torsdag den 25. juli 2013

A TUDAT FÉNYFOLYAMA



Jes Bertelsen
A tudat fényfolyama
Vizsgálódás az appercepció fogalma körül Immanuel Kant és Longchenpa felfogása szerint.

Figyelem! A fordítás ön, és közszorgalomból készül! Minden jog a szerzôé, és a fordítóé!


''Mindentudó' Longchempa mintegy 100 központi fogalmának intuitív mûvészi összesítése belsô viszonyaikkal és struktuális architektúrájukkal

Elôszó

Mesélik, hogy egy kaukázusi nagygazda 60 éves születésnapjára egy csellót kért, és kapott a családjától.
Már aznap elkezdett játszani rajta. Néhány hónappal késôbb, miközben minden nap több órán keresztül ugyanazt a hangot húzta megkérdezte a családja, hogy nem kívánná é kihasználni a hangszer további gazdag hangkészletét. De ô nemet mondott. Azt válaszolta, hogy mindenki más, aki valaha játszott kereste ’A’ tónust, amit legtöbben soha nem találtak meg, és ezért játszottak minden féle hangot és melódiát, de ô hamar megtalálta. Ezért.
Amikor visszatekintek az elmúlt 25 évben írt hat tudat témájú könyvemre, kicsit úgy érzem magam, mint a kaukázusi nagygazda, az ô egyetlen tónusával. Ezek a könyvek egyfajta monotonitással egyetlen dologról szólnak: a tudat forrásának vagy esszenciájának elérési módjáról.
A magasabb tudatállapot (Højere bevidshed) 1983-ból – mielôtt Urgyen Tulkuval találkoztam vona – elsôsorban a kettôs tudatirányultsággal foglalkozik, vagyis avval, hogy a rengeteg különféle gondolatról, és egyes eseményrôl a hangsúlyt a gondolatok forrására, a gondolatok elgondolójára, magára a gondolatok létrejöttére, az élmény átélôjére, vagyis az összes lehetséges élmény eredetére és kreatív forrására helyezzük át.
A tudat felszabadítása (Bevidshedens befrielse) 1991-bôl megkísérli leírni a kettôs irányultságú tudatbeállításos meditációs prakszist egészen a transzmissziós eseményig, amikoris a tudat egy megvilágosodott tanítóval eljut a nonduális, megvilágosodott tudatesszencia felismeréséig és realizációjáig.
A most mennyországa (Nuets himmel) 1994-bôl súlyt fektet a meditációs prakszis két döntô viszonyulására, részben a semleges megfigyelôi – tudatmeditáció, vipassana – centrális gyakorlására, részben pedig a meditáció és az ima összefüggésére.
A tudat legbensôbbje (Bevidshedens inderste) 1999-bôl megkísérli összehasonlítani és összekötni a dupla tudatirányultság gyakorlatát a dzogcsennel olymódon, hogy elôkészítôként mûködhessen a haladó dzogcsenprakszishoz, magához a megvilágosodás folyamatához.
A Dzogcsenprakszis, mint tudattágasság (Dzogcsen praksis som bevidshedsvidde) 2003-ból a gyakorlás két kiegészítô aspektusára helyezi a hangsúlyt. Az egyik a fokozatos és pillanatnyi ’út’ közötti különbségre és összefüggéseikre koncentrál. A másik pedig négy alapbeállítás, mint lehetséges optimális megközelítés a dzogcsenprakszishoz.
Ez a könyv itt pedig Kant és Longcsenpa appercepció fogalmának összehasonlításából indul ki, és arról a haladó dzogcsenprakszisról szól, amit Loncsenpa a trekcsö és tögal összefüggésérôl ír, arról a két gyakorlási formáról, ami megnyitja és stabilizálja a megvilágosodott, transzduális tudatot.

Vagyis, noha mind a hat könyv ugyanazon a hangon szól, de megkísérelnek kibontani egy sor különbözô árnyalatot, és aspektust, amik remélhetôleg hasznosnak és inspirálónak mutatkoznak az olvasók számára.
Azok a hipotézisek, tapasztalatok és pedagógiai stratégiák amiken e könyvek keresztül vezetnek alaposan kipróbáltak, és módosíttattak több ezer ember által azalatt a 25 év alatt, amit a produkció átölel. Vagyis nem íróasztalfilozófiáról van szó. Ez egy olyan meditációs pedagógia, ami gyakorlók széles rétegével konzultálva alakult ki sok év alatt, számtalan prakszis-megbeszélésen keresztül, azon minta alapján, amit a tibeti dzogcsen tradíció dolgozott ki.
Egy ilyen prakszis-megbeszélés (semtri, tudatinstrukció) arra épül, hogy a két résztvevô, a tanító, vagy mentor, és a tanuló miközben a konkrét individuális prakszisról konzultálnak, mindketten ’benne vannak’ a prakszisban. A tanító feltehetôen a non-duális tudat állapotában leledzik, míg a tanuló olyan elmélyült, amennyire csak lehet a prakszis folyamatban elért szintje szerint.
A megbeszélést tehát a mentor és a tanuló aktuális prakszis szintje ’hordozza’: a tudatállapotok és a pontprakszis. [Lásd: J.B. Dzogcsenprakszis]
Ez a kapcsolat szerencsés esetben lehetôvé teszi, hogy a konzultáló partnerek megnyílnak a bensô szintek felé. Ez azt jelenti, hogy elôször a teljességtudat (ötödik szint), késôbb a közöstudat (hatodik szint) közvetlenül nyitottak ezeken a meditatív folyamatról, lépcsôirôl, és árnyalatairól szóló megbeszéléseken.
A megvilágosodás során úgy folyik le ugyanez, hogy mindkét fél nem-kettôs tudatállapotban, vagyis az egységtudatban, a rigpában (hetedik szint) van.
Az ilyen találkozások feltehetôleg a legmélyebbek közé tartoznak, ami egyáltalán lehetséges emberek között. Igencsak megrázóak is lehetnek, és döntôen megváltoztathatják az egész értelmezési és gyakorlási színvonalat. A szív megnyílik, és bizalommal, hálával telik meg. A két tudat közötti határok a szubjektív tapasztalásban pulzáló energia szintekké válnak, a tudat és a szív felfénylik és fényt vesz fel. Egy ilyen találkozón megnyílhat a tudat a nagy tágasságra, és a nyelven túli szabadságra is.
Ezen tapasztalatok – a magam dzogcsen tanítójához Urgyen Tulkuhoz való viszonyomban, és az általam tanított leghaladóbb gyakorlókkal kapcsolatban – alakítják ki a mélyebb alapokat azokhoz a tudatleírásokhoz, és pedagógiai stratégiákhoz amikrôl ez a könyv szól.
A tapasztalatok azt is megmutatják, hogy mindenesetre célszerû megkülönböztetni a szellemi megnyílás három különbözô típusát, amikkel kifejezhetô az úgynevezett bensô diemziók három alapvetô aspektusa. Az elsô típus jöhet a zene révén, természeti benyomások hatására, szerelem, meditáció, vagy más hasonló aktivitás nyomán. Ezek az élmények lehetnek fénnyel telítettek, együttérzôk, vallásos elragadtatás szerûek, testi áramlások, belátással teliek és üdvözítôek. Ezek általában rövid életûek – másodpercektôl percekig tartóak – míg a kedvre és egzisztenciára tett utóhatás óráktól napokig, ritkán hetekig tarthat. . Igaz, megtámogathat egy tartósabb alapállásváltozást is, az összes élôlénnyel való mélyebb összetartozás érzését. A továbbiakban a megnyílás ezen formáját az ötödik tudatszint, a tudat egész-aspektusa, a spirituális átélésének fogjuk nevezni.
Egy más fajta megnyílás is megjelenik gyakran a bensô munka nyomán – ima és meditáció esetén – de ezek a megnyílások spontánul is létrejöhetnek. Ezt kozmikus, vagy intuitív villanásnak is hívják, és az egzisztenciális és pszichologikus utóhatások, az élmény asszimilációja és feldolgozása általában fél évtôl több évig tart.
Az élményvillanás tartalma – noha nehezen megfogalmazható – általában erôs fény, kibôvülés-tágulás érzet, átfogó belátás és szeretet. A továbbiakban ezt a hatodik kozmikus, közös tudat szintje megnyílásának nevezzük.
A harmadik, végsô megnyílás tipusa – igen ritka - egy megvilágosodási folyamatban lévô, vagy már megvilágosult tanítóval való találkozás. Ennek tartalma a tudat legbensô lényegének felfedezése, a non-duális megvilágusult esszencia újra-felismerése. Ezt a továbbiakban a hetedik tudatszintre való megnyílásnak fogjuk hívni. Az egységtudat megvilágosult szintjének. Egy ilyen esemény úgy megváltoztatja egy ember életét, mint a születés vagy a halál teszi. Az utóhatás soha nem múló, de legalábbis egy életen át tart.
Talán a globális közösségnek ebben az idôpontban nincs igazán többre igénye ezekbôl a különleges eseményekbôl, talán általánosabb lenne, ha erôsebb lenne a szükség. Amire esetleg inkább szükség volna, az egy magasabb etikai nívó – ami technikailag a ’selv’, az ötödik szint általánossá válása lenne. Amikor az ember a bolygó válságára gondol – a sarkok jegének elolvadása, melegház hatás, a beszûkülô olajtartalékok. Az állandó háborúk, az egyre növekvô szakadék a gazdagok és szegények között, valamint a népességrobbanás – úgy néz ki, hogy az emberiségnek, a világközösségnek igen nagy szüksége volna egy átfogó alapállás változásra. Arra, hogy a külsô, politikai, humán, technikai, és tudományos erôfeszítések mellett felfogjuk a bensô munka, a szív intelligenciája fejlesztésének szükségességét, és ennek következtében megnövekedne a felelôsségérzet a bolygó és az emberiség egészét illetôen, az együttérzô, a kohéziót jobban felfogó etika révén.
Elképzelhetô, hogy a külsô nyomás növekedésével, a túlnépesedés, üzemanyag fogyás, klíma romlás nyomán megnövekszik a bensô alapállás változtatás igénye. Még az is lehetséges, hogy e két faktor együttmûködése növeli a reményt arra, hogy sikeresen felnôjünk ahhoz, hogy túlnyomóan barátságosak és segítôkészek legyünk egymással szemben. Egy olyan lépcsô, ami ezidáig utópikusnak tûnt. 


Ahhoz, hogy egy ilyen lépcsôt elérjünk szükségessé válhat, hogy a szív természetes intelligenciájához vezetô utak ismerete általánossá váljon, és alkalmaztassék. Azt remélem, hogy az elkövetkezô tapasztalatok, és megállapítások a megfelelô irányba segíthetnek.

Hálás köszönet Ny Lotz-nak az illusztrációkért, és a Rozinante kiadó munkatársainak türelmességükért, és a szerkesztésben, nyomtatásban kimutatott gondosságukért.

BEVEZETÉS

E könyvnek mindenekfelett az a célja, hogy megtámogassa a már létezô dialógust a keleti és nyugati kultúra között, a spirituális intelligencia tudati aspektusait illetôen; közelebbrôl a tudat két alapaspektusának, a duális és nonduális tudatfunkciónak jobb és árnyaltabb megértését tegye lehetôvé.
A reneszánsz idején a festômûvészetben volt egy áttörés, egy tudattágulás, ami a perspektíva ’felfedezésében’ mutatkozott meg. Néhány mélyreható ám egyszerû princípiummal sikerült egy új nyelvet teremteni, ami lehetôvé tette a tér három dimenzióját megjeleníteni a két dimenziós festôvásznon. Az eszköztár, vagy nyelv többek között a perspektíva vonal konvergencia (összetartás) pontjából, és a távlat felé egyre kékülô színskálából állt.
A mi idônkben felfedezték a lézerfényt, koherens, nagyon kis széttartású fénynyaláb, ami lehetôvé tette a holografikus képet, amikoris megvilágítva egy két dimenziós holográfot háromdimenziós hologrammot kapunk.
A nyugati tudatfilozófia, ismeretelmélet és pszichológa teljes jelentôségében a duális tudatfunkcióval foglalkozik. Csak a keresztény misztika kísérelte meg – elszórtan, és alkalmilag – leírni a non-duális tudatfunkciót. De még a legnagyobb nyugati misztikusok és megvilágosodottak is leginkább csak a nonduális, megvilágosodott tudathoz vezetô utat (unio mystica) írták le, ami ugye a duális elmében található, és csak elszórtan és rövidre fogottan szóltak magáról az állapotról.
Longcsenpának, az 1300-as évek tibeti misztikusának dzogcsenében az a különleges, hogy költôi és zenei verseiben minden oldalon leírja a non-duális tudatállapotot. Nem a hosszú és lassú utat írja le költôi szövegeiben, hanem a célt magát. Ráadásul nem úgy mutatja be, mint ami csak egy villanásnyi kulmináció, vagy valamit, amit majd elérhetünk; a cél-állapotot írja le, amikor végleg megérkeztünk; azt, hogy milyen ’célként lenni’. Magát a non-duális életet, és valóságot mutatja be. És ezek a megfogalmazások töretlenül (!) eltarthatnak vagy húsz oldalon keresztül, vagy még ennél is hosszabban.
Ez, amennyire meg tudom ítélni teljesen szokatlan a világirodalomban.
Ez a megközelítés arra késztette Longcsenpát, hogy kifejlesszen egy különleges nyelvet, egy egyedülálló fogalmi apparátust, amely képes megoldani a lehetetlen feladatot: nyelvileg kifejezni a transznyelvit.
A nyugati duális tudatfilozófiában és megismeréselméletben az ember felfedezte és feltérképezte, hogyan válik mondhatni ámokfutóvá a nyelv és logika a nyelv és a nyelvtranszcendencia határvidékén. Mind a nyelv, mind a logika paradoxonokba, önellentmondásokba, logikai körökbe bonyolódik. Ez – a duális tudatból nézve – egy Münchausen feladat, aki azt állította, hogy fel képes emelni magát a saját hajánál fogva. Itt a nyelvnek kell kiemelnie magát a nyelvbôl a nyelv segítségével.
A perspektívikus festészettel és a holografikus képekkel analóg módon igenis lehetséges kimûvelni egy nyelvet, kialakítani egy stratégiát ami képes bemutatni a nonduális többdimenzionalitást a nyelv három dimenzióján keresztül, amint a kétdimenziós festôvászon bemutatja a tér három dimenizióját a perspektíván keresztül, és amint a holografikus lézer fény meglep bennünket a három dimenziós hologrammal.
E könyv fô tézise az, hogy Longcsenpa kifejlesztett egy olyan >>hologrammatikus nyelvet<<, ami lehetôvé teszi a transznyelvi, transzduális tudatállapot hosszan zengô zenei-poétikus leírását.
Ahhoz, hogy megkísérljem megmagyarázni mindezt, és a jóindulatúan hozzáálló olvasónak valamely benyomást adhassak a mi nyugati duális elménktôl idegen tudatállapotokról, felhasználtam vbizonyos elemeket a nyugati ismeretelméletbôl és filozófiából (kivált Kant-tól), mint egyfajta hátteret, vagy táblát a számításokhoz, illetve Longcsenpa alapfogalmainak profilírozásához. [http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1263/126307.pdf]
A következôk egyfajta összehasonlítást, vagy talán inkább párbeszédet hoznak a duális tudatosság legmesszebb jutott legtisztább formája (mint Kantnál), és a non-duális tudatfunkció legmesszebb menô és legtisztább formája között (mint Longcsenpánál).
Imígyen egyidejûleg éppenséggel egy bennünk egyenként lezajló dialógussá válik az egész, a duális és non-duális tudatmûködés között.


Semmi kétség afelôl, hogy Loncsenpa azért választotta a verses formát, mert evvel is növelni akarta a transznyelvi vízió hatásfokát. A költôi és a zenei együtt hangolják a tudat befogadókészségét a nyelven túliság felé. A misztika tónusának nevezte Argillére (Profusion de la vaste sphére, s.13).
Ez a nagyon fontos tényezô sajnos a fordításokban elvész. [Még Agócs is kénytelen volt lemondani a verses forma visszaadásáról a Loncsenpa könyvében!]
De tibetiül elôadva érzi az ember ritmust, ritmusváltást, és tömegével a nyelvi tónusokat, amik a nyugati értelemben vett rímre elmélkeztetnek. Mind betûrímek, mint a >>vuggende lyd af Venezias vande<< (nyers ford. >>Velence vizeinek bölcsôhangja<<), mind ’hang-rímek’ >>I Østen stiger Solen op, den spreder Guld på Sky, går over Hav og Bjergetop, går over Land og By<< (nyers ford. >>Keleten kél a Nap, aranyat szór a felhôkre, tovább kél a Tengeren a Hegyeken, majd a Szárazföld jön és a Város<<).
Az ember kétség kívül több érdekes struktúrát találna Longcsenpa verseiben egy tiszta költôi és zenei perspektívából kiindulva, ha jobban ismernénk a tibeti költészetet. Ennek hiányában jómagam a finom hangzást és zeneiséget közvetlenül intuitíve élveztem.
A következô vizsgálódás pedig részben fogalomfilozófiai megközelítésekbôl áll, részben Loncsenpa költészetében való meditatív elmélyülés, spontán dzogcsenprakszis  eredménye.
Bach Kunst der fuge zenéjét hallgatva az ember benyomást kaphat a magasabb tudatállapotról. Monet vizililiom képeit nézegetve a két ovális teremben a Tuilerierne-ben, amint 24 órán keresztül követik a vizililiomokra sugárzó fény útját ráérezhetünk Monet fény zen-jére. Elmélyülve Loncsenpa egyik fômûvében a Jelenségek Alap Tere (tib. Chögying Dzö, Chos dhyings rin po che’i mdzod) címûben, ami az értekezés elsôdleges alapja, lehetôségünk nyílik a tudat megvilágosodott legbensejét felfedezni.
Hallgass Bachot, nézegess Monet képeket, és olvass Longcsenpát! – nyitott szívvel.

I:
A TUDAT VIZSGÁLATA

(1) Tudataspektusok

A tudat a legáltalánosabb, leg-magától-értetôdôbb ’dolog’; a tudat olyan egyenesen közel van, hogy nagyon könnyû keresztül nézni rajta. Olyannyira elôfeltételezett és banális, hogy gyakran teljesen elfeledkezünk róla, vagy legalábbis megszokott háttérként vesszük.
Ugyanakkor a tudat misztérium. Feltehetôleg senki nem tudja mi is valójában a tudat, hogyan jön létre, mennyire átfogó, és hol is lokalizálható. Az agykutatóknak, fizikusoknak, pszichológusoknak, költôknek, mûvészeknek, és filozófusoknak, misztikusoknak, megvilágosodottaknak megvannak a maguk elméletei és ötletei arra nézve mi is lenne a tudat. De a sokrétû tudás, és tapasztalat ellenére úgy tûnik legbensôbb lényegét tekintve megmarad-t misztériumnak. Egy olyan misztérium, aminek mindannyian kivétel nélkül részesei vagyunk, méghozzá egyenlô mértékben, noha gyakran keresztül nézünk rajta, mint valami természetadta dolgon.

Az elkövetkezôkben megvizsgáljuk a tudatot, néhányat a különbözô aspektusai, és mûködési módjai közül. Kevésbé arról szól ez, hogy valamely megoldást kínáljunk a misztériumra, inkább egy a bensô mélységekbe indított felfedezô út lesz ez.

Utána nézhetünk a tudatfilozófiának. Ugyanis sok esetben különösen érdekes megnézni mit is fedeztek fel azok, akik erôteljesen eltöprengtek azon, mi is lehet a tudat. Lehetséges ám az éberséget is ’ráengedni’ egy ilyen vizsgálatra. De míg az elsô – elgondolni, mi is lehet a tudat – elsôsorban intellektuális foglalatosság, addig a másik, az éberséget tudatvizsgálatra bírni inkább tapasztalat, egzisztenciális kísérlet.
De már ez a két bevezetô út, no és a megfogalmazásuk komplikákicókat hoz magával. A terv ugye az, hogy megvizsgáljuk a tudatot. Ennek kezdete ez:

(1) Utána-gondolni mi is a tudat.
   (1.1) Intellektuális vizsgálat.

(2) Az éberség a tudat felé fordul.
   (2.1) Az egzisztenciális kísérlet tapasztalata. 

A komplikációk mindkét stratégia esetén a következôk: A gondolkodás maga nem a tudat egy aspektusa? Nem éppenséggel egy alapvetô aspektusa, és döntô funkciója magának a tudatnak? Mi a különbség a tudat, a gondolkodás és az éberség között?


Nem osztja fel az ember – ha a gondolkodás segítségével kutatja a tudatot – a tudat teljességét két aspektusra, amibôl az egyiket tudatnak hívja, míg a másikat gondolkodásnak, vagy éberségnek, és hagyja az egyiket megvizsgálni, megnézni, érezni a másikat? Más szóval, nem osztja fel az ember a tudat egészét, vagy egységét két részre, egy objektívra, amit tudatnak hív, és egy szubjektívre, amit gondolkodásnak, vagy éberségnek nevez?

No de alapjában nem éppen a tudat (teljessége, egésze, misztériuma) volt az, aminek vizsgálatát célként tûztük ki magunk elé?

Vagyis mi a csuda is az, amit az ember vizsgál, amikor ”a tudat legbensô lényegére irányítja a gondolatait”? Vagy mit is lát, amikor “az éberséget a tudatra irányítja”?

Megfigyelhetjük tehát, hogy amint elkezdjük a tudat felosztását aspektusokra és funkciókra nyomban megmutatkozik a komplexitása. Vagy csak akkor történik ez, amikor a gondolkodásról és az éberségrôl van szó?

Sokféle módon lehet felosztani, vagy leírni a tudatot. A tudatnyílásoknak, vagy tudatkapuknak több formájuk van: gondolat, érzés, érzékelés, fantázia és emlékezet. Amint különféle szintejei és fokozatai is vannak a tudat-osság-nak: álom, ébrenlét, tudattalanság (‘tudatalatti’), tudatosság, magasabb tudatállapotok. No és különbözô identitás szintek is vannak: testi, lelki, szellemi, én és selv (tenmagunk).

Végülis ez egy sor fogalom, amik talán szinonímaként használhatóak: tudat, ébrenlét, figyelmesség, éberség, értelem, okosság, érzés. 
A továbblépéshez el kéne tudnunk választani, mi az amit magának a tudatnak hívhatunk, és mik ennek részfunkciói, vagy aspektusai.
A tréninghez, és kutatáshoz a keleti és nyugati tradíció egy sor átfogó vagy alapvetô sajátosságot írt le. Ezen átfogó sajátosságok úgy néz ki megtalálhatóak nagyon sok, talán minden rész-aspektusban és minden szinten. Ezek pedig: a teljes tudat, közös tudat, és egységtudat.
E megnevezések pedig a következôket fedik: a teljes tudatnak az integrációval van dolga, a selv-el, ami egy olyan egész, aminek a sokféleséggel van dolga.
A közös tudatnak a tudat tudás aspektusával van dolga, úgy mint: megismerés és tisztázás, kommunikáció és közösség.
Végül pedig az egységtudatnak a terességgel, tágassággal, mélyebben nézve a transzcendencia lehetôséggekel és a nondualitással van tennivalója.
E három aspektus nyit rá magasabb tudatállapotokra, és mutat utat a tudatmisztérium mély struktúrái felé, ám egyidejûleg megtalálható minden átlagos, mindennapi tudatállapotban is.
Az ember minden tudathelyzetben megtalálhatja a tudatterességet. Minden tudatos mûködés a tudat éber terében folyik le; vagyis ami van – illetve aminek egyáltalán lehetséges a léte – tudatos, a tudattérben van. Magának a tudatnak térszerû a karaktere.
No és minden tudathelyzet és tudatállapot tartalmaz valemely tudás elemet magában. Az ember tudja, vagy legalábbis tudnia kéne, hogy miben is tudatos éppen most, ebben és ebben a helyzetben. Ugyanis, ha nem tudná, mi is van éppen, akkor nem lenne tudatos. Maga a tudat tudáskarakterû.
Végül pedig minden tudathelyzetben sokféleség van jelen. Minden általános tudathelyzetben rengeteg információ található. Soha nincs csak egyetlen információ jelen. Lehet ugyan egyetlen információ a tudat fókuszában, de körülötte, mögötte az információk sokasága található. Azaz a fókusz és a háttér együtt az információk sokaságát és sokféleségét reprezentálja.
Tehát minden általános tudathelyzetben minimum ez a három alapaspektus jelen van; tudatteresség, tudat tudás, és az információk sokasága.
A legfigyelemreméltóbb azonban, amint már érintettük, hogy ez a három alapfunkció jelen van a lehetséges magasabb tudatállapotokban is.

Kimondhatjuk, hogy a legmagasabb, megvilágosodott tudatfunkció rejtetten, vagy kimutatva megtalálható a fenti három teljesen általános, és oly gyakran figyelmen kívül hagyott tudatfunkcióban. Feltehetôleg ezért mondják a zenben, hogy a megvilágosodott és nem megvilágosodott ember között az a különbség, hogy ez utóbbi még nem tudja, hogy az.
A misztériumot úgy is kifejezhetjük, hogy a teljesen általános mindennapi tudat, amiben mindannyiunknak részünk van, maga a legmagasabb, megvilágosodott tudat, csak elfeledkezett tenmagáról.
Legyen ez a harmadik hipotézisünk:

(3) A legmagasabb, megvilágosodott tudat rejtett a teljesen általános mindennapi tudat nyitottságában.
   (3-1) Ez a tudat misztériumára vonatkozó legalapvetôbb állítás.
   (3-2) Ez az állítás nem a misztérium magyarázata.

A tudat térkaraktere ennek nyitottsága. A tudat tudataspektusa pedig ennek fénylô karaktere. A mindennapi beszédben is megjelenik: világos?! Amikor az ember valamit különösen tisztán felfog: fény vetül a dologra. Kigyullad az ember fejben a lámpa. Nem véletlen, hogy a tudás, a fény, és a tudat fogalmak összekötôdtek.
A dán >>åbenlys<< [ca. nyilvánvalóság] kifejezés a nyitottságot (åben) és a fényt (lys) köti egybe, és  ilymódon alkalmas arra, hogy a tudat két alapvetô sajátosságát, a teres nyitottságát és tiszta fényét egyben kifejezze. [Magyarul sok lehetôségünk volna, lehet próbálkozni!:]

Amikor a ‘hideg-meleg’ játékot játsszuk felfedezhetjük, hogy az egyik legjobb módja a megkeresendô tárgy elrejtésének, ha szabadon elôlhagyjuk valahol a ‘nyilvánvalóságban’. Olykor csábító arra gondolnunk, hogy a kozmosz ‘hideg-meleg’ játékot játszik velünk, és a megvilágosodott funkciót mindannyiunkban a legnyilvánvalóbb helyre rejtette: magába a nyilvánvalóságba.
Amikor valami eltûnt, vagy rejtett dolog elôkerül azt mondjuk, hogy: napvilágra került, kiderült, nyilvánvalóvá lett.
A megvilágosodott tudat a nyilvánvaló tudatban rejtôzik. Elfeledkezett tenmagáról. Elfeledtük, hogy a tudat nyitottság, és azt is, hogy fénylô.

(3) Tudományos és filozófiai analízis
A tudatkutatásunkat elmélyítendô két nyugati elméletet kívánok felhasználni, mégpedig Kant-ét, és Jung-ét, valamint érintjük majd Kierkegaard felfogását is, hogy perspektívát teremtsünk, és hátteret adjunk egy fogalmi analízishez, az egyik legnagyobb keleti dzogcsenmester, a tibeti tanító és yogi Longcsen Rabjam (1308-1364) életmûvének megértéséhez.
Kant A tiszta ész kritkája címû mûvében foglalkozott a tudat tudás aspektusával vagyis a kérdéssel, hogy mi is az érvényes megismerés feltétele. Jung pedig pszichológiai és mélypszichológiai perspektívából nézve fejtette ki elméleteit arról, hogy mi is a tudat, de leginkább arról, mi is a tudatalatti, és egy teljességmodellbôl kiindulva dolgozott a tudat és tudatalatti integrációján. Longcsenpa viszont írt egy sor mûvet a megvilágosodott tudat mélystruktúráiról, a tudat legbennsejének természetérôl.
Ezt a három világképet választottam a tudat három javasolt alapaspektusát reprezentálni: holisztikus tudat, vagy tudatteljesség, közös tudat, és egységtudat. E könyv felfogásában Kant a Tiszta ész kritikájában túlnyomórészt avval foglalkozott, amit itt közös tudatnak nevezünk. Jung a mûveiben magas szinten kutatta a teljességtudat feltételeit. Longcsenpa pedig a Jelenségek Alap Terében írja le átfogó tapasztalait az egységtudatot illetôen.
Világot átölelô dialógus folyik a világközösség kölönbözô kultúrái és népei között. Ennek a törekvésnek egy része arra megy ki, hogy összehozza a Nyugat tudományát a Kelet bölcsességével. Megengedtem magamnak, hogy ezt az írást e globális párbeszéd szerény részeként éljem át avval, hogy megkísérlem a határozott nyugati, tudományos, filozófiai szakértelmet, pontosabban a fogalomanalízis módszerét alkalmazni a Kelet egyik legmagasabb spirituális bölcsességére, éspedig Longcsenpa dzogcsenjére.*

   *A buddhizmusban és Tibetben is megtalálható egy nagyon fejlett skolasztikus tradíció, amiben szintén komoly szerepet játszik a fogalomanalízis. Nem az a poén itt, hogy megtagadjuk a Kelet tudóinak tudományosságát, hanem az általam alkalmazott  specifikus nyugati tradíció szöveg és fogalomanalízisének kiemelése, amit Longcsenpa mûveinek olvasásakor is használtam.

Longcsenpa mûvei lassan ismertek lesznek nyugaton. És egy, a tibeti nyelvben és spiritualitásban érdekelt folyamatosan növekvô szakértôgárda, kiváltképpen a dzogcsent gyakorlók kezdik felfedezni ezek jelentôségét.
A nyugati tudományban ismerünk olyan egyedülálló személyiségeket, akik elméletei, és írásai tartósan megkerülhetetlen, autoritatív forrásmûvekké váltak. Newton és Einstein ennek mindenki által ismert reprezentánsai.
A Kelet bölcsességében kivételes helyet foglal el a dzogcsen tapasztalatokra épülô, tudományos összehasonlító elôadás formája. Ezen a vonalon belül pedig kiemelkedik Longcsenpa, mint egy korszakteremtô, megkerülhetetlen központi autoritás.
A dzogcsen hagyományban Longcsenpa szövegeinek alighanem olyan a státusza, mint Einstein-éinek a Nyugat fizika tudományában.

(3) Világképek és alapfogalmak

A. A tudat határai Kantnál és Kierkegaardnál
Kant érett korában írta meg filozófiai fômûvét, a három kritikát: A tiszta ész kritikája, A gyakorlati ész kritikája, Az ítélôerô kritikája. E három közül alighanem a gyakorlati ész kritikája a legmélyebb. Amikor a következôkben kiemelek néhányat Kant alapfogalmai közül ez nem jelenti azt, hogy szükségképpen mindenben egyet is értek vele. De függetlenül ettôl Kant analízise a megismerés struktúráit illetôen olyan mély és átható erejû, hogy nehéz továbbmenni szó nélkül, kiváltképpen akkor, amikor a kutatás témája a tudat.
Az a gondolati munka, ami megelôzte a Tiszta ész kritikájának megírását 11 évig tartott, amikoris egyetemi elôadásaitól eltekintve Kant csendben volt. Nem írt semmit. Minden nap, egy nagyon stabil ritmusban sok idôt szánt arra, hogy gondolkodjék, filozofáljon, vagy – amint egy barátjának mondta – meditáljon.
Kant a mi idônkben kerül újra felfedezésre. A kritikát még dánra is lefordították, ami önmagában egy imponáló munka. Ráadásul a világállamról szóló gondolatai is kezdenek fôkuszba kerülni. Az elsôk között gondolt el globális politikai gondolatokat. Az örök békérôl szóló dolgozatában végiggondolja mi is kell-ene ahhoz, hogy a világunk háború mentes állapotba kerüljön – avagy a tartós béke állapotába.

[Itt pedig ugrunk egyet, mert amint már többször érintettem a fordítások során, Jes Bertelsen számomra úgyszólván megmagyarázhatatlan módon dzogcsen mester létére súlyosan utópista. Itt megenged magának néhány mondat teljesen felszínes lelkendezést, ami semmi módon nem releváns, nem csak itt, a témát illetôen, hanem sehol – sajnos. Nem is lesz soha. Ne legyen igazam!:]

Szóval Kant gondolatai kezdenek fókuszba kerülni – úgy is mint érvényes megismerési eszközök, és mint >>világpolgárjogok<<. [Az utópista reménykedése abban, hogy egyre többen lesznek az elmélyülôk; hajh...]
Kant fô kérdése, és a tudat mélystruktúráinak megértéséhez vezetô út ez: Mi az érvényes megismerés – igaz tudás, vagy korrekt információ? 
Kant szerint a tudásnak kétféle típusa van. 1) Analitikus, vagy tautologikus tudás. Pld.: Egy - nek három oldala van. Ez már a fôfogalomban benne van. Nem tudunk meg valami döntôen újat, csak árnyaltuk, vagy kifejeztük azt, ami már eleve adott volt a fogalomban.
2) Szintetikus tudás: Pld.: a szoknya vörös. A szoknya fogalomban nincs eleve benne, hogy szükségképpen vörös. Lehetne kék, arany, vagy bármilyen más szinû. Ez a szintetikus, igaz tudás a tapasztalat eredménye.
Kant még precízebben rákérdez: Létezik e érvényes tudás, ami szintetikus, vagyis igaz, és nem tapasztalás eredménye (a posteriori = tapasztalat nyomán), más szóval, található e érvényes megismerés, ami szintetikus a priori, azaz igazi, valódi tudás, ami megelôzi, és független a tapasztalattól?
A válasza pedig IGEN.

A 7+5=12 Kant szerint jó példa olyan érvényes megismerésre, ami szintetikus és apriori. A tudat eleve, és tapasztalattól függetlenül képes megítélni, hogy a kijelentés igaz. Ez az igaz kijelentés pedig – állítja Kant – valóságosan megnöveli a megismerésünk ’színskáláját’.
Amint már kijelentettük nem annyira arról szól ez az okfejtés, hogy Kantnak igaza van-e, avagy nem. Hanem arról, hogy amint ebbôl a kiinduló pontból tovább gondolkodik megmutat valami döntôt és fundamentálisat arról, hogy mi is a tudat, a nyelv és a tudás valójában.
A szintetikus a 7+5=12-ben az, hogy két elem összekapcsoltatik egy tudásnövelô egységben. Ez lehet alany és állítmány, A az B, a pillangó kék, lehet egy szubjektum és egy objektum, vagy két szám, két elem, vagy két információ típus.
De miképpen kapcsolható egymáshoz két elem? Ha a két résznek semmi, és principiálisan semmi köze egymáshoz, ha a két elem abszolút elválasztott egymástól, összekapcsolhatók vajon egy szintézisben? Kant úgy véli, nem.
Így gondolkodunk a mai napig többnyire: Ha nincs valami fizikai, elektromos kontakt, nincs limbikus rezonancia, vagy érzelmi kapcsolódás, összekötô fénysugár, netán kvantummechanikai összeköttetés, akkor nincs szintetikus tudás, vagy érvényes információ terjedés, nincs igaz megismerés.
Kapcsolódás nélkül abszolút a kommunikácios szakadék. Semmi híd. Semmi szintézis. Nincs nyelv. Csak határ, csak szakadék.

De amikor a 7+5=12 apriori igaz, vagyis eleve adott anélkül, hogy az érzékeken keresztül megtapasztaltuk volna, akkor e kijelentés igazságának muszáj magából a tudatból, az értelembôl, a logikusból, az észbôl jönnie.
Ám a kijelentés szintetikus, és a szintézis az összekötô kapocs a két elem között. Honnan jön a szintézis összefüggése? Ez apriori, nem az érzékek tapasztalatából jön. Kant azt állítja, hogy magából a tudat alapstruktúrájából jön.
Az az egység, ami egy kijelentést igazzá tesz (akár eleve igaz: 7+5=12 – vagy tapasztalt igazság: a szoknya vörös) az appercepció egységébôl származik.
Az appercepció Kant szerint annak a ténye, hogy a tudat tudhat tenmagáról – ahogy az én tudhat magáról.
>>Das ’Ich denke’ muss alle meine Vorstellungen begleiten können.<< >>Annak, hogy ’Én gondolom’ kísérnie kéne minden elképzelésemet.<<
Azaz: Az érvényes megismerés szükégképpen szintetikus. A szintézis az kapcsolat. A kapcsolat egy aprioiri – vagyis eleve létezô – egység. Ez az egység pedig az öntudat eredeti egységén alapszik. Minden érvényes megismerés, sôt minden lehetséges érvényes megismerés az öntudat eredeti egységébôl jön, az biztosítja. ÍGY!
Amikor azután kilépek a világba, átélek, és érzékelek, megjegyzek, érzek, és tapasztalok, magammal viszem az egységet, összefüggést és szintézist. A tudat eredeti, apriori egységébôl érkezô szintézis nélkül nincs érvényes megismerés, sem a tapasztalat elôtt, sem utána. 
És Kant tovább kérdez: Mi az, ami ezt az egységet a nyelvbe, a világba, a tapasztalatba vezeti? Miképpen árnyalódik az egyetlen-egy apperceptív egység, és lesz belôle a sokaság és különbözôség megannyi érvényes információja, amibôl a valóságunk áll?

Kant analízise és válasza a következô: a nyelven keresztül történik mindez. De a nyelvben hogyan jön át az egység? A nyelv, a megismerés, és a tudat tizenkét alapkategóriáján keresztül. És miképpen fedezte ezeket fel? Az ítélet-típusok vizsgálata nyomán.

Itt láthatjuk mûködésben Kant dedukciós (levezetési) pricípiumát, amit az analízis irányítására használ. Az alapfogalmak kimutatják az alapvetô ideát:

Van az alapvetô egység, az ôsegység. Ez a tudat apperceptív struktúrájából jön, ez garantálja, ebben gyökeredzik. Ez az alapegység két elválasztott elemre bomlik. A megismerés, tudás és információ állítja helyre a két elválasztott rész szintézisét. Ez csak oly módon lehetséges, hogy az egység eleve megtalálható, garantált, és kész a tudat apperceptív egységének köszönhetôen.

A tudat egysége és a tizenkét kategória különféle szintézisei a tudat ’kék szemüvege’, amivel a világunkat kéknek látjuk.

Kant bevezeti a megismerést, tudást és információt a közös tudatba, a prioiri szintézisként értve, ami a feltétele minden lehetséges érvényes megismerésnek, tapasztalatnak, tudásnak és információnak. A világ az egység és a kategóriák szûrôje nélkül abszolút megközelíthetetlen. A világ egység és kategóriák nélkül >>Das Ding an sich<<, amírôl semmit nem tudunk, és Kant szerint nem is tudhatunk. Mindez a tudat és megismerés mélystruktúrájához vezet.

Kant alapfogalmai és megismerés analízisei nem az egységrôl szólnak, mint olyanról. A fogalom analízis a szintetikus egységrôl szól, a megismerés függôségérôl a kategóriák a priori kapcsolatai okán.

A tudat, a nyelv, és a megismerés duális karaktere érdekli igazán Kantot.

Az eredeti egység felosztatik, és a kategóriák segítségével továbbíttatik a szintetikus egység az elemekhez, hogy újra megtalálhatók legyenek a tudatosan érvényes megismerés bôvülésében.

A fókuszban a nyelv, tudás, megismerés, és az információ. Ez pedig mind duális. A megismeréshez szükséges elôfeltétel, az egység önmagában – maga az appercepció nyelv nélkül egysége – nem érdekli Kantot.
Azonban éppen ez az, ami a dzogcsent érdekli, és ezért Longcsenpánál is ez áll a középpontban.
Az pedig nem csak érdekesség a számomra, hanem mélyrehatóan jelentôségtelinek tartom, hogy a Nyugat egyik közismerten legnagyobb gondolkodója – talán a legnagyobb? – tudás, megismerés, és információ analízisében azon, a számára legmagasabb ponton ’horgonyoz le’, amit Longcsenpa a maga dzogcsen leírásához kindulásként használ a Kelet tudat-tudományának egyik kulminációs szöveggyûjteményében. Ez a közös pont: az eredeti szintetikus egység, a transzcendens appercepció változtathatatlan tudata (>>Imígyen az appercepció szintetikus egysége a legmagasabb pont, amihez szükségképpen igazodnunk kell értelmünk használatában – a teljes logikában, és – túl ezen, a transzcendens filozófiában is – igen, ez a képesség maga az értelem.<< Kant: A tiszta ész kritikája)

Kant és Longcsenpa feltételezett közös kiindulópontja, az appercepció egysége, tibetiül rang rig - leegyszerûsített ábrázolása.

Kant elôtt, az antik idôktôl a felvilágosodásig általában úgy vélte az ember, hogy az információ a külsô világból jön – empírikusan – az érzékek révén.
Kant kopernikuszi forradalma abból áll, hogy azt állította (bizonyította?), hogy az értelem alapkategóriái informálják az érzékvilágot.
>>A látás fogalmak nélkül vak. A fogalmak látás nélkül üresek.<< (A tiszta ész kritikája)
Az értelem az, ami elôírja a természet törvényeit!

Kant eléri Ursprungsenthüllong-jában (Heidegger Kant analízisébôl származó fogalom), vagyis a ‘keletkezésleleplezésében’ a visszakapcsolgató metódusával ezt a számára legmagasabb pontot, mint határt, amihez ismételten vissza-visszafordul, hogy fókuszáljon, analizálja és megmagyarázza mi is a nyelv, és az érvényes megismerés.
Longcsenpa megtalálja ugyanezt a pontot, és alapnak veszi, alapfogalomként használja a tudat legbennsôbb lényege, a megvilágosodott, teljesen éber legmagasabb tudat vizsgálatához.

Kant számára érvényes tehát:
  (4) Érvényes tapasztalat és megismerés az appercepció egységébôl következik.
   (4-1) Az öntudat, az appercepció szintetikus és transzcendentális.

Mit is jelent a transzcendentális? Ez ’megismeréskötelezettséget’ jelent. Miután az appercepciós egység feltétele és követelménye a tapasztalatnak és megismerésnek, az appercepció maga nem lehet tapasztalat, vagy megismerés.
Kant szerint ez azt is jelenti, hogy az öntudat egysége nem egy pszichológiai állapot, egy élmény, lélekkészség, vagy megismerésgyakorlat. Az appercepció a feltétele mindezeknek.
Minden tapasztalat, élmény és megismerés és az összes pszichológiai állapot duális, ami szubjektum objektum felosztáson alapszik, szubjektum-állítmány, az átélt és az átélô, a megismerés és a megismerô. De, mint mindezen tapasztalat, nyelv, logika és megismerés feltétele, a transzcendentális appercepció nem duális. Ez az egység a feltétele minden dualitásnak.
Éppenséggel ez a Kanti tisztaság gyôz meg arról, hogy Longcsenpa és ô ugyanarra mutatnak, az appercepció, az öntudat fogalmát illetôen. Longcsenpánál ez a rang rig, az appercepció, nem valami duális élmény, állapot, tapasztalat, netán belátás. A Rang rig – a tudat nyelven túli tudása tenmagáról – maga a nonduális, megvilágosodott tudat ’alapja’.

Longcsenpa számára érvényes tehát:
   (5) A megvilágosodott nonduális tudat az appercepció egységében ’horgonyoz’.

De vajjon ez a transzcendentális appercepció Kantnál nem csak valami absztrakció, a magasabb megismerésteória szükséglete?
Az is, de ez nem egy illúzió, fantom, vagy értelmetlen absztrakció.
A transzcendentális appercepció – az öntudat egysége – maga a tudat, értelem, és megismerés érvényességének fundamentuma. Mint ilyen az appercepció realitás, de nem duális tapasztalat, állapot, vagy megismerés.


Akkor most végezzünk egy kísérletet a belátások, állítások, és hipotézisek igaz, és ezért örömteli keverékének kombinációjával, amelyek kondenzált formában találhatók a fenti kijelentésekben (3)-(4)-(5).
Ha a (4) és (5) érvényes állítás, akkor a nonduális, megvilágosodott tudatdimenzióba vezetô ajtó éppenséggel az appercepció egysége. Ha ezt a (3)-ra alkalmazzuk, akkor ezt kapjuk:

(6) A legmagasabb megvilágosodott tudat akkor aktualizálódik, amikor a teljesen általános nyílt tudat emlékszik tenmagára, avagy tudomást vesz tenmagáról az appercepció egységében.

Ez így elég egyszerûnek tûnhet, és bizonyos értelemben az is. Viszont egy másik értelemben rendkívül nehéz. A nehézség éppenséggel az elrejtettségben rejlik.
Kant analízise az ultimatíve legmagasabb ponton végzôdik: a transzcendentális tapasztalatfüggô appercepciónál. Itt fordít Kant és A tiszta ész kritikája hátat az appercepciónak, hogy ezentúl kizárólag – természetesen tudatos választás alapján, a kritika alapideájából következôen – a duális tudatmûködéssel, és az érvényes megismerés feltételeivel  és körülményeivel foglalkozzék.
Mielôtt elhagyjuk Kantot, szeretném felhívni a figyelmet Erwin Schrödringer néhány ismeretelméleti tételére, amit többek között Kant inspirált. A Nóbel díjas kvantumfizikus felhasználta Kantot a nyugati tudomány objektivitása és a tudat viszonya analíziséhez. A nyugati tudomány tisztasága, precíziója és sikere – Schrödringer szerint – az objektivitás princípiumon nyugszik, azon, hogy a tudomány úgy írja le az objektív világot, mintha a szubjektum nem is létezne, nincsen érzékminôség, és tudat sincs. Ez a princípium magával hozza, hogy az egyik oldalon a szubjektív tudat, a másikon meg az objektív világ viszonya titokzatos rejtéllyé válik.
A megoldási javaslatok egyike abból áll, hogy az ember idealizálja az idôt, a teret, és a világot. Schrödringer azt mondja, hogy ez a törekvés történelmileg Platontól, Kanton keresztül Einsteinig tart: Platon idôtranszcendáló ideáitól, Kant idô és tér ’koordinátáin’ keresztül, végül Einstein úgy kezeli az idôt, mint a tér negyedik dimenzióját. 
Schrödringer azon kevesek közé tartozik, aki végigolvasta, és meg is értette mind Kantot, mind Einsteint. Ezért releváns odafigyelni a megállapításaira: >>Einstein nem – amint az ember olykor hallja – cáfolta Kant mély gondolatait az idô és tér idelizációját illetôen, hanem éppen ellenkezôleg nagy lépést tett a tökéletesítésére.<< (Schrödringer. What is Life) 
A gondolat arra megy ki, hogy miután a híd és a kapcsolat a tudat és a világ között tisztázatlan, felteszi az ember, hogy a világ magában (Kant: >>das Ding an sich<<) elérhetetlen, és így csak az érzékeink ‘tolmácslata’, illetve az ismeretlen világ ‘X’ változata.

A tudat és a világ közötti összefüggéssel kapcsolatos nehézség az egyik paradoxon, ami Schrödringer szerint a tudomány objektivitás princípiumának következménye.

A másikat aritmetikus (számtani) paradoxonnak hívja: >>A rengeteg tudatos én mentális tapasztalataiból áll össze a világunk.<< (Uo.)

Miként tudjuk megmagyarázni, hogy ez a sok különbözô individuális tudat konstruálja ugyanazt az objektív világot? Honnan jön a világegység?

Kant belátta – A tiszta ész kritikájában – a tudat átfogó egysége szükségszerûségének jelentôségét, mint ami egyáltalán lehetôvé teszi a megismerést (>> die ursprüngliche, unverwandelbare transzendentale Einheit der Apperzeption<<).
Ám sem Kant, sem a tudomány nem képes - Schrödringer szerint – megmagyarázni, hogy a rengeteg különbözô individuális tudategységbôl miként lesz az objektív világegység. >>…mert a tudományunk – a görög tudomány – objektivizáláson alapul elvágta magát a tudásszubjektum, az elme teljes megértésének lehetôségétôl. De azt hiszem, hogy éppen itt, a mostani gondolkodási módunkat szükséges feljavítani, talán egy kis keleti gondolkodásmód vérátömlesztéssel.<< Ebben az összefüggésben az az érdekes, hogy Schrödringer indítványa szerint a nyugati tudománynak és a keleti bölcsességnek szüksége van a párbeszédre, ami elsôsorban azt jelenti, hogy integrálni kell a Kelet ideáját avval kapcsolatban, hogy az egyes ember tudata mélyebben nézve egy egység, amely tudategység összefügg egy mindent átölelô egységtudattal. 
Schrödringer szerint a fentebb említett két paradoxon valószínôleg feloldható >> az identitás keleti doktrináját beépítve a nyugati tudomány épületébe. Az elme természeténél fogva egyes számú fogalom. Vagyis: Az elmék összesített száma is csak egy lehet. Meg merem kockáztatni, hogy elpusztíthatatlannak nevezzem, ugyanis különleges az idôalapja, az elme mindíg a mostban van.<<

Ezt a gondolatmenetet, és ezeket a javaslatokat többek között Kant inspirálta, ami itt a számunkra különösen érdekesnek tûnik. Schrödringer úgy olvassa Kantot – mint Schopenhauer – hogy a tér és idô idealizálása megnyitja a kaput arra az ideára, hogy az egység – a világ és a tudat – másképpen ‘mûködik’, mint az idôn és téren keresztül. >> A legnagyobb ötlet volt, hogy ez az egyetlen ‘dolog’ – elme vagy világ – nagyon is megjelenhet olyan formákban amiket nem vagyunk képesek felfogni, és amik nem tartoznak az idô és tér fogalmainak hatálya alá.<<

De a nonduális tudatmûködés vizsgálata, és ezáltal a  dzogcsené az appercepcióval való kísérletezéssel, és kutatással folytatódik, ami a rigpán keresztül éri el a nonduális, megvilágosodott tudatot.


A nehézség abban, hogy a tudat nyitottsága tudjon tenmagáról leginkább két feltételbôl áll:
   (6.1) Az elsô az, hogy a tudat nyitottságának mentesnek kell lennie bármiféle tartalomtól (gondolatok, képek, információk, stb.)
   (6.2) A második pedig az, hogy a nyitott tudatnak transznyelvi módon kell ‘emlékeznie’ tenmagára.

Ez a két körülmény, vagy feltétel mutatkozik meg a konkrét, praktikus, egzisztenciális vizsgálat nyomán. Amikor az ember elkezdi megvizsgálni, átgondolni a tudatot (1), vagy amikor maga próbálja az éberséget befelé, a tudat felé fordítani (2), akkor azonnal felfedezi a rejtettséget és a nehézséget. Az ember felfedezi a becsavarodó gondolatokat, és a számtalan zavarodottságot. Felfedezi az elme mély egyöntetû köreit, magának az önismeretnek klasszikus repertoárját, az érzelmekkel, karakterstruktúrákkal, neurózisokkal, traumákkal, archetipusokkal, stb.
>> A gondolkodás legnagyobb paradoxona az, hogy az ember fel kíván fedezni valamit, amit ô maga nem képes elgondolni.<< Søren Kierkegaard ezt elgondolhatatlannak, ismeretlennek nevezi, ami voltaképpen nincs is, a határ, az isten.
>> Mi is ez az ismeretlen? Ez a határ, amihez állandóan elérünk, és amikor a mozgás elhatározása felcseréltetik az elnyugváséval, a különbözôség, az abszolút különbözôség… az abszolút különbözôséget az értelem el sem tudja gondolni, ugyanis abszolút módon nem képes negálni magát, hanem felhasználja magát ehhez, és magára a különbözôségre gondol, amint ez tenmagával gondol.<< (Filozófiai morzsák)

Søren Kierkegaard egzisztenciaanalíziseiben alaposan foglalkozik azzal mi is történik, amikor a gondolkodás megpróbál önmaga fölé emelkedni úgy, hogy ki akarja gondolni az elgondolhatatlant, vagy megkísérel gondolatban viszonyulni az abszolút különbözôhöz. Ez nagyon mély provokáció, az ember – Kierkegaard szerint – próbára teszi az értelme egészségét. No és könnyen összetévesztheti magát az abszolút különbözôvel (nála pedig, amint már említettük az abszolút az istenivel egyenlô).
Maguk azok a kategóriák – alapfogalmak – amiket Kierkegaard kifejlesztett az emberi egzisztencia, és a tudatnak az istenihez való viszonyulása határai analíziséhez kimutatják a nehézséget paradoxonok és magukba záruló logikai körök struktúráinak formájában. Például Kierkegaard bemutatja, hogy a legmélyebb megismerési eszközök – kategóriák – az egzisztencia alapstruktúráinak leírásakor kötöttek egy kölcsönös feltélel körhöz. >>Szabadság<<  és <<ugrás<< mint példa. Kierkegaard szerint a szabadság egy ugrással aktualizálható. De fordítva, egy ugrás nem ugrás, ha nem szabadságból következik. A szabadság feltételezi tehát az ugrást, és az ugrás a szabadságot.

Vagyis amikor az ember el kezd gondolkodni a tudat mibenlétén (1) és (6), akkor paradoxonokkal, antinómiákkal, határokkal és fogalmi összeomlással találkozik.
Feletehetôleg ez az egyik fô oka annak, hogy mindegyik nagy spirituális pedagógiai rendszer olyan gyakorlást ajánlott, amelynek elsôdleges célja az, hogy a gondolatok, az elme elnyugodjék, úgyszólván gondolatmentesség jöjjön létre, kiürüljön az elme, stb.
Amikor a tudat nyugodt és szabad minden tartalomtól (6.1), csak akkor kezdhet az éberség elmélyedni a tudatban (2), vagy – miután az ember megértette, és képes megvalósítani a (3), (4) és (5) pontokat: van egy pontosabb kifejezés is – amikor a tudat szabad minden tartalomtól, akkor képes mélyebb értelemben felfedezni az appercepciót.

A másik feltétel, ami egy módon természtesen követi az elsôt az, hogy az appercepció nyelven túli.
Nem egy nyelv elôtti bébi csacsogás és szétszórt tudatállapot. Nem is transz, vagy álmodó, álmos állapot. Az appercepciót csak szikrázó éberségben, minden nyelvi aktivitás, és referencia lehetôségén túl lehet felfedezni. Azonban a nyelvet az anyatejjel együtt szívtuk magunkba. Elengedni akár csak egy másodpercre messzemenô tapasztalaton alapuló tréninget követel.

B. Jung

Kant elôsorban a tudat egyértelmûségével foglalkozik, miután az ô analitikus fókuszában a tudás, a megismerési folyamat, illetve az érvényesség áll.

A tudat azonban egy fokozati jelenség, ami átível az alacsonyabb tudatformáktól, a közönséges hétköznapi tudatosságon keresztül feljebb, vagy beljebb a magasabb tudatformákba. Ezt a tényt, ami a Kelet bölcsességének alapja a Nyugatnak máig nehézséget okoz teljesen integrálni.

Freud, Jung és az egész mélypszichológia óriási munkát végzett, hogy leírja és feltérképezze a tudattalant, és a kolletktív tudatalattit.

A mi idônkben pedig Grof, és kiváltképpen Ken Wilber tett nagy erôfeszítéseket a tudat lépcsôinek, a spektrumnak, vagy skálának leírására, a kollektív tudataalattitól az alváson és az álmokon keresztül az ébrenlétig és további árnyaláson keresztül a magasabb tudatszintekig.

Miután pedig a tudat skálajelenség, és miután Kant oly intenzíven kutatta a tudat megismerési feltételeit és ’mechanikáját’ elvárhatóan bele kellett ütközzön az alacsonyabb tudattalan aspektusba csakúgy, mint a magasabb dimenziókba. Amint ez remélhetôleg az elôzôekben világossá vált felfedezte, avagy leleplezte a transzcendentális appercepció egységét, mint a legmagasabb ’horgonypontot’. A magam javaslata pedig az, hogy éppen ez a pont mutatja a fôutat a magasabb tudatállapotokhoz. A skála ellenkezô végén felfedezte a kollektív tudatalattit a fantáziában, illetve a képzelet erejében. Ez a számára homályos és veszélyes terület döntô szerepet kapott a megismerésben A tiszta ész kritikája elsô kiadásában, de a második, javított kiadásban újraírta az egész központi fejezetet az appercepció egységérôl, és a szintézis fogalmáról, és vagy kihagyta, vagy lefokozta a fantázia integráló szerepét az elsô kiadásban írottakhoz képest.

Ez a válaszása éppen annak köszönhetô, hogy a fantázia irrealitásában olyan formában találkozott az ismeretlen határával, ami megijesztette. Amúgy viszont aligha lehet kétséges, hogy a filozófiája ajtót nyit a tudattalanra, hogy megtaláljuk a képzelet rejtett erejét.

Jung életmûve a tudatteljességet célozza, a selv-et, ami egy olyan állapot, illetve cél, amihez – Jungot követve – az ember egyre közelít, anélkül, hogy képes lenne elérni. Az én úgy kering a selv körül, mint a föld a nap körül. Ebben a folyamatban az ember tudata egyre átfogóbb integrációhoz vezet. A tudattalan integrálódik a tudatba az individualizáció processzusán keresztül, ami több lépcsôn át vezet: elôszöris konfrontáció az árnyékkal, ami az én hátoldala, a személyiség alacsonyabb rendû oldala, és ennek integrációja. Ezután jön a találkozó a szerelmi élettel, amikoris az ellenkezô nemû anima illetve animus tudatosítása válik lehetségessé. A továbbiakban pedig, rákérdezve az élet értelmére lehetôséget kap az ember a bölcsesség archetipikus szintjéhez viszonyulni. Az egész életen áthúzódó integrációs és önfejlesztô munka elôre visz a selv felé, ami az ellentétek, a fény és a sötétség, a férfias és a nôies, magas, az alacsony a tudatos és tudattalan egyesülése.
Az a hely, ahol Jung – aki ugye jelesül feltérképezte a tudattalant – beleütközött a magasabb tudatba, a selv fogalma volt. Utolsó mûveiben, többek között a Mysterium Coniunctionis-ban – ami több módon is Jung legmélyebb mûve – úgy írja le a selv-et, mint Unus Mundus-t, mint egy egységet, amiben mélyebben felfogva minden egyes individum selv-e gyökeredzik. Jung itt láthatólag érinti az egységtudatot, mint határt, aholis a fô igyekezete az volt, hogy leírja és feltérképezze a tudatteljességet, az ént és a tudattalant integrálva a selv teljességében.
Mivel késôbb majd foglalkozunk Longcsenpa fogalom képzésének alapjaival, itt meg kell említenünk, hogy Kant a maga fô fogalmait a megismerés érvényességével és bensô mechanikájával kapcsolatban matematikai és logikai alapkijelentések analízisén keresztül kapta. A különbözô logikai ítélettípusokból alakította ki alapkategóriáit. Àltalános logikai ítéletbôl (minden madár tud repülni) desztillálta az EGYSÉG kategóriáját. A logikai ítélet kvalitásából kiindulva, pld. Hogy igenlô, tagadó, vagy végtelen analizálta be magát a kvalitatív kategóriákba (fx. abból a tagadó ítéletbôl, hogy: egyetlen elefánt sem képes repülni – nem ismerhette ugye Dumbót – kapta a negáció fogalmát).
Jung a maga alapkategóriáit a tudattalanhoz – archetípusok – úgy kapta, hogy analizálta a nagy néplelki alkotásokat: meséket, álmokat, mítoszokat. 


Végezetül meg kell említenem, hogy a nyugati tudomány, pszichológia és filozófia ezidáig nem különösebben érdeklôdött az appercepció iránt. Ez feltehetôleg összefügg a magasabb tudatfunkciók iránti közönyösséggel, amit a nyugati kultúrkörben elsôsorban a keresztény misztika nyomán írtak le, mind a nyugati keresztény, katolikus, és a keleti keresztény, hesykastiske tradíció [pld. Jézus ima] kapcsán. Ez azután alapot adott, és ad a mai napig a ‘fôáramú’ kultúra számára, hogy elutasítsa a témát, mint okkultizmust, vagy miszticizmust, etc.

Van ugyan a gondolkodók között néhány, aki megérdemli, hogy megnevezzük ebben az összefüggésben.

Arisztotelesznél két fogalommeghatározást találunk a tudatot illetôen, ami esetleg az általunk vitt irányba mutat. Úgy írja le a gondolkodás legmagasabb rendû formáját, mint >>gondolkodást a gondolkodás felett<<, avagy >>a magától gondolkodó gondolkodást<<.

Az elsô fordítás inkább a magasabb absztrakciós szint felé irányul: elgondolkodni magán a gondolkodás funkción, analizálni azt. Míg a második esetleg az öntudat refleksziójára, az appercepcióra mutat.

A tudatról, mint olyanról azt mondja Arisztotelesz, hogy egy tiszta anyag, forma nélküli anyag. Arisztotelesz szerint minden anyagból és formából öszzetett, a formák informálják az anyagot. A tégla a ház formájának anyaga. A házak a város formái. Minden anyag mindíg valamilyen formában található. De a tudatnak van egy specialitása – Arisztotelesz szerint – az, hogy tiszta forma nélküli anyag, ami viszont hagyja magát informálni minden más dolog, fenomén, és gondolat formáitól. A tudat egyfajta abszolút receptív, kész nyitottság, ami a formálhatóságánál fogva képe befogadni minden információt a az összes többi formától. Nem akármilyen gondolat egy öreg görögtôl, több mint kétezer évvel ezelôttrôl.

Kierkegaard Halálos betegség címû mûvébôl muszáj megneveznünk itt egy helyet az appercepcióval kapcsolatban (nem kevésbé a selv tudatteljessége jungi apropóján). Ez a könyv érthetôen híres kezdése:

>>Az ember szellem. De mi a szellem? A szellem a selv. De mi a selv? A selv egy viszonylat, ami tenmagához viszonyul, avagy e viszonyban a viszonyulás viszonyul tenmagához; a selv nem a viszonyulás, hanem a viszony viszonyulása tenmagához. Az ember a végtelen és a véges, az idôbeli és az örök, a szabadság és szükségszerûség szintézise; röviden szintézis. A szintézis kettô közötti viszonylat. Imígyen nézve az ember még nem selv.<<



[Miután tagadhatatlanul nehezen érthetô ám igen fontos idézetrôl van szó idehozom ezt a passzust Rácz Péter fordításában is: ” Az ember szellem. De mi a szellem? A szellem az Én. De mi az Én? Az Én [selv, selbst] olyan viszony amely önmagához viszonyul, vagy a viszonyban az, hogy a viszony önmagához viszonyul, az Én nem viszony, hanem az, hogy a viszony önmagához viszonyul. Az ember a végtelen és a véges, az idôbeli és az örök, a szabadság és szükségszerûség szintézise; röviden szintézis. A szintézis kettô közötti viszonylat. Így tekintve a dolgot az ember még nem Én.” Megvallom ôszintén, hogy R.P. selv = Én megoldását még nagybetûvel is félrevezetônek tartom, az eredeti szövegben ugyanis nem szerepel az én szó sem kis, sem nagybetûvel!]


Mindenesetre bármi mást is jelentsen a szöveg, az appercepcióra is mutat.
Kierkegaard alaptézise az, hogy az emberi egzisztencia a végtelen szabadság és az öröklét, valamint a legszélsôségesebben végletes, nyomorult rabság és idôbeliség gyanúsan egyenlôtlen viszonylatába helyeztetett.
Hit, szabadság, selv akkor kerül a helyére amikor az ember tudatosan választja a felelôsséget evvel a (gyanús) viszonylattal kapcsolatban, és ezáltal aktualizálja a viszonylat viszonyát tenmagához. Nyitottan, szabadon és felelôsen viszonyul az alapviszonyuláshoz (az egzisztenciális ‘csapdához’) amivel aktualizálja a selv-et. Ez bemutatja – noha a indirekte – az appercepció egy funkcióját, vagy oldalát.
Kierkegaard a bevezetést evvel a szintén híres passzussal zárja.
>> Ez pediglen a képlet, ami a selv állapotját írja le, amikor a kétség teljesen kiirtatik: tenmagához viszonyulni, tenmaga lenni [selv], átláthatóan megalapozza a selv-et azon hatalomban, amely létrehozta.<<

[R.P.: “Az a formula ugyanis, amely az Én állapotát akkor írja le, amikor a kétségbeesés teljesen le van gyôzve, a következô: miközben önmagához viszonyul, és önmaga akar lenni, az Én átlátható módon abban a hatalomban alapozza meg magát, mely ôt létrehozta.”]

Öszefoglalásképpen láthatjuk, hogy az a világkép, ami súlyt fektet a duális tudat tudásaspektusára, az analitikus, primert logikus konzekveciára és következetességre koncentrál, és az érvényes megismerést, a korrekt tudást célozza.Az olyan világkép, ami a duális tudat teljességaspektusát célozza, a fô hansúlyt a szintézisre helyezi, az integrációval, holizmussal, az ellentmondások egységével. a toleranciával, és a környezet védelmével foglalkozik elsôsorban.

Végül pedig az a világkép, ami a tudat magasabbb lehetôégeirôl, az egységaspektusról szól, a transzduálist, vagy nonduálist célozza. Inkább paradox, mint logikusan konzekvens, inkább transzcendálja az ellentmondásokat, mint integrálja ôket. 


Mindez a három, alighanem fundamentális tudataspektus (teljesség, közös tudás és egység) megtalálható a közönséges duális tudatdimenzióban éppúgy, mint a magasabb tuatdimenziókban. Nagyon valószínû, hogy ezek szükségszerû aspektusok, vagy lépcsôk a tudat lényegének kibontakozása során, mind a duális, mind a nonduális dimenziókban.

Ezt az elsô komplex fejezetet úgy kíséreltem megkomponálni, mint egy fugát, három témára hangszerelve: Az elsô a tudat mind intellektuális, mind meditatív vizsgálata, egyfajta prakszisprocesszus, a tudat vizsgálatától és ‘megérzésétôl’ az appercepció döntô szerepének felfedezéséig, avagy leleplezéséig mind nyelvi tudásmegismerés, mind a magasabb, megvilágosodott nonduális tudatfunkciók kibontakozása terén.

A második téma a tudat három javasolt alapaspektusáról szól: appercepciós egység, szintetikus tudás (kollektív tudat), és a sokféleség (integratív teljességtudat).

A harmadik téma a tudat rétegeirôl szól, a kollektív tudattalantól, és alvástól az álmokon, és felébredésen keresztül a megvilágosodott nonduális tudatig. Három világképet használtunk illusztrációul ezekhez: Kantét, aki az ébrenléti általános tudat megimerési lehetôségeit analizálta (közös tudat). Jungét, aki a tudattalan integrációját reprezentálta (árnyék - ellenkezô nemûség – archetípusok) és a selv teljességét hozta.

No és Longcsenpa is ‘fellépett’, a nonduális, megvilágosodott egységtudat kibontakozásának leírója.

A fejezet fugájában összeszövôdik a három téma, elôremozdulva a az apperceptív egység mindent átható, idôtlen orgonahangjának megértéséig. 


II:
VIZSGÁLÓDÁS LONGCSENPA DZOGCSENJE KÖRÛL

Longcsenpa írói mûködése nagyon sok különbözô témát foglal magában. A dzogcsen ugyan a központi témája. Két féle módon is: prózai és verses mûvekben.
Azok a dolgozatok – hosszabbak, rövidebbek – amik versben íródtak mind egyfajta koncentrált esszenciát jelentenek. A következôkben olvashatók elsôdlegesen ezek egy részébôl valók, amik egy sor központi elemzést reprezentálnak Longcsenpa híres
Hét kincseskamrájának két részébôl, A Drága Kincsekamra A Jelenségek Alap Terébôl, valamint A Természetes Állapot Drága Kinceskamrája címûekbôl, valamint más dzogcsenszövegekbôl, mint: A Lama Kvintesszenciája, A Mélység Kvintesszenciája, a Tudat Természtes Szabadsága címûekbôl. A versek túlnyomórészt a trekcsö-t elemzik, és csak kisebb részben a tögal-t. Az analízis az eredeti tibeti szövegekre, és angol fordításokra alapozott.

[A Nagy Tökéletesség (Dzogcsen) két központi fogalma:Trekcsö: >>keresztülhasítani<<, Tögal: >>meghaladni a csúcsot<<. Ezekre majd visszatérünk!]


Az itt említett szövegek kizárólag a legmagasabb, megvilágosodott tudatról szólnak. A nyelv és az alapfogalmak ezért féreismerhetetlenül jellegzetesen mutatják, hogy amit bemutatni szándékoznak, az a valóságban a nyelv és fogalmak lehetôségein túl fekszik.
Longcsenpa oldalról oldalra a kimondhatatlanról beszél, leírja azt, ami kibújik minden szó, szimbólum,és analógia alól.
A nyelv ismételten az összeomlás szélére kerül. De mégis, a  szövegek a maguk ritmikus, zenei jellegû verseivel ragaszkodnak hozzá, hogy a megvilágosodott tudat, a természetes appercepció irányába mutassanak.
A szövegeket olvasva, amikor meditatív állapotban spontánul felbukkannak, vagy utánuk gondolva, gyakorta mintha fényben oldódnának fel a szavak, fogalmak és versszakok, avagy tiszta ürességgé halványodnak.

Ha Kant világképét egy építészeti remekmû határôr toronyhoz lehet hasonlítani, amely az érvényes és az illuzórikus megismerés közötti elválasztást vigyázza, az ész fogalmait, és ideáit védi, ha Jung világképe egy mindent tartalmazó selv teljességének csúcsos tornyú kastélyára hasonlít, tágas csarnokokkal, és nagy, nyitott pincékkel Moria [Tolkinen] bányáira építve – akkor Loncsenpa dzogcsenje egy kristály ûrhajóra hasonlít, amely szabadon röpköd a csillagok és galaxisok között.

(Valójában Loncsenpa írt egy szöveget A Drága Hajó címmel. A Kun byed rgyal po dzogcsen tantra fontos kommentárja angolul a The Jewel Ship címmel jelent meg a You Are the Eyes of the World kötetben, 2000-ben.)

Tulku Urgyen elmondta nekem, hogy a rigpáról szóló Longcsenpa szövegek nem csak rigpa állapotban íródtak, hanem olyanoknak szólnak elsôsorban, akik szintén a megfelelô rigpa állapotban olvassák, avagy értik meg ôket.
Magától értetôdôen el szabad olvasni, és élvezni is lehet Longcsenpát a közönséges duális, diszkurzív tudatállapotban is. De mondhatni ez olyan, mint amikor az ûrhajó csendben áll a leszállópályán. Csak amikor az appercepció természetes egységállapotában olvassuk, vagy értjük - akkor startol és száll szabadon a kozmikus végtelenben.


(I)

A. A tudat duális funkciója

Testünknek levegôre van szüksége. Az énnek és az elmének pedig elválasztásra. Az én, az identitás érzés, és az elme a duális tudat funkciójának köszönhetôen ’élnek’, miután ez kénytelen ellentmondásokra osztódni.

Az én attól lesz, hogy folyamatosan ki és elválik a tudattalantól, az anyától, az apától, a többiektôl, a világtól. No és, amint az én ebben az elválasztódási folyamatban-ból lesz, éppígy kap a más, a többi kontúrokat. A dualitás teljesen konkrét, és szó szerinti: én a mamától, én tôled, én ettôl-attól. Kívülbôl belül. A kedvtôl a fájdalom. Ez folytatódik a tudat legmagasabb, és legkifinomultabb ’használatáig’.

Hegel ugyanezen alapminta szerint írja le mind az emberiség szellemi fejlôdését, mind a történelemnek a világszellem általi kibontakoztatását: tézis, antitézis, és végül ennek meghaladása, és kifejlôdése a szintézisen keresztül. Ken Wilber szerint pedig a tudatfejlôdés a tudat spektruma szerint árnyalódik integrálódik és transzcendálódik.

Az én az elválasztásból ’táplálkozik’. A selv az integrációból, kommunikációból, és szeretetbôl. A szellem a transzcendencia és az egység együttérzésével ’él’.

Az énkibontakozásból mindannyian ismerjük a családtól, és másoktól való elválasztódás feladatát, a határállítást, és az én profilírozását.

Késôbb, az önmegismerési folyamatból pedig ismerjük azt, hogy az ellentéteket egy közös tudattérben tartsuk: a kedvet és a fájdalmat egyidejûleg. Barát és ellenség egy közös érzelmi térben. A sokat érô egy tudattérben a keveset érôvel. Ez az integrációs munka gyakorta a semleges megfigyelés képességének kifejlesztésével függ össze. Az a képesség pedig amely képes az ellentéteket egy idôben tartalmazni elôsegíti az integratív szintetikus folyamatokat. 


A nonduális tudatot a transzcendencián keresztül lehet felfedezni. Azonban úgy néz ki, nem lehet meghaladni egy ellentét párt, amíg rendesen el nem választódik egymástól. Ezért nincs sok helye igazi spirituális transzcendenciának az énfejlôdés során. Az én a vagy-vagy helyzetekben próbáltatik és élesíttetik ki. Késôbb a selv-kibomlás dolgozik is-is felfogásban. Amikor eléretik a fenntartható integráció, és kialkul a selv önellentmondásmentes teljességének érzése, akkor lesz lehetséges mélyebb értelemben aktualizálni a az ellentmondások transzcendálását. A transzcendencia sem-sem; az igazi is-is-sel a háttérben.

Longcsenpa használ ellentétpárokat (boldogság-szenvedés), kontradiktórius párokat (lét-nemlét), majdnem olyképpen, mint a népi regék, gyakran refrénnel... Az ellentétpárok, és a kontradiktórikus párok mintegy az elme, az én- identitás, - amit mi selvnek hívunk - ‘szinonímáiként’ lépnek föl.
Ezeket a poláris fogalompárokat használja alapként a transzcendencia leírásához. Vagy mindkét pólus megtagadtatik, vagy mindkettô transzcendáltatik.
Ez négy különbözö tipusú variációt ad:

(1) sem boldogság sem szenvedés
(2) sem realizáció sem nem-realizáció
(3) túl boldogságon és szenvedésen
(4) túl a realizáción és nem-realizáción

Longcsenpa más módokat is használ, hogy kifejezze ezeket. Például szabad valamitôl (dang bral): Szabad reménytôl és félelemtôl, szabad az elfogadástól és elutasítástól.
Nagyjában egészében a központi fogalom mezô folyékony és rugalmas, és telve van tudatosan világos önellentmondással, és fogalmi öszzeomlással, hogy elkerülje a duális fixációt. 


Azért, hogy ne szokjunk túl gyorsan ehhez a sûrûn elôforduló képlethez – ami által egy intellektuális, érdektelen struktúrává válna – ajánlatos lassan haladni tovább.

Vegyünk egy ellentétpárt, mint boldogság-szenvedés, vagy igen-nem. Itt meg is állhatnánk, hogy próbáljunk konkrét, döntô egzisztenciális sziutuációra emlékezni, amikor az ember valódi boldogságot és szenvedést tapasztalt, és konkrétan választott igent, vagy nemet.

Ezután megkísérelhetô érezni és átélni ezeket a mély ellentmondásokat egyidejûleg.

Ez elvezet – vagy elvezethet – az integrációhoz, és tovább a neutrális megfigyelésig: érezni és látni az ellentéteket, anélkül, hogy kommentálnánk, anélkül, hogy választanánk, vagy mérlegelnénk; csak nézni, tartalmazni, regisztrálni. Ebbôl a mélységbôl, és elôször csak ebbôl kiindulva használhatja az ember a kettôs irányultságú tudatot: váltani a (neutrális) megfigyelésrôl (a konkrét szenvedés és a konkrét boldogság) a megfigyelôre.

Ez egy példa kívánt lenni arra, hogyan lehetne bennsôvé tenni, avagy megvalósítani Longcsenpa szövegének intencióit.

Ez egy lassú gyakorlás a poláris fogalmak konkrét transzcendálása irányába. Egy dolog intellektuálisan követni a szöveget. Valami egész más, és sokkal lassabb egzisztenciálisan realizálni, avagy kísérletezni a szöveg szándékai alapján.



Itt egy válogatás a gyakran használt ellentétpárokból, mintegy az elme katalógusaként. Amint láthattuk Longcsenpánál ezek adják az alapot a transzcendencia leírásához.






Szamszára – Nirvána

jelenség – üresség

dolog – elme

objektum – szubjektum

jó – roszz

boldogság – szenvedés

születés – halál

magunk – mások

kezdet – vég

lemondás – elfogadás

elfogadni – elvetni

remény – félelem

felbukkanás – eltünés

elôbb – utóbb

kívül – belül

ellenség – barát

igaz – hamis

szétszórni – összegyûjteni

periféria/határ – közép



Egy magasabb absztrakciós szinten egyszerûen nem-elmérôl, avagy az elme transzcendálásáról (blo med – blo ’das), és az ellentétek transzcendálásáról (gnyis – gnyis ’das) beszélünk.

Itt egy tipikus verssor, ami illusztrálja az iménti paradigmát; pld.:


>>A nyugalom állapotában (a természetes állapotban) nincs sem lét, sem nem-lét, sem megjelenés sem üresség.<<


>>Túl a léten és nem-léten, ürességen és nem-ürességen.<<




Itt fellép mind egy ellentétpár (látnivaló-üresség), és egy kontradiktórikus páros (üresség – nem-üresség).

Megint nagyon könnyen csak egy intellektuális információ válhat ebbôl is. Gondosságot, elmélyülést, lassúságot követel, ha az ember kísérletezni kíván magukkal a tudatállapotokkal, amik a mondatokban és alapfogalmakban integrálódnak.

Vizsgáljuk ezt meg közelebbrôl.

Találhatóak bizonyos figyelemreméltó szavak, amiket a nyelv természetes öneltün(tet)ési pontjainak nevezek. Néhány példa erre: >>a kimondhatatlan<<, >>az elgondolhatatlan<<, >>transznyelvi<<, >>gondolattalanság<<.

Megtalálható egy olyan sav, a fluor alapanyag bázisán – amit a fogkrémbôl ismerünk. A sav neve hidrogén-fluorid. Ennek az a különös tulajdonsága, hogy feloldja az üveget. Ezért nem is lehet üvegedényben tartani.

Az a szó, hogy >>kimondhatatlan<<, vagy >>elgondolhatatlan<< egy módon tartalmaz valamit, egy szándékot, ami maga feloldja és eltünteti a szót. A szavak nem képesek tartalmazni saját eredeti jelentésüket. A tartalom eltünteti a formát.

Ezek a szavak a nyelv csodálkozását fejezik ki önmaga határai iránt.

Használhatók lépcsôkként, amelyek a levegôtlen térben végzôdnek, amik nem vezetnek innen oda, hanem egy transzcendencia pontban végzôdnek. 

Miképpen is teszi az ember? Tudatát lágyan például az elgondolhatatlanra fókuszálja. Ennél, a csodálkozásnál maradva, odahallgatva és elengedve elvezettetik az ember egy olyan tudatdimenzióba, ami túl van a nyelven.
Egy olyan mondathoz, ami Loncsenpa másodikjára hasonlít fentebb: >>Túl a léten és nem-léten, ürességen és nem-ürességen.<< Nem logikus, alapvetôen érthetetlen, szétrobbantja a logikát, ellenáll a racionalitásnak, hagyja a nyelvet összeomlani. Az ember csak úgy tudja követni a szándékot, hogy elmélyül a mondat esetleges értelmében, és teljesen elengedi a nyelvet, hajgyja a tudatot bármiféle nyelvtôl szabadon lebegni.

Elkerülendô a nyelvi rutint, amit leírtunk az elôzôekben, az intellektusba rögzülést és bemerevededést, Longcsenpa sok helyen az alapképletet is feltöri.
Éppen, amint egy értelmezési lehetôség – avagy egy lehetséges leírás – kezd megképzôdni az elmében, maga az egész fogalmi apparátus beomlik a szakadékba. Vízre írt bölcsesség.
Az ember talán megérti, hogy az elme, és identitás képzôdés és megrögzülés az ellentétpárokat felfedezve és bennük élve jön létre, kívánkozni jó, a szenvedést pedig igyekszünk elkerülni. A transzcendencia túl van az egész forgatagon, túl vágyakozáson és szenvedésen. Idáig rendben is volna.
De, hogy bebiztosítson az ellen, hogy ez is csak egy újabb megfogalmazás, új elme, új spirituális identitás legyen, Longcsenpa ragaszkodik hozzá, hogy:
>>A vágy idôtlenül szabad… a szerencsétlenség [is] idôtlenül szabad<<
>>A lét és a nem-lét is idôtlenül szabad.<<

Engedd el a megértési kényszert. Engedd el a fogalmakat, enged el az analízist. Engedd el a gondolatokat, és a nyelvet: csak lebegj éberen – a nyelvi biztonsági háló nélkül – a tudat végtelen nyitottságában.
(6.3) Érezni a tudat nyitott végtelenségét.

B. A transzcendens horizont eltûnési pontjai
A tudat duális funkciója az alapja a magunk és a világ felfogásának.
Leegyszerûsítve mondhatjuk, hogy az elme benne is van, és fölötte is van a világnak. A szubjektum pedig felette van az objektumnak, és a két pólus közötti hidat az érzéki kontaktus, a kölcsönhatás, és a párbeszéd alkotja. A transzcendenciának a szó teljes értelmében ezért minimum három aspektusa van: Transzcendens az objektumhoz képest (a világ, az elkülönülô emberek, dolgok és elme jelenségek). Transzcendens a szubjektumhoz képest (én, identitás érzés, test, elme, selv). Valamint transzcendens a két pólus közötti nyelvhez képest (kontakt, kapcsolat, összefüggés).
A konkrét kiindulópont a transzcendenst illetôen ezért gyakorta ez a három eltûnési pont. Longcsenpa több szinten leírja ezeket. Nyersen fogalmazva a világ dolgai az elmének:

yul (objektum)                   sems (elme)
chos rnams (jelenségek)   
snang ba (felbukkanás)      bsam (értelem)

Megismeréselméletileg pedig ez a felfogó a felfogotthoz képest (szubjektum – objektum):

gzung                                ’dzin

A meditatív prakszisban pedig a meditáló (sgom pa ’i blo) afölött áll amin meditál (bsgom bya ’i yul).

Az összefüggés vagy a nyelv ennek megfelelôen:

dolog – elme                       yul bsam
objektum – szubjektum        gzung ’dzin
nyelv és szimbólum           mtshon brjod


A három eltûnési pont, az ellentmondáspár két pólusa és szintezíse, vagy egymáshoz való viszonyuk ezért három szinten íratik le: durva, megismerés elméleti, és meditatív szinten. Az eltûnési pontok az aktuális túllépés, és a világ, elme, nyelv elhagyásának ’helyei’.






>>Nincs semmi közönséges tudat, amely meditálna, és semmi nincs amin meditálni lehetne.<<



Vizsgáljuk ezt meg kicsit alaposabban.

Amikor a tudat felôl gondolkodunk, vagy meditálunk rajta (1) és (2), akkor nagyon gyorsan körbeérünk. Azt, amit néznem kéne, arra használom, hogy nézzek vele. Amin gondolkodnom kéne, éppenséggel a tudaton, azt feltételként használom, hogy egyáltalán gondolkodni tudjak.

Mindenki megpróbálhatja megvizsgálni ezt a helyzetet maga. Emlékezzünk egy pillanatra Kantra, aki az énrôl azt mondja, hogy egy teljesen üres elképzelés, az >>ént<< még fogalomnak sem lehet nevezni, miután csak egy tudatállapot, ami kíséri, avagy kísérheti az összes fogalmat. Nem lehet fogalmunk az énrôl, csak körözünk körülötte, miután egész idô alatt használjuk, hogy megítélhessük.



”... egyszerû, és magában tartalom nélküli elképzelés az én. Még annyit sem mondhatok róla, hogy egy fogalom – mert ez csak a tudat egy formája, aminek minden fogalmat kísérnie kell... Imígyen cirkulálunk álandóan körülötte – folyamatosan szolgálnia kell az elképzléséhez, hogy egyáltalán mondhassunk róla valamit.” (Kant: A tiszta ész kritikája)



A nyelv és a duális tudatfunkció avval ismer meg, gondol, és érez, hogy szintetikus egységeket oszt fel kettôbe, hogy azután egybe gondolja, érezze és ismerje meg a tudásban. A transzcendálási lehetôség eltûnési pontjában köröz terméketlenül a duális tudatfunkció önmaga körül, és nem jut sehová sem.



Pontosan itt lép közbe a nonduális pedagógia. Éppen ezen a duális nyelvi forrásponton lehet megengedni az elpárolgás fázisváltását.
Befelé fordítom az éberséget a tudatra (2). A nonduális tudatdimenzió akkor ‘jelenik meg’, ha megtörtént az énrôl és a tudatról alkotott elképzelések elengedése egyidejûleg.
Az énre és a tudatra vonatkozó elképzelések (szubjektum és objektum, aki meditál és amin meditál) elengedése egyidejûleg a nyelv elenegedése is.
Elengedni és ellhagyni a nyelvet, és fölfedezni a nyitott, neylvtelen dimenziót, magát a jelenlétet a ténylegesen egzisztáló szituációban.
Felfedezni a nyitott nyelv nélküli dimenziót egyenlô felfedezni az appercepció egységét, amint a tudat tud tenmagáról, túl a nyelven, direkt és közvetlenül.
>>Nincs semmi közönséges tudat, amely meditálna, és semmi nincs amin meditálni lehetne.<<
Ha az ember ki kívánja próbálni, és megvizsgálni ezt a kijelentést konkrétan, akkor megjelennek a nehézségek.
Az egyik felfedezés az, hogy szükség van finomításra.

C. A tudat és a szív finomítása
Amikor az ember rákérdez a tudatra a tudatában, önkéntelenül loklizálja a kérdezôt, és azt is ‘aki’ figyel egy lehetséges válaszra. ‘Lehorgonyozza’ mindkettôt. Miután pedig ez a folyamat szükségképpen nyelvileg, és mentálisan kezdôdik (1), ténylegesen intellektuálisan kérdez, és mentálisan fog hallgatni. Mindez a fejben játszódik le.
Azonban árnyalni és finomítani az éberséget jónak tûnik – talán szükséges is – egy szélesebb spektrumban hallgatni és kérdezni. Szívvel kérdezni.
Ha az ember egy pillanatra összehasonlítja ezt az optikaival, akkor ugye mindenki ismeri azt a különbséget, amikor belenézünk egy távcsô egyik lencséjébe, és amikor azt a mély élességet tapasztaljuk, amit akkor látunk, amikor mindkét lencsén keresztül nézünk egyszerre. Evvel analóg módon tapasztalunk nagyobb mélységet, amikor egyszerre ‘nézünk’ a fejjel és a szívvel.
Imígyen tudjuk árnyalni (2), és sokkal nagyobb pontosságal leírni a vizsgálat menetét.

(7) Az éberség tudatba irányítása az intellektussal és a szívvel egyidejûleg.

De ez csak akkor sikerülhet, ha az ember rendes kapcsolatban van a szívévvel, ami érzelmi nyitottságot jelent.
A szívnek azon funkciói, amik revelánsak ebben a folyamatban mindenekelôtt a szív empatikus képességei: bizalom, szeretet, együttérzés, hála, és nyitottság.
Az ember nem képes különösebben mélyebbre ’hallgatni’ egy zárt, félôs szívvel, amely nem mer kinyílni bizalommal, vállalva a sebezhetôséget is.
A szív hallgatási képességének kifinomultsága egyenes arányban áll az alapérzések kifinomultságával.
Mennél jobban kivirágzott, és árnyalt a szerelmi élet, együttérzés és bizalmi képesség, annál árnyaltabban és kifinomultabban képes a szív odahallgatni – a tudatba-n is késôbb.
Ha az ember meg akar adni egy pontot síkban, akkor egy hosszúsági és szélességi koordinátára van szüksége. De ha térben kívánja ezt tenni, akkor három koordinátára lesz szüksége: hosszúság, szélesség, és mélység.
Minden arra utal, hogy amikor a tudat lényegét keressük akkor inkább egy sokdimenziós kérdéssel állunk szemben.
Ideiglenesen fogalmazhatunk úgy is, hogy a tudat legbensô lényege – az appercepció egysége – sokkal inkább térbeli mindenhol-levés, mintsem valami pont. A tudat lényege – az ember esszenciája – leginkább sokdimenziós teresség, és nem valami, pont, mag, vagy valami határozott hely.
Ha az intellektus (a fej) adja az egyik irányt (X tengely), a szív a másikat (Y tengely), akkor a test, a lélegzetvétel, vagy ellazulás a harmadik (Z tengely). 



Feltehetôleg ezért ragaszkodott minden nagy spirituális pedagógiai rendszer ahhoz, hogy a transzcendecia, az élet értelme, a megvilágosodott dimenzió, az isteni, a szeretet forrása keresése leginkább egyesített, koordinált erôfeszítéssel történjen mind az elme, vagy intellektus, és a szívbéli bizalom, és együttérzés, valamint a test oldaláról a légzésen, és az ellazuláson keresztül az árnyalt tetsttudatig.

(7.1) Amint a szív, intellektus, és a test együtt mûködik, akkor lehet az éberséget a tudat felé fordítani árnyaltan és kifinomultan, hogy a tényleges elmélyülés létrejöhessen.



Az egész arról szól, hogy felfedezzük az appercepció sokdimenziós térjellegû egységét.

Kutatni és képzetten keresni több kutatási vonalat igényel. Amint a három dimenziós térben keresni három iránymegadást követel (trianguláció), éppígy feljavul a kutatásaink és felfedezô útjaink minôsége, amikor a három koordinációs irányban keresünk egyidejûleg. Fej. Szív.Test.



A tapasztalat azt mutatja, hogy az önmegismerés, az ima, és a meditáció a fejben kezdôdik. Ezután lassan bevonódik a szív, a processzus lehorgonyzódik, és elmélyül az együttérzésben, és a bizalmi folyamatban. Majd fokozatosan – amikor a kutatási folyamat harmónikusan és kiegyensúlyozottan fejlôdik – jön a test, a légzés, és az ellazulás. Miután azonban az appercepció egysége sokkal inkább többdimenziós, mint három, a három szólamú – fej-szív-test – koordináció mélyebben nézve maga nem elégséges az esszenciai felkutatásához, és felismeréséhez.

De minden tapasztalat arra utal, hogy tréning, gondosság és a hármas figyelem bizonyos rutinja nélkül nem lehet elérni a következô, végérvényes lépcsôt:

(7.2) A tudatra fordítani az éberséget, figyelni intellektussal, szívvel, és testtel, túl a nyelven, lehorgonyozatlanul, nem lokalizáltan, és hivatkozások nélkül.

Enek az utolsó lépcsônek eléréséhez általában szükség van egy tanító segítségére.


(2) Találkozás Tulku Urgyen-nel


Az emberek közötti találkozásnak számtalan formája létezik. De két alapvetô, noha döntô módon különbözô kategóriára oszthatók, amik a tudat alapfunkcióiból következnek.


A duális elme, és a duális tudatfunkció lehetôséget teremt gazdagon hímzett és variált külsô találkozókra.


A nonduális tudatfunkció pedig a belsô találkozásokra.


A külsô találkozók feloszthatóak és osztályozhatóak a tudatspektrumnak megfelelôen a külsô szintek szerint: fizikai találkozók (érintés, kezelés, harc). Energetikai találkozók (éterikus kapcsolat, erotikus kapcsolat, healing). Emocionális találkozók (veszekedés, ünnep, limbikus rezonancia, archetipikus és szimbólikus kapcsolat); és mentális találkozók (dialógus, csendes együttlét, szerelem). No és mindezen szintek összes elgondolható kombinációja.


Messze a legtöbb ember nagyrészt egész életét ilyen típusú kapcsolatokban éli le.

A belsô találkozások a nonduális funkciónak köszönhetôek. Egy ember megfogantatása jó példa egy ilyen találkozóra, a genetikai találkozás fizikai kifejezôdése.


Az egyes emberben, azaz nem kettô találkozásában a halál folyamatában végbemenô individuális fizikai lebomlás során a bensô szinteken ez egy találkozó a haldokló én és ennnek esszenciája között mondhatni.


A fogantatás, mint egy poláris genetikus találkozó gyümölcse, és a halál, ami mindannyiunkkal megesik általános, megkerülhetetlen emberi szituációk, amiknek a bensô szintekkel is dolguk van, imígyen viszonyulva – noha általában nem tudatosan – a nonduális tudatdimenzióhoz.


A fizikai-anyagi világban – ott, ahol a tudomány éppen van – két principiálisan különbözô folyamat típust ismerünk: kémiai és atommag folyamatok. A kémiai az atommag körül keringô elektronok kapcsolatairól szól.


A magprocesszusok a bensô atommaggal foglalkoznak. Ezeknek két típusa van. Atommag hasadás, ami a klasszikus urán-atombomba princípiuma. A másik az atommagok egybeolvadása, ami többek között a legnagyobb energia felszabadító folyamat, amit a természetben ismerünk; destruktíve a brint-bombákban, konstruktíve pedig a csillagok alapelem szintetizáló folyamataiban. Minden anyag, ami mindennapi életünkben szerepet játszik, vagy tiszta elemi alapanyag (vas, ólom, arany, neon, stb. – az egész perióikus rendszer), vagy ezek kémiai kapcsolódásainak terméke (plasztik, bôr, fa, papír, üveg, gének, sajt, tehenek, stb.).


Az ember mondhatja: mindennapi életünk a duális elme >>kémiai<< folyamataiban, és kapcsolódásaiban zajlik, a külsô tudataspektusok életében. Az életbe lépés – a megfoganás – és a kilépés – a halál - >>mag<<processzusok, amiknek a bensô tudataspektusokkal van dolga. A születés és halál közötti életünkben mindannyiunknak van választási lehetôségünk: választhatjuk, hogy kizárólag a külsô tudatfunkciókban élünk. Választhatjuk a bensô tudataspektusokat is: szellemi gyakorlat, a tudat és az emberi esszencia vizsgálata, a természetes beavatási folyamatok, és a megvilágosodás lehetôségei, amik kimagasló értelemben >>magfolyamatok<<, az egybeolvadó, energia felszabadító, konstruktív fajtából.



A megvilágosodási folyamat – az evolúció ezen szintjén - egyelôre meglehetôsen ritka, bár természetes folyamat. Talán egymillióból egyben valósul meg. Lehet, hogy csak egy a tízmillióból a kultúrától, miliôtôl, a véletlentôl és szerencsés egybeesésektôl függôen.



[Kötelességemnek érzem a szerzô evolucionizmusával és utópizmusával szembeni fenntartásaimat kinyilvánítani itt is, - de a számokban, arányokban alighanem igaza van – sajnos, vagy nem:]

Arra jutottam, hogy az emberiség legerôsebb energiaforrása, és a legnagyobb evolúciós potencialitás két ember ‘véletlen’ találkozásának lehetôségeiben rejlik – amennyiben ez fenntartások nélküli, nyitott, barátságos, és eléggé tudatos – képes megindítani egy megvilágosodási folyamatot, egy belsô energia felszabadító magprocesszust, ami felszabadítja és aktualizálja a nonduális, minden embert felölelô appercepciós egységet a maga természetes fényével együttérzést sugározva.


A következôkben megkísérlem Longcsenpa alapfogalmainak, és az idôtranszcendáló dzogcsennek elmélyült vizsgálatát, de ezt meg sem merném próbálni a Tulku Urgyen-nel való találkozás, és a nekem adott dzogcsen tanítása nélkül. Ezért úgy érzem helyénvaló az errôl adott rövid beszámoló.


Néhány baráttal Nepálba utaztunk 1989-ben. Egy közös ismerösünket kívántuk meglátogatni, aki akkor ideiglenesen ott dolgozott valamely humanitárius segédprogramban. A Himalaya-t akartuk járni, meditálni kívántunk egy igazi barlangban, és egyáltalán szerettük volna át élni a Keletet. Nepálban élô barátom ragaszkodott hozzá, hogy találkozzam Tulku ismerôsével. Ez a találkozó az utazás elején jött létre. Tulku Urgyen ezidôtt kis visszavonulási kolostorában tartózkodott Yangleshö mellett, ami az egyik Padmaszambhavához kötôdô legfontosabb zarándokhely. A kolostor Pharping falunál fekszik a Kathmandu völgy végén a Himalaya egyik kisebb elôhegységén a számtalan közül, egy órás autóútra a várostól. Van itt egy barlang, amiben Padmaszambhava üldögélt egy hosszabban tartó visszavonulás során 700 körül társnôjével Sakyadevi-vel. Azt mondják itt érte el Padmaszambhva a teljes megvilágosodást, a 10. lépcsôt.


Tulku Urgyen maga építette a kis kolostort a barlangon kívül, mondhatni nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy szt. Ferenc kolostora épült a barlangján kívül a Subasió hegyén Assisi mellett. A Tulku egy rövidebb visszavonuláson vett részt a barlangban a 16. Karmapával együtt mielôtt a kolostor felépült volna. Karmapa kérte fel ezután, hogy végbevigye az építkezést Padma barlangja mellett. Amit meg is tett.

Amikor elôször találkoztam Tulku Urgyennel, és – tolmács segítségével – beszélni kezdett a prakszisról éreztem, hogy itt van egy ember, aki abszolút tudta mirôl beszél és, hogy mi is a meditáció és a tudat mélyebbrôl nézve. Ez egy olyan érzés volt, ami nem csak a szívbe horgonyzódott le, hanem a csontok, sôt sejtek szintjén is érezhetô volt. Elmagyarázta, hogy a dzogcsenben létezik egy a nonduális, megvilágosult tudatba való beavatási mód. Ezt rámutatásnak nevezik. 
Az elsô, bevezetô találkozás után rákérdeztem a tolmácsnál, jól értettem-e, hogy a Tulku felajánlotta nekem a ‘beavatást’? Nyugodtan válaszolta: Igen, csak rá kell kérdezned holnap, és rámutat a felvilágosult tudatodra.


Bevallom, ezen az éjszakán alig aludtam.

Egész életemben kutattam a tudat lényegét mind elméletben, úgy a gyakorlatban is. A kétirányú tudatosítást gyakoroltam 15 éven keresztül, minden nap több órán keresztül hallgattam utána, és próbáltam a tudat forrásához ’jutni’. De noha sokat láttam, éltem át, és értettem meg, ott volt egy határ, egy fátyol, valamelyes kétség, vagy ellenállás, amit soha nem tudtam ’átugrani’’. Most pedig ez a Tulku azt állítja, hogy közvetlenül be tud instruálni a megvilágosodott tudatba. De mi lehet ennek az ára, ha tényleg sikerül? Belehalok? Netán végleg eltûnik az én, és belebolondul az ember, vagy mániákus lesz. Fájni fog testileg? Mi lesz a gyerekeimmel, a szerelemmel, barátaimmal és a munkámmal?

Végül is eldöntöttem, ez a helyzet olyan egyedülálló, hogy muszáj igent mondanom, kerül amibe kerül, és megpróbálom a tôlem tellhetô legjobban végigcsinálni a folyamatot. Ezután képes voltam néhány órát nyugodtan aludni.

A következô nap, 1989 október 14-én megtörtént a találkozó. Amint rákérdeztek, hogy most akkor rámutasson-e aTulku a tudat legbennsôbb lényegére, bólintásomra azonnal elkezdte a processzust: leírta a tudat alapaspektusait, a szív jelentôségét, beszélt a tárgy nélküli dzogcsenprakszisról, arról, hogy a nonduális, megvilágosodott tudat olyan, mint a nap, és a duális elme, valamint minden általános duális tapasztalat olyan, mint a nap sugarai. Arról, hogy a tudat és az elme mindíg együtt ’mozognak’ a sugarakkal elfordulva a naptól. A dzogcsen pedig a forráshoz való visszafordulás, és a nyitottságban való egybeolvadás.

Ezután jött maga a rámutatás.

Felpattantak a tudat zárai.
Az ezernyi szituáció, amikor a gyakorlatozásom gátakhoz, függönyhöz, vagy kétséghez érkezett, egyszerre jelentkezett, és mint valami dominó effektus hatására dôlt le mind, felszabadítva a befagyott energiát a tudat fényfolyamává változtatva. Fény, energia, üdvösség, és szeretet áramlott szabadon keresztül testen és elmén. A test, elme, és tudat, valamint a Tulku tudatának különbözôsége elolvadt. Ôsrégi mély érzés valamely viszontlátásról, és felismerésrôl. Hálakönnyek áradata, a megvalósulás újra és újra kitörô nevetése. És egyidejûleg mindezen belátások, realizációk áramai, és hullámai közepette a tudat egy módon befolyásolatlan maradt, ‘megengedett’ mindent, bármi is mutatkozott feloszlatta magát, visszatért a forrásba, az appercepció nyitottságának, és határtalan szabadságának természetes állapotába. A megszakítatlan appercepciós egység a Tulku megvilágosodott tudatával egy perc és fél óra között tartott. Magfúzió.

Ez a radikális találkozás, határkô, mint a születés és a halál beindított egy folyamatot, ami több mint két évig tartott. Minden nap délelôtt, amikor magamban ültem és gyakoroltam pár órát megnyílt a tudat, és a szív ugyanazon áradó szeretetnek és félyfolyamnak, ami megszabadult minden formától és különbségtôl az appercepció nyitottt, határtalan egységében.



[Ismétlés: Az appercepció a tenmagára ‘emlékezô’ tudat tapasztalatát jelenti. Csak ez a tapasztalat létezik egyáltalán! Az egyetlen nem teremtett, teremtô valóság!:]



Két évbe került, mire képes voltam annyira integrálni mindezt, hogy kész voltam elutazni és meglátogatni Tulku Urgyent ismét.

Ez a találkozó ugyanannyira intenzív volt, mint az elsô. Mig az a dzogcsenrôl, és a trekcsôrôl szólt [= ‘a tudatlanság közvetlen teljes átvágása’], addig a második a dzogcsenrôl és a thögalról [= ‘közvetlen átkelés’], - vagyis a látomások alapstruktúrájának tudományáról. A Tulku újra és újra rámutatott arra, hogy a gyakorlásomban nem választottam el a látomásokat az átélôtôl elég precízen. Megmaradt valamelyes finom rögzülés az átélôn.

Úgy érzôdött, mint egy ezerfejû sárkányegó, amikor minden prakszismegbeszélés – márpedig volt bôven – arról szólt, hogy a Tulku barátságosan mosolyogva egy sebész prcizitásával levagdosta szegény énem sárkányfejeit. Többször éreztem ellenállhatatlan szükségét annak, hogy meglépjek, hazáig fussak. Hosszú az út Nepáltól a dán Nørre Snede-be.


Hét év alatt hat alkalommal sikerült találkoznom Tulku Urgyennel, míg meg nem halt 1955-ben.


(Fontosnak érzem a történelmi pontosság kedvéért rögzíteni a következôket: Az intenzív tanítási-tanulási folyamat során a Tulku felhatalmazott a dzogcsen tanítására, mind a trekcsöt, mind a tögalt illetôen. Ez magában foglalja a tudat természetére való rámutatás engedélyezését is. Elmagyarázta, hogy az ô hagyománya alapján vonaltartó lettem, szeme a szakadatlan dzogcsen tanítói láncnak-vonalnak vissza Longcsempáig, Padmaszambhaváig, és a vonal alapítójáig Garab Dorjeig. Amint a Tulku fogalmazta, ugyanaz a vízvezeték, csak más csapok.)



Több ízben beszélt Longcsenpáról, és felszólított – engem, aki akkor még semennyire nem tudtam tibetiül – hogy olvassam, és praktizáljam a nagy mestert. Ugyanakkor nagy súlyt fektetett arra, hogy a magam módján oktassam a dzogcsent, úgy ahogy a nyugati kultúrháttérhez passzol. Meghatalmazását adta a legnagyobb komolysággal – a teljes szabadsághoz.

A dzogcsen tradícióban úgy mondják, hogy az elme legbensôbb természetére való emlékezés egy tanító és egy tanítvány találkozásában ’ébred’. Két klasszikus szituáció van, amikor ez megtörténhet. Az egyik a rámutatás esete. A másik egy olyan beavatás, ami a nyelv összeomlására ‘épül’.


Ezt a magam tapasztalatai is alátámasztják. Mind a saját processzusom, mind az a több ezer prakszismegbeszélés, amit folytattam emberekkel az évek során a medtitációról, imáról, a szív processzusáról, neutrális megfigyelésrôl, kétirányú tudatról, és a dzogcsenrôl.


Elvileg el lehet képzelni, hogy valaki segítség nélkül, egyedül elérheti a nonduális állapotot, de messze legtöbbünk számára az az érvényes, hogy szükségünk van dialógusra, tapasztalatra, és egy autentikus tanítóban való tükrözôdésre.


Minôségileg tovább kell finomítanunk a (6)-os, és (7)-es kijelentést imígyen:



(8) A tudat nonduális eredetének felfedezése általában egy már realizált tanító és egy gyakorlott tanítvány prakszistalálkozóján ‘történik’ meg.



(3) Longcsenpa alapfogalmai

Honnan vette ezeket?


Amint láthattuk Kant a maga 12 alapkategóriáját matematikai alapvetésekbôl, és logikai ítélettípusokból nyerte ki. Ez nyilvánvaló útnak tûnik, miután a feladat a tudat megismerési képességeinek analizálása volt. Jung pedig áthalászta többek között az álmokat, mítoszokat és meséket, hogy felfedezze, és levezesse a tudattalan spontán kreatív mátrixát, a selv teljességét, és az archetípusok sorát.


Clare W Graves, a spiráldinamika feltalálója amerikai egyetemi tanulóknak az értékekre vonatkozó 50 000 válaszát használta alapanyagként. Ezekôl rendszerezte össze a mémek (önformáló ideák,szokások, avagy kulturális viselkedésminták) alapkategóriáit.


Bizony sokat elárul egy világkép alapfogalmairól, hogyha tudjuk honnan is vették ôket.


Longcsenpa döntôen hozzájárult a dzogcsen elméletének és gyakorlatának rendszerezéséhez. Mûveiben és gyakorlatában egyesített két budhista fôáramlatot a dzogcsenben, amik visszavezethetôek egyrészt az indiai fordító Vimalamitrához, másrészt pedig Padmaszambhavához. Longcsenpa a fogalmait elsôdlegesen a már létezô dzogcsen irodalomból vette. A vezetô ameriaki dzogcsen kutató David Germano szerint a korai dzogcsen irodalomban felfedezhetô a kínai csan buddhizmus, és fejlett indiai meditációs formák hatása. Germano négy osztályba sorolja a forrásokat: >>I) Kun byed rgyal po; II) The Seventeen Tantras of the Great Perfection (including two closely affiliated tantras – the Klong gsal end the Thig le kun gsal); III) the Seminal Heart system of Vimalamitra (Bi ma snying thig) and IV) the Seminal Heart system of Padmaszambhava (mka´gro snying thig).



Longcsenpa másik forrása a tanáraitól kapott szóbeli tanítás, különösen fô tanárától, a gyökér-mester Kumaradzatól, aki egyébként a Bön dzogcsen hagyomány hordozója is volt.

A harmadik forrás saját gyakorlata. Longcsenpa egy teljesen megvalósított – megvilágosodott - dzogcsenpa volt a legmagasabb szinten. Maga írja utolsó és abszolút fô mûvében A Jelenségek Alapterében konklúzióként, hogy a mûvet a Gangri Thökar hegyen írta: >>On this mountain top, where a hundred visions appeared to me in a single instant and so brought me ease within mind itself, I wrote down this secret song.<<


Patrul Rinpoche mondja egy helyen A jelenségek Alapterérôl, hogy Longcsenpa mûvei közül ez a legmélyebb (zab las ches zab). >>Minden tanítást tartalmaz, és maga felülmúlja mind.<< Ez Longcsenpa vízióinak szívesszenciája.

Tulku Thondrup pedig elmagyarázza, hogy: >>A Chöying Dzö [A Jelenségek Alaptere] nem egy fogalmakban gondolkodó elme alkotása, hanem a dharmakaya manifesztációja természetesen elôálló szavak formájában. Évszázadokon át használták, mint az egyik legszentebb meditációs kézikönyvet, és ezreket inspirált, hogy elérjék a Dzogpa Chenpo ultimatív realizációját.<<
Anélkül, hogy lebecsülném a többi írásos és szóbeli forrás inspirációját felteszem, hogy a szokatlan frissesség, eredetiség, és kreatív erô, ami e mûbôl, kiváltképp Longcsenpa verseibôl árad, az ô realizációjának és gyakorlatának köszönhetô elsôsorban. >>Ez a mû a mindent tudó tanító megvalósulásának leképezése.<< írja Patrul Rinpoche



Ezért, ha az ember ma, 700 évvel azután, hogy Longcsenpa megírta verseit ki kívánja találni honnan is vette az alapfogalmait, akkor nem tûnik hibásnak arra utalni, hogy a gyakorlása során átélt látomás sorozat legalábbis ezek egyik fô forrása.


Ebbôl kiindulva ezért óvatosan megkíséreltem fellelni valamely struktúrát, vagy mintát az alapfogalmakat illetôen. Amit találtam, ebben az alaptézisben láttam megfogalmazódni:



(9) A trekcsö alapfogalmainak fô mintázata tükrözi a tögal-víziók alapstruktúráját.



Ezen hipotézis jelentôségének megértéséhez szükséges elmélyülni abban mi is a tögal, és e két gyakorlási forma miképpen viszonyul egymáshoz.



A.


Üresség és megjelenés; trekcsö és tögal

A dzogcsen két fô praktizálási formája a trekcsö és a tögal. Ezek viszonya pedig – Longcsenpát követve – az üresség (stong pa), és a jelenségek (snang ba) közötti alapkülönbséget ‘fejezi ki’. Ez a dualitás messze visszanyúlik az indiai dzogcsen idejére, ami tovább került az indiai mahayana buddhizmusba. A legismertebb e különbség és feloldása a szívszutrában: >>Itt ó Sáriputra a forma (rupam) üresség (sunyata), és az üresség forma; az üresség nem különbözik a formától, és a forma nem különbözik az üreségtôl, ami forma, az üresség, és ami üresség az forma, és ugyanez érvényes az érzésekre, érzékeltekre, impulzusokra és a tudatra.<<



A trekcsö az ürességgel ‘dolgozik’, mert áthatol minden jelenségen és formaképzôdésen, és elér az esszenciáig, ami üres, úgy értve, hogy az nem más, mint az appercepció nyitott tágassága.

A konkrét formaképzôdésektôl, jelenségektôl, gondolatoktól, élményektôl, érzésektôl, és érzékeléstôl indulva mozdul be az eredetbe, a forrásba, ahonnan minden érkezik: magából a tudat kreatív, formáktól szabad nyitottságából, az appercepció alapterébôl.


A tögal a jelenségekkel ‘foglalkozik’, mert arra való, hogy ’lássa’ az appercepció spontán önragyogását anélkül, hogy az appercepció megfeledkezne tenmagáról.

Tulku Urgyen mondta: A tögalvíziók rig dang, azaz a rigpa önragyogása. De, folytatta, ha nincs jelen a rigpa felismerés, akkor a látomások lung dang, a karmikus szél manifesztációi, tiszta duális megrögzöttség.

A tögal fô poénja, hogy a tudat a maga legbensô esszeciájának ‘emlékezetében’ nyugodhat. Csak akkor mûködik, ha a tudat rigpa állapotban van. A víziók pedig csak akkor tögal vízíók, amikor apperceptívek (‘ön meg, és felismerôek’), amíg a látomások tartanak.

Longcsenpa újra és újra írja: 


>>A realizáció látásmódja az appercepció természetes állapota.<<



A tögal a rang rig, az appercepció, a nonduális selv tudó tudatának látásmódja, túl a nyelviségen.



E megjegyzésekkel a háttérben máris sejthetô a fô tézis (9) indoklása:

(9.1) Miután a tögal víziók mélyebben nézve rig dang, a nonduális megvilágosodott tudat spontán önragyogása, nem különösebben furcsa, hogy a tögal víziók alapmintázata a rigpa állapot alapstruktúrájának megfelelôen ‘képzôdik’. Midôn a rigpa állapot éppenséggel a trekcsö alapfogalmakkal íratik le, muszáj a struktúráknak hasonlítaniuk a trekcsö fogalmak és a tögalvíziók alapmintázatában.

Amikor az appercepció (rang rig) tudatosítja spontán önragyogását, ez egy nonduális megvilágosodott tögal vízió folyamatban zajlik. Egy folyékony mezô, ‘amiben’ a tudat tudomást vesz tenmagáról, és a fénysugárzásról anélkül, hogy rögzítené, vagy befagyasztaná a folyékony fényt, és akár egy másodpercre is megfeledkezne tenmagáról. Mindez a nyelvformáló tudat kikerülésével és azon túl történik.
A nyelvtranszcendáló, nonduális tudattól az élmény-leíró nyelvbe való átmenet a dzogcsenben két, minôségileg különbözô módon történhet meg. Az egyik mód alapján a nyelvet aktualizálva egyidejûleg elveszítjük az appercepció idôtlen folyamatosságát. Ez azt jelenti, hogy az egységtudat tisztasága elvész, a tudat megfeledkezik tenmagáról, avval együtt, hogy a nyelv felosztó, elválasztó funkciója mûködni kezd. Én gondolkodom, a szubjektum átél, a nyelv megmagyaráz. A tudat pedig elvesztette saját idôtlen forrásával való kapcsolatát.

A másik mód szerint a nyelvet aktualizáljuk úgy, hogy egyidejûleg az appercepció idôtlen folyamatát nem feledve fenntartjuk. Ebben a kifinomult dzogcsen ‘üzemmódban’, amiben Longcsenpa munkálkodik úgy áll elô a gondolati processzus, mint a rigpa közvetlen kifejezôdése. A gondolkodás, a nyelv tudatos a saját produkciós folyamatát illetôen egyidejû a gondolkodással. Ez a nyelvi gondolkodás elfolyó, és nem konkrét, olyan, mint vízre írni, vagy a levegôbe rajzolni. Az egységtudat folyamatának elvesztése nélkül történik, míg a dualizálás, a felosztás olyan, mint a vízbe vágni, és a tenmagáról elfeledkezett közönséges gondolkodás olyan, mint kenyeret szeletelni. Az egységtudat áttetszô, és átvilágított nyelve rig dang, a rigpa spontán önsugárzása nyelvként.

Amint az apperceptív nyelvi tudat aktualizálódik a nyelv nélküli tögal víziók nyomán a látomás apperceptív egysége kétfelé nyílik: appercepció, rang rig és látomás, fény, rig dang. Ez azért van így, mert a nyelv nem képes leírni egy tapasztalatot anélkül, hogy szétválassza a tapasztalóra, és a tapasztaltra. Az appercepció, a rang rig leíratik és tovább osztatik a trekcsö alapfogalmakra. A fénylátomások pedig leíratnak, és tovább osztatnak a tögal víziók alapstruktúráira.
(9.2) Miután a tögal látomás a megvilágosodott egységtudat spontán önsugárzása (rig dang), a trekcsö alapfogalmak tükrözni fogják a tögal alapstruktúráit. 


Elkerülendô, hogy az alapvetô különbség az üresség és a jelenségek között duális zártságban rögzüljön sok helyen oldja fel ezt Longcsenpa, például imígyen:

 


>>A jelenségek teljesen pozitívak, az üresség teljesen pozitív, a teljesen pozitív tágasságban a jelenségek és az üresség nem idôtlenek.<<



Elôször egyértékûvé teszi a két dimenziót – ami normálisan ellentétes egymással ugye – üresség/nirvana szemben a jelenségekkel/szamszara – ezután pedig felszámoltatik mindkettô, mint nem létezô a megvilágosodott, nonduális tudattágasságban.



B.

A tudat fényfolyama,

A tögal alapstruktúrája és

fokozatos kibomlása

Míg a trekcsö a duális elmétôl a nonduális éberség felé való elmozdulás, a tögal a világcsoda megvalósulásába való ‘betekintés’.

A tögal ‘révén’ bepillantást nyerünk abba, hogy a világ, a nyelv, és az elme miként teremtôdik spontán a megvilágosodott tudategységbôl pillanatról pillanatra.

Ez a folyamat normálisan automatikus, és rejtett. Duális elménk nem fogja fel, hogy maga az elme, és világképe újra, és újra teremtôdik, és ílymódon tartatik fenn minden pillanatban – a totálisan felszabadult tudat-egységbôl nézve.

Az ember nem képes ezt látni, mielôtt felfedezte és stabilizálta a rigpa-tudatot – állítja a dzogcsen.
A minden pillanatban újjáteremtett önazonosság és világképe csak az appercepció tudat dimenziójából, a nonduális éberségbôl látható.

A tögal-látomások maguktól elkezdôdnek, amint a rigpa stabilizálódik, azaz amikor a tudat gondolatok és feszültségek nélkül, éberen az appercepció egységében nyugszik. Úgy néz ki általános emberi tapasztalat, hogy amikor a tudatban megszûnik a zavarodottság, és megmarad legbennsôbbjében 5 és 10 perc közötti ideig, akkor az appercepció elkezdi fogni a folyékony fényt.
Leggyakrabban fénypontok, fényrészecskék megjelenésével indul a kibomlási folyamat az appercepció dimenziójában.

Az állapot megszûnésével , amikor a duális elme, és nyelv le kell írja ezeket az apperceptív ‘fény-partikulákat’ az elme lokalizálja ôket: a szívközpontban, a gerincben, a tobozmirigyben, a tudat fókuszpontjában, a végtelen kék égben. Noha ezeket a fénybôl való tögalpontokat az appercepció fogja fel. A rigpa dimenzióban vannak, és átszôttek a rigpa által. Éppen ezért csak duálisan, vagy analóg módon lokalizálhatóak. A mi közönséges duális elménk – e fénypontok regisztrálásával, avagy puszta leírásukkal kapcsolatban – csábítónak találhatja, hogy magyaráztában asszociáljon például egy fókuszpontot az éberségnek, egy centrumot egy szimbólum körnek, egy energiaörvényt, egy mandalát, vagy egy kozmikus pontot, azaz valamely teljesség egy pontját, ami belépést enged az egész információihoz. Vagy az elme az eseményt egyetlen prakszispontban lokalizálja, a rigpa egy pontjaként, egy kezdôpontként, avagy talán az appercepció végpontjaként. 


Ha a nonduális tudatfolyamatosság nem hagyja magát eltéríteni ezektôl a fényvillanásoktól, és fénylô partikuláktól, akkor magától kifejlôdik a látomás. Elôször egy húrt képez, láncolatot, avagy gyöngysort a fénypontokból. Longcsenpa vadzsra-láncnak (rdo rje lu gu rgyud) hívja ôket.



A duális asszociáció sor így nézhet ki: asszociációs lánc – gondolatsorok – molekula láncolatok – DNA húrok – szuperhúrok – a középvonal a csakrapontjaival – fénysugarak – napsugarak.

Ezután duálisan a fénypontok lokalizálhatók a szívben, a középvonalon, a tudattágasság végtelenségében. A fénybôl való láncolatok pedig természetesen lokalizálhatók a középvonalon, avagy a külsô kék végtelenségben.

Amikor a központi csatornában lokalizáljuk, akkor ez kristályszerûen ‘jelenik meg’. Longcsenpa ezt a helyzetet Kati-kristály-csatornának (ka ti shel sbugs) nevezi, és imígyen írja le a kristályfény folyékony apperceptív dinamikáját:




>>Mint a bévül egybegyûlt kristályfény

maradj a dharmakaya-ban,az eredet alapterében.<<



A leglényegesebb változatlanul az ellazult jelenlét a zavartalan rigpafolyamatosságban.

A zaklatottság – nyelv, kommentárok, asszociációk, élményprodukciók, az apperceptív éberség elvesztése a duális tudatfunkcióban – minôségileg átváltoztatja a nonduális elmét a közönséges duális elmévé, ami most megtelik úgynevezett spirituális élményekkel, a fantáziából, healingbôl, inspirációból, és abból amit köznapi nyelven önfényezésnek hívhatunk álló keverék táplálék és oxigén az énnek.
Az elôzôekben leírtuk a tögal víziók egy pontból láncolattá, vagy vonallá alakulását. A következô lépcsô a színek kiterjedése, mint a fény, amely kristályba ütközik és szivárványszínekre bomlik. Miután a duális elme majd jön a nyelvvel, és a szokásos felosztással, a fenti állapotot gyakran a szívhez, a szemekhez, vagy a tér végtelenjéhez köti. Ez a kiterjedés és színárnyalás tovább fejlôdik egy általánosan fénylô áttetszô minôséggé, az appercepció a térhez hasonlatos tágasság dimenziójává válik.
Longcsenpa több módon is leírja ezt a helyzetet, gyakorta meglehetôsen röviden, mint például >>fénylô tisztaság<< (‘od sgal), vagy némileg árnyaltabban, mint >>határtalanul ragyogó rigpa<< (‘od mtha ‘med pa’i rig pa).

Amikor ez az utolsó lépcsô eléretett kibomlik a rigpa spontán önsugárzása a tögal látomásokban, ‘megjelenik’ maga a megvilágosodott appercepció közvetlen emmberfelfogása, világképe, a kozmosz, mint határtalan folyékony fény, áttetszôség és szivárvány, átszôve a együttérzés összetartó erejével.
Még egyszer, ez a poén döntô jelentôségû: a togal víziók apperceptívek. A fénydimenziók léteznek, és a rigpában vannak. Longcsenpa például így írja le ezt:

>>A teres tágasságszándék (= a természetes nyugvás a zavartalan appercepcióban) magától keletkezô fénysugárzás (= tögalvíziók).
Amikor a jelenségek önsugárzása kívül mutatkozik (mint fény-látomás) (ez) bévül tiszta* rigpa, tágasság ahol a jelenségek kiüríttetnek.<<

(* A szerzô megjegyzése: A >>tisztaságnak<< semmi köze a szappanhoz, morálhoz, vagy ártatlansághoz: a tiszta Longcsenpánál azt jelenti, hogy teljesen dualitásmentes.) 


A zavartalan appercepció, rang rig, és a rigpa biztosítja, hogy nem történik azonosulás, vagy valami kötôdés a látomásokhoz, miután nem energiával és éberséggel születnek nem merevednek be a duális rögzítettségbe, mint jelenségek,élmények, vagy nyelvi objektumok. Végülis feloldódnak és maguktól visszaolvadnak a tudat eredendô nyitottságába és szabadságába.

Összegzésként javasolható kimondani, hogy a tögal egy sor fényforrással operál a rigpa önragyogásának leírására. A fényforrások duális lokalizációja hármat a testen belülre helyez: a szívbe, a kristálycsatornába, és a látás szerveibe; kettô kívül ‘található’, a végtelen kék égboltban, és az üres vadzsra pontokban (thig le stong pa’I sgron ma), no és a rejtett, abszolút legfontosabb rigpában. Amint Tulku Urgyen elmagyarázta, és meg is mutatta, a rigpa áthatja az összes többi fényforrást. Noha a rigpa sem bévül, sem kívül nincs, mert egy tudat dimenzió ami, mint rang rig transzcendál mind bévül, mind kívül. Miután a rigpa mindenen keresztülhatoló, és mindenütt jelenvaló (spyi blugs) a duális elme kedve szerint helyezheti a rigpafényt belülre, kívülre, az égbe,vagy a foldre, avagy túl minden idô és helymeghatározáson.*

(*A szerzô lábjegyzete: A különféle dzogcsen szövegekben különbözô számú fényforrás szerepel. Van ahol kettôt neveznek meg, máshol három, négy, sôt kilenc különféle >>lámpást<<. Ha ezeket úgy tekintjük, mint az appercepció fényforrásait akkor kitesznek egy spektrumot, amit meglehetôsen önkényesen finoman tovább lehet osztani aszerint, hogy az appercepciós fény milyen aspektusát kívánjuk kiemelni. A következôkben hat szabvány aspektust használunk, amiket Longcsenpa, Tsele Natsok Rangdol és Tulku Urgyen használtak.) 


Amint remélhetôleg tisztán látható, a megvilágosodás egy olyan folyamat, ami avval kezdôdik, hogy az elme újra felismeri apperceptív legbensôbb természetét, leggyakrabban prakszis helyzetben egy igazi tanítóval. Ez a találkozás, és ez az ébredés szabály szerint egy pillanatig tart (a zen hagyományban ezt szatori pillanatnak hívják). Az ezután következô gyakorlás, tanítás és a tanító beállításai nyomán lassan stabilizálódik a rigpa tudat. Amikor ez a stabilizálódási folyamat elér egy határozott idôtartamot (5-10 perc), elkezdôdik a tögal víziók kibontakozása. Mindezek után pedig a kitartás, a véletlen, a szerencse és a gondosság nyomán a a folyamat további sok évet kíván, mielôtt kulminál a totális tögal víziókban.

A teljes megvilágosodás abból áll, hogy a rigpa minden zaklatottság nélkül 24 óráig tart, éjjel és nappal, éveken át. Emlékszem, amikor Tulku Urgyen Nagi Gompa-n volt, egy kis visszavonulási helyen Kathmanu fölött. Ott is aludtunk éjszakánként. Legalábbis megpróbáltuk. De a langyos Himalája éjjelen a mester rigpája úgy világított a szubjektív tudatomban, mint egy nap. Megrendítô volt. No és megerôltetô: ez a lágy, szelíd, de ugyanakkor kegyetlenül követelô éberség – egész éjjelen keresztül.

Vagy amikor 1994-ben epekôvel operálták Kölnben teljes altatással, és másnap úgy kérdezte ki a vezetô sebészt, amikor megérkezett a kötelezô értékelésre, mintha végignézte volna az egészet a vállán át.

Ilyen anekdótákat és indirekt bizonyítékok megjelenését jó párat átéltem.

Érdekes lenne összehasonlítani a különféle nagy spirituális tradíciók különbözô fény élményeinek, látomásainak, és fénylô tudatállapotainak leírásait. Széles és árnyalt fenomenológiával találkozhatunk.

Jómagam úgy látom – a magam korlátozott vizsgálatai alapján – hogy a dzogcsen tögal pedagógiája egy szokatlanul világos és pontos – empírikus és tudományhoz hasonló – leírását kínálja ennnek a területnek. Nagyon ritkán lát az ember egy olyannyira átgondolt és tiszta alapelválasztást a duális elme a maga milliárdnyi élményével, állapotaival, és fogalmaival az egyik oldalon – és a nonduális apperceptív tudattal a másik oldalon. Ez a tisztaság és precízió szerintem általános érvényességet ad a dzogcsennek és a tögalnak. Megszabadítva rengeteg a hagyományokhoz kötôdô kortünettôl és helyi elszinezôdéstôl.
Amint az ember követi a kibomlást a fény-pontból lánccá, majd a fénytörést tovább a térbe, hogy azután az appercepció multidimenzionális alapterében kulmináljon, a jelenségek alap terében (chöy-ing, chos dbyings; szanszkritul dharmadhatu), amivel kapcsolatban a duális elme könnyen asszociálhat egy dimenziós kibomlás analógiájára, amint a nyugati fizikából és matematikából ismerjük.
(A duális fizikai-matematikai asszociációs sor így nézhetne ki: egy-dimenzionális pont – ez elmozdulván vonalat alkot: hosszúságdimenziót. Majd elmozdul széltében, és megalkotja a sík dimenzióját. A sík a mélybe mozdul, és megalkotja a tér három dimenzióját, ami mozog az idôben,és megalkotja Einstein négy dimenziós téridejét. És így tovább, létrejön  a matematikusok és szupehúr teoretikusok multidimenzionális (pld. 10 dim.) calabiyau tere.)

C.
Longcsenpa alapfogalmainak
beazonosítása, identifikálása
Azt kérdeztük a II 3) pontban, hogy honnan is vette Longcsenpa az alapfogalmait. Itt azt kérdezzük, hogy akkor mi magunk hogyan is találjuk meg ezeket az alapfogalmakat?
Alábbiakban két pricípiumot, vagy irányvonalat használunk, hogy kiválasszuk az alapfogalmakat.
1. Az elsô, kicsit felületesebb princípium mechanikusnak is tûnhet, de látni fogjuk, hogy közelebbrôl megvizsgálva egy mélyebb összefüggésre mutat rá.
Ha az ember átolvassa Longcsenpa dzogcsen verseit, és feljegyzi a 100 leggyakrabban használt fogalmat fel fogja fedezni, hogy egy hosszú sorban közülük – különbözô téziseken keresztül – két, három, sôt helyenként négy fellép közülük ugyanabban a versben. Miután L. verssorai vagy kilenc, vagy hét szótagból állnak érthetô, hogy a ca. 100 leggyakrabban használt fogalom még koncentráltabban áll elô azokban a verssorokban, ahol két, három, vagy négy van jelen minden sorban. Késôbb majd látunk kornkrét példákat is erre. De miképpen lehetséges ez az egész? Azért, mert a törzsfogalmak hálózata mondhatni ugyanzon multi-dimenzió különféle oldalait mutatja be. Egyes fogalmak, például a Jelenségek Alap Terében nagyrészt minden egyes versben benne vannak, merthogy egy ugyanaz tudatállapotra utalnak, azaz a megvilágosodott, nonduális appercepptív tudat dimenzióra. Ezek a törzs fogalmak, és az  összekötött fogalmak, és még inkább az egyes verssorok ragszkodnak ahhoz, hogy egy irányba mutassanak, a megvilágosodott tudatállapotra – a rigpára – és ennek ‘mutioldalas’ karakterére. 
Éppen úgy, amint egy ultra nagy gyémánt minden egyes lapja bepillantást nyújt az egyesült ragyogásba és színkapcitásba az egész gyémántot illetôen, és éppen úgy, amint egy holografikus képlemez minden egyes darabkája az egész kép összes információját tartalmazza, úgy ad minden egyes törzsfogalom és vers Longcsenpánál bepillantást, és utalást az egyesült információról, az ‘egybegyûlt’ hologrammról, amihez a megvilágosodott dimenziót hasonlíthatjuk.
A Jelenségek Alap Terében, ahol ez a ‘munkamódszer’ a legvégsô-szélsô konzekvenciáig hajtott mondhatni nem csak mind a 13 fejezet szól ugyanarról, de minden fejezet minden oldala is ugyanarról értekezik. Sôt! Voltaképpen minden egyes sor minden egyes oldalon, és minden egyes oldal minden egyes fejezetben ugyanarról szól: a rigpáról. [ism.= ’a tudat forrása’] Ez egy szörnyen hosszú, poétikailag és zeneileg szépen variált rámutatás a megvilágosodott tudatállapotra, oldalról oldalra, sorról sorra, kreatív frissességgel és eredetiséggel, párja nélkül áll a világirodalomban, amint Longcsenpa rigpában ír a rigpáról. Magfogalmak poétikus litániája, amelyek mindegyike a rigpára mutat.
Nem meglepô, hogy a dzogcsen gyakorlói [a dzogcsenpák] évszázadokon keresztül ezrével használták ezt az egyedülálló szöveget, mint napi inspirációt a legmélyebb prakszisukhoz.
Ezért az alapjában egyszerû mechanikus-statisztikus princípium kreatív gondossággal képes kiválogatni a kb. 100 törzsfogalmat, amik egy hálózatot, mandalát, hologrammot alkotnak.
No és lehetôvé válik az is, hogy a következô módon árnyaljuk a kb. 100 fogalmat:

(10) Az alapfogalmak hálózatának holografikus a karaktere.
Amint láttuk ezt is tovább lehet finomítani.
(10.1) Az alapfogalmak, az összekötött alapfogalmak, a dzogcsen versek, és verssorok A Jelenségek Alap Terében fokozottan kimutatják ennek holografikus karakterét.
Értsük csak meg pontosabban mit is jelent a >>’kötözött’ alapfogalom<< kifejezés.
Igazán sok helyen köt össze Longcsenpa egy fôfogalmat valamely fundamentális fogalomképzôdéssel úgy, hogy e kettô egyet alkot végül.
Például: >>tenmagától elôállt bölcsesség<<, rangdjung yeshe (rang kyung ye shes).
A rang szó, ami selv-et jelent (‘tenmaga’) összeköttetik itt a djung szóval, ami >>elôállást<< jelent. De a rang szó tömegesen megtalálható ilyen ismerôsnek ható kötôdésekben. A képlet: rang – x.
A bölcsesség szó ye she, az idôtlent, örököt jelentô szóból ye, és a she szóból, ami tudást jelent áll össze.
De a ye szó is megtalálaható számtalan ismerôsnek ható összeköttetésben, a ye – x – képlet szerint. A fenti négy fogalom így, itt egyetlen négy tagú alapfogalommá köttetik össze. 


Késôbb majd közelebbrôl megvizsgáljuk Longcsenpa fogalomalkotásának ezt a vonását.
Egyáltalán nem furcsa, hogy Herbert Guenther kísértést érzett arra, hogy összehasonlítsa Longcsenpa nyelvezetét Heidegger ekzisztencia-fenomenologikus fogalomalkotásával és ontológiai vizsgálódásaival a Lét és Idô-ben (Sein und Zeit). Heidegger kötôjeleket használ – egy nagyon ‘antinémet’ eszköz – arra, hogy összevont fogalmakat alkosson. Fx. In-sein; in-der-Welt-sein; in-der-Welt geworfen sein.

(2) A másik, sokkal alapvetôbb princípium Longcsepa alapfogalmainak kiválasztására a fô tézistôl (9) követi az irányvonalat vagyis, hogy a trekcsö fogalmak mintázata tükrözi a tögal víziók alapstruktúráját.
Ez arról a vizsgálatról szól, hogy akkor most ésszerûen leírható, és rendezhetô-e a kb. 100 törzsfogalom (körülbelül 100, mert a szerzô folyékonyan és mozgásban tartja a fogalomréteget) olymódon, hogy a tögalvíziók alapmintázata frelismerhetô-e törzsfogalmak struktúrájában és rendjében.
Konkrétan:

a) Találhatók-e olyan központi, teljesen fölérendelt pontfogalmak, amik tükrözni tudnák a tögal fénypontjait, amiket tibetiül tigle-pontoknak hívnak?
b) Fellelhetôk-e olyan fogalomláncolatok – vadzsrafogalomláncolatok – amikrôl el lehet mondani, hogy tükrözik a vadzsra láncolatokat a tögalban?
c) Található-e nyoma a három alapvetô tudataspektusnak reflektáltan ugyanezen  vadzsraláncolatokban úgy, amint a tögal vadzsraláncolatai kibontakoztatják a három aspektust?
d) Mi van a tögal szineivel?
e) Mi van a totál-látomásokkal?


Megpróbáljuk ezt a feltárási pricípiumot alkalmazni az öt irányvonalra, a)-tól e)-ig a következô fôfejezetben III, 1)-5).
Fontos elôre felhívni a figyelmet, hogy az ilyen nyugati, duális fogalomanalízis metódus átvitele Longcsenpa nonduális, megvilágosodott tudatvízójára inkább hasonlít szeretetteli játékhoz, mintsem komoly filozófiai argumentációhoz. Nem kevésbé azonban reményeim szerint inspirálni képes egy Longcsepa dzogcsenje iránti érdeklôdést, nem csak teoretikus-poétikusan, hanem épp annyira egzisztenciális gyakorlat voltát tekintve.

Amikor 1991-ben elbúcsúztam Tulku Urgyen-tôl a Nagi Gompa hegyen, éppen elkezdett egy intenzív visszavonulást. Ott ült – amikor a tolmáccsal együtt beléptem kis, 3x3 méteres szobájába – az ágyán lótuszülésben, és olvasott egy tibeti szöveget. Leültünk, és csendben vártuk mikor lesz az olvasással. Amikoris a prakszis hirtelen beindult magától, meglepetésemre megnyílt a tudat. Fényözön fényözönt követve tört át a tudatomon, Tulku Urgyen-en és a fizikai téren keresztül. Minden fényleni kezdett és áttetszôvé vált, és a mester folyékony fénykörökké változott. Megrázó élmény volt. Mint késôbb kiderült a könyv, amit olvasott Longcsenpa mûve,  A Jelenségek Alap Tere volt.

A visszavezetô utat soha nem fogom elfelejteni. A tudat nem éppen drámailag, de szószerinti értelemben mind bévül, mind kívül volt a testemen. Közben változtattak a repülési terven, úgyhogy a Royal Nepal légitársasággal kellett repülnöm a Lufthansa helyett, ráadásul az elsô osztályra kerültem. Csendben üldögéltem, és élveztem a komfortot, de ugyanakkor a tudat kívülrôl is figyelte a gépet, úgy pár kilométerrôl a légtérbôl. Amikor pedig a prakszis magától megnyílt, mindkét pozícióban tette ezt egyszerre: bent a gépben, bent a testben, és kívül is rajta, az ég kék végtelenjében. Mindez a lebegô szabadság átfogó és áttetszô állapotához vezetett. 


Az egyik légikísérô kisasszony valamit felfogott a speciális állapotomból. Talán azt hitte gyengélkedem? Gondoskodott takaróról, kérdezte, hogy elég folyadékot fogyasztottam-e, rákérdezett, hogy jól ülök-e, stb. Érdeklôdést mutatott, kedves volt, és segítôkész, úgyhogy nagy hálával emlékszem rá. Dubaiban átszálltunk a Lufthansa gépére. Ott pedig találkoztam egy dán üzletemberrel Billundból, aki aggódva kérdezôsködött – alighanem megdöbbentôen néztem ki. Nyugodtan elmagyaráztam neki, hogy fent voltam a hegyekben, ahol találkoztam egy lámával, akitôl roppant erôs oktatást kaptam. Ilyesmirôl már hallott, ezért érzékeny diszkrécióval kalauzolt keresztül Frankfurt repülôterén – mintha ez lenne a legtermészetesebb a világon. Éppígy gondoskodott arról is, hogy Koppenhágában gond nélkül átszálljak a billundi gépre, miközben beszélgettünk a munkájáról, a családjáról  - no és arról, hogy elôre örülök a kedvesemmel való találkozásnak, és pár jóbarátomnak, akik szerencsére ott vártak Billundban a reptéren. Erre az emberre, a természetes barátságosságára mindíg különleges örömmel és hálával gondolok.



III:

A SZÁZ TÖRZSFOGALOM

HOLOGRAFIKUS HÁLÓZATA



1) A (kevés) központi, teljesen felülrendelt magfogalom

Ezeket megkeressük legbelül a dzogcsenvízióban, amint a fénypartikulák kezdôpontjai sejtetik; és egyúttal felfedezzük, hogy az a néhány verssor, ahol a 100 legsûrûbben elôforduló fogalom a legnagyobb sûrûséget éri el (3-4 fogalom soronként) ugyanabba az irányba mutat.

A nyugati logikában megtalálható valami, amit az ember ésszerûen univerzális ítéletnek hív (minden A...B, pld.: >>minden embernek van szive<<). Ilyen univerzális ítéletet használt alapul Kant, a megismerés feltételeit illetôen: >>Az, hogy ’én gondolom’ minden elképzelésemet kísérhetné (Das >>Ich denke<< muss alle meine Vorstellungen begleiten können).


Ugyanilyen univerzális ítéletet találunk Longcsenpa dzogcsenvíziójának magvában:

1) >>Minden jelenséget egy-ugyanazon appercepció tartalmazza.<<

 
2) >>A rigpa – minden jelenség egységes alapja.<<

(Ez a mondat 4 alapfogalmat tartalmaz: rigpa, egység, minden-jelenség, és alap.)

3) >>Mindent az alap tér tartalmaz; egy fénylô tágasság.<<

(Itt is 4 alapfogalom szerepel: a-jelenségek-alap-tere, tágasság, fénylés, és egység.)

 
4) >>Minden egybegyûlve a mindent átölelô megvilágosodott tudatban.<<

(Csak egyetlen fôfogalom, a megvilágosodott tudat.)


Ez a négy mondat tipikus példája egy sor ilyen univerzális ítéletnek a megvizsgált szövegtömegben. Mind a központi megvilágosodott egység körül köröz, és ugyanarra mutat rá (rang rig, rigpa, chöjing, djangchub, dharmakaya). A hypotézisünk az, hogy ez a négy átfogó alapfogalom Longcsenpa dzogcsenvíziójának legbensô és abszolút magva. Ez a négy fogalom a tudat legbensô lényegére mutat rá: a megvilágosodott, tenmagáról tudó éberségre.
Kézenfekvô, hogy megfejtsük ezeket az alapfogalmakat, és megtaláljuk – vagy beléjök olvassuk – miképpen is praktizálhatóak.

Az alapterv az, hogy leírjuk az utakat, és segédeszközöket, amiknek révén felfedezhetjük a mindannyiunkban benne lévô megvilágosodott tudatot, ami a teljesen közönséges nyitott napi tudatban rejtezik.
Ez az egész keresési folyamat: önfejlesztés, ön el-és-megismerés, spirituális keresés, ima – meditáció – semleges megfigyelés – szívbéli elmélyülés – a test központi koncentrációja, és ellazítása – a kétirányú tudatállapot, keresztül vezet a két természetes beavatáson a tejességtudaton (a 3. spirituális szint), és tovább a közös-tudaton át (a 6. kozmikus szint) az appercepció egységének felfedezéséig, magához a nonduális, megvilágosodott tudathoz, amely a nyíltságban rejtezik. Ez a felismerés a rigpa. Vagyis a rigpa jelenti a hosszú, intenzív, magasság, isten, boldogság, avagy az élet értelmének keresése dinamikus gyümölcsét, a legbensôbb jelentôséget. 


Amit az ember felfedez a rigpával a rigpában az az emberi tudat alapstruktúrája. Felfedezünk valamit, ami mindenkinek ugyanolyan módon megvan. Az ember felfedezi, hogy annak szükséglete, hogy legyünk valakik, tegyünk ki valami többletet, a többiekhez képest definiáljuk magunkat, ez a szükséglet bennünk – az énünk – éppenséggel eltakarja, és elfordul a sajátos, az általános emberi oldalunktól, ami mindenkivel veleszületett, a tudat képessegétôl, hogy tudjon tenmagáról – elfordul az appercepciótól (rang rig). A rigpa vezet el az elidegeníthetetlen tudati alapstruktúrához: rang rig, az éberség ílymódon közvetlenül, nyelv használata nélkül, anélkül, hogy elváljon az egésztôl tudhat magáról. Nonduális tudás.
Amikor a megvilágosodási folyamat – a tudat esszenciája felismerésének kultiválása, ’folyamatba helyezése’ – elmélyül, két további szempont merül fel.
Az egyik a tudat csudálatos multidimenzionalitása, teres tágasasága, kimeríthetetlen flexibilitása. A tudat képes ’begubózódni’ a molekulákba, atomokba, sejtekbe, és fantáziákba, Szíriuszi nagyságúvá tud tágulni, el tudja képzelni a big-bang-ot, és a fekete lyukakat, bele tudja magát élni a mikróbák helyzetébe, mások szivébe és legbennsôbb gondolataiba. A tudat jelen van minden kutatásban, felfedezésben, háborúban, boldogságban, minden költeményben és zenében, dialógusban, mûvészetben; és szeretet, szeretet, szeretet... Mindez pedig csak a tudat duális használata. A nonduális beleélési készség és empatikus összetartozás érzése pedig a bensô tudatszinteken nyílik meg, az igaz szabadság, igazi együttérzés, és megvilágosodott éberség lehetôségeivel.
Ez az, amirôl A Jelenségek alap Tere, chöying szól.
A másik maga a megvilágosodás – a fény és a fény információi. Minden fény információ hordozó. A belsô fény és a fény forrása is. 


Ezek a magfogalmak rádásul olyan speciálisak, hogy egyszerre csírák és gyümölcsök, a kezdet kezdete és a beteljesülés egyidejûleg. Ezek egyszerre ajtók és utak, kezdetei a tényleges szellemi prakszisnak, de ugyanakkor az út vége szimbólumai is, minden keresés, és igyekezet végét, és a beteljesülést is jelentik.
Ez az igaz dzogcsen.
A magfogalmak egymáshoz vezetnek, egymásba foglaltak, és feltételei egymásnak, ugyanazon misztérium külnbözô oldalai, mindannyiunk individuális tudatának holografikus pontjai amelyek összeköttetésben vannak a tudatmindenség mindenen feletti egységével és hologrammjával.
Ennek okán ezek a magfogalmak hasonlítanak a tögal fény pontokra. Azok a fénypartikulák, amelyek a rigpa természetes állapotában vannak mind kezdetek és ajtók, amik a teljesen megvilágosult tudattá képesek ‘kibomlani’ – a három fô aspektus szerint (az ötödik, hatodik és hetedik spirituális szint; nirmanakaya, sambhogakaya, dharmakaya).
Okkal vélhetjük, hogy ezek a nonduális fénypontok ‘begubózva’ benne rejlenek a duális, közönséges tudat fókuszpontfunkciójában. Az éberség képes fókuszálni a tudatot bármely önkényes pontra – sôt egyszerre több, netán valóban sok pontra.
Az embernek képesnek kellene lennie arra, hogy ‘lefokozza’, vagy árnyalja a nonduális rigpa-prakszist valamely duális prakszis formára:
Egy önkényes tudatfókusz alkalmat ad az éberségnek, hogy felfedezze az ürességet, és a nyitottságot ebben a pontban, és ezután - vagy egyidejûleg – befelé fordulhat az eredete felé – magához az éberség üres fókuszpontjához.
E háttér alapján lehetséges további árnyalása és elmélyítése a (6)-ik és (7)-ik pontnak, éspedig ílymódon:

(11) A megvilágosodott tudat bennefoglaltatik a közönséges tudat akármely önkényes fókuszpontjában.

Imígyen talán ki lehetne használni azt az információt ami az elôzôek alapján a thiglemagfogalmakban rejlik a saját teljesen általános mindennapi prakszisunkban is.
(11.1) Ezek szerint lehetséges a gyakorlás bármely idôpontban, bármilyen helyzetben, és a tudat bármely fókuszpontjából.

Elôször a tudat megtalálja az aktuális fôfókuszát, azt, ami az éberség mezô középpontjában van éppen most, ami a legerôsebb szignál az elmében. Az ember tudatosítja a fókuszpontot magának. Most van egy választása. A fókuszban valamely tartalom van. Olyan ez, mint amikor nagyítót használunk egy papírra lyukat égetni, és a fókuszpont elôször csak akkor lesz látható, amikor már eléri a papírt. Amint elemeljük ebbôl a pozícióból a fókuszpont láthatatlan lesz.
A figyelem fókuszának tartalma ez esetben a látható tudatfény. Tartalom a papír is, a figyelem a nagyító, a tudat a fényforrás. A választási lehetôség az, hogy a fókuszban a papírra nézés marad, avagy magára a fényre váltunk, felfedezni az üres fókuszt. Választhatunk, hogy a fókusztartalomról magára az éberségre váltunk-e, amely a tudat szórt fényét a gyújtópontban koncentrálja.



Amikor a figyelem gyújtópontja – fókusza – valamely tartalmon nyugszik, akkor látjuk a tartalmat, de nem a gyújtópontot. A tudat fénye összegyûjtetik a figyelem gyûjtôlencséjében. De nem látjuk tudat forrását – a nonduális megvilágosodott tudatot.

Amikor a figyelem gyújtópontja – fókusza – üres, nem valamely tartalmon nyugszik –  elôszörre láthatatlan. De jelen van mégiscsak, mint a gyûjtôlencse.

Az üres, tartalom nélküli tudatfókusz egyike a tudat forrásának felfedezéséhez vezetô utaknak. Arról szól ez, hogy a figyelmet a tartalomról átfordítjuk az üres fókuszon keresztül a tudat forrására, a nonduális szívnapra, a megvilágosodott esszenciára.
Miután a tudat felfedezte ezt a lehetôséget, a váltás ezen lehetôségét, akkor felfedezi, hogy a látásmezô, a tudatmezô telis-teli van lehetséges fókuszpontokkal (gondolat, érzés, idea csírákkal, és érzékelési lehetôségekkel). És a tudat választhatja azt is, hogy szabadon, lebegve tartja magát, bármely lehetséges gondolathoz, vagy érdekes elhelyezkedéshez, vagy a figyelem fókuszának bármely rögzüléséhez képest.
Imígyen fedezi fel a tudat a számtalan lehetséges fókuszpontot, mint lehetséges fénypontokat, gondolatpontokat, érzékpontokat. Ez pedig konkrétan az éber, gondolat, és tartalommentes tudat szikrázásában fejezôdik ki. A ‘szikrák’ az összes lehetséges fókuszpont. A tudat felfedezi a saját nyitott mezejének ragyogását.


A négy feltehetôen legközpontibb magfogalomhoz nagyon szorosan kötôdik egy rokonfogalom mezô.
A Természetes Állapot Kicseskamrájában – egyike A hét Kincseskamrának – Longcsenpa az egész szöveghez négy fôfogalmat használ mint alapstruktúrát. Ez a négy pedig két párból áll; az egyik az alap-tér (chöjing) magfogalomhoz kötôdik, és azt árnyalja; a másik pár elmélyíti illetve egyértelmûsíti a fény és jelenlét minôségét a magfogalomban, a megvillágosodott, - teljesen megtisztult – tudatot (jangchub sem, byang chub sem).*

*Szerzô lábjegyzete: A négy fogalom – nemség, nyitottság, spontán töltelék, és egység – külön, külön 16 definíciós mondatban szerepelnek a fent említett szövegben, és összekötôdnek mind a négy központi magfogalommal.

A következô fogalom-elbeszélést kapjuk: A magfogalmak struktúrális architektúrája különösen világos A Természetes Állapot címû mûben. A négy fôfogalom - nemség, nyitottság, spontán töltelék, és egység – mind explicite kötôdnek a rang rig-hez, az appercepcióhoz a négy döntô mondathoz a mûben. Ez a négy alapmondat ezen kívül hálózatot alkot további hat magfogalommal (snying po, byang chub, stong, gsal she és rang bshin).

A nonduális, megvilágosodott tudat mindíg jelen van, de a rigpa csak akkor, amikor ez a nonduális tudat felfedeztetik, elismertetik, és aktualizált. A tudat legbensô lényegének felfedezése, fel-és elismerése MAGA a RIGPA. A rigpa állapota a nondualitással való kapcsolat állapota. Minden zavar, a legszubtilisebb is rigpavesztést jelent, ‘tenfeledést’ – duális elmét, duál valóságot.
A sémában, és A Természetes Állapot címû mûben szereplô négy alapminôség jellemzi a rigpát (nélug [gnas lugs] = a természetes állapot, az elnyugvás módja = feszültség nélkül tartósan ellazultan a tudat lényegének felismerésében nyugvás = rigpa).
A duális tudat elmetartalmában valósághelyzetek sokfélesége jön-megy – pld. amint zenét hallgatok – a rigpa maga úgy van jelen, mint valami ‘töltelék’, spontán jelenlét, ami az appercepció egységében nyugszik. Miután pedig a tudat perspektívát váltott a tartalomról magára a tudatra, nyitott lett, a helyzet pedig áttetszô. Semmi nem rögzített, vagy lekötött, semmi nyelv – kimondhatatlanság. A két duálisan ellentmondó minôség: a telítettség és üresség (nyitottság, ‘nemség’) egyszerre vannak jelen, anélkül, hogy elválasztódnának – innen származik a szabadság és áttetszôsség.
Ebben a négy minôségben az árnyalatok folyamatossága található, ami a rigpa különféle oldalait hívja elô:
Az elme legbennseje (sems nyid), a jelenségek legbennsô lényege (chos nyid), teljesen tiszta (byang chub), éppen amint van (ji bzhin), az egyenlôség maga (mayam nyid), a megvilágosodott intenció (dgongs), szívesszencia (snying thig), és még ennél is több.

A kör szövege:
 A JELENSÉGEK ALAPTERE - MEGVILÁGOSODOTT TUDAT
  
Longcsenpa nyolc központi magfogalma sematikus bemutatása. A kék színû ábrázolat az egyén rigpájának útját mutatja az appercepción, mint központon keresztül, két ‘hajtássá’ árnyalódva, amint ezt a szöveg javasolja.
Ha az ember átviszi ezt a holografikus karaktert – azt a viszonylatot, hogy minden egyes fogalom tartalmazza a rigpaegészet – a fogalommezôtôl a konkrét gyakorlatig – amint már probáltam sejtetni a tudat fókuszpontjai kapcsán – imígyen lehetséges a gyakorlatot tovább árnyalni:

(12) A gyakorlás közvetlenül képes perspektívát váltani bármilyen konkrét helyzetben a maga teljességében (duális elme – duális valóság) a megvilágosodott ‘töltésre’ (nonduális éberség).

Semmit nem kell megváltoztatni, vagy tenni, és nincs is >>valaki<<, aki ezt megtehetné. Egy nyitás, a bizalomba és szeretetbe. A Nagy Tökéletességbe. Mint a korábban sejtetett paradoxon: A megvilágosodott és a nem megvilágosodott közötti különbség alapvetôen nem is létezik.
A nondualitás biztosítja, hogy semmi, a legkisebb részlet sem, ami a duális tudatban és helyzetben felbukkan – napfelkelte, madárcsicsergés, gyerekhangok, szeretkezés a reggeli szélben, légy a homlokon – nem megy veszendôbe. Minden része a ‘tölteléknek’, és  a hála, áldás és teljessé tétel alaphangján szól. De nincs kötôdés, sem a töltés, sem az alaphang felé. Ez a szabadság és átláthatóság. Ez az intenzív jelenlét, és egyidôben a duális álomból való ébredés. Semmi nyelv, semmi különbség, az éberség áttetszôen viszonyul tenmagához, a töltés fénylik, az üresség fénylik.
Ez egyszerre csudálatos és anonym, teljesen feltûnésmentes, mégis rendkívüli. Minden ember ‘tulajdona’. Mindenki tudatában jelen van fogantatásától fogva.
Éppen ezért úgy néz ki, hogy a legtöbben közülünk életünk során néhány pillanatra szédítôen közel kerülünk a megvilágosodott tudathoz. Miképpen is lehetne ez másképpen, amikor életünk minden pillanatában magunkkal ‘hordozzuk’?
Nagy intenzitású pillanatok – nagy boldogság – nagy értelmi töltés. Nagy veszélyek pillanatai – életveszély. És persze az igazán mély ellazulás pillanatai - vakáció hangulat, amikor az egész egy magasabb egységbe megy át.
Ezek a pillanatok egészen közel vannak a megvilágosodáshoz. Úgy néz ki, hogy csak a legfinomabb fátyol választ el ezekben a pillanatokban a tudat tényleges lényegének felfedezésétôl.
Az ilyen pillanatok rendszerint természetes módon szabadok a nyelvtôl. Az örökké sietôs elmeáramlás a gondolataival, véleményeivel, mérlegelésével és kommentárjaival egy rövid idôre ‘leáll’. Mintha az idô is megállna.
Mi is az hát, ami elválasztja ezeket a magasröptû, elmélyült vagy intenzíven veszélyteli pillanatokat az aktualizált megvilágosodott dimenziótól? A válasz talán az, hogy két döntô árnyalat-részlet hiányzik. Az egyik az lehet, hogy ezekben a pillanatokban teljesen azonosulunk avval, ami történik, vagy nem történik éppen ezekben a különleges villanásokban. A másik viszont teljesen biztosan az, hogy hiányzik az apperceptív minôség. Az, aki boldogságot, teltséget, értelmet, mély ellazulást vagy éppen adrenalin-áradást tapasztal a veszély pillanatában, egyidejûleg nem figyel-fülel befelé az átélés misztériumára. A tudat ami boldoggá lett, vagy elégeddetté tétetett nem tud tenmagáról.
Feltehetôleg csak ez a két árnyalat az, ami elválasztja az ilyen pillanatokat a tényleges megvilágosodástól.

Amikor ellenben egy jobban reflektáló elmeállapotban vagyunk – szürkületkor, a napfelkelte elôtti ‘kék órában’, olyan idôszakokban amelyek alkalmasak életünk átgondolására, hogy mivé lettünk, mit is akartunk fiatalon, vagy gyerekként, csendes befelé fordulásban – hát ez nem éppen az egzisztencia közvetlen frissessége, és nem az intenzív jelenlét és ‘bekapcsolódás’ állapota.
Amikor ilymódon reflektálunk és befelé fordulunk akkor éppen a legjelesebb módon duálisak vagyunk, telve tartalommal, és gondolatokkal. A spontán kombinációja a reflexiónak és az utángondolás természetes befeléfordultságának, valamint a nyelvnélküli közvetlenség, a magas, mély, boldog, intenzív, vagy vakációtelített pillanatok azok, amelyek rányithatják a tudatot a nonduális funkcióra.
>>A kis, szinte elenyészô különbség a bölcs és az együgyû ember között csupán az, hogy az együgyû ismeri a legfontosabb dolgokat, a bölcs apránként tudja azt is, hogy tudja, vagy nem tudja, de amit tudnak az ugyanaz.<< (Søren Kierkegaard: Afsl.Vid.)
Az egzisztenciálisan etikai dimenzióban, magában a konkrét életvitelben ezrével beszéltem emberekkel az évek során, és a tanításon és találkozásokon keresztül sokezer különbözô emberrel próbáltuk kitalálni, hogy alapjában hol is található a szellem a tényleges életvitelünkben.
Számomra úgy nézett ki, hogy a szellem leginkább közvetlenül a szíven keresztül nyilatkozik meg.
A legelemibb alaptapasztalat úgy néz ki, hogy (13) Az embernek ‘meg kell találnia’ a szivét ahhoz, hogy másokat is megtaláljon vele.
Ez a ‘megtalálás’ egyszerûen azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk a szivünkkel, és azokkal az érzésekkel, amik láthatóan ide fókuszáltak: a bizalommal, nyitottsággal, szeretettel, hálával, gondossággal, finomsággal, és ami talán a legfontosabb: az együttérzéssel. 
Ha az ember a szívében ‘horgonyozva’, ebbôl a kapcsolatból él, az általában az egész viselkedésére jellemzô. Ott ahol a legtöbb szellemet láttam, éreztem, ezen emberek életében a szív minôsége hatotta át az életvitelüket: kicsivel kevesebb hangsúlyt fektetnek az anyagi gyarapodásukra. Egyszerû életet élnek. Sokkal nagyobb súlyt fektetnek arra, hogy tegyenek valami konstruktívat másokért is, és nem adnak sokat az egójuk gátlástalan kibomlására. Gyakorta könnyen átutaznak a léten egészen kevés poggyásszal. Kicsivel mérsékeltebb, ‘hidegebb’ az érzelmi ‘farvizük’, de valamivel több a szépség, öröm és virág a nyomukban.
Az ilyen embereket melegség veszi körül, és valamilyen bôség jellemzi ôket, amiben úgy tûnik természetes helye van a többiek gyógyításának. Többet adnak, mint elvesznek, mintegy kevesebb teret foglalnak, és inkább adnak másnak is helyet. Az alaphagulatuk az a csendes derû, ami a szívbôl ered. Direkt a szivükbôl ébrednek reggelente, és barátságosan kelnek fel.
Az ilyen természetesen szívbéli és egyszerû életforma fejezi ki a legtöbb szellemet véleményem szerint. Ez a szépségteremtô életvitel még közelebb fekszik a megvilágosodott életformához, mint a kék óra csendes reflektív utángondolása, vagy a boldogság, elteltség, veszély, és elmélyülés pillanatai.
Amikor ez a szívmeleg, bôséges, egyszerû életforma összekapcsolódik a belsô gyakorlással, például ima formájában, és a tudat finomodásával – akkor szerintem aligha közeledhet kiegyensúlyozottabban az ember a megvilágosodási folyamathoz.

(2) A gyémánt (vadzsra) füzérek
A Tudat Természetes Szabadsága címû mûvében Longcsenpa a négy tögal víziót tiszta trekcsö terminológiával írja le. A tögal ‘nyelve’ fénnyel és látomásokkal foglalkozik, azokra utal. A trekcsö a tiszta fogalmakkal foglalkozik, a vizionárius szintre való közvetlen utalások nélkül.
Az elsô vízió a rigpa realizációja. A második az elmélyedt és stabilizált rigpaállapot.
>>By having confidence that (all the) external and internal imputations are dharmakaya… everything will arise solely as exercise of realisation.<< (‘Az abban való bizalmon keresztül, hogy minden ami bensô, mind a külsô dharmakaya… minden kizárólag úgy mûködik, mint realizációs gyakorlat.’)

A harmadik tögalvízió szint akkor ‘áll fent’, amikor a tisztaság, üresség, és a ‘csupasz’ bölcsesség megállíthatatlanul áramlik, mint egy folyó. A negyedik tögal-lépés pedig azt jelenti, hogy >>the attachment to external and internal existens are exhausted<<. (= ‘minden bensôhöz és külsôhöz való kötôdés kiüresedett’):

Miután minden információ – a világból keresztül az érzékeken, a testtôl az elméig – a rigpából nézve rig dang, a rigpa természetes és spontán önsugárzása, az információ áramlása egyre áttetszôbb, és fénylôbb leszen minél stabilabb, minél hoszabban tartó, és elmélyültebb a rigpa állapot. Érzékadatok, gondolatok, és ösztönök úgy fognak mutatkozni, mint fénypontok a nyers, duál formaképzôdés nélkül a rigpa apperceptív folyamatosságában.


Teljesen konkrétan az összefüggés így néz ki: egy gondolat, egy érzékelés a közönséges elmének duális formaképzôdés, individualizált egység. A stabil rigpa állapotban természetszerûen leleplezôdik a megvilágosodott tudatállapot három alapaspektusa: a gondolatok vagy érzékelések megmutatkoznak, mint a fény sokszínû, különbözô tükrözôdései (nirmanakaya aspektus).
>>A nirmanakaya számtalan formában nyilvánul meg, mint a hold (tükrözôdése) a vizen.<<

Amennyiben marad a rigpa állapot felfedi a szambhogakaya aspektust: a fénypartikulákat és vadzsra füzéreket…
>>A szambhogakaya tisztán fénylik, mint a hold és a nap.<<

…amelyek színáramlásban, fényben és bölcsességben bomlanak ki.

Amennyiben a rigpa a tiszta, eredendô dhamakaya-vá mélyül felbomlanak a fénypartikulák, fényáramok, mezôk, és mandalák is: csak apperceptív nyitottság:
>>A dharmakaya határtalan, mint az ég.<<

Az asszociációk, gondolatmozgások, és adatáramlások úgy állnak elô mint fénypontok láncolatai, és fényáramok minél inkább feloszlik a duális elme formaképzése, és automatikus, szokások vezérelte adatkezelése, és felcseréltetik a rigpaállapot csupasz, direkt és nyelv nélküli, kötetlen, nem okozati nyitottságával. A helyett, hogy az én nézegetné a világ, az elme, és test erôteljes duális formaképzését, a rigpa a szambhogakaya fényét, mezejét, szineit és áramlásait ‘látja’. A gondolkodás és az anyag felszabadíttatik a fényben. A világot és a testet átsugározza a fény. A fényt és a nyitottságot pedig áthatja, és keresztül sugározza az appercepció (A Jelenségek Alap tere) a dharmakaya rigpa.
Miután a trekcsö terminilógia és a tögal látomások egyenértékûek, és amint éppen most láttuk a rigpa egymással felcserélhetô kifejezôdései (mindkettô rig dang) természetes és kézenfekvô, hogy a tögal látomások és a trekcsö terminológia ugyanaz: magfogalmak, fénypontok, vadzsra láncolatok – részben, mint fénypartikulál láncolatai, részben mint fogalomláncolatok, színek áradása, és a fogalmak árnyalása a megvilágosodott tudat három alapaspektusán keresztül. És egy holografikus totálszimbólumban kulminál: a mindent átfogó látomásokban és a hologrammatikus fogalomhálózatban.


A tögal látomássor és a trekcsö terminológia a rigpából nézve nemkettôsen egy. Éppen úgy, mint a a szamszara, és a nirvana; szubjektum és objektum. Az individualizált és dualizált egység, ez és ez az érzékelés, ez az objektum, az a test feoszlik és visszavezettetik minden egység forrásába, a megvilágosodott appercepció mindent átfogó eredeti éberségegységébe. Longcsepa dzogcsenje szerint. 
Arról szól az egész, hogy gondossággal és a gyakorlásban való kitartással a rigpa hosszabban és hosszabban marad tenmagánál. Elôször csak pontszerû, rövid pillanatok ezek újra és újra ismétlôdôen. A rigpa minden körülmények között egy aktualitás. Születéstôl a halálig minden embernek, minden pillanatban aktuális vagy a rigpa – ami igencsak ritkaság ezen az evolúciós szinten [és/vagy karmikus ‘szinten’:] – vagy a marigpa, azaz a forrásról való tudatlanság, ami viszont szörnyen közönséges és elterjedt állapot.
Vagy emlékszik az ember az appercepcióra, vagy ‘elfeledte’. Vagy közvetlenül a tudat legbennsejéhez viszonyul – egyszerûen a bensô végtelen nyitottság az ember – vagy nem viszonyul az esszenciájához, pillanatnyilag elfeledte, és a tudat, valamint a helyzet tartalmával azonosul.
Ez nem így van azonban az appercepcióval (rang rig) magával. Mindíg jelen van és mindíg aktív, akár ‘emlékszem’ rá, akár nem. Ébren, félálomban, álomban, mély alvásban, kómában, vagy a halálban – az appercepció kollektíve megalapozott megvilágosodott apperceptív egysége mindíg, és egyébként idôtlenül aktuális. Mátrixa az összes lehetséges tudatállapotnak. Mondja a dzogcsen.
Vagy a kollektív idôtranszcendált tudatdimenziók az individuálisba ‘kötve’ (élet egy testben), vagy a kollektív idôtranszcendált tudatdimenziók ‘kibomolva’ a kollektivitásban (belehalás az egységtudatba).


A rigpa pontként kezdôdik, pontszerû prakszispillanatokkal. Kitartó és gondos tréning kibôvíti ezt, elôször kisebb távra (másodpercek – fél percek) és amikor késôbb stabilizálódik a rigpa, az állapot több percre bôvül; stb. mígnem elvezet  a töretlen, 24 órán keresztül zavartalan rigpa állapothoz, állítja a dzogcsen.
Amikor a rigpa állapot eléri az öt és tíz perc közötti töretlen idôtartamot, a tudat végtelen lehetséges fókuszpontjának szabad potenciálja elkezd felfényleni az appercepció folyamatosságában.
Ezek a fénypartikulák pedig tovább bôvülnek, és leleplezik hologram szerû karakterüket, részben a gyémánsugárzásuk által, részben pedig a láncolattá alakulásukkal.

A vizsgálódásunkhoz, tanulmányunkhoz használt szövegekben több helyen használja Longcsenpa az ilyen fogalom gyémánt láncolatokat. A jelenségek Alap Terében kiemelnék három helyet, ami mind eksztatikus töltetû, és ahol ezek a fogalom sorok kibontatnak (a 9. fejezetben a tágasság  - long (klong), a 12. fejezetben a szabadság két helyen, részben az átható fogalom >>idôtlen szabadság<< - ye dröl (ye grol), részben maga a >>szabadság<< szó – dröl (grol). A Tudat Természetes Szabadságában található a rigpa fogalom lenyûgözô sorának árnyalása, vagyis magának a rigpaállapotnak a ‘színszórása’.
A rigpa gyémánt-láncnak A Tudat Természetes Szabadságában három impulzusa, vagy lépése van: a) maga a rigpa állapot; b) a gyakorlás fegyelme; c) a gyümölcs, a tökéletesség.
Ez a kromatikus rigpa fantázia és fuga a rigpaállapot szivében kezdôdik:
a) >>Bármi áll elô a rigpa állapotban, a hat spontán sokrétû érzékelésben, maradj az érzék nélküli rigpában, mint egy csecsemô a bölcsôben.<< 


A rigpa tiszta nyitottság, bármi is jôjjön az érzékeken keresztül, vagy álljon elô a tudatban, mindent a rigpa fogad, az appercepció, a tudat felfogja, mindent lát, de zavartalanul nyugszik a látomások és a tudat eredetében; nem tapad sem szó, sem szimbólum, sem nyelvezet semmihez ami mutatkozik. Nem kötôdik hozzá semmi értékelés, vagy értelmezés. Ez egy természetes, nem erôltetett, nem-tett nyitottságot és tisztaságot ad, olyasmit, amit a egy csecsemô szemében láthatunk. Minden ami mutatkozik, vagy elôáll, névtelenül nyitott. Nem hívhatjuk semminek, nincs neve, mert a tudat azelôtt felfogja, mielôtt a nyelv aktíválódna, túl a nyelven, ezért ami megmutatkozik, avagy elôáll, az az intenzív JELENLÉT – tiszta ‘feltöltôdés’ – önmegszabadult (rang grol), miután megszabadult még a nyelvi ‘keresztelô’ elôtt – tiszta megismeréselméleti pogányság.
Az állapotnak semmi célkitûzése nincs. Semmi ambíció, terv, semmi erôlködés – micsoda elnyugvás! Miután a nyelv tisztelettel félrehúzódott az van, ami van, ami mutatkozik pôre, nem értett, hanem közvetlen találka. A teremtés hajnala – a nyelv nevei nélkül.

>>A Rigpában cél nélkül: nagy az áttetszôsség, maradj a meg-felfoghatatlan rigpában, mint egy bolond.<<

b) Hogy a prakszis-aspektust jellemezze, a rigpa négy további fogalomárnyalatát használja fel Loncsenpa.


Csakis hosszantartó, nagyon rutinos dzogcsenprakszis során áll elô ilyen spontán ‘feltöltôdés’. Nem lehet kikényszeríteni, vagy megrendelni. Mintegy véltlenül jön, hirtelen, mint a kegyelem, mint az évek során át tartó gondos, fegyelmezett gyakorlás gyümölcse. Ezért, amikor ez elôáll diszciplinarigpának (brtul zhugs rig pa) nevezik, diszciplina mert sokéves gyakorlást feltételez, és rigpa, mert éppen most, amikor a ‘töltôdés’ nyitott nincs semmi diszciplina, mert ebben a pillanatban transzcendált, vagyis a spontán elôállt rigpa (shugs ‘byung rig pa) irány nélküli, azaz sem egy ponra nem koncentrált, sem pedig a dupplairányultságban kiegyensúlyozott, iránytalan nyitottság (phyogs bral rig pa), és ezért legbennsôbb lényegében nem-meditáció (sgom med rig pa). 


A központi fogalmak, és fogalomárnyalatok mint vízionárius meditatív kapcsolódások lehetséges tükrözôdése fényvonalakkal és fénypontokkal. Intuitív, kreatív bemutató, itt a sûrûn ismétlôdô >>rigpa<< fogalommal.

VADZSRAFOGALOMLÁNC
(Felülrôl lefele:)

Bármi történjék ‘elôáll’ a rigpa
Nem-mûvi rigpa
Önfelszabadító rigpa
Cél nélküli rigpa
Nem megragadó rigpa
Diszciplina rigpa
Spontán elôálló rigpa
Irány nélküli rigpa
Nem-meditatív rigpa
Természetesen szikrázó rigpa
Szabadságában felbukkanó rigpa
Az egyenlôségben tökéletes rigpa

KROMATIKUS FOGALOMLÁNC > FOGALOMÁRNYALÁS

[Emlékeztetôül: a RIGPA az elme – A TUDAT legbennsôbb lényege, ‘forrása’, az ‘értelem’, az ‘éberség’.]
  
A dzogcsen irodalomban azt mondják, hogy dzogcsen-t gyakorló (’dzogcsenpa’) feladata lényegében abból áll, hogy rigpában van. A rigpa állapot megnyit az együttérzésre, healingre, és éberségre, ami direkt a kollektív emberi tudatba ’közvetítôdik’.
Érdemes megfigyelni, hogy ugyanezt mondják az Athos hegyi szerzetesek is. Ha nem lenne egy ’állandóan’ imába merült megvilágosodott csoport összedôlne a világ szerintük.
Talán ez a szempont – márminthogy abszolút szükségszerû, hogy némely tudat a nondualitásban nyugodjék – emberközi bölcsességet tükröz. És amint nem kell mindenkinek ápolónak, építômunkásnak, vagy rendôrnek lennie, de mindenkinek – minden funkcióban – a bolygón kell léteznie, éppígy elképzelhetô, hogy olyanoknak is kell lenniük, akik a szív magasabb tudatfunkcióira ’vigyáznak’.


Úgy néz ki, hogy a tudat lassan egyre magasabb fokon ’együttjátszik’ az evolúcióval. A frontokon ahol ez a befolyás látható – túl a tudattal igen kevéssé áthatott ösztönös survival of the fittest-en – a tudományos kutatási frontokat, a legmélyebb mûvészetet, valamint a leghaladóbb szív és tudat gyakorlatozást találhatjuk.


Az éberség tágassága, ismeret, és sokszínûség
II (1) bevezettetik a három alapvetô tudataspektus, a teljesség, a kollektív tudat és az egység.

Végig a könyvben ezek az alapfunkciók kerültek árnyalásra három szintben. Az áttekinthetôség kedvéért itt van a séma:


Teljességtudat
5. szint
Kollektív tudat
6. szint
Egységtudat
7. szint
Napi duális
tudat
* Én kiélés
* Önfejlesztés
Sokszínûség

Felosztó funkció
Tisztaság
Tudás
Érvényes szintetikus
megismerés
Tér

Befogadás
Bevatási
folyamat
* A bensô szintek
A spirituális
szint

1. bevatás
A kozmikus
Szint

2. beavatás
A nonduális
dimenzió

3. beavatás
Megvilágosodási
folyamat
* 3 tudataspektus
Nirmanakaya

Együttérzés
Samboghakaya

Üdvözültség és
látomások (tögal)
Dharmakaya

Az apperceptív
egység alap tágassága



Az elsô pillanat, amikor egy ember – a leggyakrabban prakszistalálkozón egy tanítóval  – felimeri tudatának esszenciáját szabály szerint nagyon rövid ideig tart. A rigpa ezen elsô villanásán ezért nem is képes tájékozódni, és nem képes felfogni, vagy árnyalni a megvilágosodott pillanat multidimenizonalitását. Csak késôbb, amikor a rigpa pillanat tartósabb lesz, akkor fedezi fel a gyakorló a tudat három alapvetô aspektusát, amint kibontakoznak a megvilágosodott tudatban.
A rigpa dimenziói egy pontszerû, pillanatnyi rigpából bontakoznak ki.
Tulku Urgyen megjegyezte egyszer, hogy csak a rigpa képes felismerni a rigpát. Vagy kicsit másképpen: csak a rigpa kifejezôdése képes felismerni a rigpát. A tudat tágasság, vagy tisztaság aspektusa (hatodik szint), ami felismeri az üresség aspektust, magát a nonduális alapfunkciót (hetedik szint). Csak az a kifinomulási folyamat, ami keresztül vezényel egy embert az elsô két tudataspektus tájain – az 5. és 6. szinten – lesz elég érzékeny ahhoz, hogy felfedezze az appercepció tiszta, lehelletfinom egységét – Tulku Urgyen szerint. 
Ez a határkövet jelentô felfedezés a harmadik beavatás, introdukció az éber nonduális tudatdimenzióba.
Ez a pont, ez a találkozás, ez a felfedezés a megvilágosodási folyamat kezdete. Döntô fordulópont egy ember életében. A rigpa felismerése nem olyan, mint a szomszéd felismerése egy fesztiválon. Nem olyan, mint egy elveszettnek hitt napszemüveg felfedezése a nyári házban egy fiókban. Sem a kedves szomszéd felismerése, vagy az újra megtalált jó öreg napszemüveg felett érzett öröm általában nem változtatja meg valaki életét, vagy önfelfogását, energiaáramkörét, és létének egész perspektíváját. De valaki legbennsôbb lényegének felfedezése, és felismerése – a szív tényleges otthona – feledhetetlenül döntô marad örökre.
Èpp amint a rigpatudat három aspektusa lassan és egymás után bontakozik ki a rigpa prakszispontjaiból, ugyanígy a tudat, amint a rigpa stabilizálódik és töretlen marad több percig is alkalmanként, elkezd látni, és felfogja a tudatdimenziókat, elôször mint valamit, ami a fénypartikulákban van ’begöngyölôdve’. Ezután a tögalt követve kibontakozik szférákban és láncolatokban, és megkezdôdik a tudat három alapfunkciójának apperceptív felfogása a maguk holografikus – fénylô és informatív – kibontakozásaként.

A vadzsra láncolatok – amint Tsele Natsok Rangdröl fogalmazza – láthatóvá teszik a tudat számára a megvilágosodott dimenziókat.
És éppen ez a tény az, ami a vadzsraláncolatok fogalmivá alakítását kromatikussá teszi Longcsenpánál.
A fogalomláncolatok, amikben a ’vörös fonal’ ugyanaz az alapfogalom, úgy épült fel, hogy ugyanazon alapfogalomhoz egymás után kötôdik egy sor árnyaló és kifejezô fogalom, és a fogalomsor együtt keresztül-kasul mozog a három tudataspektus alkotórészein.
Ugyanazon fogalom retorikus ismétlôdése nem elegendô azonban ahhoz, hogy definiáljon egy vadzsra láncolatot. Ahhoz, hogy be tudjunk azonosítani egy vadzsra láncolatot négy feltételnek kell megfeleljen a szöveg: fogalomfolytonosság, fogalomárnyalás, a tudat három alapaspektusára való hivatkozás, vagy ezek valamely kifejezôdése, és végül jelen kell lennie valamely holografikus szövegösszefüggésnek a magfogalmak bensô kapcsolataiban. 
Íly módon tükrözik a vadzsra-láncolatok a közvetlenül apperceptív módon látott fénypartikula vadzsraláncokat, vagy a holografikus fénypontokat (a duális elme joggal nevezné ôket holografikusan összekötôdô gyémántoknak; a csillogó dércseppek egy selyem fonálon tükrözik mindazt, amit az összes többi, stb.).
A dharmakaya úgy határozható meg, mint a tudat esszenciája, amit üresség jellemez (ngo stong pa). A sambhogakaya úgy határozható meg, mint a tudat természete, amit fénylô tisztaság jellemez (rang bzhin gsal ba). A nirmanakaya pedig, mint befogadóképesség határozható meg, amit talán leginkább az együttérzés jellemez, egy rigpa maggal a ’közepén’.

 
>>Az együttérzô befogadóképesség a rigpa maggal úgy nyugszik, mint a bensô alap tér nagy tisztasága.<<

A dzogcsen alaplátomása megköveteli, hogy a hetedik szint üressége kombinálódjék a hatodik szint tudásaspektusával, ami ’kiválasztja’ az ötödik szintet az együttérzô kapacitásával.
Talán így világosabb lesz:
A tudatesszencia tiszta tágasság, tiszta üressség, tiszta multidimenzionalítás. Azaz nem valami külsô, fizikai, üres, hideg térrôl van itt szó. A tudat esszenciája egyszerre a mindenre, a kreativásra, a teremtésre való lehetôség is.
Ebben a teres tágasságban fekszik a tudat másik alapaspektusa: a tudás képessége, a fény és tisztaság lehetôsége. A kommunikáció képessége. A végtelen tágasság, és a tudás képességének kombinációja adja a tágasságnak az üresség kapacitását a tudásra, minden egyes lehetséges pontban. 
Ez a dzogcsen válasza a lehetetlenre, és metafórikusra, de egzisztenciális kérdés is avval kapcsolatban, hogy miért is lesz valami, ami a három tudataspektus bensô dinamikájából adódik:
Azért [lesz valami, ’bármi’:] mert az egység (a hetedik spirituális szint esszenciális tudataspektusa) a maga nyíltságában kreatív, ami végtelen bôség, és mert a tudásaspektus lehetôvé teszi a tudást, az appercepciót a tágasság végtelen számú lehetséges individuális pontjában, ’ahol’ az egység végtelenül osztott individuálisban fejezi ki magát. Bôségbôl, empátiából, azért, hogy minden egyes individualizált pont lehetôséget kapjon egyénileg különbözô kommunikációra, együtérzésre és az egység appercepciójára.
A megvilágosodott tudat nonduális egysége bomlik be az individuálisba, hogy megossza az egység eksztázisát, és az appercepció lehetôségét végtelen sok individuálisan kibomlott rész aspektussal.
Az egység gazdagsága, az egység ünnepe, az egység empátiája és szabadsága önzetlenül kiömölve az individualizált részek végtelen gazdagsága.
Ez a dinamika, ami kibomlik minden pillanatban két utat ad: a megvilágosodott tudat azonosulhat az individualitással (a testem vagyok, a személyiségem vagyok, önmagam vagyok, én vagyok).
Ez az út az élvezethez, és szenvedéshez, a boldogsághoz és gyászhoz, a szerelemhez és háborúhoz vezet, a duális elme végtelenül gazdag és változatos duális világához, gazdagon benépesítve totálisan különbözô emberekkel, akik mindegyike egy külön világ, egy univerzum, amit lehet kerülni, szeretni, kikutatni, leküzdeni lehet. Ez az önfeledés útja – a marigpa.
A másik úton a megvilágosodott tudat nem feledkezik meg magáról az individualizáltság ellenére, az apperceptív teljes és kielégítô egységtudattól való látszólagos elszigeteltsége ellenére sem. Ez a felismerés, az appercepció, a rigpa útja. A dzogcsen azt jelenti, hogy emlékezni az esszenciára; az együvé tartozásra és az együttérzésre.
A duális elme emlékszik Kant állítására, hogy 7+5 = 12, és felfedezi, hogy a dzogcsenben a 7+6 = 5 (a hetedik szint + a hatodik = az ötödik szint). Az ember aligha tudja kikerülni, hogy arra a vállalati vezetôségre asszociáljon, amelynek új fôkönyvelôre volt szüksége, és behívott egy jelöltet állásinterjúra. A vezérigazgató megkérdezte, mi az a 2+2? A könyvelôjelölt válasza az volt, hogy ez sok körülménytôl függ. Ha például az értékesítési osztály kérdezi, a válasz 2+3 = 5. De ha a befektetési osztály kérdezi, akkor a válasz 2+2 = 3. Megkapta az állást. És világosan látható, hogy a dzogcsen a befektetési osztályhoz tartozik. [Bevallom nem igazán értem a konklúziót!:]
A szem nem képes látni magát egy tükör nélkül, mert van egy vakfoltja, ott ahol a látó ideg – a látás feltétele – belép a szembe.
Az én sem láthatja magát, mert önmagát feltételezi, hogy ennek utána gondoljon, és ílymódon ráláthasson magára. Az én az énre gondol: Én nézek az énre. És az énnek van egy vakfoltja ott ahol a tudat árad az énbe.
Az én az egy én, és az én úgy lett egy én, hogy az én egy én lesz minden pillanatban, amikor elfordul a tudat forrásától. Az éntudat vakfoltja. Az éberség csak duálisan mûködhet a forrásától elfordulva. Az éberség kitekint a világba, nézi az embereket, dolgokat, gondolatokat, érzéseket, az elme valahány tartalmát. Amikor pedig az éberségnek látnia kell az embereket, gondolatokat és dolgokat, akkor elfordul a saját forrásától.
Ez az egyik választás. Az egyik út, az én, a világ, az izoláció és az individualizáció útja. Az appercepció, a megvilágosodott forrás rejtett a nyilvános duális tudatban.


A másik út, a másik választás a rigpa, magára a tudatra emlékezés, hogy a tudat tud tenmaga éberségérôl, rang rig, az appercepcióról. Az egység együttérzô összetartozása. Az én szükséges a rigpa eléréséhez. Az én ereje teszi, hogy a tudat felfedezi a reflexiót. És reflexió nélkül az ember nem fedezheti fel az aktuális appercepciót. Aktuális appercepció nélkül pedig ’nincs’ rigpa. Ez a dzogcsen. Is-is, nem vagy-vagy!
Longcsenpa leírja, hogyan is egzisztál ez a lehetôség minden ember (minden érzô lény) szivében:
 
>>Minden érzô lény szívének közepében ott világít az üres, magáról tudó éberség, maga a rigpa.<<
(A szöveg négy magfogalmat tartalmaz.)

A szív legbennsejében nyugszik az appercepció, aminek három alapaspektusa: az esszencia üressége, tágassága, nyitottsága; a természetes tudáslehetôség, a tudatfény, és a tisztaság. No és a kapacitás: a rigpa együttérzô aktualitása.
Miért is empatikus a rigpa állapot? Mert a rigpa, a megvilágosodás szándéka minden ember közösségének realizációja, és összetartozása a tudat apperceptív egységében.
Ha a rigpa állapot igazi, akkor nyitott, és együtt ’táncol’ az emberekkel. Együttérzô, mert megtörte az individuális elszigeteltséget.
A megvilágosodási folyamat – a nonduális tudatfunkció stabilizálása – kezdetben dialektikus együttmûködés az énnel. Amikor a rigpa aktuális, akkor az én nem az. Amikor az én az aktuális, akkor a rigpa távol van. De az énnek muszáj megtartania a szándékot, hogy elérje a rigpát, hogy újra aktíválja a felismerést. Az énnek együtt kell játszani. A megvilágosodási folyamatban jócskán benne kell lenni, hogy döntôbb forma nôjön ki az énbôl, és túl az énen.
Olyan ez, mint a gyerekkel, aki tud mászni (én funkció), majd járni is (rigpa). Amikor mászik nem jár, amikor pedig megy, akkor nem mászik. A mászás nem bûn, vagy küzdelem a járás ellen. Csak egy bizonyos korban kezd többet járni a gyerek, mint mászni. Végül pedig a felnôtt csak vészhelyzetben, vagy viccbôl mászik. De mielôtt az ember járni tud másznia kell.

4) Holografikus nyelv:
A kromatikus vadzsra láncolatok hálózata
Látunk két gyertyatartót, két gyertyával. Az egyik ég, és már fogyóban, a másik teljesen új. Mikképpen lehet átvinni a lángot az égô gyertyáról a másikra?
Mindannyian ismerjük a választ. Odatartjuk a nem égô gyertya kanócát a lánghoz, így meggyulladhat. Láng láng által gyújtatik.
Az persze nem segítene, ha a fém gyertyatartót tartanánk a lángba. Az sem segítene ugye, ha a meg nem gyújtott gyertya kanócát a láng mellé tartanánk.
Mint tudjuk, a kanócot kell pontosan a lángba tartani, vagy egészen közel hozzá. Így gyújthat lángot a láng.
Teljes egyszerûségében ez a dozgcsen-pedagógia alapötlete is. Az alapvetô bevatás ’rámutató-kijelölô’ instrukciója, és maga a prakszis-megbeszélés-találkozó (sems khrid) – ez a két pedagógiai alapstratégia ugyanazon az alap-princípiumon alapszik.
A feladat felfedezni és felismerni a rigpát, az appercepciót, a szív legbennsejét.
Az öreg mester gyertyája ég. A tanuló megjelenik a meggyújtatlan gyertyájával. De hol a kanóc?
A kanóc nem intelektuális vagy mentális kérdés.
A kanóc a dzogcsenben nem fantázia, elképzelés, vagy hit kérdése. Nem ambíció, vagy akarat. A kanóc a prakszis. Csak a rigpa képes felismerni a rigpát.
A tanuló prakszisának elég érettnek kell lennie, hogy úgymond a kanóc megjelenhessen, vagy felismertessék.
Az érett prakszis a tudatban és a szívben nyugszik, avval együtt, hogy a lélegzés és a test ellazult és koncentrált. Ez az érett prakszis egy nagy nyitott hallgatódzás a forrás után. Ezért azután a tanuló egy nyitott ember, aki találkozik az öreg tapasztalt mester rigpájával. A kanóc az érett prakszis. A tanulónak képesnek kell lennie arra, hogy lássa a mester valóját. Ha mindenféle fátyol van köztük, sôt, ha egyetlen fátyol marad, akkor nem látja a tanuló a tanítót, és semmilyen feltétel nélküli találkozó nem jöhet létre. A fátylak az elvárások nyomán lesznek, a félelem, a szorongás, az ellenállás, önvédelem, a tanítóval kapcsolatban táplált illúziók, a tisztázatlanul maradt viszonylatok az anyát, apát, a tekintélyt, valamint a szélsôségeket illetôen, no és a kétely az utat és a prakszist illetôen mind akadályok.
Ezért a terápia, önfejlesztés, felelôsségtudat, és józan önbizalom megkerülhetetlen elôkészítô ön-fegyelmezésnek tûnik a szellemi növekedés útján.
A tapasztalt tanító és egy dzogcsen tanuló találkozásának sikere azon múlik, hogy a tanuló a ’cserehelyzetben’ aktuálisan érett prakszisban van-é jelen. A tanítónak pedig rigpaállapotban kell lennie, mert ha nincs, akkor hamis és igaztalan.
Ha azonban minden körülmény a legszerencsésebben és örömtelibben megfelel, akkor a rigpa ’láng’ átadatik a mestertôl a tanítványnak. A tudatláng ’meggyújtja’ a másik ’tudatgyertyáját’. Errôl a misztériumról tud, és ôrzi a dzogcsen minimum 1500 éve. A láng azóta vándorol-t tanítótól tanítványig hosszú, gondosan ápolt láncolatokban.
Pedagógiailag az a lényeg, hogy a gyakorlat oly magas fokon kifinomult, érett és részletezett, a kölcsönös bizalom a a tanító és tanuló között annyira elmélyült legyen, hogy a két ember prakszisában a koherencia és rezonancia lehetôvé tegye az átvitelt, a rigpa felismerését. 
Amikor az ember egy tanítót, vagy elôadást hallgat általában nincs jelen semmiféle belsô prakszis egyidejûleg. Még ha együtt van is egy spirituális tanítóval – akár a rengeteg hamis, vagy kevés igazak egyikével – többnyire akkor sem. A dzogcsenben azonban felfedezték, hogy a szellemi prakszisról szóló találkozásokban, és megbeszélések alatt ténylegesen mûködô ’erô’ abban rejlik, hogy a lehetô legmélyebben, ellazultabban, s szívbôl legyünk jelen a prakszisunkban.
Ezen háttér alapján pontosíthatjuk:

(14) A rigpa felfedezése – a szív legbennseje [is] – általában egy prakszistalálkozón történik, ami magában foglalja, hogy a tanuló érett prakszisállapotban, míg a tanító rigpaállapotban van. A felismerés szívrezonanciában [is] jelentkezik.

Most pedig vissza Longcsenpához, és a fogalmaihoz.
Minden, amit idáig vázoltunk Longcsenpa számára elementáris tudás és tapasztalat volt ugye. Ráadásul azt is tudta, hogy a megvilágosodás folyamata során szükséges beállítások a prakszismegbeszélések során történnek (a rigpa felismerése, vagy felfedezése után), amikoris mind a tanító, mind a tanítvány rigpaállapotban vannak.
Tulku Urgyen elmagyarázta, hogy annak oka amiért az ember ’érzi’ Longcsenpa megvilágosodott tudatát, miután rigpában >>olvasta<< dzogcsen verseit az, hogy rigpaállapotban >>íródtak<<.

Nyugatiasabb nyelven mondhtanánk úgy is: Longcsenpa dzogcsen versei, A Jelenségek Alap Tere, és kb. 100 alapfogalma egyfajta holográfiát alkotnak. Rigpaállapotban fogantak a’la koherens [lézer] tudatfényben-bôl.
Ha az ember egy holgrafikus lemezt közönséges, nem koherens fénnyel világít meg akkor különbözô kétdimenzionális hullámokat, és interferencia mintázatokat lát. De ha koherens fénnyel világítjuk meg, akkor elôáll egy három dimenziós hologram, teljesen más tartalommal. Longcsenpa fogalmaival és verseivel analóg módon. Ha az ember a közönséges duális inkoherens tudatfénnyel olvassa, akkor hasonlít más szép, és inspiráló szövegekre. De ha a rigpa apperceptív koherens tudatfényével olvassuk, akkor elôáll a megvilágosodott hologram. Ez Longcsepa mesterjegye.
Patrul Rinpoche – magas fokon realizált dzogcsenmester az 1800-as évekbôl – ezt írja Longcsenpa A Jelenségek Alap Tere címû mûvérôl:

>>Ez igazi dharmakaya, ami a szövegbôl kiviláglik. Az ilyen ragyogó szöveg olyan, mint egy élô Buddha: közvetlenül leleplezi a gyôzedelmesek megvilágosodási szándékát, és beteljesíti tevékenységüket a világban. Ha magával a Buddhával találkozna az ember, akkor sem kaphatna többet… Az értékes szavak meghatalmazása nem másra megy ki, mint arrra, hogy találkozzunk evvel a szöveggel – ami teljes értékû felhatalmazás az ébreség dinamikus energiájának használatára. Az olvasó a természtesen stabilizált állapotban találkozhat a mindentudó dhamakaya lama igazi arcával. Hagyd az elméd ’elkeveredni’ evvel a szöveggel, és ez egy pillanat alatt megmutatkozik akadálytalan pôreségében.<<

Az átolvasott dzogcsenversekben található két erôteljes hely, ahol Longcsenpa egész folyamokat ’kötött rá’ két párhuzamos vadzsra láncolatra. Mindkét hely A Jelenségek Alap Tere 12. szabadságról szóló fejezetében található. A második ezek közül maga a fejezet 14. verse. Ezen versorok közül 13-ban kétszer megtalálható a szabadság alapfogalom. A verssor kezdetén agglutinálódik egy két részes fogalommá, míg a végén összeköttetik a tágasság alapfogalommal: a szabadság tágassága, szabdságtágasság, és végül ismét egy kétrészes fogalommá agglutinálódik.
Minden versorban átlagosan négy alapfogalom található. A 14 verssor mindösszesen 23 különbözô alapfogalmat tartalmaz a kb. száz alapfogalomból, ezek között ott van a ismét a 13 magfogalom.

Úgy képzelem, hogy amint a holografikus fotó lemez két dimenziós ’kiadása’ interferencia mintákat és hullámvonalakat mutat, ugyanígy a  a nonduális fogalom-hologram két dimenziós nyelvi oldala kimutatja a tögal víziók analóg mintázatát: a magfogalmakat, amik egyszerre hivatkoznak a kezdetre, a rügy-pontra, és a célra, a gyümölcsre.
Vadzsra láncolatok, amelyek kromatikusan keresztül vándorolnak a három bensô szint tudataspektusain, imígyen árnyalva az alapfogalmat, amely mondhatni a láncolat folyamatosságát biztosítja avval, hogy minden árnyaló fogalomban felbukkan. A közös tendenciák az alapfogalmakban (és a verssorokban, de kiváltképpen A Jelenségek Alap Teré-ben) az, hogy erôteljesen ’kicsiszolva’ ugyanarra az egyetlen egységre, az appercepcióra, a megvilágosodott tudatra, a rigpa állapot aktualitására utalnak.

7. szint
>>Az egység szabadsága – szabadság a tágasságban, ez a jelenségek teremészete. Semmi dualitás – szabadság az érzéki objektum és elme egységében. Magától felálló szabadság – szabadság az idôtlen bölcsesség tágasságában. 
A spontán töltôdés szabadsága – szabadság az alaptér tiszta alapján.<<

5. szint
>>A sokszínûség szabadsága – szabadság az egyedülálló tágasságban. Irány nélküli szabadság – szabadság a spontán töltôdés tágassággában. Minden szabadság – szabadság a szívesszencia tágasságában.<<

6. szint
>>A ragyogó tisztaság szabadsága – szabadság a nap és a hold tágasságában. A jelenségek természete szabadság – szabadság az ég tágasságában. A világ dolgai [is] szabadok – szbadság az óceán tágasságában. Változatlan szabadság – szabadság a királyhegytágasságban.<<

Megvilágosodás 
>>Az eredet szabadsága – szabadság a nem született tágssságban. Az egyetlen egyenlôség szabadsága – szabadság az idôtlenül tisztító tágasságban. Ez totális szabadság – szabadság az idôtlen tökéletes tágasságban.<<

Egy dupla fogalom láncolat intuitív bemutatása, mint a tögal látomások fénylô vadzsra láncolatai, és fénypontjai lehetséges tükrözôdése. Itt a központi fogalom szabadsággal, mint ismétlôdô témával.

A táblázat szövege:
VADZSRA FOGALOM LÁNCOLATOK
KROMATIKUSAN VARIÁLTAK
KERESZTÜL A TUDATSZINTEKEN >
FOGALOMÁRNYALÁS

KÉT PÁRHUZAMOS VADZSRALÁNC

7. SZINT
ÖSSZEKÖTÔDVE AZ 5. SZINTTEL
KÉT HELYEN ÉS A 6. SZINTTEL
EGY HELYEN

5. SZINT
A SZINTEK EGYMÁS KÖZÖTT
ÖSSZEKÖTTETNEK EGY
HOLOGRAFIKUS VADZSRALÁNC-
HÁLÓZATTÁ

6. SZINT
A KÉT KROMATIKUS
VADZSRALÁNC VÉGÜL
TELJESEN MEGVILÁGOSODOTT
(>>BUDDHA<<) LESZ

A TELJESEN IDÔTLEN MEGVILÁGOSODÁS

A III. alfejezet vizsgálatai és magyarázatkísérletei alapján így tudjuk kibôvíteni az alaptézist (9):

(15) Az, hogy a törzsfogalmak átfogó mintázata tükrözôdik a tögal víziók alapstruktúrájában az egyik fô összetevôje a holografikus fogalomháló kialakulásának.
(15.1) A másik fô elem az alapfogalmak közös intenciója: az appercepció megvilágosodott egységére való utalás.

Mire tudja az ember közönséges napi duális prakszisában használni mindezt a – bizonyos értelemben nagyon fejlett – tapasztalatot?
A legjobb mód – miután a tudat a legtöbbünk esetében leggyakrabban rigpán kívül van – Longcsenpát úgy olvasni, hogy tôlünk telhetôen élvezzük a versek poétikus zenéjét, és olykor pontokban megállni, utánahallgatni a szívvel a szavak közötti és mögötti csendbe.

Amint már jeleztük Longcsenpa - ez a hipotézis – több helyen a szövegben a vadzsra láncolatokat közvetlenül összefüggô verstöltetként mutatja. De indirekt módon is – így is tolmácsolhatja az ember – megtalálhatók fogalomláncok keresztül kasul szétszórva az egész szövegtömegben. Ílymódon lehetséges az olvasónak és a gyakorlónak saját felfedezéseket tennie. Mégis szeretnék kiemelni két nagyon központi és nyilvánvaló, egyszerû alapfogalmakból álló láncolatot, amik a magfogalmakból álló centrum legbennsejébôl erednek. Az egyik lánc a rang fogalomra épült, ami egyként jelenthet természetest és selv-et [tenmagát], vagyis egy visszaható névmás. Ez a lánc közvetlenül a központi fogalom rang rig-bôl, vagyis magából az appercepcióból pattan elô. A másik lánc a ye, idôtlen, örök fogalmára épül. Ez is egészen bentrôl, a kb. 100 fogalom központjából indul, mint >>idôtlen megvilágosodottság<< (ye sangs rgyas). Az illusztráción alant a két láncolat minden különösebb szisztematikus rendszer nélkül iratott le, bár azok a fogalompárok összeköttetnek, ahol a két láncolat (a rang, és ye) keresztezik egymást úgy, hogy összeragasztatnak azonos közös fogalommá. A vadul szétszórt láncolatok sorrendje a lánc szemeiben olyan véletlenszerû, mintha Longcsenpa nem adta volna meg maga a versek sorrendjét, amint megtette ezt a két egyértelmû vadzsraláncolattal (rigpa, ye grol, lo, klang, és rang bzhin babs).


Két sor fogalomegyüttállás azonos ismétlôdô törzsfogalommal (rang – selv, ye – idôtlen) ami a szövegtömegbôl hozatott össze. A javaslat arra megy ki, hogy nézzük ezeket a láncolatokat – teljesen véletlenszerû sorrendûeket – mint vadzsraláncolatokat. Az összekötô vonalak egy más sorrendben megváltoznának. Ez egy intuitív, a fantáziára apelláló illusztráció.


Amint a kozmosz a megvilágosodott tudatot szabadon ’hozzáférhetôen’ a mindennapi tudatba rejtette, ugyanígy dugta el a tögal struktúrákat a trekcsö szövegek nyitottságába Longcsenpa. (Például A Tudat természetes Szabadsága, de kiváltképpen A Jelenségek Alap Tere címû mûvében.) Ezek után kiegészíthetjük a (9) és a (15) kijelentéseket a következô, a dzogcsen tradícióhoz képest némileg talán meglepô, provokáló kijelentéssel:

(16) Longcsenpa az ezoterikus tögal struktúrákat a trekcsö nyitottságába rejtette.

A provokáció abból jön, hogy a tögal víziók tanítása, többek között pedagógiai okokból szigorúan titkos volt hajdanában [- mint valójában az egész dzogcsen egészen korunkig!:].

Minél inkább elôhívja az ember a bújtatott struktúrákat, mint a vadzsra láncolatokat, annál inkább fenntartja definiálónak, analizálónak és rögzítettnek azokat amik láthatóvá válnak. (A duális elme nem tudja elkerülni az asszociálást: Ezen vadzsraláncolatoknak a megvilágosodott tudat és a bensô szintek egyfajta DNA-jaként kell mûködniük. A szuperhúrok – állítja és ajánlja néhány fizikus – a legbensô mátrix-elemei az fizikai anyagnak – kisebbek, mint az atomok és a neutrínók. És a DNA az élôlények mátrixának legkisebb eleme, kisebb, mint a sejtek és sejtmagok. A holografikusan összeköttetésben álló húrokból és fénypartikulákból álló vadzsraláncok pedig tartalmazzák az egész megvilágosodott totálhologramm végtelen információgazdagságát. És – asszociál és fantáziál a duális elme tovább: Isten tudja, hogy a közönséges elmeasszociációs láncolatok és gondolatsorok, mind a logikusok és a fantasztikusak, a poétikusak és a szürreálisak nem dualizált lecsapódásai-é az apperceptív vadzsrahúrok ’mûködésének’?).
Mindez pedig mondhatni az ellenkezôje Longcsenpa szándékainak. A trekcsö és a tögal abszolút, folyékony, transznyelvi fénnyel vázolt struktúrák, amik a prakszisban eltûnésre és feloszlásra szántak. Pontosan ezért a versbe, költészetbe, és a zenébe be van építve a nyelvi paradoxiális önfeloszlatás.
Longcsenpa a nyelvhorizont vonalán dolgozik, ahol a végtelen némaság a nyelv határait érinti. Mélyebben nézve csak a prakszis segítségével képes az ember megérezni a szöveg szándékait. És e könyv vizsgálódásai, és analízisei is csak úgy készültek, mint valamely kreatív szerelmi vallomás Longcsenpa nagylekû dzogcsenjéhez.

A második kifejezetten dupla-láncban, ami A jelenségek Alap Tere kezdetén található a 12. fejezetben, éppen errôl a logikai feloszlásról van szó. A logika legbennsôbb és legszilárdabb tartópontja az ellentmondásmentesség princípiuma, >>hogy valami egyidôben és azonos tartalommal nem lehet érvényes és nem érvényes egyszerre<< (Arisztotelész: Metafizika/Ouroboros). Magyarul: Egy ajtó nem lehet nyitva és csukva egyidôben.

Úgyhogy Longcsenpa úgy kezdi a nyelvlogika lebontását, hogy nem csak feloldja az ellentmondásokat, mint pld. >>a szamszára idôtlenül szabad<<, hanem az ellentmondásmentesség szabályát is felrúgja, >>a tisztaság idôtlenül szabad<<, a tisztátalanság [is] idôtlenül szabad<<.
De az egész abban kulminál, hogy maga a vadzsra lánc vörös fonala, a 30 verssoron keresztül ismételt szabadság fogalom a saját módján hatályon kívül helyeztetik, illetve összeomlik a transzcendeciában, azaz öneltûn-tet-ésben.
>>A szabadság idôtlenül szabad, szabad a kötetlenségben. A nem-szabadság idôtlenül szabad, szabad mind a kötöttségtôl, mind a szabadságtól.<<

Amit itt fontos megérteni az az, hogy két lépés van. Az elsô a nyelv elhagyása, hogy a tudat elcsendesedjék, szó, gondolatok, képek és szimbólumok nélkül.
De még egy ilyen csöndes, nyelvtelen tudat is valójában még mindig felfogja a jelenségeket, noha nagyon élesen, és közvetlenebbül, mint a nyelven keresztül. A következô lépés elhagyni, amit Kant a nyelv mögötti kategóriáknak nevezne: magát az elképzelést a dolgokról és sajátosságaikról, a szubjektumról és objektumról – nem, mint gondolatokat vagy nyelvet, hanem, mint >>realitásokat<<, tudatstruktúrákat, >>kategóriákat<<. Ez még inkább elszabadítja a tudatot, még beljebb, és még kíjjebb a megvilágosodott esszencia felé. A valóság álomszerûvé válik, dekonstruált, bár még mindig megtartja ragyogó élességét. Ám a sugárzás áttör minden jelenségen, és a dologszerû fizikai valóságon, és tiszta áttetszôség, tiszta fénysugárzás, és végtelen szabad lebegô tisztaság válik ’uralkodóvá’. Nonduális apperceptív egység. Longcsenpa így karakterizálja az elsô lépést, a nyelvszabadságot:

 
>>Túl nyelven és szimbólumon.<<

és a második lépést, a valóság dekonstruálását:

>>A jelenségek összeomlása, túl az elmén.<<



Amikor az ember kifelé néz az érzéki objektumokra, amik
odakünn manifesztálódnak,
minden áttetszôen tiszta, de folyékony, esetleges és
hivatkozási pont nélküli (semmi nyelvi, vagy valóságkategória).
Az ember úgy érzékel, hall, gondolkodik, tudatos, tapasztal, és
érez, mint soha még.
>>Mi ez? Olyan az érzékeim természete, mint egy bolondé?
Álmodom?<<
Az ember nevetésben tör ki, önmagán mulat!
A szamszára – a dologgá tevô karakterisztikák és
hivatkozási pontok –
eltisztult-ak.

1993-ban, az évi esedékes találkozáson Tulku Urgyennel a tanítás a tögal legbensô aspektusai köré rendezôdött.

A szobában csak a mester, a tolmács, és jómagam voltunk, és valami speciális hangulat uralkodott el. Végül is nagyon messze van Himmerland [a szerzô dániai lakóhelye] a Himalájától, és eltelt egy év azóta, hogy utoljára szót váltottunk Tulku Urgyennel. Amint ott ülünk – és rádásul egészen közel intett magához a mester – váratlanul egy kis nepáli öregember lépett be. Azért gyalogolt ide egészen Katmanduból, hogy a magával hozott imamalmot felszenteltesse a Tulkuval. Ez nyilvánvalóan úgy történik, hogy a mester megforgatja a malmot, és közben néhány különleges rizsszemet szór rá. Igenám, de az imamalom nem volt hajlandó forogni.
A Tulku természetes barátságot, kedvességet és nyitottságot sugárzott az öreg felé. Megvizsgálta az imamalmot, kicsit igazított rajta, és megpróbálta megforgatni ismét. Most mûködött. Mindketten boldogan mosolyognak, a Tulku rászórja a megáldott rizsszemeket (’élelem és gyümölcs’). Néhány szem eltalálja a forgó malmot és gellert kapva a szemüvegem mögött landol. A mester elôvesz az ágy mellett heverô dobozból egy maroknyi rúpia aprópénzt és odaadja az immár nagyon boldog öregnek, aki hajlongva távozik.
No és ekkor jön a tögal. Elôvezetem a tapasztalataimat, beszámolok az utóbbi évi gyakorlásomról, és egy ponton, jó mélyen a beszédben leírom, hogyan próbálom megtartani az egyensúlyt a rigpa állapot, a tögal látomások és a fizikai valóság között. Ugyanavval a barátságos, kedves gondossággal, amit kimutatott az öreg nepáli felé a Tulku rákérdez, hogy miért ragaszkodom a fizikai valósághoz. Néz rám, és kifejti: >>Egyáltalán nem szükséges a fizikai valósághoz ragaszkodni.<< Ebben a pillanatban a prakszis és a tudat irányt vált. A fizikai valóság fénnyé omlik össze. A valóság összeomlik. Helyette végtelen fény. Semmi test, semmi fal, semmi padló, semmi ’dolog’. Csak az egység Tulkun Urgyen tudatával, és folyékony totál fény, az emberiség tudata.

5) Totál vízió és fogalomhologramm

Ha az ember minden egyes embert (és minden élôlényt) az összesített élô és tudatos teljesség részének lát, akkor kényelmesen elválaszthat négy pozíciót: Az egyedi indivídum, az egyedi rész úgy fogja fel magát, mint teljesen elválasztott teljesség kölcsönhatásban más egyedekkel és részekkel. (énfejlôdés és önelismerés). Másodszor az egyes felfogása az egyesített teljesség elismerése (emberiség, a földi ökológia rendszere, világtársadalom, világállam, Gaia). A harmadik pozíció az egyes rész, az indivídum felfedezi a teljesség egységtudatát a szív legbensejében (appercepció, megvilágosodási folyamat). Az utolsó pozícióban az egység felfedezi tenmagát a részen keresztül, az appercepció közös emberi univerzális egységét, gazdagon a részek mindig különbözô, mindig új apperceptív aspektusai révén (megvilágosodási folyamat, és az egység együttérzô adakozása, intenciók és bôség).
Ez utolsó távlat ahhoz a szinthez tartozik, ahol a tögal látomások elérik totális tetôzésüket.
A dzogcsen szerint a tögal látomások a rigpa stabilizációs folyamatával párhuzamosan bomlanak ki, az állapot természetes meghosszabbításaként. A tögal apperceptív vizuális válasz a megvilágosodási folyamat elôrehaladottabb részére.
Az apperceptív látomások fény partikulákkal kezdôdnek, majd vadzsrahúrokká és fénylô vonalakká bôvülnek, szivárványszinekben terjednek, összegyûlnek, és késôbb totális látomássá fejlôdnek.
A dzogcsen azt állítja, hogy a totál látomás az egyesült megvilágosodott személytelen tudatszint a három fôaspektus által modulálva: ezek a totális hologrammatikus látomások azonban magukban foglalják – a dzogcsen szerint – a megvilágosodott individuális hologrammokat is, amelyek – túl téren és idôn – konkrét megvilágosodott emberek esszenciái: minden [valaha is] megvilágosodott közös tudata egy holografikusan összekötött hálózat. A tögal szerint.
Az elemzett versek egy fô helyén, ahol a látomások ezen totálaspektusa nyíltan elôvezettetik A Jelenségek Alap Tere 9. fejezetének befejezésében található. Itt bemutattatik egy vadzsra lánc, a tágasság fogalmán keresztül, amikoris Longcsenpa beleszövi a saját szignóját, és hagyja közvetlenül nyíltan fellépni.
Éppen, mint a tögalban, aholis a fénypartikulahúrok egyedi holografikus pontjai elôrehaladott stádiumukban kinyílhatnak és kibontakozhat belôlük egy megvilágosodott hologrammja.
Az ember, amint Tulku Urgyen magyarázta rigpában – a tögalban – találkozhat pld. Longcsenpa bölcsességtestével (hologrammjával) közvetlenül, apperceptív rezonanciában.
Az idézet a Chöing Dzö-ben így szól:

>>Kiterjedt tágasság, kiterjedt tágasság, a nagy kiterjedt
tágasság állapotában;
’a nagy végtelen tágasság’ (= Longcsenrabjam)
fénylô tágasság, és végtelen;
egyetlen nonduális tágasság, üdvös tágasság.<<

 
Javaslat egy tögalvízió fogalmi ’válaszának’ intuitív ábrázolásra: fényhúr pontszerû nyitással.

És a következô versben szintén:
>>Én Natsok Rangdröl [egy Longcsenpa számos neve közül] elértem a természetes szabadság pontját, ahol a jelenségek feloszlanak.<<


Az ember összehasonlíthatná ezt Bach eljárásával, amikoris testámentumként ható mûvébe a Die Kunst der Fuge sorozatba az utolsó fugában bevezeti a B-A-C-H zenei motívumot.
Longcsenpánál a fejezet a teljesen megvilágosodott szintre való utalással zárul, amit a dzogcsenben Samantabhadra-nak, vagy Kuntu Zangpo-nak is hívnak [’ôsbudha’].

A megvilágosodott egyén kisugárzása – itt Longcsenpa dzogcsen versében, téziseiben, és a kb. 100 alapfogalomban – ajtóvá lesz az általános totálisan megvilágosodott tudatba.

A fô fejezetben III, 1)-5) megkíséreltük igenlôen megválaszolni az öt kérdést a)-e). Az ember ezért jogosan mondhatja, hogy az alapfogalmak hálózata a magfogalmak kristályosodási pontjaiból, a fogalmak kromatikus vadzsra láncolataiból, és a három alapvetô tudataspektusból áll. Ez a hálózat a fogalomárnyalás színszórásával töltött, és mindösszesen egy holografisk nyelvet tesz ki, ami tükrözi a tögal víziók alapmintázatát, és kifejlôdési folyamatát, és ami, ha a rigpa állapot apperceptív fényében olvassuk, vagy világítjuk meg rányit a totális, megvilágosodott univerzális tudat-hologrammra (lásd: (9), (15), és (16).

(Amint teljes komplexitásában, és teljes szerénységében A >>Longcsenpa fogalmi fényteste<< képen látható:)

''Mindentudó' Longchempa mintegy 100 központi fogalmának intuitív mûvészi összesítése belsô viszonyaikkal és struktuális architektúrájukkal


Reményem az, hogy sikerült a figyelmet azokra a kincsekre irányítani, amit Longcsenpa a dzogcsenversei nyitottságába, és A Jelenségek Alap Tere címû mûvébe ’rejtett’.


Legbensôbb reménységem pedig, hogy ezek az értékelések, és olvasásmódok nem okoznak zavart senkiben, hanem inkább inspirálnak, és örömöt okoznak mind az intellektuálisan érdeklôdôknek, mind azoknak, akik valamilyen szellemi prakszissal foglalkoznak.

Mit is tanultam Tulku Urgyen-tôl, Longcsenpától, és dzogcsenjüktôl? Azt, hogy a szellem éberség, és ez a szeretetben és abból növekszik. A szeretet és szellem pedig humorban, toleranciában, barátságosságban és együttérzésben fejezi ki magát.


Befejezô tudománytalan esszencialista
[a’la Kierkegaard:]

Itt kezdôdik a tudat vizsgálata:

(1) Utána-gondolni mi is a tudat.
   (1.1) Intellektuális vizsgálat.

(2) Az éberség a tudat felé fordul.
   (2.1) Az egzisztenciális kísérlet tapasztalata.

(3) A legmagasabb, megvilágosodott tudat rejtett a teljesen általános mindennapi tudat nyitottságában.
   (3-1) Ez a tudat misztériumára vonatkozó legalapvetôbb állítás.
   (3-2) Ez az állítás nem a misztérium magyarázata.

(4) Érvényes tapasztalat és megismerés az appercepció egységébôl következik.
   (4-1) Az öntudat, az appercepció szintetikus és transzcendentális.

(5) A megvilágosodott nonduális tudat az appercepció egységében ’horgonyoz’.

(6) A legmagasabb megvilágosodott tudat akkor aktualizálódik, amikor a teljesen általános nyílt tudat emlékszik tenmagára, avagy tudomást vesz tenmagáról az appercepció egységében.
(6.1) Az elsô az, hogy a tudat nyitottságának mentesnek kell lennie bármiféle tartalomtól (gondolatok, képek, információk, stb.)
(6.2) A második pedig az, hogy a nyitott tudatnak transznyelvi módon kell ‘emlékeznie’ tenmagára.
(6.3) Érezni a tudat nyilvánvaló végtelenségét.

(7) Az éberség tudatba irányítása az intellektussal és a szívvel egyidejûleg.
(7.1) Amint a szív, intellektus, és a test együtt mûködik, akkor lehet az éberséget a tudat felé fordítani árnyaltan és kifinomultan, hogy a tényleges elmélyülés létrejöhessen.
(7.2) A tudatra fordítani az éberséget, figyelni intellektussal, szívvel, és testtel, túl a nyelven, lehorgonyozatlanul, nem lokalizáltan, és hivatkozások nélkül.

(8) A tudat nonduális eredetének felfedezése általában egy már realizált tanító és egy gyakorlott tanítvány prakszistalálkozóján ‘történik’ meg.

(9) A trekcsö alapfogalmainak fô mintázata tükrözi a tögal-víziók alapstruktúráját.
(9.1) Miután a tögal víziók mélyebben nézve rig dang, a nonduális megvilágosodott tudat spontán önragyogása, nem különösebben furcsa, hogy a tögal víziók alapmintázata a rigpa állapot alapstruktúrájának megfelelôen ‘képzôdik’.
(9.2) Miután a tögal látomás a megvilágosodott egységtudat spontán önsugárzása (rig dang), a trekcsö alapfogalmak tükrözni fogják a tögal alapstruktúráit. 

(10) Az alapfogalmak hálózatának holografikus a karaktere.
(10.1) Az alapfogalmak, az összekötött alapfogalmak, a dzogcsen versek, és verssorok A Jelenségek Alap Terében fokozottan kimutatják ennek holografikus karakterét.

(11) A megvilágosodott tudat bennefoglaltatik a közönséges tudat akármely önkényes fókuszpontjában.

(12) A gyakorlás közvetlenül képes perspektívát váltani bármilyen konkrét helyzetben a maga teljességében (duális elme – duális valóság) a megvilágosodott ‘töltésre’ (nonduális éberség).

(13) Az embernek ‘meg kell találnia’ a szivét ahhoz, hogy másokat is megtaláljon vele.

(14) A rigpa felfedezése – a szív legbennseje [is] – általában egy prakszistalálkozón történik, ami magában foglalja, hogy a tanuló érett prakszisállapotban, míg a tanító rigpaállapotban van. A felismerés szívrezonanciában [is] jelentkezik.

(15) Az, hogy a törzsfogalmak átfogó mintázata tükrözôdik a tögal víziók alapstruktúrájában az egyik fô összetevôje a holografikus fogalomháló kialakulásának.
(15.1) A másik fô elem az alapfogalmak közös intenciója: az appercepció megvilágosodott egységére való utalás.

(16) Longcsenpa az ezoterikus tögal struktúrákat a trekcsö nyitottságába rejtette.

 Az esszencialista esszenciája:

(17) A szellem a tenmagáról tudó éberség. A közvetlenül nyilvánvaló pôreség. A szellem az együttérzésben egzisztál, és abból lesz.

A könyv Himmelland-on (Dánia/Jylland), a Limfjord melletti Kôházban (Stenhuset) íródott, aholis egy szarvasünô két gidájával napról napra, reggel és este felbukkantak legelészni a stupa körül. Megjelent Longcsenpa születésének 700-ik évfordulójára 2008-ban.


SZÓMAGYARÁZATOK
[Amikhez itt-ott alighanem hozzáfûzök majd ezt-azt e szögletes zárójelben; megkönnyítve a késôbb következô utószóm megértését! Ford.:]

Appercepció: Az a viszonylat, hogy az éber tudat – kezdetben csak egy pillanatra – nyelv nélkül tud tenmagáról. A nyelv nélkül itt azt jelenti, hogy túl a nyelven; az éber világosság helyzete. Lásd szintén: rigpa. >>Ezt az eredendô, tiszta változatlan tudat [állapotot?] hívom ezentúl transzcendens appercepciónak.<<

Buddhaállapot: lásd Rigpa

Chos dbyings: lásd Dharmadhatu

Chos sku: lásd Dharmakaya

Dharmakaya (Tib. Chos sku): >>Igazságtest<<; Az ember legbensôbb megvilágosodott apriori alapja; a tudat esszenciája; a jelenségek igazi természete; a hetedik tudatszint.

Dharmadhatu (Tib. Chos dbyings): A jelenségek alaptere

Kétirányultság, duplairányú tudat: A duális tudatnak két pólusa van: Szubjektum és objektum. Ebben a struktúrában beleveszve a tartalmaiba. A tudat szándékai szerint az egyik irányba tart; nagyjában egészében identikus az objektum pólussal – gondol, vagy átél valamit; ez pedig az önfeledéssel egyenlô; a szubjektum pozícióját illetôen tudattalan – nem tudom ki is gondol, míg gondolkodom – és éppen ez okból nem vagyok nyitott. A kétirányú tudat egy folyamat, ami a dualitásból a nondualitás irányába tart. Ez a folyamat úgy kezdôdik, mint kétirányú nyitotttság, és – sok éves kitartó, gondos gyakorlás nyomán – mint pólustalan nyitottság végzôdik, olyan nyitottságban, amit a rigpa elôállapotának is nevezhetünk.

Dzogcsen, a Dzogpa Chenpo (rdzogs pa chen po, a nagy tökéletesség) rövidítése. A buddhista tanításban kilenc egymást követô, és önmagukban is teljesen érvényes pedagógiai stratégiát különböztetnek meg (lásd pld. a Vadzsrajana), amibôl a dzogcsen a legbensôbb, legmagasabb, az ’utolsó’. A dzogcsen központi feltevése az, hogy minden élôlény – vagyis minden ember is – legbensejükben a megvilágosodott, nonduális tudat által ’hordozott’. Ez a nyitott, identitástól szabad, nem objektivizálható esszencia az ember és elméje legbennsôbbje.

Beavatás: A változás pillanata a beavatás egy magasabb tudatszintbe. Több beavatási forma van, ami egy adott idôpontban megnyit egy magasabb tudatszintet; az utolsó a tökéletes nyitottságra, a rigpára nyit (lásd: alább).

Koan: Paradox kijelentés, amit logikailag nem lehet megérteni, de kifejez valamely mélyebb igazságot. A Zen-bôl származik.

Kuntuzangpo (Kun tu bzang po), lásd: Samantabhadra.

Long chen (klong chen). Az appercepció végtelen kiterjedése.

Lung (rlung, Skt prana): A bioenergetiai folyam.

Mahayana: A tibeti buddhizmus kilenc pedagógiai startégiájának középsô csoportja.

Neutrális, semleges nézet: Az objektumok tudatos regisztrálása, és nézésmódja a duális tudatpozícióból, pozitív, vagy negatív megítélés nélkül.

Nirmanakaya (tib. Sprul sku): >>Sugárzás test<<, az egységtudat megszemélyesítése, például a tanítóként, az ötödik tudatszinten.

Nirvana (tib. ’das, mya ngan las ’das): A (szamszára) szenvedéseinek transzcendenciája.

Nyingma (tib. rnying ma): A tibeti buddhizmus négy fô iskolájának egyike; a többi három a gelug, a kagyu és a sakya. A dzogcsent mindenek elôtt a Nyingma iskola és a Bon hagyomány ôrizte meg.

Rang rig: Az appercepció gyémánt tisztasága, a rigpa tudatosság mindenen átható nézete.

Realizáció: Transznyelvi megismerés, ami magasabb mentális, intuitív, egzisztenciális, és szívbéli megértést hoz magával.

Rig dang (rig gdang): A rigpa ’önkifejezôdése’.

Rigpa: A rigpa a dzogcsen alapfogalma. Eredetileg ez a szanszkrit szó, vidya [tudás] tibeti fordítása. A dzogcsenben különleges jelentôsége van. Erik Pema Kunzang, aki sok éven keresztül volt tolmácsa Tulku Uyrgen-nek többnyire >>instrinsic awareness<<-nek fordítja [ennek pontos magyarra fordításával nehézségeim támadtak – egyelôre:] de éppígy fordította Tulku Thondrup is Longcsenpa fordításaiban. Herbert V. Guenther szerint >>pure awareness<< [pôre-tiszta tudat?:]; John Myrdhin Reynolds szerint >>immediate awareness<< [azonnali – közvetlen tudatosság]; míg Namkhai Norbu és Nyoshul Khenpo a jelenlét jelentôségét aláhúzva >>pure presence<<-et mond [tiszta jelenlét]. Dudjom Lingpa ezt írja a rigpáról (Buddhahood without meditation, Padmasambhava Publishing 1994): Nonduális éberség; a tökéletesen felébredt, apperceptív tisztaság, a prakszis révén felfedezett és újnan felismert, megvilágosodott legbensôbb tudatállapot: >>Throughout the three times, buddhahood is awareness (rigpa), the basic space of timeless awareness, the expanse of enlightenment, of self knowing awareness that outshines dualistic percepcions; without division in outer and inner, the true nature of phenomena is spontaneous and spacious.<< (Longcsenpa).


[A számomra abszolút mérvadó, tibeti eredetibôl fordító Agócs Tamás (Tan Kapuja Buddhista Egyetem) ezt írja A végtelen tér, Alapvetô Természetünk Kicsesháza címû Longcsenpa fordításának fordítói elôszavában:
„A buddhista szövegek nyugati nyelvekre való fordítását talán az nehezíti meg leginkább, hogy hemzsegnek a nem kettôs valóságra vonatkozó szavaktól, és kifejezésektôl, amelyeknek e nyelvekben nincs pontos megfelelôjük. A fordító ilyenkor vagy megtartja az eredeti – szankszrit, vagy tibeti – kifejezést, vagy megpróbál mûszavakat alkotni, ahogy azt a tibeti fordítók is tették a maguk idején. A megoldás mindkét esetben magyarázatra szorul, legalábbis amíg az adott nyelven egy-egy kifejezés meg nem honosodik, és a természetes szókincs részévé nem válik. Ezt a folyamatot jobban elôsegíti az anyanyelven való szóalkotás, bár olykor egy-egy könnyen megjegyezhetô idegen szó is meglepôen gyorsan beépül a nyelvbe. (A lábjegyezetekbôl: Ezt vettük figyelembe például a szamszára és a nirvána szavak esetében is, mert bár viszonylag könnyen fordíthatóak – létforgatagnak illetve ellobbanásnak – az eredeti szanszkrit kifejezések eléggé közismertek és könnyen beazonosíthatók.)
A dzogcsen talán legfontosabb kifejezése a rigpa jelentésének visszaadására azért találtuk megfelelônek az értelem szót, [[’A TUDAT ÉRTELME’:]] mert az nem csak a felfogó tudatra, hanem a felfogott értelemre vagy jelentésére is vonatkozhat. Így sokkal alkalmasabb a nem kettôs valóság kifejezésére, mint az eredeti tibeti, illetve szankszrit szó talán pontosabb fordítása, a „tudás”, amely a magyar nyelvben általánosságban ismeretanyagot jelent.
(A lábjegyezetekbôl: A rigpa fordításával más fordítók is sokat kísérleteztek. A Namkhai Norbu Rinpoche és fordítói által bevezetett presence – „jelenlét” – például szintén feltölthetô nem kettôs jelentéssel, ám a szó tudati kognitív jellegébôl keveset érzékeltet. Keith Dowman korábbi fordításaiban még a knowledge – tudás – szót használja, késôbb ô is a presence-re tért át. A „Természtes állapotunk kincsesháza” angol fordításának elsô kiadásában (Old Man Basking in the Sun, Vajra Publications, Kathmandu, 2005) a gnosis kifejezést alkalmazta, amelyet a második kiadásban a kedvezôtlen olvasói fogadtatás miatt elhagyott, és visszatért a tibeti szóhoz, a rigpához. Lásd Dowman, 2010.)]

Samantabhadra: A megvilágosodott tudat.

Sambhogakaya (tib. longs sku): A gyönyörûség teste; a holografikus tudathálózat; a megvilágosodottak összefüggés-rendszere, sangha-ja; a hetedik tudatszint.

Samsara (tib. ’khor ba): Élet, halál és újjászületés körforgása; minden megvilágosulatlan lény ’kötött’ állapota.

Satori: A megvilágosodás pillanata; a fogalom a Zenbôl származik.

Sem (sems): A (duális) elme.

Semtri (sems khrid): Olyan megbeszélés-prakszis, ami arra épül, hogy mindkét partner, a tanító vagy mentor, és a tanítvány is ’gyakorolnak’, miközben a konkrét, individuális prakszist elemzik. A kiindulópont az, hogy a tanító a nonduális éberség állapotában van, míg a tanítvány olyan jól, és mélyrehatóan gyakorol, amint csak telik tôle az aktuális állapotában. 


Tantra: A kiegyensúlyozott feszültség a férfi és a nôi pólus között; pld. a szexualitásban.

Thigle (sanksr. bindu): Kozmikus pont, egyfajta fénycsíra a tudatban.

Tögal (thod rgal): A ’direkt átkelés’; az a tudattechnika, amely lehetôvé teszi a holografikus tudatfunkció uralását ennek maximális kiterjedésében, a sambhogakaya-ban, a hatodik tudatszinten.

Trekcsö (khregs chod): Átszelés, áttörés; a dzogcsen abszolút alap-prakszisa.

Unio Mystica: A keresztény misztikában a tartósan magasabb tudatállapot, mint permanens egység Istennel.

Vajrayana: A tibeti buddhizmusban megkülönböztetnek három >>jármûvet<<, három szinttel: a kis jármûvet, a hinayana-t, a nagy jármûvet, vagyis a mahayana-t, és a gyémánt jármûvet, a vadzsrayana-t. Egészükben kilenc szintet tartalmaznak, a teljes meditációs tanulói folyamatot a kezdetektôl az egységtudatig.

Yeshe (ye shes): Spontán bölcsesség a rigpa átvilágított funkciója révén az elmében.

 Itt a könyv vége!

A FORDÍTÓ UTÓSZAVA

Nos, kezdjük a lényeggel. Mik is azok a tögal-víziók? Elôrebocsájtván, hogy jómagam – szó szerint - csak néhány villanást láttam még belôlük, (illetve egyszer egy nagyon színes ’fénybuborékban’ néhány buddhafejet), de belátván, hogy a fenti könyv úgyszólván érthetetlen lehet azok számára, akik még idáig sem jutottak a dzogcsen ismeretében vázolom, amit eddig megtudtam.
Amint a szómagyarázatban áll, a trekcsö a dzogcsen alap-prakszisa, és aki ebben elmélyült, az láthat tögal víziókat. Na most, magyarán a ’trekcsöben elmélyülni’ annyit tesz elsôsorban, hogy a tudat – lehetôleg folyamatosan – tud tenmagáról. Figyelem! Nem az ember tud (meg) valamit... Még csak azt sem mondanám, hogy ’az ember tudata’ (elméje). Aki már próbálta megtapasztalhatta, hogy keresvén a tudatát, majd azt, aki keres… végsô soron nem talál-t ’senkit és semmit’. Legfeljebb, ahogy A garuda röpte beavatási szövegében írja Sabkar lama:

Tudatod nem megfogható, üres égbolthoz hasonló!
Igaz-e a kijelentés, vagy nem az?
Anélkül, hogy látni vágynád nézz szembe a tudatoddal,
Nyugodj bele, pihenj meg, és megtudod!

Ámde mégsem üres semmi,
Mert a JELEN ÖNTUDATA idôtlen idôktôl fogva ragyog.
Igaz-e a kijelentés, vagy nem az?
Anélkül, hogy látni vágynád nézz szembe a tudatoddal,
Nyugodj bele, pihenj meg, és megtudod!

Vagy, amint Patrul Rinpócse: A fenséges bölcs különleges tanítása
(Három velős utasítás, mely fején találja a szöget) Garab Dorje három mondatos végrendeletének kommentárjában fogalmaz:

Semmi sincs, ó döbbenet!
E döbbenet áttetsző jelenlét, a kifejezhetetlen "itt és most":
Ismerd föl a jelenlét tiszta dimenzióját!
Az első velős utasítás tehát így szól:
SZEMBESÜLJ A TISZTA JELENLÉTTEL!

Tapasztalatból mondhatom, hogy nem könnyû a dolog. Ugyanis – és ez talán a legfontosabb – nem akarat, és módszer kérdése a siker, hanem… ha egyáltalán ’tehetô’ valami, az az elengedés; a TELJES elengedése mindannak, amit általában fontosnak tart az ember. Nem túlzás! Az, hogy miképpen is jut-hat el ehhez ’valaki’ nem ide tartozik most. (Ajánlott olvasmány e blogból a Dzogcsenprakszis – bizonyos, a hozzá tartozó utószóban említett kisebb-nagyobb fenntartásokkal.)
Amikor azonban - mondjuk így jobb híján - az ember tartósan JELEN van, (rigpában van: lásd a szómagyarázatot; a tudat tud tenmagárol…) akkor megjelennek a tögal víziók. Noha a kevés leírás alapján (mondhatni még mindig ez a dzogcsen ’legtitkosabb’ része) ezen látomások a szikrányi fénytôl a ’világ teljességének megjelenéséig’ terjedhetnek, különösen a ’sötét elvonulások’ során, egyáltalán nem célja a dzogcsen-prakszisnak a ’vízionálás’. Nem is lehet, miután itt A TUDAT, illetve A RIGPA fordul közvetlenül tenmagához.
Lopön Tenzin Námdák Rinpocse Dzogcsen könyvében egyenesen azt közli, hogy: „A tögal gyakorlatot azért végezzük, hogy tapasztalatot szerezzünk, és megértsük, hogy a közönséges hétköznapi életünk ugyanúgy káprázat és anyagtalan. Azt gondoljuk, hogy a tisztátalan karmikus víziónk, - az emberi lényként látott világunk – szilárd, valóságos, és konkrét, de ezek a káprázatok mind az okokból feljövô kivetülések.”
Ugyanakkor azt is megtudhatjuk a Rinpocse könyvébôl, hogy összefüggés van a víziók kezelése, sôt ’fejlesztése’, és az úgynevezett szivárványtest elérése között.
„A Thögal gyakorlásának végsô célja a Szivárványtest megvalósítása. Ami azután történik meg, hogy az összes vízió egységben van. A fizikai testünk a karmikus víziónk része, tehát, amikor az összes víziónk felolvad a Természetes Állapotban, fizikai testünk az üres térbe olvad. A Szivárványtest (’dzsa’ lusz) megvalósításának módszere lehet fokozatos, vagy azonnali. A fokozatos megvalósítás esetében a víziók kifejlesztésének négy fázisáról, vagyis nángvá sirôl (sznang-ba bzhi) beszélünk.
A négy fázis a következô:
1. A Valóság megnyilvánulásának látható víziói: ez a kezdeti fázis, csupán kis thiglék, vagy szivárványfény gömbök jelennek meg a napfényben.
2. A tapasztalásokat megnövelô víziók: most a thiglék sorozata, vagy hálózata jelenik meg. Istenségek arca vagy teste is megjelenhet a thiglékben.
3. A teljes Tudatosságot kifejlesztô víziók: ez a fázis az istenek és mandalák tiszta vízióinak teljes kifejlôdését jelenti, beleértve a békés és haragos istenségeket is. Néhány thigle lehet oly kicsi, mint a mustármag, mások nagyok, mint egy pajzs.
4. A végsô felolvadás víziója: az összes vízió visszaolvad a Természetes Állapotba, ami maga marad.”


Bevallom némileg zavarba ejtô a kérdés, hogy akkor most a semmi módon nem erôltethetô, ugyanakkor tökéletesen ’kielégítô’, eleve ’létezô’ Természetes Állapothoz miért is kell-ene eljutni így (is). Jó, a szivárványtest nem kis ’ígéret’, ha úgy vesszük. És akkor még nem is vettük sorra a Jes Bertelsen felvetette holografikus-hologrammatikus lehetôségeket… Hogy mást ne is említsünk itt, mint a már ’szivárványtestté vált’ nagy mesterekkel, buddhákkal való ’konzultáció’ lehetôségét.
Azt kell mondanom ugyan, hogy a tapasztalatom ezidáig azt mutatja a trekcsö (nem-) gyakorlása, vagy inkább talán ’beállítása’ semmi kívánnivalót nem hagy (-hat) maga után – mondhatni.
A már idézett A garuda röpte beavatásos ’dalaiban’ jószerivel egyáltalán nem esik szó a dologról. Hacsak nem közvetve:

„A lét három dimenziója: üres lénye, fénytermészete,
valamint az idôtlen jelenlét öt formája,
az „öt bölcsesség” egyszerre valósul meg,
s ha mintegy az ujjunkkal szeretnénk közvetlenül rámutatni,
ez az itt-és-most természetes, megmásíthatatlan tudása,
e mindenfajta körülménytôl független, változatlan,
kötôdéssel nem szennyezett, üres tudat szemerkélô villódzása.”

„Ez a módosíthatatlan tiszta világosság éppen ez!
Hogyhogy nem találod a tudatodban a buddhát?
Ez az, amin nincs semmi látnivaló!
Hogy állíthatod, hogy még mindig nem látod?
A közvetlen jelenlét nem más, mint éppen ez!
Hogy mondhatod, hogy a tudatod sehol sem leled?
E szakadatlanul villódzó ragyogás éppen ez.”

Ezt bizony igenis meg lehet tapasztalni, bár nem éppen veszélytelen ’csak úgy’ próbálkozni vele. Két okból sem. Elôszöris azért mert a hozzáálláshoz, ’kiürüléshez’ mindenféle támpontot el kell hagyni, ami valóságos ’gondolat-cunamit’ okozhat, az evvel járó identitás pánikkal, aminek következményei beláthatatlanok. Másodszor pedig a ’látószervünk’ is totális zavarba jöhet, bele is betegedhet abba, hogy itt valami olyasmi ’látnivaló van, amit nem lát… Igaz, Temzin Námdák Rinpocse könnyvében az is ott áll, hogy a kezdetben szinte összetéveszthetôk a thiglék, fénypontok, vonalak azzal a látvánnyal, amit mondjuk a szemünk finom megnyomkodásával, vagy erôteljes szemösszeszorítás nyomán tudunk elérni. Ezt vissza is tudom igazolni. Csakhogy ettôl nem lesz kevésbé ’kétes’ a dolog a látószervünk számára. Egy szó, mint száz SEMMIFÉLE ERÔLKÖDÉS NEM AJÁNLOTT.

Azután itt van nekünk immáron, megint csak Agócs Tamásnak köszönhetôen kristálytiszta magyarsággal egy (A?) dzogcsen ’biblia’, Longcsen Rabdzsam = Longcsenpa (1308- 1364) VÉGTELEN TÉR, Alapvetô természetünk kincsesháza címû írása, amely mû tapasztalatom, és meggyôzôdésem szerint a dzogcsen minden fontos vonását, végtelen lehetôségeit bemutatja, és minden alapvetô kérdésre választ ad. Ugyanakkor meg sem említi a tögal víziókat, aminek persze sok oka lehet. De miután egészen nyiltan beszél arról, hogy kiknek ajánlott, illetve egyáltalán nem ajánlott a dzogcsent továbbadni és miért, talán nem csak a titokbantartás követelménye az ok. (Meg kell tudnom mi is evvel kapcsolatban a helyzet; meg is fogom tudni!:)

Mindenesetre Lopön Temzin Námdák Rinpocse vázlatos, ám mindent érintô beszámolója, és Norbu mester (ô ugyan jószerivel csak említi a tögalt!) elég alapot adnak arra, hogy legalábbis elgondolkodjunk azon a szédítô perspektíván, amit Jes Bertelsen vázol a fenti könyvében. Noha itt sem tudok semmi képpen egyetérteni az emberiségre vonatkozó utópista-evolucionista felhaggal, amit oly sok helyen fel lehet fedezni nála. 
Még egyszer (utoljára?!) hangsúlyozom, hogy a tört-én-elmi múltunk és jelenünk az égegyadtavilágon semmivel nem bíztat-hat arra nézvést, hogy ha ezt, vagy azt megtesszük (nem-tesszük), elegendô számban elmélyülünk, vagy mit tudom én, egyszer majd eljövend a földi paradicsom… Soha sem jön el! Mégpedig azért nem, mert az idôtlen-idôk (eonok?) alatt összehozott KARMA ebben a földi, emberi-emberiség formában ezt nem is teszi lehetôvé. Ami egyáltalán nem is olyan nagy baj, mint talán elsôre gondolná valaki… Csak gondoljatok A NAGY ZABÁLÁSRA feleim, amire épül az élet-ünk!
Sokkal fontosabb szerintem az, hogy bizonyíthatóan van lehetôség ’legalábbis’ egyenként felébredni és megszabadulni. Mégha persze ez is illúzió egy módon, merthogy végsô soron kicsoda is lenne az, aki…?!?
Na de ez a kérdés, itt és most még inkább a dzogcsenben már valamennyire haladókra tartozik, éppúgy, mint a fenti könyv feldolgozta lehetôségek.
Bíztatásul csak annyit tehetek itt hozzá, hogy A TERMÉSZETES ALAPÁLLAPOT (trekcsö ’szint’) viszont elvileg mindenkinek (azok számára persze, akik karmikusan megérrtek rá!:) elérhetô. Állítólag már csak hallani is róla megszabadítható lehet, ha elôbb nem, hát a halál pillanataiban.


Kedves Testvéreim a Tudatban, ne szalasszátok el a lehetôséget! 


8 kommentarer:

  1. Denne kommentar er fjernet af forfatteren.

    SvarSlet
  2. Kedves Ervin!
    A puding próbája az evés, a gondolat próbaköve pedig, hogy "hat". Nekem, aki tudatszinten egy eléggé "makacs" ember vagyok, sokat nyújtott ez az olvasmány. A nyugati filozófia, amihez szoktam, ugyanis hagyományosan megköveteli az embertől az olvasás során azt az éntudati "cenzort", ami szelektál, és ezzel a módszerrel transzformálja a tudást egy saját én-fejlődési úton, ami a "fejlődés" illúzióját kelti, de voltaképpen ez csak "körbenforgás" különböző tudatkategóriák között. A "keleti" módszer mást kíván meg az embertől. Először is: empátiát (beleérzőképességet), kognitív nyitottságot, és szerénységet annak tekintetében, hogy a Tudás mindenkié, ill. a mi tudásunk és a mi Tudatban való elmerülésünk, avagy lebegésünk is azon magasabb Tudat részeként csak a mi utunk, a mi megközelítésünk. A nyugati elme kognitíve úgymond "l'art pour l'art" okoskodik, és az eszének (a "tudatának") semmi köze az életéhez, a létéhez, önmagához. A hagyományos nyugati filozófiában ez a szakadás jobbára áthidalhatatlan, noha csábítást érzünk, hogy a nyugati Tradícióban is felleljünk olyan szórványos elemeket, amelyek származékosan ezt az ősi Bölcsességet reprezentálják. Egyszóval és másszóval, ez a "módszer", ami voltaképpen nem-módszer, több-mint-módszer, rám öntudatlanul kezdett hatni, és pozitívan hat. Ezt kívánom mindenkinek, aki erre az útra talál! De soha ne tévesszük szem elől, hogy mi különböztet meg egy "vallást" az igazi gyakorolt, a gyakorlatban is működő "hittől": hogy míg az előbbi kizárólagosnak véli, definiálja és statuálja magát, addig az életművészeti szinten tudjuk - még ha néha bosszantó számunkra a hétköznapi éretlenség - hogy a mienk is csak egy út, az Egy útjai közül, és ahány lélek, annyi megközelítési módja van ennek az Egy Tudatnak.

    SvarSlet
  3. Kedves Zara! Jószerivel csak egyetérteni tudok, és örvindek, hogy pozitívan hat az 'anyag'. Reménytkeltô a leendô egyeztetést és konzultációkat illetôen!

    Baráti üdvözlettel Örvin

    SvarSlet
  4. Köszönöm, Ervin, és én is örülök az együtt-működésnek, -gondolkodásnak!

    SvarSlet
  5. Kedves Ervin!
    Nem tudom, létezel -e még itt a blogon, remélem igen. A nevem Stekl László, steklaci@gmail.com. Belédbotlottam az Interneten, mert keresztbefeküdtél az úton. Nagy valószínűséggel ez egy igen egós levél, mert a guru amúgy kijelölte az utat (gurujóga, gurujóga, gurujóga...etc.).
    Kb. egy éve szereztem tudomást arról, hogy létezik ilyen, hogy "dzogcsen". Olvastam egy spirituális tartalmú könyvet (idétlen, Valentin-napi tagolása ellenére: minden napra egy okosság), Szögyál rinpocse: "Pillanatról pillanatra", amiben az általam is ismert, hétköznapi rendesember alapvető pozitív hozzáállásra sikerült egy röpke pillanatra máshogy rátekinteni. Ilyenekre gondolok: Szeress mindenkit, Bocsáss meg mindenkinek, etc. Nem tűnik nagy ugrásnak, de az volt: magadat is szeresd, magadnak is bocsáss meg, te barom! Kedves, egyszerű tanácsok, bíztatás: ne félj semmitől, fátyolként lehull(hat) a káprázat, ha látod az ösvényeket, akkor járj azon, amelyikben bízol.
    Először kagyű, mert egyszerű volt csak becsücsülni, és dolgoztam velük, több alkalommal. Aztán nyílt nap a főiskolán, bénázás, közben minden nap sodrás, érzed, hogy jelentőségteljes minden (hűdeizgi), kb másfél hónap alatt elkezdtem gyakorolni, a második nap rögtön webcastos átadással.
    sietek dolgozni,de...
    amikor elbizonytalanodom (rossz kifejezés, mert akit elkapott a szél, nem engedi soha, gondolja most az egóm), azt mondja vigyorogva a többi, régebbi gyakorló, hogy véletlenül nem talál ide senki. És kérdezni is fogok, mihelyt végigrágtam magam a blogon (na, ezt hívom bénázásnak, mert mire kérdeznék, sokszor tudom a választ)
    (ezmitakar?) laci

    SvarSlet
  6. Kedves Laci!

    Örvindek, hogy rátaláltál a blogra. Talán kezd a kezdeteknél...:) Egy ideje csak kisebb-nagyobb 'kiegészítôket' fordítok, amiket a https://www.facebook.com/dzogcsenpak?ref=hl fórumon teszek közzé.
    Bármi kérdésed van megpróbálok válaszolni rá. További jó, és hatékony (nem-) gyakorlást ;-)

    Üdv!

    Ervin

    SvarSlet
  7. Kedves Ervin!
    Ha nem veszed tolakodásnak, szeretnék vmi kevésbé publikus kommunikációs csatornát használni, nem a szégyenlősség miatt, (ki tudja, lehet) hanem azért, mert nem szeretném , ha bárkit megtévesztene az okoskodásba hajló, álszerény nem-tudásom.
    ,,,összevissza írok, mégis így tán kevésbé maradnak ki dolgok...
    -mielőtt leültem volna tegnap belekezdeni a blogodba, arra gondoltam, el kéne egyszer mennem a Maratika barlanghoz
    -mielőtt leültem volna tegnap belekezdeni a blogodba, arra gondoltam, én választottam gurut(Chögyal Namkai Norbu), és nem tudom, hogy működik ez multidimenzionálisan. Azt tanítja, vizsgáld meg a tanítót, neked is el kell fogadnod őt. Nagy vonzalommal és elszántsággal készültem egy Romániai elvonulásra, de a család igényei (nyaralás, étel, rendesember státusz) felemésztette az anyagi erőforrásaimat. (igérem, ezentúl pénzt írok). Még nem találkoztam vele, de fogok/akarok/szeretnék.
    -a látásmód vagy állapot, ahol tartok egyéb összetevői:
    1.)kvantumfizika, húrelmélet, abból is leginkább a párhuzamos, különállónak tekintett elméletek matematika leírásának egymást kisegítő párhuzamossága. Vagyis:ha adott peremfeltételekkel vizsgáljuk, ez a része "egyszerű", ha más feltételekkel, akkor a leírás egyéb, nehéz "titkos" részei egyszerűsödnek. Nem értek a magasfizikához, azt gondolom, hogy a fizikusok által maguk írt könyvek szellemiségét és logikáját megértettem többnyire. Tetszik, hogy a fizikusoknak eszébe jutott, hogy a fizikai történések rendezőelvei közt már vizsgálják, hogy veszik-e el informáciö. Itt sok ködös elképzelésem van még..
    2.) a jelenlét, ahogy Eckhart Tolle használja. Szerintem a dzogcsen felé vezető út.(evvel analóg, lényegtelen információ: volt egy tanárom, akit a szemében lévő csillogás, az áradó együttérzés és a hatalmas tudás tett hitelessé, ő így hívta a tantárgyát, némileg alázatra nevelve minket: BEVEZETÉS a programozásHOZ. Nem bele, csak úgy arrafrelé). Az egyik(2.) webcastos természetes állapotba bevezetés előtt nem tudtam aludni, Tollét néztem a Neten és
    3.) a megvilágosodásról szólva fejtegette a megnyilvánult és megnyilvánulatlan dolgok egységét. Konkrét, tárgy nélküli testi eufóriát éreztem kb 10 percig az intellektuális megértés miatt(?) (mikor letöltöttem a blogod darabjait, bele-bele kaptam, így ezt az élményt a haladás jele és a spirituális ego témája körül keringtetem, döntés nélkül egyenlőre.)
    4.) leírások, beszámolók halálközeli élményekről persze úgy általában is, mert ugye spirituálisak vagyunk, nemsokára mindent tudunk,etc.. de leginkább az, hogy páran elmondják, hogy ez a világ tökéletes, a legapróbb szemétdarab és "rendetlenség" is a helyén van. Nekem ez a legfontosabb pont, nemtommér
    5.) a gyakorlás jelei (mert aki lusta, annál a gyakorlás is a gyakorlás jele:-)
    6.) elfogadtam (néha elfeledkezve) a szívemet döntéshozó és informáciö -továbbító szervnek
    stb,

    Keveset olvastam a blogodból egyelőre, de így is sok megvilágító gondolat volt benne és kevés , amit nem értettem (vmilyen szinten, szabadkozás, stb), ezért őszinte köszönet és hála.. Nem akarom az idődet (de igen) rabolni, sűrű olvasásba kezdek és jelentkezem, ha úgy adódik.

    Laci (48)






    SvarSlet
    Svar
    1. Kedves Laci! Várom a kérdéseket, ha nem a blogban, akkor az erinjlazar@gmail.com címen.
      Addig is a legjobbakat!

      Örvin

      Slet