Figyelem! A fordítás ön, és közszorgalomból készül! Minden jog a szerzôé, és a fordítóé!
HATODIK RÉSZ
Csapdák az úton:
Klinikai ügyek
Csapdák az úton:
Klinikai ügyek
Transzcendencia és transzperszonalitás nélkül betegek leszünk, erôszakosak és cinkusak, vagy tehetetlenek és apatikusak. Szükségünk van valamire, ami "nagyobb, mint mi", amit tisztelünk és át tudjuk magunkat adni neki valamely új természetes, tapasztalati, nem egyházi módon. Talán úgy, mint Thoreau, Whitman, William James és John Dewey tette.
Abraham Maslow1
Kultúránkban széles körben elterjedt elképzelés, hogy a transzperszonális fejlôdés zavartalan örömöt és jóllétet teremt, enyhítô keverékét az ellazulásnak és lágy üdvözülésnek. A valóságban persze a transzperszonális fejlôdésnek éppúgy, mint bármely hasonlónak megvannak a maga kihívásai és nehézségei. Ezek az út minden szakaszán felbukkanhatnak, és olykor olyan nehézzé válhatnak, hogy klinikai kezelésre szorulnak.
A történelem során a transzperszonális kríziseket gyakorta vallásos összefüggésben kezelték például egy kolostorban, de új idôket élünk. A kontemplativ prakszis, korábban gondosan ôrzött ezoterikus diszciplinákat is beleértve nagy számú laikus által gyakoroltatik. Ehhez jön még az is, hogy a pszichiátria és pszichológia fejlôdése oda vezetett, hogy a mentális és érzelmi területek szakemberei nem kontemplatívek ma, hanem orvosok. A nyugati pszichiátria és pszichológia a történelemben elôször kutatja és kezeli a transzperszonális kríziseket inkább pszichológiai mintsem vallásos keretek között.
Ennek elônyei: A nagy elôrelépés a nyugati pszichiátria és pszichológia területén alkalmassá tette a szakmát, hogy megértse, és kezelni tudja a transzperszonális kríziseket is. A terapeuták speciálisan kiképzettek a pszichológiai nehézségek kezelését illetôen, és széleskörû diagnosztikai, kutatási és terápikus készségekkel bírnak.
Veszélyek: A legtöbb nyugati terapeuta roppant keveset tud a transzperszonális prakszisról és kríziseirôl. Továbbá nagyon sokan közülük filozófiailag materialisták, akik a legjobb esetben tagadják a transzperszonális tapasztalatok értékét, legrosszabb esetben pedig komoly patológia jeleként kezelik.
Diagnosztikailag két dolog az, ami különösen veszélyes, és mindkettô tükrözi annak különbözô aspektusait, amit Ken Wilber "pre/transz tévedésnek" hív. Az egyik redukcionista miután nem ismer el semmiféle transzperszonális krízist, hanem tisztán patologikus esetként kezeli. Például egy embert, aki átélt egy halálközeli állapotot, ami gyakorta különlegesen üdvözítô és sok szempontból elônyös pszichotikusnak diagnosztizáltak, nyugtatókat kapott, sôt egy esetben kényszerkezelésre utaltak valakit egy kórházba ez ügyben. Az elenkezô irányú hiba "elevacionista" ['felülemelô'], amikor az ember félrért valamely komoly patológiát, mint pld. a skizofrénia, mert transzperszonális processzusként diagnosztizálja.
Nem mindíg könnyû megkülönböztetni a személyelôtti regressziót egy transzperszonális elôrelépéstôl. A szükséges kritériumokat csak a közelmúltban fektették le, és a feladatot nehezítik a hybrid formációk, amiken belül transzperszonális és patologikus elemek fedezhetôk föl egy idôben.2 A hibás diagnózisok különben mindkét irányban gyászos eredménnyel végzôdhetnek. Ezek a hibák hibás terápiákat okoznak, és el nem ismert transzperszonális krízisek könyörtelenül valamely pszichofarmakológiai gyógyszeres alávetettségbe vezethetnek.
Amit keresünk az ideálisan a kontemplatív bölcsesség és a modern klinikai és tudományos készségek érzékeny integrációja. Ez nagy klinikai kihívás és lehetôség a transzperszonális pszichológia számára.
Goya - vajh milyen 'határeset' volt?!;-)
A transzperszonális nehézségek sokszínûsége
A transzperszonális nehézségeket három [fô!] kategóriába lehet besorolni. Az elsôben a transzperszonális tapasztalatok egy komoly patológia kellôs közepén bukkannak föl. A másik fajta a mentális fejlôdést érinti, és vagy beindítja, vagy komplikálja a magasabb szintû fejlôdést. Ezekkel ellentétben a harmadik tipusú nehézség a transzperszonális tapasztalat hiányából fakad.
Az elsô kategóriában a transzperszonális tapasztalat váratlanul jelenik meg valamely komoly patológia, mint például pszichózis kezelése közben. Egy ilyen esetet úgy lehet értelmezni, hogy a kognitív [értelmezô képesség] funkciók 'feloszlanak', és a pszichét elárasztják a tudattalan elemei, magasak, mélyek, patológikusak és transzperszonálisak. A "pszichotikus zavar misztikus vonásokkal" kifejezést használták hasonló krízisek diagnosztizálása során.3 Az ehhez illô kezelés a paciens természetétôl és korától függ.
A második kategóriában az, ami elsôre tiszta patológiának tûnik, potenciálisan hasznos fejlôdési krízis lehet. Ritkán értékeli az ember, hogy pszichológiai krízisek, igen a pszichózisok is idônként mint növekedési élmények léphetnek föl, amik nagyobb pszichológiai és szellemi jóllétet eredményezhetnek. Több mint kétezer éve jelentette ki Szókratész, hogy "a legnagyobb áldásokat ôrület formájában kapjuk feltéve, hogy ez isteni ajándék."2 Legújabban Menninger a ragyogó pszichiáter jegyezte meg, hogy "némely betegem mentálisan beteg, de egyre jobban lesz ettôl! Úgy vélem, hogy jobban lesznek, mint valaha is voltak... ez egy szokatlan és ritkán elismert igazság."2
A szokásos menet egy ideiglenes pszichológiai zavar, amit feloszlás követ, majd javulás egy magasabb funkcionális szinten, mint a krízis kezdetén volt. Ebbôl a perspektívából tekintve az, ami elsôre úgy nézett ki, mint megzavarodottság és betegség végül úgy fogható fel, mint a fejlôdés és növekedés egy állomása. Az ilyen krízisek sok címkét kaptak, amelyek mindegyike a krízis valamely aspektusát emeli ki. Például nevezték a növekedést beindító zavarokat "pozitív feloszlásnak", "kreatív betegségnek", "újjáépítô processzusnak" és "megújulásnak". Amikor ezek a krízisek különösen kötôdnek misztikus, vagy transzperszonális élményekhez "isteni betegség", "misztikus élmények pszichotikus vonásokkal", "spirituális vészeset", "metanoia-utazás", "vízionárius állapot", és a "transzperszonális krízis" neveket is kaphatják.2,3
Ha ezek a krízisek szerencsésen lezárulnak a feloszlás és zavarodottság lehet az a szer, ami megszabadít a beszûkült, elavult élet szokásaitól. Régi meggyözôdések életcélok, identitások és életmódok értékelôdnek át és inkább életadó módozatokkal helyettesítôdnek be. Úgy néz ki, hogy a spzichés fájdalom és zavarododttság az egyik oldalon a pszichés szenvedés és elesettség szimptómái lehetnek, míg másfelôl egy mentális fejlôdési átmenet és növekedés tünetei is lehetnek. Az eredmény természetesen a helyes diagnózison és kezelésen múlik.
Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy minden pszichés szenvedés mentális fejlôdési, netán transzperszonális krízis szerencsésen kezelhetô, és nagyobb növekedést és jóllétet eredményez. Persze, hogy néhányan megsérülhetnek. A transzperszonális pszichológia nagy kihívása, hogy mi módon azonosíthat be és kezelhet fejlôdési krízistôl szenvedô embereket.
Ezek a krízisek elôhívódhatnak stressz hatására, vagy felgyórsíthatóak pszichológiai vagy spirituális prakszis nyomán. Spontán is elôfordulnak és ez annak jele lehet, hogy belsô erôk kényszerítik ki a fejlôdést, akár kívánja ezt az ember, akár nem. Ezen fejlôdést elômozdító erôket nevezték individualizációs hajtóerônek, selv-aktualizálásnak, és selv-transzcendenciának is. Dinamikus feszültséget keltenek a növekedési erôk és az illetôk vonzalmai, valamint a transzcendens vonzóerô és a rutinok között. John Weir Perry jungiánus pszichológus jegyezte meg, hogy:
A szellem állandóan keresi a megszabadulás lehetôségét a rutinok vagy a konvencionális mentális struktúrák rabságából. A szellemi munka kísérlet ezen dinamikus energiák kiszabadítására a régi fojtogató formákból...
Az emberi psziché a fejlôdési folyamat során - hogyha a szellem megszabadítása szükségessé válik, de ez nem történik meg önként és céltudatos erôfeszítéssel - hajlamos átvenni és eluralni a tudatos személyiséget... Az individualizálódó psziché gyûlöli a statikusat, amint a természet utálja a vákumot.4
Más szóval a psziché inkább teremt kríziseket amik elômozdítják a fejlôdését, mintsem tolerálná a stagnációt. Klasszikus példa erre a sámánok bevezetô krízise, ami életpályájukra lódítja ôket. A nyugati kutatók hosszú idôn keresztül elutasították ezt a magyarázatot, és hisztériaként, epilepsziaként, vagy skizofréniaként osztályozták ezeket a kríziseket. Mára elismerik ôket, mint kezdô transzperszonális krízist, vagy spirituális szükséghelyzetet. A törzsi kultúrák régóta ekként fogadták el, és úgy vélik ezek olyan emberekkel esnek meg, akik alkalmasak sámánná válni.
Ám a pszichológiai krízisek nem csak bevezethetik, hanem komplikálhatják is a transzperonális fejlôdést. Ezek a bonyodalmak általában három félék lehetnek: korábban megoldatlan pszichológiai problémák felbukkanása, kontemplatív gyakorlat különleges állomásaival kapcsolatos problémák, és személyközi kapcsolatok nehézségei.
Korábban tisztázatlan pszichés problémák az út bármely állomásán felbukkanhatnak, amikoris az önvédelem nívója lecsökken, és az éberség egymás után bevilágítja a tudattalan mélyebb rétegeit. A traumatikus anyag feltárását átélni fájdalmas is lehet, de hoszabb távon tisztító hatású és 'ugródeszkaként' mûködhet a további haladáshoz. A kontemplatív tradíciók a transzperszonális fejlôdésnek, és nehézségeinek raffinált térképeit dolgozták ki. Most, amikor minden tradíció elérhetô, elôször a történelemben képesek vagyunk egy kultúra közi mentális fejlôdési térképet alkotni minden állomásával, problémáival és az illô terápiákkal együtt. Ez az, amit Ken Wilber kezdett el a maga "patológiák spektrumával".
De személyközi nehézségek is felléphetnek ám. Ha az ember belefog valamely szellemi gyakorlatozásba, és csatlakozik a gyakorlók közösségéhez, akkor mind az új társaságban, mind a családban és barátok között kialakulhatnak olyan helyzetek, amik legyengítik az egyén prakszisát. Némely spirituális csoport és vezetô nagyon sokat követelô lehet, még patológikus [terápiás] vonatkozásban is. Az autonómia, személyes határok, felelôsség, a magabiztosság, önátadás és egyensúly kérdései nagyon érzékeny ítélôképességet igényelnek.
A haramadik típusú probléma a transzperszonális tapasztalatok hiányából ered. Hoszabb távon ez okozhatja a legnagyobb károkat. Ez a hiányosság tudatlanságból fakad, avagy egy eltökélt kísérlet a lehetôség elfojtására.
Ennek is hosszú története van. A törzsi kultúrákban úgy találták az emberek, hogy akikben megszólalt a sámánista hivatás hangja egészségüket, az elmebajt, sôt az életüket kockáztatják.3 Joshep Campell ezt az elkerülô magatartást a "hivatás elutasításának" nevezte, és rámutatott arra, hogy a világmítoszok szerint ez kemény bûnhôdéssel járhat. Ez az alapja Maslow figyelmeztetésének, hogy amennyiben "tudatosan megpróbálsz kisebb lenni, mint amire képes vagy akkor mélységesen boldogtalan leszel egész életedben."5
Egyre növekszik azon jelek száma, amik arra utalnak, hogy a transzperszonális tapasztalatok hiánya lehet az alapja korunk személyes, kultúrális és globális patológiája jelentôs részének. Maslow leírásában ez a metapatológia az eredménye annak, ha az ember elkerüli a meta (transzperszonális) motívációi és szükségletei kielégítését. Amint megmutatkozik e könyv fejlôdést tárgyaló fejezetében, a transzperszonális tapasztalatok hiánya az alapja a legkülönbözôbb pszichés és szociális zavarnak. Az életközép idejének kríziseitôl, ami számtalan embert érint, akik életébôl hiányzik az 'értelem', egészen a globális krízisekig, amik tükrözik a kielégíthetetlen konzumálás tüneteit, és ez sok sok millió embert érint.
Az is lehetséges, hogy a transzperszonális tapasztalatok iránti éhség jelentôs, ám nagyrészt nem is felfogott szerepet játszik a betegségek okainak értelmezésében és így a különös klinikai zavarok kezelésében is. Például a különféle függôségeknek nagyon sok oka van - biológiai, szociális és pszichológiai, és legújabban a biológiaira helyezôdött a hangsúly.
Tegyük föl, hogy így van, de a függôségi követelések lehetnek valamely olyan kielégülés keresésének tünetei is, ami megpróbálja helyettesíteni a transzperszonális élményeket. Jung úgy írja le ezt, hogy "alacsony szinten megfelelnek lényünk szellemi szomjúságának a kiegészülés iránt. Középkori megfogalmazásban: az Istennel való egyesülés iránt."6
A kielégülés szurrogátumok ötlete a magva annak, amit Ken Wilber Atman-projektnek hív, aminek alapján igazi emberi hajtóerônket, igaz lényünk Atman el és felismerését háttérbe szorítja a dolgok és élmények iránti szenvedélyes vágy. Amint Wilber fogalmaz: "Amikor elkülönült önmagunkról van szó, akkor a belsô meggyôzôdés, hogy a Mindenség vagyunk lezüllik addig, hogy birtokolni akarunk mindent. Ahelyett, hogy az egész akarnánk lenni, csak begyûjtenénk az egészet. Ez az oka a kielégülés szurrogátumok használatának, ez az olthatatlan szomjúság, ami az elkülönült tenmagunk lelkében leledzik."7 De miután soha nem kaphatunk eleget abból, amit alapjában nem is kívánunk, minden szurrogátum, legyen az pénz, szex, hatalom, vagy hírnév elkerülhetetlenül frusztrációkat gerjeszt, és szenvedésbe torkollik.
Ha a függôségi követelés a transzperszonális tapasztalatok hiányát tükrözi, akkor ezen élmények elôsegítése terápiás értékkel bírhat. Ez a szempont sok helyrôl támogatott. Sok beszámolót ismerünk emberektôl - közöttük Bill W. az Anonym Alkoholisták alapítója - akik felhagytak az alkoholfogyasztással amint transzperszonális tapasztalatokhoz jutottak.
A transzperszonális gyakorlatok, mint a meditáció lecsökkentheti mind a legális, mind az illegális szerek konzumálását. A szellemi orientációjú kezelési programok, mint például a tizenkét lépcsôs megújulási csoportok [A.A.] azt mutatják, hogy a szellemiség [vallásosság?] gyígyító hatással lehet bizonyos emberekre. Ugyanakkor emlékeztetnünk kell arra, hogy másokat pedig ez elriaszthat, és néhányan meg is alapítottak egy alternatív "Secular Organisation for Society-t". Továbbá, az általános vélekedéssel ellentétben nincs bizonyíték arra, hogy az A.A. nagyobb arányban lenne eredményes, mint más kezelési formák, noha az igaz, hogy széles körben elterjedt és olcsó az 'üzemeltetése'.
Transzperszonális nézôpontból úgy néz ki, hogy a függôségek sokkal inkább okai a szenvedésnek és patológiának, mint legtöbben ezidáig feltételezték. Amint Arthur Deckman pszichiáter kifejezte: "Nehéz olyan neurotikus szimptómát, vagy emberi gyengeséget-terheltséget találni amit ne lehetne visszavezetni a birtoklási vágyra és a veszteségtôl való félelemre."10 Természetesen ez nem valami újdonság, ez az egyik központi tétele a világ bölcsesség tradícióinak, amik kinyilvánítják, hogy:
Úgy bolondulsz bele a dolgok iránti vágyakozásba, mint ahogy a lepke a lámpa fényébe.11
Buddha ezt a második nemes igazságban egyszerûen így fejezte ki: "A vágyakozás az oka a szenvedésnek."
A transzperszonális megközelítés képes megvilágítani a szenvedés fajtáját, okát és a függôség kezelési lehetôségeit. Úgy véli, hogy az ételtôl és szerektôl való függés - többé-kevésbé amikre a nyugati társadalom vágyai irányulnak, és ez a fô sodor a pszichológiában is - csak a jéghegy csúcsa, a probléma sokkal nagyobb és dinamikusabb. A függôség állhat egy nagyon hosszú sor emberi szenvedés mögött. A gyakorisága általános lehet, sokkal inkább, mind egyéni, származását tekintve lehet egzisztenciális, lényében inkább ontológikus, mint csupán pszichológiai. Ha pedig ez a helyzet akkor minden tartós eredményre törö gyógyításnak szükségszerûen egzisztenciálisnak és transzperszonálisnak kell lennie, csakúgy mint gyógyszeresnek [esetleg:] és viselkedésváltoztatónak.
Ha össze kívánjuk foglalni, a transzperszonális perspektíva diagnosztikában, a betegség okainak felfedezésében, és a terápiákat illetôen egy sor klinikai dolgot tud felkínálni. Diagnosztikailag leír egy sor (nyugati pszichológusoknak) új klinikai szindrómát és figyelmeztet a hibás diagnózis, és patologizálás veszélyére, amikoris a tüneteket megpróbálják a tradicionális diagnosztikai kategóriákba kényszeríteni. Etológiailag úgy néz ki, hogy a transzperszonális oksági faktorokon keresztülnéztek eddig ami az olyan zavarokat illeti, mint a függôség és a spirituális vészhelyzetek. A terápiát tekintve érvek szólnak amellett, hogy a transzperszonális krízisek potenciálisan hasznosak is lehetnek, hogyha inkább pszichterápiásan kezelik ôket, mint patológiaként gyógyszerezik. Végül pedig az a vélemény kezd kialakulni, hogyha nem sikerül lényünk transzperszonális szükségleteit elismertetni, és kielégíteni, akkor ez nagyon sokban felelôs lesz a mindannyiunkat körül [belül:] vevô személyes, kultúrális és globális szenvedésért.
Az ebben a fejezetben szereplô írások átfogóan szólnak a transzperszonális klinikai problémákról. Az elsô kettôben Christina és Stanislav Grof, akik egy új klinikai mezô feltárását jegyzik, átnézik a sokszínû problematika okait és a lehetséges kezelési módokat. Sorra veszik azokat a megközelítési lehetôségeket, ahogyan a függôség leleplezhet, vagy megmutathat egy spirituális krízist, és azokat a nehézségeket, amik különbözô függôségi formációk megértése, és kezelése során léphetnek fel.
Katasztrófálisan széles körben elterjedt felfogás az, hogy a szellemi vezetôk teljesen mentesek a neurózisoktól, amiket mindannyian nyögünk. Míg a transzperszonális tapasztalat és fejlôdés megszabadíthat, de legalábbis gyengítheti a pszichopatológiát, tisztázatlan, hogy a személyiség milyen dimenziói és patológiái változnak meg, és melyek maradnak továbbra is problémásan érintetlenül. Ez a jövôbeli transzperszonális kutatás fô területe, amit Georg Feurestein világít meg "A megvilágosodott guru árnyéka" címû dolgozatában. Végül pedig Ken Wilber vet egy pillantást azokra a nehézségekre, amik a transzperszonális fejlôdés különleges eseteivel járhatnak együtt.
Christina és Stanislav Grof
Szellemi krízis: A transzperszonális krízisek értelmezése és kezelése
Egyre több jel mutatja, hogy sok esetben, amikor az ember szokatlan tudatállapotokat él meg, ez inkább fejlôdési krízis semmint valamely mentális betegség. Ennek a ténynek fontos gyakorlati és elméleti következményei vannak. Ha ezeket a tapasztalatokat helyesen értékeljük és kezeljük, mint a természetes mentális fejlôdés nehéz állomásait, akkor a szellemi, vagy transzperszonális krízisek érzelmi és pszichoszomatikus gyógyulást, kreatív probléma megoldást, a személyiség átalakulását, és tudati fejlôdést eredményezhetnek. Ez kifejezôdik a "szellemi krízis" fogalomban, ami szükséghelyzetre utal, de annak lehetôségére is, hogy a lét egy magasabb szintjét érhetjük el.
A tradicionális pszichológia nem ismeri el a különbséget a misztikus és a pszichotikus élmények között. Minden szokatlan tudatállapotot alapvetôen patológikusnak tartanak. Nem ismerik el, hogy a drámai élmény magában hordozhat olyan tudatváltozásokat, amik terápiaként és transzformálisan is mûködhetnek. A pszichiátria ezért rutinból, válogatás nélkül elnyomó és ellenôrzô módozatokat használ, hogy leállítsa ezeket az élményeket. Ám a transzperszonális krízisek esetén az elnyomó módszerek érzéketlen használata a nyugtatóktól, vagy más gyógyszerektôl való krónikus és hosszantartó függôséghez vezethet, a szokásos mellékhatásokkal és a személyiség gyengülésével járhat. Éppen ezért nagyon fontos, hogy teoretikusan tisztázzuk a transzperszonális krízis fogalmát, és megértô, hatásos módokat dolgozzunk ki a kezelésére.
Szellemi szükséghelyzetek (transzperszonális krízisek) spontán is elôállhatnak bármilyen vakmerô cselekedet nélkül, vagy kirobbanhatnak érzelmi stressz, fizikai kimerültség, betegség, szerencsétlenség, intenzív szexuális élmények, gyerekszülés, pszichedelikus szerek, vagy különféle gyógyszerek használatának következményeként.
A spirituális krízis fogalmat megtámogató kijelentéseket nagyon sok helyrôl be lehet gyûjteni: a történelmi, antropológiai, valamint összehasonlító vallástudomány, klinikai pszichiátria, újkori tudat-kutatás, pszichedelikus terápia, jungiánus pszichológia a legújabb kísérleti pszichoterápia, és sok más hasonló kínálkozik erre.
Fontos aláhúzni, hogy nem minden szokatlan tudatállapot, és intenzív fogalmi, érzelmi, viselkedésbeli, vagy pszichoszomatikus változás esik a szellemi krízis kategóriába. Sok mentális zavar egyenesen visszavezethetô valamely agymûködési hibára, vagy más szerv, testrész betegségére. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mielôtt valami más terápia lehetôsége felmerül keresztülvigyünk egy alapos orvosi és pszichiátriai vizsgálatot. Maga a tisztán pszichológiai munka is olyan emberekkel, akik problémája nem elsôsorban orvosi jellegû nehézségekbe torkollhat, amikor orvosi kezelést kapnak. Ide tartozik például az egészséges táplálkozás szorgalmazása, az ásványok és vitaminok kiegészítésével, kielégítô alvás és a kiszáradás elkerülése.
Az alábbiak fontos kritériumok annak megállapítására, hogy valaki szellemi krízisben van e, és ezért ajánlatos-é az alternatív kezelés számára:
1. Szokatlan élmények epizódjai, amik tudatváltozást okoznak, és fogalmi, érzelmi, viselkedésbeli és pszichoszomatikus változásokkal járnak, amikben a transzperszonalitás nagy szerepet játszik, mint például vad halál és (újjá)születési folyamatok, mitológikus és archetipikus jelenségek.
2. Az agyban nem található nagyobb szervi zavar.
3. Semmi fizikai betegség más szervekben, ami felelôs lehet a mentális zavarért.
4. Megfelelô testi, szívbéli állapot, ami megengedi a paciens számára a fizikai és érzelmi stresszt ami a kísérleti kezeléssel és feltáró stratégiával jár.
5. Képesség arra, hogy az állapotát belsô pszichológiai folyamatként lássa, és úgy tekintse, mint belsô [szellemi?] utat, és készség arra, hogy jól mûködô kapcsolatba kerüljön a terapeutával.
6. Nincs hosszú konvenciánlis kezelési elôzmény, kórházba való befektetéssel, ami tendenciózusan megnehezíti az új megközelítési módok használatát.
Goya
A szellemi krízis formái
A transzperszonális krízis minden formáját úgy kell tekintenünk, mint az osztatlan, több dimenziós folyamatos, tiszta határok nélküli emberi psziché mély-tudattalan és 'felsôtudati' [over...] területeinek dinamikus külsôvé válását. Ezért belátható, hogy a szellemi krízisek különbözô típusainak éles elválasztása gyakorlatilag lehetetlen.
Ugyanakkor úgy találjuk, hogy lehetséges, és hasznos megkülönböztetni a sûrûn jelentkezô nagy kísérleti mintázatokat. Noha átfedik egymást mindegyiknek megvannak a saját karakterisztikus vonásai.
1. A 'kígyóerô' (kundalini) ébredése.
2. Sámánutazások
3. Pszichológiai megújulás a központi archetípus aktiválása révén.
4. Pszichés kinyílás.
5. Megszállottság.
A 'kígyóerô' (kundalini) ébredése.
A hindu és buddhista tanításokat követve a kundalini az univerzum teremtô energiája, és lényét tekintve 'feminim' erô. Külsô aspektusában a jelenség-világ manifesztációja. Belsô aspektusában az ember gerincének tövében alszik; ebben a formájában tradicionálisan és szimbólikusan kígyóként ábrázolják amely három és fél karikában önmaga köré tekeredett. Amikor egy guru segítségével, vagy spontán aktiválódik, akkor aktív energiaként, vagy-is shakti-ként fölemelkedik a 'finomenergia test' csatornahálózatában, a nádik-ban, amint kinyitja, megtisztítja és megvilágítja a csakrák-nak hívott pszichikai központokat.
Noha nem történik ez sem veszélyek és csapdák nélkül a kundalini felemelkedését nagyjában egészében olyasminek kell tartani, ami pszichoszomatikus gyógyuláshoz, a személyiség pozitív újjáépítéséhez, valamint a tudat evolúciójához vezet-het. Szokatlan ereje miatt azonban az írások nagyon komolyan veszik, és azt ajálnják, hogy aki ezt kívánja gyakorolni támaszkodjon egy tapasztalt tanító segítségére.
A kundalíni ébredését erôs fizikai és pszichológiai jelenségek kísérik, amiket kriyas-nak neveznek. A legfigyelemreméltóbb közülük az a meleg energiahullám, ami a gerincen keresztül felfelé áramlik és remegést, görcsöket, erôs reszketést, valamint komplex kicsavarodott mozgássorozatokat okoz[-hat]. Sokszor elôfordul akaratlan nevetôroham, vagy sírás, mantra éneklés, érthetetlen extatikus hadarás, ordítás, állati hangok, valamint jóga kéztartások (mudrák), és testtartások (asanas) spontán megformálása.
Az illetô láthat geometrikus formákat, tisztán sugárzó fényt, komplex víziókat szentekkel, istenségekkel, és olykor egész mitológiai jelenetsort. Akusztikus jelenségek is elôjöhetnek különféle 'hangszerelésben'. Érzelmileg a kundalini ébredése az eksztázistól az orgiasztkus elragadtatáson keresztül a leírhatatlan béke, és nyugalom állapotáig vezethet, de depressziós hullámok, rettgés, és hisztérián keresztül az ôrület és/vagy halál határáig terjedhet.
A kundalini ébredése nagyon sok pszichológiai zavart és orvosi problémát szimulálhat. Annak, hogy az ember egy korrekt, differenciált diagnózist tudjon felállítani lényegi feltétele a kundalini szindróma személyes ismerete.
[Amint az Elôzményekben http://transzperszonalis-ervin.blogspot.com/2011/08/tema-vilagcsoda.html említettem volt, jómagam mintegy 'beleestem' egyfajta taoista kundalini gyakorlásba, amikor egy népfôiskolai alapozó gyakorlatot próbálgatván kialakítani megfejtettem Az aranyvirág titka taoista 'jóga-alkímia' légzôgyakorlatának titkát. Talán ezért van az, hogy noha a fenti tünetek nagy részét átéltem és ismerem (ugyan a 'komplex víziókat' határozottan kivéve!), de hála az égnek csak viszonylag enyhe formában. Egyetlen kivétellel, amikor erôltettem a dolgot egy tantrikus légzés-képlet segítségével és a szivem tájékán megállt, majd 'felrobbant' a hullám, soha nem találtam igazán ijesztônek a felsoroltakat. Nem tudom persze ki mit látna-látott volna kívülrôl...:]
Sámánutazások
A transzperszonális krízisek ezen típusa erôsen hasonlít arra, amit az antropológusok sámán avagy kezdô betegségnek hívnak. ez valami drámai esemény ami szokatlan tudatállapottal jár, és sok sámán életpályájának kezdetét jelenti.
A legfontosabb tapasztalat egy sámán utazásának során a halállal való találkozás és az ezt követô újjászületés. A kezdô álmokban és víziókban bennefoglaltatik az alvilágba való leszállás az ôsök kalauzolásával, démonok támadása, felfoghatatlan érzelmi és fizikai kínok, és végül a totális pusztulás. Ezt követi tipikusan az újjászületés és felszállás a mennyei régiókba. Noha a megpróbáltatásokat illetôen tekintélyes különbségek találhatóak a különbözô törzsek hagyományai között, de mind osztozik az általános atmoszférában és az embertelen szenvedésekben.
Akiknek transzperszonális krízise kifejezetten sámánikus jegyeket mutat fizikailag erôsen szenvednek, konfrontálódnak a halállal és az ezt követô újjászületéssel, és valamely felszállást, vagy mágikus repülést élnek át. Tipikusan megjelenik a természet elemeivel való erôs kapcsolat érzése is. De az sem szokatlan, hogy erôszakos emelkedô energiát és gyógyításra való ösztönzést éreznek.
A "sámánbetegség" és a hétköznapi élet integrációja abszolút szükséges, hogyha az ember el akarja fogadtatni magát, mint sámánt. Éppen úgy mint a kezdô krízist illetôen a sámáni karakterû transzperszonális epizódok - ha megfelelô támogatásban részesülnek az alanyok - jó beilleszkedéshez vezethetnek, bizonyos területeken fölényesen jó mûködéssel.
Pszichológiai megújulás a központi archetípus aktiválása révén.
Ezt a fajta transzperszonális krízist John Perry jungiánus analitikus kutatta. Fiatal pszichotikus paciensekkel végzett klinikai munkája során megmutatkozott, hogy amikor érzékeny támogatást kaptak akkor a pszichopatologikus fejlemények drámaian megváltoztak, és érzelmi gyógyulást, pszichológiai megújulást és a paciensek erôs személyiségváltozását eredményezték.
Ebben a krízisben az emberek magukat a világ középpontjaként, vagy minden dolog centrumaként élik meg, amit Perry az általa centrális archetípusnak nevezett tényezô aktiválódásaként ír le. A halállal foglalkoznak, és olyan témákkal, mint a rituális gyilkosság, mártírium, keresztrefeszítés, és a halál utáni élet. Egy másik fontos téma a visszatérés a világ kezdetéhez, a teremtéshez, az eredendô paradicsomi állapothoz, vagy az elsô ôsatyához.
Ezek az élmények tipikusan az ellentétes erôk valamely hatalmas összeütközésérôl szólnak globális, netán kozmikus színtéren, jellemzôen szent csatában, vagy földi formájukban kapitalisták és kommunisták, amerikaiak és oroszok, a fehér és a sárga faj, vagy titkos társaságok a világ többi része elleni háborúban mutatkoznak meg. Az archetipikus formációk ezekben a konfliktusokban a fény és a sötétség erôi, Krisztus és az Antikrisztus, vagy az ördög, Armaggedon és az Apokalipszis.
Jellemzô eleme ennek a folyamatnak az ellentétes erôk fellépése. Különösen erôsen jelentkezik ez a szexuális területen. Intenzív félreértések lépnek föl az ellentétes nemmel kapcsolatban, homoszexuális kívánságok, pánik, vagy félelem a másik, vagy ellentétes nemet illetôen. Ezek a problémák tipikusan az ellentétek egyesülésében oldódnak fel, különösen hierogasmosként - mennyei menyegzôként. Ez az egyesülés mitologikus természetû, a maszkulin és feminim aspektus archetipikus összeolvadása egy személyiségben.
A folyamat apoteozisban [isteni rangban?], a felemelkedés élményében kulminál. Ez gyakran kötôdik az újjászületettség érzéséhez is, ami a döntô téma, a halál 'másik oldala'.
Perry munkája tisztán megmutatja, hogy az archetipikus processzusnak milyen óriási a jelentôsége, amint újra és újra játszódik ebben a tipusú transzperszonális krízisben, és mekkora a szükséglet ezek tiszteletteljes kezelésére. Ha az ember megérti és igazán támogatja a pacienseket, akkor gyógyító és transzformatív képességek mutatkoznak. Így a személyiség pozitív módon újjáépül pszichésen és szellemileg megújúlva.
Pszichés kinyílás
A transzperszonális krízisnek ezen fajtáját a parapszichológiai jelenségek elsöprô felhalmozódása jellemzi. Akutt esetben az ilyen folyamat során szó szerint elárasztják az embert a szokatlan paranormális élmények. A testen kívüliség átélése is köztük lehet.
Sok spirituális hagyomány úgy fogalmaz, hogy a paranormális képességek felbukkanása általános, ámbátor bosszantó állomás a tudat fejlôdésében. Úgy vélik nagyon fontos, hogy az ember ne legyen túlságosan elfoglalva ezen új készségekkel, de fôleg ne fogja fel magát egyedülállóként. Annak veszélye, amit Jung "az egó inflációjának" nevez valószínûleg nagyobb ebben az esetben, mint a szellemi krízisek többi fajtájában.
De a mi kultúránkban, amikoris kritika nélkül elfogadjuk a mechanikai tudomány részben sikeres, ámde beszûkült szemléletét, az ellenkezô irányú veszély talán még inkább releváns. Ebben a helyzetben sok ember hajlamos rá, hogy az olyan tapasztalatokat, mint a telepátia, clairvoyance, vagy a szinkronicitás önbecsapásnak, ha nem éppen elmebajnak tekintse, miután napjaink tudománya tagadja ezek létezését.
Karmikus mintázatok felbukkanása
Teljesen kifejlett formájában az ilyen fajta transzperszonális krízis során az ember olyan drámai eseményeket él át, amik különbözô idôkben és terekben, más történelmi periódusokban és más országokban játszódnak. Ezek a tapasztalatok lehetnek nagyon reálisak erôs negatív, vagy pozitív érzelmekkel kísérve, és intenzív fizikai érzetekkel járhatnak. Az érintett személy tipikusan meg van gyôzôdve arról, hogy újjáél valamely epizódot, ami korábbi reinkarnációi emlékei között található. Ehhez jön az, hogy az esemény különleges aspektusai hirtelen új fényt vetnek különbözô érzelmi, pszichoszomatikus és személyközi problémákra az ember aktuális életében, amik addig homályosak és érthetetlenek voltak.
Korábbi élet(ek) teljes átélése és a mostaniba való jó integrációja hatalmas terápiás hatással bírhatnak és a személyközi problémák könnyebbé válhatnak, vagy teljesen eltûnnek az erôs karmikus élmény nyomán. Ezen okból a perapeutáknak tisztában kell lenniük a jelenség fontosságával, és el kell tekinteniük saját hitüktôl, vagy az események történelmi leírásaitól.
Megszállottság Ez a transzperszonális krízis a kísérleti pszichoterápiában, pszichedelikus kezelés során, vagy az egyén fejlôdése folyományaképpen spontán fordulhat elô.
Akár egy munkaülés során, vagy hétköznap bukkan fel a gonosz archetípusa az érintett a benne dúló energiát tipikusan démonikusnak fogja fel, és megpróbálja elnyomni minden áron. Egy ilyen lappangó mintázat állhat olyan komoly pszichopatológiák mögött, mint pld. a depressziós öngyilkossági gondolatok, gyilkos agresszió, antiszociális impulzusok, vagy éppen az alkohol, és különféle szerek utáni vágy. Az ilyen megnyilvánulások gyakorta eltaszítják a családtagokat, barátokat, olykor még a professzionális terapeutákat is.
Ennek a problémának megoldásához olyan emberek segítségére van szükségük, akik nem félnek ezektôl a manifesztációktól, és meg tudják akadályozni a megszállottsag teljes kibontakozását, netán el tudják távolítani az archetipikus mintázatot.
A feloldás gyakran drámai körülmények között zajlik, fuldoklásérzettel, erôs hányással, vagy háborodott mozgásokkal és minden kontroll ideiglenes elvesztésével járhat. Ha megfelelô támogatást kap a paciens, akkor az ilyen tapasztalatok igazán felszabadítóak és gyógyítóak is lehetnek. Újabban a személyiséghasadás kutatásának felerôsödésével megnôtt az érdeklôdés az ilyen jelenségek iránt.
A transzperszonális krízisek alatti terápiás asszisztencia
Az elsô és legfontosabb feladata a segítônek, hogy jó és bizalmas kapcsolatba kerüljön a kliensével. Ezen az alapon lehetséges közvetíteni a számára a folyamat újraértelmezését, hogy el tudja fogadni ennek gyógyító és transzformatív természetét. Ez az eljárás szöges ellentétben áll a tradicionális pszichiátriai stratégiával, ami elnyomó módon úgy használ patológiai megnevezéseket, hogy nem tesz különbséget a szokatlan tudatállapotok között. Az új stratégia alapvetô princípiuma, hogy a folyamat támogatásával együttmûködés alakuljon ki a pozitív lehetôségeket kihasználandó.
A transzperszonális krízisek szerencsés végkifejletéhez döntô módon szükséges, hogy a kliens megértse a a szokatlan tapasztalatok mögött álló intrapszichikus természetét.
Az, hogy milyen fokozatúnak kell lennie a segítségnek az a folyamat fajtájától, komolyságától és intenzitásától függ. Vannak kliensek, akik zavarodottak, és nagyon törik a fejüket a tapasztalataikon, de bizonyos fokig normális életet tudnak élni. Az ô számukra, megkönnyítendô az új tapasztalataik integrációját többnyire elegendô átértelmezni a problémákat, releváns olvasnivalót ajánlani, és idônként támogató beszélgetésre invitálni ôket. Az általános stratégia itt az, hogy olyan helyzetbe hozzuk ôket a mindennapok során, hogy szembe nézhessenek a felbukkanó anyaggal, mint például a meditáció, vagy befelé forduló vizsgálódás, amit jól segíthet a zene is. Úgy néz ki, hogy ez elegendô a hétköznap hátralévô részére 'törölni' a zavaróan felbukkanó tudattalan elemeket. De lehetséges olyan technika is, amely letompítja a folyamatot, ha a körülmények például szükségessé teszik a teljes koncentráltságot valamely praktikus feladat végrehajtása okán. Lehet ajánlani átfogó diétát, erôs cukor, vagy méztartalmú italok fogyasztását, intenzív fizikai gyakorlatokat, mint a futás például, kirándulásokat, úszást és kerti munkát, a stresszes és túlstimuláló helyzetek elkerülését, valamint a szellemi gyakorlatozás megszakítását, szélsôségesebb esetben pedig enyhe nyugtató is felírható.
Ha a folyamat olyan nagyon intenzív, hogy beleszól a hétköznapi életvitelbe a fenti módszerek alkamazása ellenére, akkor szükségessé válhat szabályos kísérleti ülések bevezetése, ami megkönnyítheti a folyamat menetét különféle feltáró technikával, amit a humán és transzperszonális pszichológia, vagy a különbözô szellemi világtradíciók dolgoztak ki. [200. oldal a könyvben. Már 'csak' 160 van hátra!:] A gestalt terápia, a pszichoszintézis, jungiánus aktív imagináció és mandala rajzolás, [http://hamvasklub.parknet.dk/alom-mandalak.html] bizonyos új-reichiánus eljárások, koncentrált testmozgások zenehasználattal és kifejzô mozdulatsorokkal mind kiváltképpen hasznosnak bizonyultak.
A folyamat minden állomása idején a mûvészi kifejezési formák, mint a mandala rajzolás, pszichodrámák színrevitele, kifejezô tánc és mozgásorozatok, valamit a kreatív írás hihtetlenül hatásosak lehetnek.
Christina és Stanislav Grof
Függôség mint sprituális krízis
Lehetséges, hogy sok ember szerek és alkohol utáni ácsinkózásában valójában a transzcendencia, vagy kiegészülés iránti vágyakozás áll. Ha ez igaz, akkor az alkoholtól, vagy más szerektôl való függés, csakúgy mint számos más függôség, sok esetben spirituális szükséghelyzetet takar. A függôség különbözik a transzformatív krízisek többi fajtájától abban, hogy a spirituális dimenziók el vannak fátyolozva egy láthatólag destruktív és önpusztító betegség által. A spirituális krízisek más változataiban az ember a szellemi vagy misztikus elmeállapota okozta problémákkal áll szemben. Evvel szemben a függôket illetôen sok nehézség azért jelentkezik mert nem keresik a mélyebb dimenziókat.
Az alkoholisták és más függôk úgy jellemzik a függôségbe esésüket, mint "szellemi csôdöt", vagy "lelki bajt", és tehetetlen lelkük gyógyulását, mint "újjászületést". Miután sok szellemi válságban lévô megy hasonló folyamaton keresztül a krízis transzformációs processzusát illetôen, tapasztalatok sora alkalmazható azokból a kezelésekbôl, amik sikeresnek bizonyultak az alkohollal és különféle szerekkel való visszaélést illetôen.
A szerek és alkohol, valamint más függôséget okozó dolog utáni vágy sok függônél a magasabb Selv, vagy Isten utáni vágyakozást takar. Sokan, akik magukhoz tértek mesélték, hogy miként kerestek valamit nyugtalanul ami az életükbôl hiányzott, sokféle dologban, ételben, kapcsolatokban, tulajdonban, vagy befolyásos pozíciókban, hogy ki tudják valahogy elégíteni a vágyakozásukat. Visszatekintve bevallják, hogy tragikus zavar volt az elméjükben, az a félreértés, hogy amit keresnek rajtuk kívül található.
Néhányan egyenesen úgy nyilatkoztak, hogy az elsô részegségük, vagy valamely szer bevétele volt az elsô spirituális élményük; olyan állapot amiben a korlátaik eltûntek és a mindennapi fájdalmuk elmúlt. Pszeudo-egység állapotba kerültek, amint ezt William James fogalmazza a The Varieties of Religious Experience címû könyvébôl származó alábbi idézetben:
Az alkohol ember fölötti hatalma kétségen kívül azon alapszik, hogy szimulálni képes az emberi természet misztikus oldalát, ami ugyan késôbb lezuhan a földre a hideg tények hatására, sôt amint a józanság jelentkezik a kritikus belátást is elbírja.
Miután elérték a betegségük mélypontját, és részt vesznek egy szellemi újjáépítési programban a gyógyult függô így tör ki: "Ez volt az, amit kerestem!" Az újonnan felfedezett tisztánlátás a magasabb hatalommal, és más sorstársakkal való kapcsolatot illetôen megadja nekik az egységnek azt az élményét, amit kerestek, és olthatatlan szomjúságuk elmúlik.
Az alkoholtól, szerektôl és más függôséget okozó dolgoktól való függés egy fajta szellemi gyötrelem. És, mint a szellemi krízis többi fajtájánál ez a függô ember útja a fenékig és a késôbbi újjáépüléséig, ami gyakorta egó-halál és újjászületési processzusban kulminál.
Az egó halála során, akár spontán szellemi ébredés, vagy az ivászatban a fenékig való zuhanás nyomán történik ez meg - minden kapcsolat és támaszkodási pont, minden racionalizálási kísérlet és védekezés összeomlik és ott áll az ember csupaszon, mindentöl megfosztva, kivéve lényének legbensô magvát.
Ebben az abszolút félelmetes megadásban az embernek nincs hová menekülni, csakis felfelé. A szörnyû halált követô újjászületésben könnyen nyílik út a szellemileg orientált egzisztencia irányába, amiben a szolgálat vágya egy jelentôs impulzust képvisel. Sokan döbbennek meg, amikor felfedezik, hogy végtelen jótevô forrás található 'bévül', ami erôt ad és utat mutat. Belátják, hogy a szellemiség nélküli élet triviális és elégtelen.
Bill Wilson, aki az Alcoholics Anonymous szervezetét alapította meggyôzôen írt és beszélt arról, hogy szükség van egy szellemi dimenzióra ha az ember magához akar térni az alkoholizmusból. Wilson átváltozása egy kórházi szobában kezdôdött, ahol félelmetesen betegen kezelték egy szokásos ivászata nyomán. Az életrajzírója így beszéli el:
Most azután nem volt hátra más, mint a halál vagy az örület. Itt volt a vég, az ugródeszka. "A szörnyû sötétség totális volt". Teljes kiszolgáltatottságában így tört ki: "Bármit odaadnék, ha..." Elért a teljes odaadás állapotába. Felsikoltott: "Ha van Isten most mutatkozzon meg!"
(Itt saját szavai következnek:) "Hirtelen leírhatatlanul fehér fény árasztotta el a szobát. Extázisba estem, amit semmivel nem tudok magyarázni, ott álltam (egy hegy tetején), erôs szél fújt. De ez nem a levegô mozgása volt, hanem a szellemé. Tiszta erôvel keresztül fújt rajtam. Ekkor egy lángoló gondolat bukkant fel bennem. "Szabad ember vagy." Hatalmas békét éreztem és felfigyeltem a Jelenlétre, amit az élô lélek [Szentlélek?] igazi óceánjaként azonosítottam. Egy új világ partján hevertem. Elôször éreztem magam igazán otthon életemben. Szerettek és tudtam, hogy én is képes vagyok ezt viszonozni."
Bill Wilson soha többé nem ivott.
[> Nos, magam is iszákos lévén kénytelen vagyok, legalábbis röviden kommentálni az ügyet. Hosszú éveken keresztül használtam az 'alkoholt' (fôleg a bort) az illumináció elérésére, hogy legalább átderengjen a betonszürke cucilista, totálisan hazug hétköznapi 'valóságon' az, amit minden porcikámban éreztem, hogy a Világcsoda kellôs közepén élünk, és a világcsodából vagyunk, és... No meg az extázis 'hátoldalának', a rettegésnek, - hogy talán még sem így van - az eltompítására. Jó ideje nincs szükségem igazán semmiféle 'segédeszközre' ahhoz, hogy ne csak sejtsem, hanem tudjam, valóban csodában élünk, csodából vagyunk és... leszünk;-)
A kellemetlen meglepetés akkor ért, amikor kénytelen voltam diagnosztizálni, hogy esetemben sajnos nem csak a szüntelenül utat, magyarázatot, és ünnepet keresô fickó illuminációs 'üzemanyag' használatáról volt-van szó. Hanem, (amint e fejezet bevezetésében is említôdik, hogy manapság mintha erre helyezôdne a hangsúly) 'biológiai oka' is van. Magyarán, tisztán láthatóan (pld. családfa, szüleimen kívül számtalan közeli rokon...) örökölt, genetikai, bio-kémiai, mondhatni karmikusan durva testi igényrôl.
Hangsúlyozottan személyes hozzáállásomat vázolom itt és nem várom el senkitôl, hogy ezt elfogadja, és nagyon határozottan eltanácsolnék mindenkit attól, hogy ebbôl akár saját magára, akár családtagjaira, vagy másra nézve bármilyen következtetésre jusson!
Természetesen felmerült bennem az is nem egyszer, hogy na most 'le kellene-lehetne szokni', de ezen próbálkozások nyomán kénytelen voltam belátni, hogy (egyelôre?? - vannak jelek, amik a kontempláció-k nyomán komoly változásokat ígérnek!) ennek erôltetése olyan zûrzavart vált-ana ki a 'rendszerben', hogy semmiképpen nem érné, éri meg. Úgy döntöttem ('döntöttünk' - a szervezettel;-), hogy az elviselhetô minimumra korlátozom a fogyasztást, ami mindenekelôtt azt jelenti, hogy nem zavarhat, akadályozhat semmi fontosban, lényegesben sem engem, sem mást. Ennyi.
Végül azért hozzáfûzném, hogy mindez persze nem ment föl az illuminált (hajdanában nem egyszer seggrészegségig vedelô) fickó által mások ellen elkövetett bûnök alól! Csak remélni tudom, hogy volt, van, aki mára megbocsájtott, és dacára a múltnak most képes elfogadni azt az ajándékot, amiért a sokszor eszeveszett ittas rohangálás is volt.<]
Georg Feuerstein
A megvilágosodott guru árnyéka
Az, hogy a megvilágosodott ember és a fejlett misztikus személyisége nagyrészt intakt marad tisztán látható amikor megvizsgáljuk a biográfiáikat, önéletrajzaikat, a régieknél éppúgy mint a maiaknál. Mindannyian kimutatnak ugyan különleges pszichológiai vonásokat, amiket vagy örököltek, vagy az életmenetük diktálta azokat. Némelyek passzivitásra hajlamosak, mások szembeötlôen dinamikusak. Egyesek barátságosak, mások erôszakosak. Akadnak közöttük akiket nem érdekel a tudás, de vannak nagy tudósok is. Az a közös bennük, hogy többé nem az egyébként megnyilvánuló személyiség komplekszumukkal azonosítják magukat, hanem tenMAGukkal (Selv). A megvilágosodás az egó-szokások emghaladása, de nem törli a személyiséget.
Ez egy döntô kérdést is felvet avval kapcsolatban, hogy a megvilágosodás netán hoz olyan új vonásokat, amik egy nem megvilágosodott esetében neurotikusnak tekinthetôek. Úgy találom ez így is van. Ha igaz tanítók, akkor a fô céljuk nem lehet más, mint a többieket a transzcendens Valóságra ébreszteni. A külvilágban való tevékenységükre mégis mindíg személyes stílusuk nyomja rá a bélyegét. Természtesen a hívek szeretnék azt hinni, hogy az ô ideális gurujuk mentes a szeszélyességtôl, és hogy a látható furcsaságok mások tanítására szolgáló találmányok. De kis vizsgálódás is kimutatja, hogy ez a felfogás fantáziára alapozott kivetítés csupán.
A bölcs személyisége egészen biztosan selv-transzcendentálisan orientált inkább, mint selv-kitöltô. Ami amúgy jellemzôen nem egy selv-aktualizált életpálya. Ezt a selv-aktualizált fogalmat itt sokkal szûkebb értelemben használom, mint Abraham Maslow: 'a pszichikus egész realizálására irányuló szándék az árnyék integrációjával.' Az árnyék a jungiánus fogalmak szerint a személyiség sötét oldala, az elnyomott dolgok összegyûlt tömege.
A tradíciók szellemi útja többé-kevésbé vertikálisan orientált kiszabadulás a test-elme kettôs gondolkodás befolyása alól. Éppen ezért arra fókuszál, amit a legmagasabb jónak tekint - a transzcendens Lényre. Ez a spirituális céltudatosság félretolja az emberi pszichét: aminek személyes ügyei jelentéktelenné válnak, és a struktúrájukon mielôbb túl kell tenni, nem csak átalakítani azt. Természetesen minden ön-határtúllépô módszer bizonyos fokig ön-átalakító is. De szabály szerint ez nem vezet az árnyékkal való tudatos munkához, hogy pszichikai integrációt hozzon létre. Talán ez a magyarázat arra, hogy annyi bölcs és misztikus nagyon excentrikus, autoratív és szociálisan rosszul integrált személyiségnek mutatkozik.
A transzcendációval ellentétben az integráció horizontálisan mûködik. Ez kiterjeszti az egész ideáját a személyiség állapotjára és ennek szociális kapcsolataira is. De ennek az integrációnak csak akkor van értelme, ha a személyiség és a külvilág nem úgy kezeltetnek, mint a magasabb Valóság visszavonhatatlan ellentéte, hanem megnyilvánulásainak tekinthetôk. Amikor a adeptus megtalálja az istenit saját lelke mélyén, akkor meg kell találja ezt minden élôben.
Ken Wilber
A patológiák spektruma
Pszichikai zavarok
"Pszichés patológia" alatt különösen azon spirituális krízseket, és patológiákat értem, amik 1. spontán lépnek fel; 2. amik alacsonyabb fejlôdési szintekrôl gerjednek fel erôsen stersszes periódusokban (: pszichotikus epizódok); 3. amik kezdô kontemplációt gyakorlókat gyötörnek.
1. Spontán
A legdrámaibb pszichés patológia spontán és valószínûleg nem kívántan bukkan föl szellemi-pszichikai energiák vagy képességek formájában. A legjobb esetben ezek a krízisek csak kényelmetlenek, de a legroszabb esetben tönkre is tehetnek valakit. A kundalini felszállás például lehet ilyen módon pszichésen dinamikus.
2. Pszichotikusnak látszó epizódok
A múló skizofrénia rohamok, vagy pszichésen ehhez hasonló epizódok legveszélyesebbikje gyakran vezet meglehetôsen mély szellemi belátásokhoz, de ezt egy olyan neurotikus selv-struktúrában teszi, ami határos a pszichotikussal, ha nem éppen már az (kiváltképpen a paranoid skizofrénia).
3. Kezdô gyakorlók
A kezdôket gyötrô patológiák:
a. Pszichés gôg. Az egyetemes transzperszonális energiákat és a psziché szintû belátásokat kizárólag az egó használja, és ez eksztrém kilengésekkel jár (különösen nárcisztikus hajlandóság maradékai esetén).
b. Struktuális kiegyensúlyozatlanság a rosszul használt spirituális technika okán. Ez általános a tisztulás és kitisztítás alatt, valamint a kriya, és charya [tantrikus] yogában fordul elô, és az olyan kifinomultabb technikák estén, mint a mantrayana. Szokásososan mint finom, szabadon lebegô szorongás jelenik meg, vagy pszichoszomatikus-átalakító-szimptómaként (fejfájás, kisebb szívritmus zavarok, kellemtelen érzések a belsô szervekben, stb.)
c. A lélek sötét éjszakája. Amint az 'istenség élmény' elhalványul (aminthogy mindíg ez történik elôbb-utóbb), a lélek félelmetes elhagyatottsági depresszióba eshet (amit nem szabad összetéveszteni határpszichózisokkal, neurózissal, vagy egzisztenciális depresszióval).
d. Elváló életcélok. Például: "Maradjak a világban, vagy vonuljak vissza meditálni?" Ez a kérdés hihetetlenül fájdalmas és pszichésen bénító lehet. Ez egy fajta mély szakadék a magasabb Selv és az alacsonyabb selv szükségletei között.
c. Pszeudó dukkha. A meditáció bizonyos formái (pld. vipassana) az éberség gyakorlat elsô stádiumaiban az egzisztenciális szenvedés növekvô felismerésével jár. Amikor ez a felismerés elárasztja az embert, és túlnyomóvá válik akkor beszélünk "pszeudo-dukkháról". Ez gyakran megmaradt egzisztenciális pszichoneurózis eredménye - vagy még gyakrabban megmaradt határeset-pszichotikus szennyezettségé. Az illetônek nincs érzéke az élet egészséges oldala iránt, egyszerûen haragszik az életére.
f. Pánikszerû zavarok. Ez a hibás kundalini-energia vonalvezetés következménye a felszállás elsô stádiumaiban. Bizonyos pszichikai (pránikus) csatornák túl vagy alulfejlettek, rövidrezártak vagy túl korán nyílnak meg: "szél-ló" (rlung) a tibeti buddhizmusban. A pánikszerû zavar gyakran elhibázott vizualizációk és hibás koncentráció eredménye is lehet. Gyakorta drámai pszychoszomatikus szimptómák uralják, amik izomgörcsöket, vad fejfájást, és légzési nehézségeket, stb. okoznak, amiket nehéz kontrollálni.
g. "Yogi betegség" (Auribindo szava). Ez a fajta zavar akkor lép föl amikor a kinyíló magasabb pszichikus szintek a fizikai-érzelmi testet túl nagy nyomás alá helyezik, és sokféle problémát okozhatnak (Auribindo szerint) az allergiáktól a bélproblémákon keresztül a szívritmus zavaráig.
[Máris sok minden a helyére ekerült a prakszisomat követô tünetekbôl!:]
Szubtilis zavarok
A felbukkanó finom tudat-struktúra lehetôséget teremt a szubtilis szinten a selv-fejlôdésre, a következôképpen: új önérzékelés új objektum-kapcsolatokkal, új motívációk, új életmód, új halálforma - no és új patológiák.
A két sérülékeny területet érinti: 1. Az elôzô mentális-pszichikus dimenziók differenciált-elválasztás-transzcendenciája, és 2. A szubtilis archetipikus selv és ennek objektum-kapcsolatai identifikációs-integrációs-konszolidációja. Ez a patológia szemlátomást gyakrabban jelentkezik azoknál a meditálóknál, akik már úton vannak, vagy fejlett gyakorlók. A sok forma közül néhány:
1. Integrációs-identifikációs hiba
A szubtilis alapstruktúra - amint ez felfogható és érzékelhetô különféle úton-módon mint egy lény, egy erô, egy belátás, egy istenség formájában, vagy önfényû jelenlétként (mindezt a könnyebb felfogás kedvéért hívjuk itt egy archetípusnak, vagy éberségnek) - kezdetben úgy fogható fel metafórikusan mondva, mint "elô, vagy utó" mentális-pszichikus-tudatosság. [Ha érteném pontosan...:] Végül, amikor a meditáció elmélyül, a megváltozott selv eloldódik pszichikus kötelékeitôl és felemelkedik ehhez a bázishoz, belátáshoz, archetipikus jelenléthez, vagy éberséghez egy intuitíve felfogott identifikációban. Fokozatosan elismerjük, hogy az isteni megjelenés, vagy jelenlét a mi 'saját' archetipusunk, a magunk esszenciális lényének képe. Ez az identitás kísérô jelensége a stabil tanú állapotnak a szubtilis tudat objektum-kapcsolatait illetôen: végtelen tér, hallható információk (nada), Brahma világok a legmagasabb tudással. Ennek a elô-identitás-éberségnek hibás felismerése vagy, hogy a meditáló tényszerûen strukturálisan képes e erre, központilag meghatározott patológiája ezeknek a szindrómáknak, mert ebben a stádiumban egy törés a selv és az archetípus között keresztény szóhasználattal: a lélek patológiája.
Ennek a törésnek egyetlen alapvetô oka: ha az embernek azonosulnia kell az archetipikus jelenléttel vagy éberséggel (netán azzá kell lennie) ez a mentális-pszichés selv halálát is hozhatja, ha szükségessé válik. A selv inkább szenved ettôl a megaláztatástól, és összehúzza magát a maga elszigetelt létében, mintsem szakítson a a magasabb és pre-archetipikus identitással.
2. Pszeudó-nirvána
Ez egész egyszerûen azt jelenti, hogy az ember összetéveszt kifinomult, vagy archetipikus formákat, illuminációkat, elragadtatásokat, eksztázisokat és belátásokat, vagy beleoldottságot a végsô megszabadulással. Ez nem patológia, hacsak az ember tényszerûleg nem hajszolja a tudatnak ezeket a kauzális, avagy végsô szintjeit és beragad az egész szubtilis szintbe összes élményével együtt. Akkor mondhatjuk, hogy ez patologikus "makyo", szubtilis illúzió, amint a zen-buddhizmusban hívják: "a zen betegség".
3. Pszeudó-realizáció
Ez a szubtilis szinten megfelel a pszeudó-dukkhának a pszichikai területen. Amikor a vipassana (éberség) meditáció eléri az éberség szubtilis szintjét jön egy belátás-állomás, amit "realizációnak" hívnak. A tudat egész tartalma félemetesen elnyomónak, undorítónak, fájdalommal telinek és rondának néz ki; az ember erôs fizikai fájdalmakat, és intenzív mentális-pszichés kényelmetlenséget él át. [Még mindíg nyögöm olykor!:] Ezen a szinten egyébként ez nem patologikus, hanem teljesen normális, miután ez magával hozza a jelenségeknek a noumenontól elválasztottan nézve teljesen elégtelen, állhatatlan természetébe való belátást. Az erôs fájdalom és utálat motívációként mûködik, hogy túllépjünk minden felfogható manifesztáción, és 'belépjünk' a nirvánába. A pszeudó-realizációs patológia akkor jelentkezik, ha a folyamat nem gyorsul fel, és a lélek zátonyra fut a saját haláltusája partján. [Sic!:] Valójában úgy néz ki, hogy ez a patológia mély-strutúrájában azonos avval, amit korábban úgy írtunk le, hogy hibásan feltételezett archetipukus éberség és stabil tanú pozíció az összes objektum kapcsolatot illetôen a szubtilis szinten.
Kauzális (oksági) zavarok
A selv-fejlôdés utolsó fordulópontja két ága hever a mérlegen: a forma nélküli, meg nem nyilvánult és a teljes megnyilvánult formavilág. A normális fejlôdés magával hozza az igazi megkülönböztetésüket. (az okságban), és a végsô integrációjukat (a magosban). A patológia akkor lép fel, ha mind a két döntô mozzanat sikertelen.
1. Amikor a megkülönböztetés elhibázott
Hiányzó képesség az archetipikus selv (ami csak a legfinomabb szintje a szeparált selv-felfogásnak) végsô halálának elfogadására és ílymódon a tudat rögzül a megnyilvánult világ némely aspektusához. A Nagy Halál soha nem történik meg és ezért nem sikerül a forma nélküli tudatnak megkülönböztetni vagy túllépni a megnyilvánult területen, ebben megakadályozza a szubtilis korlátozás, valamihez tapadás, valami vagy valaki után vágyakozás. Az utolsó leblokkolás a megszabadulás iránti vágy.
2. Amikor az integráció elhibázott, avagy az arhat-betegség
Itt sikeresen megszabadul a tudat minden tartalmától, vagyis az egész megnyilvánult területtôl olyan fokon, hogy semmilyen tárgy nem bukkan föl még az éberségben sem (jnana szamadhi, nirvikalpa szamadhi, nirvana). Noha ez némely gyakorló legmagasabb célja, mégis visszamarad valami szubtilis elválasztódás, dualizmus, vagy feszültség, éppenséggel a megnyilvánult és meg nem nyilvánult területek között. Csak amikor ez az elválasztódás is megszûnik mutatkozik a megnyilvánult terület mint a tudat egy modifikációja, és nem mint valami amitôl el kell határolódni az embernek.
A teljesség nyomán: Transzperszonális terápiák
Figyelem! Még senki nem tudta megmagyarázani, hogy a blog google szövegszerkesztôje miért önállósítja magát, és miért úgy, ahogy... szétesik, a szöveg méretezése teljesen önkényes össze-visszaság, stb. Szóval a külalakért nem vállalom a felelôsséget, eleget kínlódtam vele hiába! :(
SvarSlet