

Zárásként visszatérve kicsit az alvásba merülésre, amint fentebb ígértem. Tapasztalatom szerint (kicsodáé is?; az ego már régen alszik!;-) van egy fázis, amit magam ‘téma nélküli állomállapotnak’ neveztem el. Ilyenkor elôbb-utóbb mintegy felkínál a tudat valamely témát, tartalmat, ami lehet soha nem látott és soha többé nem látható borzalmas, vagy éppen gyönyörû kép és/vagy jelenet… Na most, a felkészületlen embert, értve ezalatt mindenekelôtt azokat, akik egójukkal azonosítják magukat, és még elképzelni sem tudják, hogy ennek határain és korlátain túl található minden, ami csak fontos, lényeges, de az is, amirôl általában nem akarnak tudni, ami elnyomódik, amit elhessegetnek ébren… nos az ilyen embert egyszerûen elsodorhatják a felbugyogó, ráömlô, dôlô tört-én-és-ek. Esélye sincs arra, hogy a tudat és/vagy az elméje kötetlen, elillanó játékának fogja fel az élményt, bármilyen ijesztô, vagy ön-leleplezô is legyen adott esetben.

Csak elképzelem, hogy milyen megrendítô, netán ôrülten veszélyes is lehet ilyesmibe beleragadni. Hívôknek talán még inkább, akik bármikor az elméjük által ‘megvalósított’ poklukban, vagy menyországukban találhatják magukat… A jó hír az, hogy a tapasztalataim azt is mutatják, aki valóban éber marad-t azonnal el tudja hárítani az ilyen ‘ajánlatokat’. Errôl többet az álomjóga kapcsán majd a hoszabb esszében. Összefoglalva: a veszélyek ellenére érdemes próbálkozni, mert siker esetén csudálatos belátás-ok-ban lehet részünk!

Ízelítôül egy gyönyörû beavatási dal Sabkar Láma ‘elôadásában’ (Agócs Tamás fordítása tibeti eredetibôl)

A GARUDA RÖPTE

4. ének

Beavatás a tudat alapvetô természetébe

Láss csodát!

Most pedig szerencsés gyermekem, ide hallgass!

Ha minden igyekezeted ellenére nem találsz egy csöppnyi létezôre,

Melyre mintegy rábökhetnél, s azt mondhatnád: “Ez a tudat” –

Nos, e sikertelenséged a lehetô legnagyobb siker!

Tudatunknak bizony nincsen idôbeli eredete,

S mivel ôsidôktôl fogva üres, lehetetlen megragadni.

A jelenben nincs lakóhelye, alakja és szine sincsen,

Sehova nem tûnik tova, mégsem marad semmi nyoma,

Mozdulata üres mozgás, üressége üres látszat.

Magának a tudatnak nincs legelsô oka,

Külsô okok nem képesek megszüntetni,

Nincs mit hozzádni, nincs mit elvenni belôle –

Nem telik meg, nem ürül ki.

Benne van az egész szamszára és nirvána,

És ezért egyiket sem szereti jobban a másiknál.

Bár nem tudunk rámutatni, mégsincs semmi akadálya,

Hogy bármilyen formát öltsön. Nem azonos semmivel sem,

Túl van léten és nem léten, nincsen kezdete és vége.

Nem változik és nem halad, nem születik, nem pusztul el,

Tiszta fénye nem gyarapszik, nem apad.

Áttetszôen makulátlan kristálygömbhöz hasonlít a tudat.

Lényegét tekintve üres (mivel semmi kézzelfogható nincs benne),

Természeténél fogva világos (mivel minden dolgot megvilágít),

együttérzése pedig akadálytalan (mivel mindenre egyformán nyitott).

Nem szennyezi be a szamszára semmiféle hibája és vétke.

Tudd meg, örök idôktôl fogva tudatod maga a Buddha.

E megállapítással beavatást nyertél a tudat alaptermészetébe,

mely maga a természetes jelenlét.

Sabkar Láma

Lábjegyzet: A ‘tudatod maga a Buddha’ megnevezés természtesen csak buddhista kontextusban érvényes. Maga Jes Bertelsen pld., aki mielôtt a karma össze nem hozta a mesterével a keresztény misztikára kívánta volna alapozni megszabadító pedagógiáját (a misztikátlanított, szerinte mintegy ezoterikusan ‘gyökértelen’, vérszegény északi protestáns felületes ‘kereszténységgel’ szemben) semmi különösebb nehézséget nem lát-ott a tudat alaptermészete megélését megfogalmazni próbáló keresztény, és buddhista változatok egyeztetését illetôen.

Mindenség-Valamely Univerzum-Tejútrendszer-Naprendszer-Föld-Európa-Dánia-Koppenhága-Nørrebro-2012. Augusztus 12.

Szeretettel

Ørvinetek

©  Minden jog és kötelesség fenntartva! J