fredag den 2. marts 2012

AZ EMBER TRANSZPERSZONÁLIS DIMENZIÓI 7.


Figyelem! A fordítás ön, és közszorgalomból készül! Minden jog a szerzôé, és a fordítóé!



7. RÉSZ
A teljesség nyomán: Transzperszonális terápiák

   A pszichoterápia mûvészet, tudomány és a tudat természetének gyakorlati tanulmányozása, valamint azé, hogy miként lehet a fellépô problémákat csökkenteni, avagy megkönnyíteni elviselésüket.

James Bugental1

   A pszichoterápiák olyan vélelmek az emberi természetet illetôen, amik elvezethetnek a terápiás célok és technikák helyes kiválasztásához. Miután a transzperszonális nézet olyannyira átfogó, így a terápiákat illetôen is széles a választék. Ezért véli a legtöbb terapeuta, hogy nem csak egy stratégia, vagy technika alkalmazható az összes pszichológiai problémára, dimenzióra és szintre. Az ember sokkal inkább úgy tekint a különbözô terápiákra és technikákra, mint amik kiegészíthetik egymást, semmint egymást kizárókra. Mindegyik kitesz valami egyedülálló lehetôséget és a terapeuta feladta, hogy tisztázza az erejüket, korlátaikat és az optimális használat módjait. A transzperszonális terapeuták megpróbálják ötvözni a transzperszonális perspektívával bíró uralkodó nézeteket és technikákat a legjobbnak ígérkezô területekrôl, az egyedi kliens szükségletei szerint.
   Miután a transzperszonális terápia olyannyira átfogó, a benne való tájékozódásnak is átfogónak kell lennie. Érthetô, hogy volt bizonyos visszafogottság egy új, növekvô területtel szemben, amely variációkra, kísérletezésre és transzkonvenciális nézôpontokra apellál. Amint a terület növekszik úgy nô a klinikai gyakorlatban való tájékozódás, és az új irányvonalak tisztázásának igénye, és ez érthetôen viták tárgya is. Ez magában foglal konvencionális tréninget, transzperszonális tréninget és ezek jóváhagyását, kísérleti pszichoterápiás munkát, transzperszonális diszciplinát és etikai, jogi irányvonalat.
   A konventionális tréning egy bizonyos fokú mentális egészséget és klinikai autorizációt kíván meg. A transzperszonális klinikai tréning a transzperszonális teória ismeretét, diagnosztikai gyakorlatot, terápiás ismereteket és ellenôrzött klinikai munkát követel. A szellemi ügyek és problémák elégséges ismerete teljesen elengedhetetlen. Az ilyenek általában a pszichoterápiás tréningek alatt bukkannak föl, de kevés terapeuta gyakorlott ezek kezelésében.2
   A pszichológiai és transzperszonális munka mélyére hatoló képesség mértéke a terapeuta saját tapasztalatainak mélységén múlik. Felmérhetetlen annak jelentôsége, hogy a transzperszonális terapeuták elmélyültek transzperszonális orientációjú szakágukban, és gyakorlottak olyan transzperszonális diszciplinákban, mint a jóga, vagy a meditáció. A legideálisabb az, hogy ha ezek a diszciplinák részét képezik életen át tartó mélyre hatoló transzperszonális tapasztalataiknak.
   Az etikai kritériumok a konvencionális professzionista standardot is magukba fogadják. De ezek inkább csak a kiindulást jelentik nem a célt, miután a kivételes etikai érzékenység abszolút szükséges ahhoz, hogy az ember elô tudjon segíteni egy transzperszonális növekedést.
   Ez természetesen nagyon erôs követelmény, talán nagyobb, mint más pszichoterapeuta iskolákban. De ugyanúgy mint ahogy a transzperszonális növekedés sokat követel attól, aki ezt akarja, érvényes azokra is, akik ezt elô akarják segíteni. Ha transzformációhoz akarunk segíteni valakit, akkor elôször magunkat kell transzformálni. Amint Buddha mondja:
   Ha helyre akarsz tenni valakit,
   akkor elôször valami nehezebbet kell tenned -
   helyretenni magadat.3


 Japán Buddha a szerencsétlenségek közepette

Ebben a részben Ken Wilber folytatja a transzperszonális fejlôdés és patológia áttekintését, amikoris vázolja a terápiás eljárás módjait a transzperszonális fejlôdés minden fontos állomását illetôen. Frances Vaughan bemutatja a transzperszonális pszichoterápiát 'madártávlatból', míg Bryan Wittine beazonosítja az ennek mélyén ható magfelfogásokat. Végül pedig Michael Murphy felhív az "integráló prakszisra", amivel különbözô terápiákat és tudományokat lehet használni a kiegyensúlyozott testi, szív-és elmeszintû fejlôdés szeretetteljes elôsegítésére.

Ken Wilber
A terápiák spektruma
Pszichés patológia
[Az elôzô rész végén leírt zavarok gyógyítási lehetôségei!]
A kontemplatív fejlôdésnek általában három nagyobb szintje, vagy állomása van (kezdete, középútja, és a fejlett szint); amelyek mindegyikén különféle feladatok és képességek bukkannak föl, ezért különféle nehézségek, patológiák vagy zavarok jöhetnek elô minden szinten, és ezek legjobban különbözô "spirituális" terápiákkal kezelhetôk (amelyek közül néhány a konvenciálsi terápiáktól is kaphat elônyös kiegészítô támogatást).

1. Spontán
Olyan patológiánál, aminek oka spontán, nem kívánt spirituális-pszichikus energiák, vagy belátások 'ébredése' csak két általános kezelési lehetôség van: az egyén kénytelen "meglovagolni a tigrist", olykor egy konvecionális pszichiáter gondoskodását élvezve, aki határpszichózisnak [a neurózis és pszichózis között], vagy pszichés összeomlásnak diagnosztizálhatja az esetet elôírván a gyógyszeres kezelést, amivel gyakran rövidrezárja a processzust, evvel megakadályozván a további javulást; vagy pedig az illetô tudatosan beavatkozik a folyamatba avval, hogy el kezdi gyakorolni valamely kontemplatív módszert. Ha a spontán ébredés maga a kundalini felemelkedése akkor a yógik eljárása a legigazibb, és ami különösen e mellett szól az a tény, hogy azon utakat illetôen, amik a mgasabb szubtilis és oksági szintekre vezetnek nagyon kevés világos tanítás szól a pszichikus kundalini felszállás területén (hiába keresgél az ember szövegeket a zen-ben, Eckehart-nál, vagy Keresztes Jánosnál, stb, ha a kundalinit akarja megérteni). Ha ez egyáltalán lehetséges az egyén kénytelen kapcsolatba lépni valamely kvalifikált yóga mesterrel, aki amennyiben ez kívánatos együtt tud mûködni egy inkább konvencionális terapeutával.

2. Pszichózishoz hasonló esetek

Igazi pszichotikus, vagy ehhez hasonló epizódok esetén, periódikusan eltorzult spirituális komponensek esetén a jungi terápia a legajánlatosabb. Általában kontemplativ diszciplinákat ajánlanak, de ezek robosztus egót kívánnak meg, ami a pszichotikusnak, határeset-pszichotikusnak nincsen. Megfelelô strukturális újjáépítés után talán az egyén egy kevésbé követelô kontemplatív utat választ (pld. mantrayana).

3. Kezdô gyakorló
a. Pszichés gôg. Ez gyakran kezelhetô az "optimális dezillúzió" egy finomabb változatával, ami folyamatosan elválasztja a pszichikus tényeket a nárcisztikus fantáziálástól. Ha ez állandóan mellémegy, akkor ez alighanem azért van, mert egy pszichés belátás újraélesztett egy nárcisztikus határpszichózist, vagy netán egy pszichotikus koncentráció maradékot [Sic! Bevallom sejtelmem sincs ez mi lehet.:] Amennyiben ez a helyzet azonnal le kell állni a meditációval, és muszáj elkezdeni a struktúra építést (pszichoanalízissel vagy jungiánusan). Ha erre pozitívan reagál az egyén, és végül felfogja a problémái miképpen is függenek össze a pszichés gôgjével, akkor valószínûleg folytathatja a meditációt.
b. Strukturális kiegyensúlyozatlanság (rosszul kivitelezett spirituális technika okán). Az egyénnek ezt egy meditációs tanítóval együtt kell kijavítania; ezek a kiegyensúlyozatlanságok, amik egyáltalán nem szokatlanok mutatják, hogy ilyen szörnyen fontos a meditációs gyakorlatozást egy kvalifikált mester vezetésével elkezdeni.
c. A lélek sötét éjszakája. Nagyon hasznos lehet arról olvasni, hogy mások miképpen élték túl ezt a periódust. Ilyenkor a mély kételkedés hatására a lélek panaszáradatban omolhat össze, könyörögve - a kontemplativ ellenkezôjeként - Jézushoz, Szent Máriához, Allah-hoz, stb; amitôl nem kell feltétlenül eltanácsolni, mert hiszen a saját magasabb archetipusához imádkozik. A lélek sötét éjszakájának irodalma egyetlen öngyilkossági esetrôl sem számol be, ami amúgy éles ellentétben van az egzisztenciális, vagy határpszichotikus depressziókkal például. Mintha a sötét éjszaka depressziójának volna egy "magasabb", vagy "tisztító", "intelligens" célja - no és természetesen ez az, amit a kontemplatívok állítanak az esetrôl.
d. Elváló életcélok. Nagyon fontos (különösen a mi társadalmunkban, és az evolúciónak ezen a lépcsôfokán), hogy a szellemi prakszisunk integrálódjék a mindennapok életébe és a munkánkba. Véleményem szerint az aszketikus visszavonultság túlságosan gyakran vezet mély szakadékhoz a létezés magasabb és alacsonyabb dimenziói között, és az ember összetéveszti a földi élet igényeinek elnyomását azok meghaladásával.
e. Pszeudó dukkha. Gyakran a szellemi tanítótól a legroszabb ötlet tanácsot kérni ezen különleges esetben. Általában semmi ismeretük a határpszihózis vagy a pszichoneurotikus zavarok dinamikáját illetôen, és könnyen válaszolhatják, hogy: "Csak fokozd az erôfeszítést!" - pont azt ami kiváltotta a problémát. A legtöbb esetben fel kéne hagyni a meditációval néhány hónapig.
f. Pránikus zavarok. Ezek notórikusan olyan tünetekkel járnak, amik a hisztérikus áttérés szimptómáira hasonlítanak, és amik kezelés híján igazi pszichoszomatikus betegséghez vezethetnek. Legjobban talán egy yoga tanár segítségét igénylik (szükség esetén együtt egy orvossal).
g. Yogi betegség. A legjobb kúra rá a legjobb megelôzés: erôsíteni és megtisztítani a fizikai-emocionális testet, torna, laktóze-vegetariánus diéta, csökkentett fogyasztás kávéból, cukorból, nikotinból és társasági élvezeti szerekbôl.

Szubtilis patológia

 1. Integrációs-identifikációs hiba
E sorok írója nem ismer semmilyen kezelési formát ezen patológiát illetôen azon kívül, hogy azt ajálnja, tessék elkezdeni (vagy fokozni) egy kontemplációs gyakorlatot a szubtilis szinten, ami itt azt jelenti, hogy tessék kérdezni, nyíltan, vagy magunkban azon 'össszehúzódást' illetôen, ami az elkülönült selv-felfogást konstituálja. Úgy mondják, hogy tényszerint létezik a szubtilis, vagy archetipikus éberséget blokkoló 'összehúzódás' látványa - vagyis nem annak direkt kísérlete, hogy azonosuljunk magával az archetipikus éberséggel, ami a terápia lenne.

2. Pszeudó nirvána
Sok fejlett kontemplatív tradíciónak számos "kontroll rutinja" van, ami segíti a gyakorlót megítélni eksztatikus, fényes, elragadtatott és "csábító" szubtilis élményeit, hogy végülis felvehessen egy távlati nézôpontot, vagyis nem-ragaszkodó attitûdöt az archetipikus szintet illetôen.

3. Pszeudó realizáció
Anélkül, hogy hasonlítana a pszeudó-dukkhára, ami általában a meditáció leállítását követeli, ebben az esetben a legtöbb gyakorló számára nincs jobb kúra, mint a még több meditáció. Az egyetlen ami még fájdalmasabb ennél is, az a meditációval való leállás. A zen-ben ezt a különleges "zen-betegséget" egy "izzó vasgolyó lenyeléséhez" hasonlítják, és ez nyilvánvalóan az egyike azon kevés eseteknek, amikor a terapeuta kimondhatja, hogy: "Fokozd az erôfeszítéseidet!"
A legtöbb szubtilis szintû patológia esetében láthatólag nem túl késô a kiegészítô pszichoterápia, ha - és csak akkor, ha - a terapeuta szimpatikus, és megfelelô imeretei vannak a transzcendest, vagy spirituálisat illetôen. Például az elnyomott érzelmi energiák pszichoterápiás felszabadítása döntôen szükséges lehet ahhoz, hogy be lehessen fejezni a szubtilis szint integrációját.

Kauzális (oksági) patológia

1. Amikor a megkülönböztetés elhibázott
Ez az utolsó megkülönböztetés, vagy nem-kötôdés (semmilyen megnyilvánuláshoz) kapcsolódik a mester és tanítvány finom, de kritikus együttmûködéséhez. A tanítvány, aki az elkülönült selv utolsó 'megcsontosodott' (archetipikus selv) fázisában leledzik még mindíg ellenáll ezen selv-érzés [ön-érzet?!:] végsô és átfogó feloszlásának. Egy "nekifeszülés nélküli-nekifeszüléssel" a tanítvány és a mester "együtt" engedik el ezt a 'képzôdményt'. Ez a formanélküliségbe, meg nem nyilvánulásba, ürességbe "hullás" megszakít minden kötôdést a megnyilvánult dolgokhoz, és célokhoz, és a tudat (vagy a az abszolut 'szubjektivitás') elkülönbözik minden tárgytól, alacsonytól és magostól, minden archetipikus tendenciától, vagy gyökér-kontrakciótól (klezsák, vaszanák, stb). Ha az ember megismétli ezt a "zuhanást", avagy ismétli a "mozdulatot" a megnyilvánultból a meg nem nyilvánultba, oda és vissza, felégeti a gyökér-tendenciákat és megszünteti a vágyakozást a kontrakciót-képzô elszeparálódott selv-lét-mód iránt.

2. Amikor az integráció elhibázott (avagy az arhat-betegség)
Ezen "végsô patológia" - amikoris nem sikerült integrálni a megnyilvánult és a meg nem nyilvánult területet - annak eredménye, hogy az alapvetô klezsák és vaszanák, [yoga szakkifejezések - az elhomályosult tudatra vonatkoznak] vagy arhetipikus formák és tendenciák  csak szennyezôdésnek tekintetnek és nem úgy is, mint az akadályozhatatlan bölcsesség (az abszolút lét vagy szellem) egy módja az 'önkifejezésre'. Ezen szakadék áthidalása, az üresség-'forma' és a bölcsesség egyesülése, vagy újra-integrációja maga A "legfelsôbb út", "az egyszeri elme" útja (maha ati), "a nyitott szem" (Free John)  és a "mindennapi elme" (Ch'an) - amikoris az összes fenomén, úgy az alacsony, mint a magos, pontosan úgy, ahogy vannak úgy tekintetnek, mint a tökéletes kifejezôdése, és a természetes állapotú megvilágosodott elme csak 'lepecsételi' ôket. [Dzogcsen!:]
Guru Rinpoche és Shabkar Lama a dzogcsen tanítás kulcsfigurái

Frances Vaughan
Egészség és az egész:
Transzperszonális pszichoterápia

A transzperszonális pszichoterápia szándéka az ember fizikai, érzelmi, mentális és szellemi 'összetevôinek' integrációja a jól-létben. A végcél magában foglalja természetesen a normális egészséges funkcionálást is. A transzperszonális élmények elismertetnek, és a szellemi kérdésekre pszichológiai szempontok szerint keressük a válaszokat. Némely transzperszonális terapeuta a lélekgondozást tartja a pszichoterápia fô feladatának.
Egy transzperszonális terapeuta éppúgy használhat tradicionális technikákat, mint olyan módszereket, amik szellemi hagyományokból származnak, mint például a meditáció és az elme megregulázása. A klienset felkérhetik arra, hogy merüljön el valamely elme-test ön-vizsgálati folyamatba, és fürkéssze ki a pszichéje belsô életének mélységeit, ami a belsô tartalékok gazdagságának és az öngyógyítás 'beépített készségének' felfedzéséhez vezet.
A transzperszonális terápiában a tudat egyszerre instrument és a változás tárgya. A munka nem csak arra megy ki, hogy megváltoztassa a viselkedés módját, és a tudat tartalmát, hanem arra is, hogy kifejlessze a tudat éberségét a tapasztalatok összefüggéseit tekintve. Az az ideál, hogy az ember a transzperszonális eljárással felébreszti a pacienst abból a konszenzus-transzból, ami az illúziók fogságában tartja. Miután a tudat gyakran beszûkült az egocentrikus azonosulásai okán, muszáj kérdéseket feltenni  az identitást és önfelfogást illetôen is. És végül a személy társadalmi kapcsolatai és természeti közege is elválaszthatatlanul része a pszichés érés táptalajának.
Hasznos lehet megfigyelni egy terápiát, ami a terapeuta hitébôl és értékrendszerébôl jött létre, valamint a terápia tartalma közötti összefüggéseket, amit a kliens tapasztalati határoznak meg, és persze azon folyamatot amikor mindketten együtt mûködnek, ami a gyógyítás-gyógyulás valódi akciója.
A terapeuta felállít egy transzperszonális szempontból összefüggô terápiát, ami a pszichológiai egészség szellemi oldalára helyezi a hangsúlyt. Egy olyan terapeuta aki személyesen megtapasztalta a transzperszonális tartományát, kísérletileg éppúgy mint intellektuálisan, inkább alkalmas másokat segíteni a transzperszonális határaik kifürkészésében. Továbbá, hogyha az ember, amint az minden jó terapeutától elvárható a 'valódiságot' tekinti ideáljának, muszáj elvégeznie a maga belsô munkáját és valamely szellemi gyakorlatot folytatnia.
A transzperszonális irányvonal nem selejtez ki semmilyen más eljárásmódot, ami releváns lehet a különbözô emberekkel kapcsolatban valamikor. Ugyanakkor kívánatos egy tágabb összefüggésbe helyezni a kérdést, mint amiben a tradicionális eljárásokat általában használják. Több lehetôséget látni arra, hogy egy ember el tudja engedni a múltat és szabadabban éljen a jelenben. A szellemi hagyomány örök bölcsessége megerôsíti, hogy lehetséges harmóniában élni másokkal, és a körülményekkel, ha az ember kevésbé szenved a félelemtôl és kapariságtól, és inkább motívált az együttérzéstôl, és lát egy ilyen célt maga elôtt.
A transzperszonális megközelítés magában foglalja azt is, hogy a terapeuta tisztában van a tudat és a megismerés központi szerepével, amikor a terápia eredményét kell értékelni. Például megnöveli a terápia lehetôségeit, ha a terapeuta felfigyel arra, hogy a kliense kreatív képességekkel bír, és nem csak reagál a külsô hatásokra. Amint a kliens fokozatosan átvált az áldozat szerepbôl egy felelôsebb alapállásra a személyes szabadságra alapozva, a közös munka egyre inkább a transzperszonális eredményre irányulhat.
A transzperszonális terápia nem tör azonnali probléma megoldásra. Mint egy halász, aki az éhezôt megtanítja halászni ahelyett, hogy halat adna neki úgy kell a terapeutának arra ösztönöznie a kliensét, hogy kifejlessze sokszínû-rétû belsô tartalékait és probléma megoldó képességeit. A terapeutának azt is be kell látnia, hogy szükségképpen nem egy-ugyanazon technika, vagy módszer vezet mindenki gyógyulásához.
A transzperszonális terápia 'anyaga' a kliens élettapasztalata. Miután a szellemi érdeklôdésû kliensek hajlamosak a tpt-t választani ez valószínûleg tartalmazni fog némi misztikát, munkát az archetipusokkal személyesen, avagy a személyen is túl. Ha a tartalom kimondottan transzperszonális, vagyis a kliens a tp élményeiben próbál értelmet találni, a terapeutának úgy kell támogatnia a gyógyító lehetôségeket, hogy nehogy lekezelje, patologizálja, netán érvénytelenné nyilvánítsa ezeket. A hagyományos beállítottságú terapeuták hajlamosak leértékelni az ilyen élményeket, ami közremûködhet az elnyomásukban, és ami egy sor zavarhoz vezethet.1 Ez az egyik oka annak, hogy hasznosnak bizonyult a társadalomban ismert transzperszonális terapeutává válni.
Carl Jung volt az egyik elsô pszichoterapeuta, aki elismerte a transzperszonális tapasztalat értékét. Azt mondta: "Tény, hogy a numinosus-hoz (az istenihez) való helyes viszonyunk az igazi terápia, és amilyen fokon tapasztalja valaki az istenit, olyan mértékben kerüli el a patológia átka."2 Írt egy levelet az Anonym Alkoholisták alapítójának Bill W.-nek is, amiben az áll, hogy: "az alkohol utáni erôs vágy az alacsony szintû szellemi szomjúsággal, vagy a teljesség iránti vágyakozással egyenlô. Ha az ember szabadulni szeretne a függôségétôl a vallásos élmény ezt megkönnyítheti hasonló módon amint "az elme magasabb szintre fejlôdése túllép a materializmus határain."3
Noha a transzperszonális tapasztalatok lehetôséget adnak a gyógyulásra a hatásuk gyakran csak idôleges, hacsak nem dolgozunk meg külön az elért belátás stabillá tételéért. A pszichoterápia feladata ezért, hogy az ilyen élmények bevezetésén túl hatásosan integrálja ôket a mindennapi életben. Amint a viselkedés, értékrend és vélemények elkzdenek megváltozni a drámai áttörés tovább fejleszthetô olyan éberséggé ami átalakítja a szubjektív élményeket és személyes kapcsolatokat.
Transzperszonális teljesség szempontból nézve, a jól-lét magában foglalja a a fizikai, érzelmi, mentális és szellemi aspektusok harmonikus integrációját, valamint a szociális felelôsséget is. A többi terápia is kezeli a fizikai, érzelmi, mentális, valamint szociális ügyeket, de nem törekszik a szellemi dimenziók integrálására.
A következôkben röviden vázolunk néhány olyan módszert, ami általában kötôdik a transzperszonális terápiához és használható minden fejlôdési szinten. Mind segíti a klienseket rányílni belsô tapasztalataikra és belsô erôforrásaik kifejlesztésére.
Fizikai egészség. Mielôtt az éberséget kimûvelnénk arra nézve, hogy a pszichológiai egészséget milyen módon befolyásolja a szokássá vált diéta és gyakorlatozás, a transzperszonális terápia magában foglalhatja a testtel való foglalkozást, mint a bioenergetika, hatha-yoga, t'ai chi ch'uan, aikido, biofeedback, érzék-éberség és mozgásterápia, csak hogy néhányat megnevezzünk. [Jómagam egy ôsi taoista mozgássorozat kombinációt végzek minden reggel, közel egy órában:] Ezek a módszerek edzik az éberséget a szubtilis fizikai érzésekre irányítva, valamint speciális fókuszálással erôsítik az elme-test integrációt és önuralmat. Némely közülük érzelmi gátakon, és megszokott feszültségeken törhet át miután ráveszi a személyt, hogy szabadon engedje el magát.4
Érzelmi katarzis. Az érzelmi blokkok feloldása abszolut lényeges, teljesen mindegy milyen módszereket használ az ember ha régi sebeket kell meggyógyítani, és szabaddá kell tenni valakit arra, hogy teljesen és a jelenben éljen. A transzperszonális kutakodás különbözö módszerekkel, mint légzôgyakorlatok, irányított fantázia utazások, álomanalízis erôs befolyással lehetnek az érzelmi egészségre. Az egyik leghatásosabb érzelmi tisztító módszer transzperszonális szempontból a holotropikus légzôgyakorlatozás, amit Stanislav és Christina Grof fejlesztett ki.
Cognitiv reattribution. Ha egy ember képes megtanulni, hogy másképpen gondoljon az élményeire és megváltoztassa a véleményét a fájdalmas eseményekrôl, akor arra is rávehetô, hogy a nehézségeit úgy fogja föl, mint amikbôl tanulni lehet - és ílymódon megszabaduljon a szégyentôl, bûntudattól, és haragtól a korábban történteket illetôen; és így szabadabbanak érzheti magát a jelenben. A psziché lehetôséget kap arra, hogy együttérzôen tekintehssen mind magára, mind a világra.
Egzisztenciális kérdések. Olyan krízisek amikoris az ember egzisztenciális kérdésekkel konfrontálódik, mint az értékek, valaminek az értelme, vagy valamely fontos választás, mind elvezethetnek a transzperszonális kutatáshoz. Néhány pszichiater [még mindíg] úgy tekinti a szellemiséget, mint valamely illuzórikus fájdalomcsillapítót az emberi egzisztencia fájdalmas realitását enyhítendô, bár az a tény, hogy a halál közeleg például szellemi kérdéseket vet fel, és kétségtelenül kezelhetetlen konvencionális tréninggel. A nyugati világban elterjedt 'halál-megtagadás' tükrözi a transzperszonális realitás tagadását is. Nagyon sok ember retteg a sötéttôl, és/de szkeptikus a fényt illetôen is. A transzperszonális terapeuta feladata éppen az, hogy hozzásegítse klienseit ahhoz, merjenek szembenézni a félelmükkel, ÉS megtalálják a bölcsesség forrását önmagukban.
Elképzelések és álommunka. Ezek a módszerek olyan technikákat tartalmaznak, mint az álomanalízis, aktív imagináció, gestalt dialógus és hipnotikusan bevezetett megváltozott tudatállapotok. Használhatók az egó erôsítésére is, vagy pedig a transzperszonális dimenziók kifürkészésére. A transzperszonális munka sikere nem a technikán múlik, hanem azon, hogy miképpen használjuk ôket. Ha például a terapeuta nem transzperszonálisan orientált akkor hajlamos az álomanalízisben keresztülnézni a transzperszonális lehetôségeken. Egy tradicionális pszichoanalitikus nem képes meglátni pld., hogy az álmok nem csak a személyes tudatalattiba vezetô királyi utat jelentik, hanem fontos forrásai lehenek valamely kinyilatkoztatásnak és a világ vallásos tradícióinak, no és kaput tárhatnak a transzperszonális területekre is.
Meditáció. Fokozhatja az élet szellemi dimenzióinak megértését és segítô kiegészítôje lehet a terápiának. A különbözô típusú meditációnak különféle hatásai vannak, de a legtöbb megnöveli az éberséget és az érzékenységet az elme mûködésével kapcsolatban. Azok a koncentrációs gyakorlatok, amik az elmére fókuszálnak és megnyugtatják azt olykor hasznosnak bizonyulnak a szorongás kezelésének kiegészítôjeként is. A belátást növelô gyakorlatok pedig az elnyomott emlékek feltárásához roppant hasznosak.
Azonosulás 'felszámolás'. A tudat tartalmain végigtekintve például az érzelmek, gondolatok és fantáziák a meditáló távolságot teremthet a tudat és tartalma között, ílymódon együttmûködve az azonosulás-felszámolásban, ami a transzperszonális munka központi feladata. Míg az egó hajlamos azonosulni mindenekelôtt az érzéseivel, szerepeivel és kapcsolataival megkönnyíti az egó határainak átlépését ha nem azonosul többé a személyiségével és személyes tört-én-etével. [Dúl Antal szótörése!:]
Amikor a kliens kész erre, a nem-azonosulási gyakorlatozás ("gondolkodom, de nem vagyok a gondolat; vannak érzelmeim, de nem vagyok az-ok; van testem, de nem vagyok a test") erôsíti az azonosulást a tiszta éberséggel, továbbá a pszichológiai processzusok kihasználását anélkül, hogy bármelyikkel azonosulna.
Gyónás. A terápiás kapcsolat létrehoz valamely gyónási formát sok ember számára, akik elidegenedtek a formális vallásoktól. Minden megbízható terapeuta képes úgy mûködni, mint egy gyóntató-atya biztosítva a kliensének egy megbízható helyet ahol a psziché sötét titkai kikutathatók. A gyógyulás akkor teljesedik be, amikor a selv elutasított, nem elismert oldalai is elismertetnek és újra integrálódnak a teljesség széles látókörében.
Megváltozott tudatállapotok. Az olyan technikák használata, mint a zene, böjt, dob-gyakorlatok, tánc, vagy valamely szer bevétele a tudatállapot megváltoztatására olyan régi, mint a történelem maga. A legtöbb klinika ismeri a hipnózis-terápia, valamint a mély ellazulás okozta megváltozott tudatállapotokat. A szerhasználat nélküli módszerek kutatásának olyan úttörôi, mint a Grof házaspár, Elmer és Alice Green (biofeedback) és Michael Harner (sámándob gyakorlat) messzire jutottak. Munkájuk bizonyítja, hogy bizonyos megváltozott tudatállapotoknak nagyon erôs terápiás hatásuk lehet. Ezért a transzperszonális terapeuták megpróbálták ezeket az állapotokat beilleszteni a pszihoterápia menetébe. 
A gyakorlatban egy transzperszonális klinika bármilyen módszerrel dolgozhat, amit megfelelônek talál az egyes kliensek számára. Miután a legtöbb kliens, aki felkeres egy transzperszonális terapeutát már valamilyen szellemi úton jár gyakran elôfordul, hogy be kell hívni olyan szakértôt, aki kezelni tudja a speciális eseteket. Emiatt szükséges, hogy a terapeuta meg tudja különböztetni az egészséges spiritualitást, és az olyan gyakorlatot, ami pszichológiai problémákat rejt magában.
A transzperszonális pszichoterápiát úgy tekintik, mint ami a legjobban mûködik viszonylag egészséges fejlôdés orientált kliensek számára. Seymour Boorstein5 szerint (aki képzett pszichoanlitikus transzperszonális pszichológus) a transzperszonális technikák hasznosak lehetnek komolyan zavart emberek kezelésében is, mert a saját szellemi természetükbe vezetô 'bejárat' éltetô forráshoz juttatja ôket. Ugyanakkor figyelmeztetôleg rámutat arra, hogy megjelenhetnek a terápián olyanok is akik visszaélhetnek bizonyos gyakorlatokkal, mint például a meditáció, hogy elkerüljék a kapcsolatteremtést, vagy ílymódon álcázzák a patológiájukat. Ilyen esetben eltanácsolandók ezen technikáktól.
A terapeuták szokásos csapdája az a hajlamuk, hogy ráerôltessék a klienseikre a saját hitüket, vagy tudatosan, vagy tudattalanul. Egy olyan terapeutának, aki újólag felfedez egy ígéretes szellemi gyakorlatot külön kihívás a semleges hozzáállását megtartani. Az a kötelessége, hogy a kliensét a saját útja megtalálásához segítse, és ne ilyen, vagy olyan különleges rendszerhez - nagyon fontos. Ha a cél az, hogy felfigyeljenek a transzperszonális dimenziókra akkor nincs konfliktus a pszichoterápia folyamata, és a szellemi kinyílás folyamata között.
Buddha szavai a Kalamas szutrából mindenki számára relevánsak, aki ezen a pályán dolgozik:
Ne hidd el, amit hallasz; ne higgy a tradícióknak csak azért mert sok generáció megtartotta ôket; ne higgy semmiben csak azért mert sokan hangoztatják; ne higgy valamiben csak azért mert valamely öreg bölcs írásba adta; ne higgy a véleményekben; ne higgy el semmit csak azért mert egy tanító, vagy a kor tekintélye áll mögötte. Amikor megviszgáltál és analizáltál valamit, és az értelmed igent mond rá, mert mindenki hasznára és jobbulására válik akkor fogadd el, és élj eszerint.6

Bryan Wittine
A transzperszonális pszihoterápia elôfeltételei

A görögöknek volt egy kifejezésük, pou sto, ami azt a 'helyet' jelöli, azt az alapot, amin az ember 'áll', [Hamvas fordításában:] az alapállás, a princípiumok összessége, ami-k alapján az ember dolgozik. E cikk célja, hogy javasoljon egy alapállást a transzperszonális pszichoterápia gyakorlata számára.
Általánosan ismert, hogy a terapeuta hite és elmeállapota - tudatosan, vagy tudattalanul - nagyrészben befolyásolja a terápia jellegét, és ez által az eredményét. Ezért hiszem, hogy hasznos lehet tisztán megfogalmazni néhányat azon alapvetô feltételekbôl, amik után sok transzperszonális terapeuta dolgozik.
Ahogyan elnézem a transzperszonális terápia a gyógyítás és kinyílás-támogatás egy olyan módja, amelynek szándékában áll hidat verni a nyugati pszichológiai tradíció - ide értve a pszichoanalitikus és egzisztenciális pszichológiai perspektívákat is - és az örök filozófia között. Ami elválasztja a transzperszonális terápiát más beállítottságoktól nem a technika, vagy a kliens problémái, hanem a terapeuta szellemi beállítottsága.
A transzperszonális megközelítés megkísérli integrálni a transzcendenst, vagy szellemit a személyes dimenziókba, olymódon, hogy az ember hozzásegíti a klienseket beteljesíteni egyedi és kreatív egyéniségüket avval, hogy rámutat a nem idôbeli gyökereikre, a forma nélküli mély dimenziókra a lényük mélyén.
A következô öt posztulátum (követelmény) kísérlet arra, hogy egybefûzzzük a nyugati pszichológiát az örök bölcsességgel. Ezek kitesznek egy alapállást a transzperszonális irányultságú klinikai munka számára. Abból indulok ki, hogy a transzperszonális pszichoterápiának erôsítenie kell: a. gyógyítás/növekedés elôsegítésének szándékát az identitás spektrumának minden szintjén: az egó, az egzisztencia és a transzperonalitás szintjein egyaránt; b. a terapeuta éberségét fokoznia kell a Selv-et, avagy Lényének mély központjait illetôen, hiszen az élet szellemi felfogása központi kérdés a terápia folyamatában; c. amely folyamatnak egy kisebb identitástól egy nagyobb felé kell vezetnie; d. tudomása kell legyen a belsô éberség és intuíció gyógyító és újjáépítô természetérôl; d. és a terápiás kapcsolat transzformatív lehetôségeirôl - nem csak a kliens, de ugyanannyira a terapeuta számára is.

Posztuláum 1
A transzperszonális pszichoterápia egy olyan módja a gyógyulás/növekedés elôsegítésének, ami az identitás spektrumának minden szintjét érinti: az egó, az egzisztencia és a transzperonalitás szintjeit egyaránt
"Ki vagyok én?" és "Mi vagyok én?" ezek a központi kérdések a pszichológia területén. A válasz keresése ezekre az örök kérdésekre olyan régi, mint a kérdések maguk.
És a válasz? Wilber szerint, aki egyike a transzperszonális pszichológia legbefolyásosabb és legszorgalmasabb képviselôinek, úgy véli a válaszok teljesen attól függenek, hogy az identifikációs spektrum milyen szintjén vagyunk. Ezt pedig az határozza meg, hogy hol húzzuk meg az elválasztóvonalat aközött amit "én"-ünknek fogunk föl, és aközött amit kizárunk, mint "nem-én"-t.
Három szintet, vagy dimenziót emelek ki ebben a spektrumban - az egó, az egzisztenciális és a transzperszonális szintet - ami a szigorúan izolált individuálistól a teljesen befogadón keresztül az univerzálisig feszül. Úgy tekintem ôket, mint egymásba fonódó "hierarchikus egészeket". A magosabb dimenziók túl vannak mindenen, de magukban foglalják az alacsonyabbakat.
Az egoista-mentális identitásunk a gondolatok-ideák, képek, selv és objektum reprezentációk, identifikációk, al-személyiségek, valamint cselekvô és védekezô mechanizmusok egész konstellációja egy elkülönült személy érzéséhez kapcsolódva, aki különbözik mindenki mástól.
Úgy látom, hogy a transzperszonális terápia elsô és legfontosabb feladata egyezik a legtöbb nyugati pszichoterápiáéval, mégpedig hogy megkönnyítse egy stabil összefüggô egó létrejöttét és fejlôdését, amikoris ez szükségesnek mutatkozik a kliens számára. Sokaknak, akik terápiára járnak igenis szükségük van annak tiszta érzésére kik is ôk, mint elszeparált indivídumok. Az önfelfogásuk úgy is leírható, mint ami egó-elôtti (pre-egoista). Majdnem teljesen a selv elfogadható részeivel  azonosulnak (amit Jung perszónának hív) és megtagadják, elnyomják, vagy kivetítik másokra mindazt, amit elfogadhatatlannak tartanak (Jung árnyéka).
Az egoista szintû munka határok újraértékelését, a szélsôségek integrációját, a nem mûködô ön-felfogások helyettesítését és a karakter szerkezetének finomítását jelenti, hogy a kliens jobban együtt tudjon mûködni másokkal és teljesebben jelenjen meg a világban.
Csak miután a kliensek kifejlesztettek egy jól összefüggô én-séget, akkor lehet beindítani azt a folyamatot ami tovább vezetheti ôket az önfelfedezés útján, és aminek célja az igazi belsô identitásuk kibontakoztatása. 
Tapasztalatom szerint a kliensek általában akkor bontakoztatják ki 'beépített' lehetôségeiket, amikor konfrontálódnak avval, amit Bugental egzisztenciálisan adottnak, vagy emberi feltételnek nevez. Mint emberi lények testek vagyunk, végesek, képesek vagyunk a választásra és cselekvésre a többiektôl elkülönülten, de velük együtt is. Minden ember alávetett ezeknek az egzisztenciális feltételeknek.
Testetöltésünk azt jelenti, hogy ki vagyunk téve az ifjúságnak, érettségnek, öregségnek, az állandó változásnak, betegek vagyunk és egészségesek, vannak örömeink és bánataink, amíg fizikai megjelenésünkben a földön élünk. Testileg végesek is vagyunk, hiszen semmilyen test nem tart örökké. Az egyetlen bizonyosság a földi életünkben az, hogy egyszer vége lesz, és nagyon bizonytalan, hogy mikor.
A saját prakszisomban gyakorta láttam, hogy amikor a kliensek szembesülnek ezekkel az adottságokkal, akkor sokkal figyelmesebbek lesznek mind magukra, mind másokra és a világra körülöttük. Elkezdik értékelni a valódit, és lassan megfelelésbe hozzák a saját viselekedésüket és kommunikációjukat a gondolataikkal és érzelmeikkel. Jobban becsülik azt az életmódot, amit az "életközpontjuk", vagyis az egzisztenciális MAGuk (selv) diktál, és csökken a mások elismerésére, vagy külsô tekintélyek vezetésére való szükségletük.
A transzperszonális pszichoterapeuta feladata ezen a lépcsôfokon az, hogy segítse a kliensét feloldozni a merev mentális egó kötelékeit, hogy az egyén életfeladata kerüljön elôtérbe. A kliensek fokozatosan felszabadítják a feltételes mentális-egoista szuperstruktúra identitás által megkötött energiájukat, és a saját képességeik, tehetségeik és funkcióik használata felé mozdulnak. 
A transzperszonális pszichológiában abból indulunk ki, hogy a mentális-egoista és egzisztenciális selv nem befejezett. Miután identitásunk elsôdlegesen egoista azonosultunk valamely mentális felfogással arról, hogy mi a világ és kik is vagyunk benne, egy olyan felfogással, amit alapvetôen selv- és objektum reprezentációk határoztak meg, és amit leginkább a gyerekkorunkban bennünket gondozó-nevelô emberekkel való kölcsönhatás alakított ki. Anyanyelvünkben "a fejünkben élünk" és ez által el vagyunk vágva a legbelsô identitásunktól és a testünktôl is. Amikor egzisztenciálissá lesz az identitásunk és elkezdünk konfrontálódni, valamint akceptálni az életünkben adottakat - hogy testben élünk, végesek vagyunk, és szabadok de kapcsolatokban egzisztálunk - ugyanakkor egyediek maradunk és ílymódon egyidejûleg elválasztottak a többiektôl, a környezettôl és az univerzumtól. Az örök filozófiát követve nem lehetünk igazán egészek, amíg rá nem ébredünk egy mélyebb identitás-teljességre, a Selv-re, vagyis MAGunkra.
Az örök filozófia azt állítja, hogy mindannyian az Egyetlen Selv-bôl jövünk (vagy erre alapul a létünk), hogy elidegenedtünk ettôl, vagy elfeledkeztünk az eredtünkrôl, de vissza is térhetünk - nem úgy, hogy valami újat tanulunk, hanem emlékezünk az igaz identitásunkra. Minden történelmileg meghatározott vallás a maga módján erre irányul.
A pszichoterápia folyamán lesznek kliensek, akik közelednek a mély igazsághoz: mindegy, hogy milyen nagyok lesznek valaha, mennyit fognak birtokolni, és mit fognak létrehozni végül, ílymódon soha nem tudják megvalósítani magukat. A buddhizmus négy nemes igazsága közül az elsô - minden testi egzisztencia ideiglenes, fájdalmas, és valótlan - nagyon erôs, és olykor sokkoló. De ez a felismerés arra ösztönzi ôket, hogy figyelmüket a szellemi kérdésekre irányítsák.
Elôfordul a terápia során, hogy a kliens úgy ér el transzperszonális tapasztalatokig, hogy áttör a megszilárdult védekezési szokásain. Ezek az emberek teljesen természetesen újra mérlegelik Istenhez, vagy valamely magasabb misztériumhoz fûzôdô kapcsolatukat, megvizsgálják helyüket az evolúciós sémában, vagy hogy mi is a helyzet az 'élettel a halál után', avagy mire is jók a szellemi diszciplínák.
Végül még egy pont, mielôtt elhagyjuk a Posztulátum 1-et. Nagyon fontos emlékezni arra, hogy az identitás egoista, egzisztenciális és transzperszonális szintjei átfedik egymást az "egészek hierarchiájában". Miután ezek áthatják egymást, a kliens élethelyzetei-faladatai az összes szinten jelen vannak egyszerre. Ez gyakran le van értékelve a hierarchikus és mentális fejlôdési modellekben, de tisztán megjelenik a klinikai munkában.

Posztulátum 2.
A transzperszonális pszichológiában a terapeuta teljesen tisztában van avval, hogy a maga kibontott ébersége a Selv-et illetôen, és a világfelfogása központi jelentöségû a terápia folyamatában és eredményét tekintve.
Véleményem szerint a terápia olyan mértékben fogható fel transzperszonálisnak amilyen mértékben a terapeuta maga realizálja a Selv-et, a léte mély-központját.
Amennyire egoistának tartjuk a klienseinket hajlunk rá, hogy elkülönült lényekként tekintsünk rájuk, akik különböznek tölünk. De amilyen mértékben ráébredünk a transzperszonális identitásunkra olyan mértékben éljük át az esszenciális egységet minden emberrel és élôlénnyel. Az önmegvalósítás útján járó terapeuta szemével, aki elôtte ül nem csak személyes vonások együttese, hanem egy individualizált kifejezôdése ugyanannak a Selv-nek ami mindannyiunkban közös.
Mit foglal magában ez a látásmód? Azt hiszem, hogy valami nagyon jelentôs 'dolog' található ebben a princípiumban, de kétségbeejtôen lehetetlen megfogni kivéve, ha a terapeuta maga ébredezôben van legbensôbb lénye központjában. Ennek magva: A kliensnek minden másnál inkább szüksége van arra, hogy megérezze a Selv-et, ami ô valójában, és nem különbözik [alapvetôen] a többiekétôl. Úgy látom, hogy nekünk - a kliensünk és magunk valódi identitásának ismeretében - tágabb fogalmunk van arról ki is a kliensünk és mire képes. Ha a kliens megítélésében  a határaink elég tágasak akkor hozá tudjuk segíteni ahhoz, hogy megszabaduljon némely megnyomorító egoista selv-struktúrától, világképtôl, hittételtôl ami a viselkedése és ügyei mögött állt, olymódon, hogy tágítjuk az identitás felfogását. Ez, hogy képesek vagyunk meglátni a kliens igazi lényét, belsô fényét és szépségét, erejét és értékeit elfogadó szemekkel, ami értékel és feltétel nélkül szeret (és amint Assagioli állítja ez a Selv ismertetôjele) a hajtóereje a transzperszonális pszichológia gyógyító folyamatának.
Vaughan úgy fogalmaz, hogy ez a "gyógyító éberség".

Posztulátum 3.
A transzperszonális pszichológia a ráébredés folyamata egy kisebbrôl egy nagyobb identitásra.
A Course in Miracles könyvben az áll, hogy "Amit hiszel magadról olyan hit amire semmi szükséged nincs." Az örök filozófiában a selv-identitást és világnézetet úgy fogják fel az identitás spektrum egoista és egzisztenciális szintjén, mint amit gondolatok és hitek határoznak meg. A transzperszonális terápiában a gyógyulás attól függ, hogy az ember tudomást szerez egy átfogóbb identitásról, ami akkor mutatkozik meg, amikor feltétel nélkül elengedjük a selv-el és világgal kapcsolatos bevett nézeteinket.

Fokozatosan föladván azonosulásunkat az egó elôtti állapotunkkal ráébredhetünk az egónkra, majd ennek korlátolt selv-struktúráját és világképét feladva elmélyedhetünk az egzisztenciális identitásunkban, amikor pedig elengedjük a testi, egyéni selv-érzetünket lassan átdereng valódi identitásunk a Selv MAGa, amibôl minden tapasztalatunk ered. Valahányszor áthat egy nagyobb identitás érzete-élménye közelebb kerülünk ahhoz amik vagyunk, mígnem paradox módon hazaérünk a Selvbe-n, amit soha el sem hagytunk.
Ebben a posztulátumban fontos dolgok rejlenek a transzperszonális terápia végrehajtása szempontjából. Terapeutaként nem feltétlenül szükséges különös megközelítésmódokat ki-találnunk, hogy transzperszonális élményekhez segítsük a klienseinket. Ha a jól ismert hagyma példázatot követjük, amiben is a héjakat sorban lehántjuk együttérzéssel de kitartóan hozzásegíthetjük a kliensünket, hogy, lemondjon az ön-azonosulások soráról elengedje az, ami megakadályozza az éberségben, a legmagasabb identitás elérésében.
A terápia folyamán fokozatosan csökken a kisebb identitások ellenállása, mígnem a védekezés megszûnik, ám ilyenkor a kliensek gyakorta a "sötét éjszakát" élik meg, vagy egyfajta ébredési krízisbe kerülnek. Hirtelen tisztában lesznek vele, hogy ezt megelôzô életvitelük nem ígér már semmit, viszont fenntartása rettentôen sokba kerül az életteltséget és kreativitást tekintve. Egy hasonló szituációt Keresztes János az "érzékek sötét éjszakájának" nevezett, és úgy írta le mint a szellemi növekedés normális állomását, miután a keresô már belefáradt "az érzéki dolgokba", de még nincsen birtokában "Isten dolgainak" vigasza.
Nyílt szívûnek és nagyon ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy átkalauzoljunk valakit egy ilyen ébredési válságon. Ezért fontos, hogy a terapeuta tisztában legyen vele ez egy gyógyító krízis nem pedig patologikus. A kliens összeomlik, de a válság egy új személyiség születésének lehetôsége is. Úgy gondolom, hogy a terapeutának az egyik legnagyobb feladata szülésznek lenni egy ilyen születésnél.
Felkészültnek kell lennünk ahhoz, hogy pszichés jelenlétünk keresztülsegíthesse a klienseinket ezen a szülési-születési folyamaton. A legjobb felkészülés az, hogyha magunk is átmentünk a magunk sötét éjszakáján, és megtanultuk, hogy a halál után jön az újjászületés.

Ibsen Peer Gynt-je hámozza a hagymát. Aki még nem látta, olvasta volna a színdarabot sûrgösen tegye meg. Skandinávia ember tragédiája nem csak nagyon szép és tanulságos, de roppant mulatságos is [helyenként :]

 
Császár?
(Befelé nevet.)
Nono, vén, bolondos agy!
Dehogyis vagy császár, Peer; csak hagyma vagy.
S most, kedvesem, meghántalak itt!
Sem bőgés, sem kunyerálás nem segit.
(Felvesz egy hagymát, és rétegenként hántani kezdi.)
Ez a külső rongyos réteg, amely lejött,
a roncson küzdő, árva hajótörött.
Ez az utasbőr, vékony, akár a levél,
de benne mégis a Peer Gynt íze él.
Az aranyásó énje bújt bele ebbe,
szikkadt - ha ugyan volt valaha nedve.
Egy csücskös, durva, kemény lemez:
a Hudson-öböl nyers prémvadásza ez.
Koronaszerü ez, gyorsan vetem el,
több szót az ilyen nem is érdemel.
Ez a kurta s erős, ez a régész lenne?
Ni, a próféta; friss és sok a nedve.
Hazugságbűzű, mondja az írás;
aki jó, ettől elfogja a sírás.
S ez, amely áll összehajolva, lágyan,
az úr, aki élt mulatva, vidáman.
Ez tán beteg itt. Feketés a sávja; -
a papot vagy a négereket imitálja.
(Több réteget hánt le egyszerre.)
Hű! mennyi burok van itt, töméntelen!
Dehát a magját meg sohasem lelem?(Az egész hagymát szétszedi.)
Ez már fura! Hántogatom középig,
s csupán réteg - kisebbedve végig. -
Elmés a természet!
(Elhajítja a maradékot.)
  No de bölcsködjék a fránya!
Aki töpreng, könnyen botlik a lába.
De ilyen veszélyre a nyelvemet öltöm,
mert én négykézláb állok a földön.
(Áprily Lajos fordítása)

Posztulátum 4.
A transzperszonális pszichoterápia megkönnyíti az ébredési folyamatot avval, hogy felerôsíti a belsô éberséget és intuíciót.
Az örök filozófia szerint az igazság bennünk található és a megváltás a belsô éberséggel érhetô el. A figyelem befelé fordítása és a belsô területek tisztábban látása az ember olyan természetes képessége, amit nagyban kihasznál a transzperszonális terápia. Megtanulván direkt a belsô központból és a saját belsô készségek alapján élni magában gyógyító és újjáépítô. Ez a képesség azonban sajnos elfátyolozott a legtöbbünkben.
Ha ki akarjuk fejleszteni az intuíciónkat, és meg akarjuk ismerni legbensô forrásunk bölcsességét el kell engednünk a domináló ítélkezési hajlamunkat [minden mindíg vagy jó, vagy roszz az egó számára] túl kell lépnünk az analizáló elménk határain és az éberségünket befelé kell fordítani az objektív világra fókuszálással szemben. Sokkal éberebbeknek kell lennünk a bensô értékekre. Sok ember, ha nem éppen mindenki megtalálhatja a bejáratot a belsô bölcseség mélységeihez, és intuitíve felfogja mi is kell neki ahhoz, hogy aszerint rendezhesse be az életét amint az egyre kívánatosabbá válik a számára. Ezt pusztán azáltal el lehet érni, hogy az ember befelé fordul. Amint Perls (1969) megjegyezte: "Az éberség per se - önmagában - gyógyító lehet."

Posztulátum 5.
A transzperszonális pszichoterápiában a terápiás kapcsolat az eszköz az ébredési folyamat beindításához mind a terapeuta, mind a kliens számára.
Véleményem szerint a transzperszonális pszichoterápia abban különbözik minden más terápiától, hogy a központi figyelem a terapeuta és kliens kapcsolatra irányul. Ez a kapcsolat úgy fogható fel, mint mindkettejük ébresztô eszköze. Mindenki aki a transzperszonális terápiára jelentkezik alkalmat ad nekünk arra is, hogy begyógyítsuk a saját sebeinket és jobban tisztába jöjjünk a magunk hatásmechanizmusával. Az ô gyógyulásukkal mi is gyógyulunk, a miénkkel pedig ôk is.

Záró gondolatok
Úgy vélem, hogy a transzperszonális terapeuta még általában nem tisztázta a maga pou sto-ját (alapállását). Szükségszerû a teljes nyíltság a princípiumokra és felfogásokra nézve nézve amikbôl kiindulunk a kliensek kezelésében. A hitünk és felfogásunk a kliensekre tekintettel, és a pszichoterápiás folyamat ugyanis visszavonhatatlanul meghatározza a mûködésünk módját, ami attól függ mit várunk el a terápiától eredményként.
Transzperszonális terapeutaként muszáj nyitottnak lennünk a felfogásaink tekintetében, ha közre kívánunk mûködni az emberi egész - egó, egzisztencia, és szellemiség - értô megismerésében.

Michael Murphy
Integráló praktikák: Test, szív és elme

Muszáj kidolgoznunk integráló praktikákat, amiket úgy definiálnék, mint transzformatív eljárásokat, amik egy felfogható-érthetô módon kezelik az ember szomatikus (testi), affektív (érzelmi), kognitív (megismerô), volontôr (részvételi?) és transzperszonális dimenzióit. Ilyen integráló technikákat teremteni a modern világban egy puzzle összerakásához hasonlítható, aminek részeit a világ minden részérôl kell összehozni. Egész-személy képzésrôl találunk ugyan utalásokat a görög filozófusoknál, majd a reneszánsz gondolkodóinál. Az egész egyszerre 'kezelésének' ideáját megtaláljuk a zenbuddhizmusban és Patanjali Yoga Szutráiban is, ahol a szellemi aspiráns etikai erények kimunkálása révén megfegyelmezi a testét, életenergiáját végül a mentális folyamatait, majd meditálni kezd, amivel elérheti az Istennel való egyesülést.
Bár használhatjuk a múlt praktikáit amik értékeit az idô igazolta: mint a yoga, zen és a zsidó-keresztény misztika [Pld.:] de nem kell csak ezekre hagyatkoznunk. Amikor integráljuk az élet személyes és transzperszonális dimenzióit alkalmazzuk a modern pszichológiát, valamint a transzperszonális pszichológiákat is, például a pszichoszintézist. Amikor ezekhez az összetevôkhöz hozzáfûzünk technikákat és tudást a harcmûvészetekbôl, modern szomatikus sportkutatási eredményekbôl olyan transzformatív gyakorlatokat alkíthatunk ki, amik jól passzolnak korunkba.
De a legtöbb tradicionális szellemi technikát határozottan nehéz 'lefordítani' ha az ember megpróbálja kritikátlanul a modern világba importálni. A mai nagy vallásos újrafelfedezések idején bölcsesség és ítélôképesség kell a régi és új szintézisének, a modern jógának megteremtéséhez.

Minden gyakorlat és minden tanító elônyben részesít bizonyos erényeket, miközben másokat elhanyagol. Például félre fog sikerülni az aszkétikus kontemplatív gyakorlás a test különleges transzformációs képessége, vagy a személyközi kapcsolatok, netán a kreativitás, vagy az individuáció feldícsérésével (mely utóbbit gyakorta egoista magabiztosságként fogják fel). A transzformatív terápiák gyakran az egyoldalúságtól szenvednek, amit az alapítók elôítéletességének számlájára kell írni. Nézzük csak a gestalt terápiát, ami nagy súlyt fektet a nyitottságra, öszinteségre, bátorságra és mer kockáztatni, de ugyanakkor gyenge a beleélésben és együttérzésben. No és a harcmûvészetek olyan formái, mint az aikido, ami közeledik az integráló praktikákhoz, de leginkább a fizikaira és a meditációra koncentrál, miközben hiányos a személyközi kapcsolatok területét illetôen.
Nagyjában egészében a transzformatív praktikák aláássák az egész-felfogásunkat avval, hogy bizonyos erényeket elônyben részesítenek. Ugyanez érvényes azokra a hitrendszerekre, amik meghatározzák, hogy a valóság mely részeit kell tisztelni és értékelni, és mely részeit kell ignorálni, vagy elnyomni. Ha az ember a látható világot maya-ként, vagy illúzióként fogja fel, akkor a fókusza teljesen 'odát' van. A másik oldalon viszont, ha az ember a személyes integrációját tekinti a legmagasabb céljának, akkor elnyomja a transzcendenciára való képességét. Ezért a felhívásom olyan integráló praktikákra vonatkozik, amik kiegyensúlyozottan integrálnak és kifejezik a természetünk sokszínûségét.
Ezeket kíméletes személyes kísérletek nyomán teremtjük az ôsi bölcsesség irányításával, de elszánt szellemben. Tehet az ember egy határozott kísérletet arra, hogy egyesítsen bármely fizikai gyakorlást - harcmûvészetek, t'ai chi, hatha yóga, futás, vagy más sportág - szabályosan bevezetett személyközi és transzperszonális praktikákkal. Ha valaki naponta meditál, akkor a fizkai gyakorlatozást felfoghatja izom és idegrendszeri erôsítôként például. Ha pszichoterápiában vagy pszichoszintézisben vesz részt, akkor valamely szomatikus (testi) komponens bevonását tekintheti a föld-kapcsolata felerôsítéseként az intellektuális belátások és az érzelmi oldódások közepette.
Meta-normális képességeink kapnak jobb esélyt a kibomlásra, ha az integrációs praktikák intézményes támogatásban részesülnek. Bármikor és bárhol, ahol kialakult valamilyen transzformatív életstílus - mint a hasszidizmusban, aminek vallási rituáléi az élet minden aspektusát gazdagítják - a gyakorlat egyre mélyül, és terjedni kezd. Szükségünk van olyan szociális struktúrák létrehozására, amik felerôsítik a transzformatív életvitel lehetôségeit. Ha az ember 'hazaért' létrehozhat egy támogató csoportot, ami tovább inspirálja, mrt különben a legjobb szándékai ellenére a régi megrögzött szokásai áldozatáva válhat. A növekedéshez szükségünk van egymásra.
Nem tudhatjuk, hogy az emberiség hatalmas lehetôségei kibomlanak-é. Megtörténhet, de nem is, attól függôen, hogy milyenek a hosszútávú válsztásaink a globális krízis kezelésére.
Nézzünk körül mivel állunk szemben manapság - epidemikus függés a drogoktól, motíválatlan erôszakhullám, és a túlfogyasztást erôltetô életstílus [most azután sorolhatnánk még szninte a végtelesnségig] mind megmérgezi a lelket és környezetet egyaránt. De választhatunk: Elkábíthatjuk magunkat és továbbra is függôi lehetünk a külsô tört-én-éseknek, vagy pedig átirányítjuk az eneriáinkat az integráló praktikák segítségével, amik kreatív alternatívákat kínálnak a szociális és ökológiai problémánkra mind otthon, mind a munkát illetôen. Ha a belsô fejlôdésre összpontosítunk és szeretettel-szeretetbôl elôhívjuk nem mindennapi képességeinket, akkor megtanulhatunk könnyedébben élni, megóvhatjuk a Föld drága erôforrásait, miközben értelmet és örömet találunk a befelé orientált és sokkal együttérzôbb hozzáállásunkban.


Tudomány, technológia és transzcendencia


Ingen kommentarer:

Send en kommentar