A TUDAT LEGBENSEJE

Figyelem! A fordítás ön, és közszorgalomból készül! Minden jog a szerzôé, és a fordítóé!

JES BERTELSEN

A TUDAT LEGBENSEJE / DZOGCSEN

ELÔSZÓ

A következô írást mint egy szak, vagy tankönyvet kell felfogni, ami a kétirányú tudatprakszisról, és a dzogcsenrôl, valamint e két gyakorlat-rendszer viszonyáról szól.

A dzogcsen, mint kiépült tanítás, és realizált tudattapasztalat – mint készség, ha úgy tetszik -feltehetôleg ie. 500 körül jelent meg nyilvánosan, feltételezhetôen a mai Pakisztán területén, a Swat völgy környékén, és valószínûleg a biztosan élt, de erôsen mitologizált Garab Dorje tanításának köszönhetôen. 700 körül érkezett meg Tibetbe a két indiai tanító, Vimalamitra és Padmaszambhava közvetítésével, és – a viszonylagos elszigeteltségben – a buddhista nyingma iskola központi prakszisa lett és maradt. Csak a mi idônkben  - rádásul erôsen korlátozott formában – ismerkedett meg a dzogcsennel a nyugati világ.

A spirituális gyakorlási rendszerek között a dzogcsen egy nagyon meredek út, és mindíg is nagy óvatossággal kezelték, már amikor nem volt abszolút titkos tudás. Nem hatalmi szempontok okán, hanem hogy óvják a tradíciót a felhígulástól, és hogy felkészült tanító hiányában megvédjék a felkészületlen tanulókat a ’technika’ radikális következményeitôl. Ezekben az években tibeti lámák utaznak és tanítanak szerte a nyugati világban, és sok idáig titokban tartott dzogcsen szöveg csak most kerül nyilvánosságra, és fordíttatik le (e könyv irodalmi alapanyagát kizárólag ilyen ’hivatalosan’ felszabadított és lefordított mûvek képezik). Egyes nyugati tanulók is csak napjainkban kapnak elôször engedélyt a dzogcsent tanítani, és így megtárgyalásra kerülhet, milyen módszerek is jöhetnek szóba a nyugati kultúrában.

Az, aki résztvesz a dzogcsen pedagógia kimunkálásában több nehézséggel találkozik; noha a dzogcsen maga transzkutúrális – egy olyan gyakorlási rendszer, ami végülis tudati törvényszerûségekkel, és az együttérzés mibenlétével foglalkozik, ami feltehetôleg egyöntetû minden emberben, függetlenül a kultúrális hovatartozásától – a tanítás felépítése elsôsorban Indiában és Tibetben folyt, olyan idôkben és olyan helyeken, amik a nyelvet és a történelmet tekintve nagyon távol vannak a mi tapasztalatainktól. A dzogcsen – bizonyos bevezetô lépésekben – olyan célt jelöl ki, amint mondják nem nyelvi, és megváltoztathatatlan. De az idevezetô út leírását ki kell alakítani, és most, amikor a dzogcsen utat talált Nyugatra – át is formálni.

Bizonyos értelemben ez mindíg így is volt. A dzogcsen megjelenése óta folyamatosan bôvült és átfogalmaztatott (amely folyamatban Longcsen Rabjam szintézise az 1300-as években, valamint Jigme Lingpa tan-újrafelfedzése, és sûrítése 1700 körül jelentôs mérföldkövek voltak). Ez nem valami egyszerû processzus. Ma pedig talán még összetettebb feladat, mint valaha. Az ember nem tud elmélyülni a meditatív folyamatokban anélkül, hogy ne fedezné fel a nyugati nyelvek fogalmi szegényességét – igen a dánét is – amikor a tudat mûködésének leírását kívánja árnyalni.

Ezért nem írható egy errôl szóló könyv anélkül, hogy az ember rá ne kényszerüljön egyfajta mûnyelv teremtésére, legalábbis bizonyos passzusokban. Új szavakat kell feltaláljon. Valamint az ismerteket jelentésük határain túlra ne ‘facsarja’. Ha bizonyos fordulatok e könyvben erôltetettnek tûnnek, arra kérem az olvasót, hogy legyen türelmes, részint a feladat különlegességére gondolva: nyelvi leírását adni egy olyan tudat-tréningnek, amely nagyrészt túl mutat a nyelven, és eredetileg szankszrit és tibeti nyelven épült fel (két olyan nyelv, amelyek a szakértôk szerint kivételesn gazdagok az elme és mûködése fogalmait tekintve).

Az a tapasztalatom, hogy az ember nem képes argumentálni – voltaképpen nem is kell – vagy megkísérelni rábeszélni másokat arra, hogy belekezdjenek az intenzív tudat-réningbe. A dzogcsen, és ennek elôzetesei, amilyen a dupla-irányú tudat gyakorlás például – túl azon, amik különben – eszközök, és megközelítések az elmélyülésre, valamint az emberi fejlôdés elôsegítôi. Valamely intenzív spirituális gyakorlás során az ember rövid idô alatt jelentôs mennyiségû egzisztenciális tartalommal szembesül. Ami komoly mennyiségû szenvedést is jelent. A dzogcsent ebben a könyvben több helyen, mint felébredést mutatjuk be. Igaz, amire felébredünk az bizony erôsebb jelenlét és intenzívebb élet. De jelen van a saját és mások tudott - nem tudott szenvedése is. Mégis éppen ez, a hosszú idôn keresztül csak villanásnyian megjelenô fokozott éberség teszi, hogy az ismert valóság, a magasabb éberség mellett álomszerûnek tûnik, és ez a tapasztalat bírja rá a gyakorlót, hogy folytassa az elmélyülést.

A könyv két részbôl áll.

Az elsô a kétirányúság gyakorlatáról és mélyebb aspektusból magáról, ennek pedagógiájáról szól. A másik részben pedig rendbe állítjuk a dzogcsen fô fogalmait és alapperspektíváit, valamint noha némileg leegyszerûsített formában, de remélhetôleg nem kevésbé reálisan bemutatjuk magát a dzogcsenprakszist.

A bemutatás során megkíséreljük a kettôs irányultság és a dzogcsen viszonyát tisztázni, mind az eltéréseket, mind a hasonlóságokat illetôen.

Egy rövid passzusban megkísérljük bebizonyítani, hogy a kettôs irányultságú tudatgyakorlás pedagógiája a konkrét tréning során elôkészítô és elôtréning módján mûködhet a kifinomultabb dzogcsenpedagógiához képest.

Az elsô rész rokonságban áll a megelôzô három tudatról szóló könyvel: Magasabb tudat, A tudat felszabadítása, és a Most mennyországa. Ezekben a könyvekben sok minden alaposan kifejtett és megdolgozott témánkat illetôen, amiket itt rövidebbre fogunk.

A második rész közvetlenül összekapcsolja a megelôzô könyvekben ismertetett gyakorlási rendszert a dzogcsennel, amint a Szívima és ikon-misztika diszkrét, kevésbé közvetlen módon megkísérelte összehasonlítani a kettôs irányultságú tudatgyakorlást a keleti egyház szívmisztikájával.

Túl azon, hogy ez a könyv felfogható, egy a dzogcsent nyugatra plántálni kívánó átfogó igyekezet részeként, azt is megkísérli, hogy kielégítse azok kimondott igényét, akik tanulmányozzák és gyakorolják a kettôs tudatirányultságot. Ôk azok, akik kinyilvánították, többet, és részletesebben kívánnak tudni a kettôs irányultság és a dzogcsen viszonyáról. Eza könyv ippeg ezt próbálja pontosítani.

A tényleges tanítás mind a kettôs irányultságot, mind pedig a dzogcsent illetôen kölcsönösen egymásra ható, a téma iránt érdeklôdô és gyakorló emberek kis csoportjaival zajlik. Miközben írtam elképzeltem ezen emberek bizalmas belsô körét, ahová invitálom az ismeretlen olvasót is. A könyv ’mi’ hangvétele arra a közös tapasztalatra és tréningre utal, ami egy ilyen csoportban történik. Minden eshetôségre, és a kreatív viccelôdés nevében, ez a csoport a leendô gyakorló olvasónak is helyet biztosít. A köny ezért három fajta emberhez szól: elôször is az általam ismert tanulóknak és gyakorlóknak, azután az egyidejû ámde ismeretlen olvasónak, akit jóelôre türelemre intek, és akitôl elnézést is kérek a bennfentes hangnemért, ami elkerülhetetlennek bizonyult a tapasztalatok elmélyülése nyomán. Végül pedig viccbôl és komolyan, a jövôbeli gyakorló olvasónak is szól a könyv, aki így visszatekinthet az elsô bizonytalan lépéseire egy a jövôben remélhetôleg jobban bejárt ösvényen.

Egy sor ember segített közvetlenül, vagy közvetve az átfogó, sok éves folyamatban, aminek kikristályosodása ez a könyv.

Elsôsorban a Növekedés központban lakók, akiknek közremûködése nélkül nem is lett volna lehetséges megalapítani tréningközpuntunkat a Limfjord – öböl partján.

Konkrétabban: Neel Fasting írta gépbe a kéziratot nagy türelemmel. Satyarthi, Marianne Walter, Henrik Norsker, és persze Neel olvasták el a részletekre is figyelve a készülô szöveget, aminek alapján rengeteg tisztázatlan részt tisztáztunk. Erik Pema Kunsang megszokott kritikus gondosságával vizsgálta át a készülô könyvet, ami sok pontosítást, valamint egy hosszabb és elmélyültebb kommentárt hozott magával.

Túl ezen Marianne döntôen besegített a konkrét tanítási folyamatba a fizikai tréning és ellazulás instruálásával, valamint avval, hogy mintegy tükörként is mûködve reflektált a tanításra végig.

Mindenkinek nagy köszönet jár.

Egy másik csoport is felmérhetetlen segítséget nyújtott, mégpedig a Tulku Urgyenhez közeli tanulói kör. Andreas Kretschmar, és Erik Pema Kunsang mint tapasztalt gyajkorlók és tolmácsok mûködtek közre abban az oktatásban, amit az évek során kaptam a mestertôl. És Bo Colomby valamint Maria Binder Schmidt a tolmácsolókkal egyetemben megnyíltak az újonnan jött elôtt. Mindezért is nagy köszönet jár.

Végül pedig köszönet Henrik Norskernek, hogy megmutatta az utat Asura-ba. [Intim közlés, csak sejtem mire utalhat!:]

A TUDAT

Lépcsôk és funkciók

A közönséges tudatot sokféle modon lehet leírni.

Kezdhetjük két vonása kiemelésével: izoláció és szekvencialitás.

Az izoláción az értendô, hogy az én, avagy a figyelem központja a többi embertôl, a külvilágtól elszigetelként éli meg magát. Noha az én képes kommunikálni másokkal, és egyfajta együvé tartozási érzésen nyugszik a külvilágot, és a többieket illetôen is, mégis úgy tapasztalja mindenki, hogy a tudat-a be van zárva a testébe, elválasztva a többi ember bennsejétôl. Ez az elzártság ugyan individuálisan úgy élhetô meg, mint a kontakt, kommunikáció és együvé tartozási érzés szükségszerû másik oldala. Az elválasztás és az én határhúzása egy része a közönséges tudat dualizáló alapfunkciójának: a közönséges tudat mûködése a szubjektum és az objektum elválasztásából áll.

A szekvencialitás a tudatnak arra a sajátosságára utal, hogy amit tapasztal, azt sorban, egymás után rendezi és értelmezi.

Mert esik, azért vizes az utca. Elôször esik, és ezt úgy éljük meg, mint annak okát, hogy az erdôben csuromvíz a fû, és ezért a zoknim átázik, amikor sétálok. A vizes fû tegnap reggelre emlékeztet, amikor a dér tett minden zöldet nedvessé. A tudat értelmezi és rendezi a szekvenciákat egymás után, éppen úgy, ahogy a nyelv rendezi a szavakat egymás után mondatokba, sorról sorra.

Az éberség hierarchájában a közönséges tudat alatt található az álom funkció, és ez alatt a a mély álomtalan alvás. A közönséges tudat szintje ’fölött’ pedig az éberség skálán a bensô tudatszintek találhatóak.*

* Jegyzet: Tudatszintek: Az ezoterikus tradíciók mind keleten, mind nyugaton hét tudatszinttel operálnak.

Az elsô szint a fizikai, a test, és a fizikai dolgok tudata. A második az éteri: az életenergiák áramlása, és a légzés életadó karakterének tudása. A harmadik szintet asztrálisnak hívják, és ez tartalmazza a szimpátia/antipátia érzelmeket, az álmokat, valamint az archetipikus, sorsmeghatározta mintákat. A negyedik szint a mentális, a gondolatok és a szerelmi élet terepe. Az ötödik, hatodik, és hetedik szint a szív, és a tudat magasabb, avagy bensôbb szintjei, a kozmikus, és a nonduális, megvilágosodott tudatszint.

Tegyük fel, mintegy leíró metafóraként, hogy a közönséges, duális tudatszint feletti, de még a nonduális szint alatti lépcsô holografikusan mûködik, ami azt jelenti, hogy az egész benne található a részben, oly módon, hogy minden egyes tudatnak principiálisan bejárása van minden egyes tudatba, illetve a tudategészbe. Egyelôre úgy néz ki, hogy így egy ilyen tudatszint skálát kapunk, ami a ´legalacsonyabb szinten indul, és a legmagasabban végzôdik: (mély, álomtalan) alvás, álom, ébrenlét, holografikus tudatállapot (ötödik és hatodik szint), valamint a nonduális, teljesen éber tudatállapot (hetedik szint).

A közönséges tudat izolált, duális, és elválasztott , míg a holografikus tudatfunkció lényében összekapcsolódik mindegyik más tudatszinttel. És míg a közönséges tudat asszociákon keresztül, kauzálisan, és szekvenciálisan mûködik ugye, addig a holografikus tudatfunkció egyidejû, és összehasonlítva a közönséges duális tudatszinttel, nem-oksági, spontán és pillanatnyi.

Ahhoz, hogy a közönséges tudat képes legyen váltani a latens holografikus funkcióra, le kell tegyen az izolált és szekvenciális mûködési módjáról.

A kettôs irányultságú tudatprakszis, az hogy a figyelem nyelvhasználat nélkül tudomást vesz tenmagáról momentán, lassan begyakoroltatja a közönséges tudattal, hogy felhagyjon ezekkel.

A közönséges tudatállapotban a szubjektum azonosul az objektummal  – avagy ez iránt érdeklôdik elsô sorban, míg a kettôs irányultság arról szól, hogy a szubjektum (az én, a figyelem) elveszítse érdeklôdését az objektummal való azonosulást illetôen, és mindenek elôtt egy pillanatra tudomást vegyen tenmagáról.

A tudat minden tartalma, minden állapota csak alkalmat jelent a kettôs irányultságba lendüléshez. Ezáltal ideális esetben kiegyenlítôdik a különféle tudattartalmak különbségei iránt való érdeklôdés.

Minden tartalom és állapot egyformán megfelelôen alkalmas arra, hogy a figyelem momentán a saját magáról való tudásra használja.

Ami történik, avagy nem történik az elmében közvetlenül a kettôs-irányultság pillanata után ugyanilyen mindegy a gyakorló számára. Minden esemény az elmében ez után a pillanat után, amit átélt, avagy szeretne átélni ugyanis megint a szekvenciális, értésprodukáló, közönséges duális és oksági elme mûködésének eredménye.

A kettôs irányultság pillanat ellenben, amikor a figyelem momentán és nyelv nélkül elsôsorban tenmagával ’foglalkozik’, a szubjektum éber esszenciájába nyílik. Ez A prakszis lassan hozzászoktatja a tudatot, hogy van más mód is, mint a szokásos, közönséges duális mûködés.

A kettôs irányultságú pillanat elsôsorban is, nyitott – szemben a magát feledett, zárt, közönséges szubjektummal. És ebben a pillanatban bizonyos értelemben irracionális, miután okságilag, vagy asszociációiban nem függ össze sem a lendülettel, sem az ezt követô elme élménnyel.

A kettôs tudatirányultság prakszisán keresztül megtörik, illetve dekódolódik az izolált duális mód. Ez a tréning az egyik szükséges feltétele annak, hogy a tudat váltani tudjon a holografikus mûködés módra, ami sem nem monadikus, sem nem oksági sorkövetô. A másik feltétel az, hogy a gyakorlónak bíznia kell ahhoz, hogy feladja a megszokottat és ismertet, és meg kell nyílnia az ismeretlennek.

Ez bizalom a saját prakszisban, de a tapasztalat mutatja, hogy ez összefügg a tanulási folyamatba, valamint a tanítóba és ’vonalába’ fektetett bizalommal is. 

***************************************************

Itt a részlet vége, mert a szöveg elindult a könyvvé válás útján. Ha az Ég is úgy akarja, 2019 telén meg is jelenik!