AZ EMBER TRANSZPERSZONÁLIS DIMENZIÓI 4.

Figyelem! A fordítás ön, és közszorgalomból készül! Minden jog a szerzôé, és a fordítóé!

  Az elôzmények itt!    A bevezetô itt! (A KÖNYV 1.)

A KÖNYV 2.    A KÔNYV 3.

(KÖZBEVETÔLEG)

HARMADIK RÉSZ

A lucid ['éber'] álmok

Azon annyagból valók vagyunk

amibôl az álom szövôdik,

és kicsiny életünk

alva pereg le.

Shakespeare: A vihar

[Nyersfordítás:]

                Ôsidôktôl fogva az álmokat inspirációs forrásnak, misztikusnak, és üzenetnek tartotta az ember. A sámánokat álom tette figyelmessé a küldetésükre, míg a zsidók prófétáinak Isten üzent álmukban. Vegyük csak ezt a Bibliai passzust: "Halld a szavam: ha van köztetek próféta, én az Úr látomásként megjelenek számára, és beszélek hozzá álmában."1 A mediterrán kultúrákban az álmot gyógyító forrásnak tartották, és Aszklepiosz templomában gyûltek össze, hogy gyógyító álmokhoz jussanak. Legújabban a pszichológusok az álmot, mint "királyi utat a tudattalanba" értelmezték (Freud), vagy olyan üzenetnek, ami gyógyíthat, és felkeltheti a tudattalan intuitív bölcsességét (Jung). Mindezért jelentôs a transzperszonális érdeklôdés az álmok iránt.

            Akárhogyan is nézzük, az álmok minden éjszaka csodái, amikoris egy teljes univerzum jön létre, emberekkel, helyszínekkel, és lényekkel, akik/amik megrögzültek, függetlennek, és "valóságosak". Ehhez jön, hogy álmunkban úgy érezzük, van egy ugyanolyan rögzült és "valóságos" testünk, mint amely életünk, élvezeteink, és fájdalmaink hordozója, netán oka. Ezen test szemei és fülei fogadóképesek az érzéki benyomásokra, és amikor meghal, az a mi halálunk. Röviden szólva: ezen álomvilág, és a test teremteni látszik és kontrollál bennünket. Mindazonáltal ez a látszólag objektív univerzum és teremtés a saját elménk szülötte, szubjektív, illuzórikus, és elillanó, amit magunk teremtünk és kontrollálunk.

            Amikor felébredünk azt mondjuk; "Oh, de hát ez csak egy álom volt.", ami alatt azt értjük, hogy valótlan volt az egész. Az indiai filozófia azt mondja, hogy "nem számolunk vele". Ami azt jelenti, hogy kisebb jelentôséget tulajdonítunk neki, mint az ébrenlétünknek. Ám az összes ébredés ellenére minden álmunkat ismét, és ismét úgy éljük meg, mint "valóságosat", és ezért azután menekülünk, vagy harcolunk, nevetünk, vagy sírunk, átkozódunk, vagy örülünk bennük.

            Ugyanakkor a legtöbbünk legalább egyszer átélte, hogy hirtelen tisztában volt avval, hogy "ez csak egy álom", miközben éppen a kellôs közepében voltunk valami drámai kalandnak, vagy szörnyûségesen fenyegetô helyzetnek. Ebben a pillanatban 'luciddá váltunk', ami azt jelenti, hogy az álmodó tudja, hogy álmodik. Ez a pillanat megkönnyebüléssel, örömmel, csodálattal, és szabadságérzéssel tölthet el bennünket. Ekkor ugyanis készek vagyunk a szörnyetegünkkel találkozni, vágyainkat beteljesíteni, legfelsô céljaink után nyomozni, mert tisztában vagyunk avval, hogy teremtôi, és nem áldozatai vagyunk a tapasztaltaknak. Nietzche így tört ki: "Éppúgy, mint annyi mással velem is megesett, és milyen öröm, amikor sikerül  felkiáltanunk egy veszélyes és rettenetes álom kellôs közepén: Ez itt egy álom! De megmaradnék álmodónak!"2

            A legtöbb embernek az ilyen éber álom ritkaság, és nem tudják maguk elôidézni. Létezik e vajjon valamely módszer, amivel felébreszthetô a képesség, hogy akarattal ráébredjünk, hogy álmodunk? A különféle kontemplativ hagyományok, és az álom-kutatók szerint igen. A negyedik században Patanjali Yoga Szutrája azt ajánlotta, hogy az ember legyen tanuja az álom történéseinek, vagy az álomtalan mélyalvásnak3 Ezután négyszáz évvel a tibeti buddhisták egy nagyon kifinomult álomjógával álltak elô. A tizenkettedik században Ibn El-Arabi szufi misztikus, egy vallási és filozófiai zseni, akit az arab világban "nagymesternek" hívnak kijelentette: "az embernek kontrollálnia kell gondolatait álmában. Ezen éberség tréning... nagyon nagy hasznára lesz. Mindenkinek nagy súlyt kellene helyeznie arra, hogy egy ilyen értékes képességre szert tegyen."4 A mi idônk szellemi mesterei közül Sri Aurobindo és Rudolf Steiner szintén beszéltek szerencséjükrôl a lucid álmaikkal kapcsolatban. 

 Ajánlott olvasmány és gyakorlat-ok:)

  „Ha nem tudjuk az álomba átvinni a gyakorlatunkat, ha minden éjjel elveszítjük önmagunkat, akkor mennyi esélyünk lesz, hogy éberek maradjuk, ha jön a halál? Nézd meg az álombéli tapasztalatodat, hogy tudd, milyen utad lesz a halál folyamán, hogy lásd, igazán ébren vagy-e.” – írja Tenzin Wangyal Rinpoche

             Évtizedeken keresztül elhessegették a nyugati kutatók az ilyen állításokat, mint lehetetlenséget. De 1970-ben megtörtént az egyik legnagyobb áttörés az álomkutatás történetében, amikoris két kutató kísérleti bizonyítékokkal állt elô a lucid álmokat illetôen. Teljesen különállóan mûködtek, még csak nem is hallottak egymásról. Alan Worsley Angliában, és Stephen LaBerge Kaliforniában beletanultak a lucid álmodásba. Miközben elektrofiziológiai megfigyelés alatt álltak az alvás laboratóriumban, szemmozgással jelezték, hogy álmodnak, és ezt tudják is! Az EEG-jük (electroencephalogrammer) kimutatta a karakterisztikus REM-et (gyors szemmozgások) amikor az álmok tipikusan elôjönnek alvás közben, és ezért a beszámolójuk értékelhetô volt. Elôször a történelemben voltak valakik, akik üzenetet küldtek-hoztak az álomvilágból, miközben álmodtak! Ekkortól az álomkutatás alapvetôen megváltozott. Érdekes, hogy LaBerge egy ideig nem tudta publikálni az eredményeit, mert akik elbírálták ezeket egyszerûen nem hitték el, hogy lucid álom egyáltalán létezik.2

            Azóta a kutatók elektrofizológiai mérésekkel tanulmányozni tudják, hogy milyen gyakran, és hosszan jönnek elô lucid álmok, ezek fiziológiai hatását az agyra és testre, az álmodók pszichológiai jellegzetességeit, a megbízhatóbb módokat az ilyen álmok elôidézésére, a gyógyító és a transzperszonalitásra való hatásaikat. A lucid álom inspirálólag hatott a filozófiára, és a transzperszonális szintre mind az álmot, mind a luciditást illetôen.

            Az egyik legerôteljesebb filozófiai implikáció ['benne rejlés'?] az ébrenléti világunk természetére vonatkozik. Minden egybevetve, ha minden éjjel úgy fogjuk fel az álomvilágunkat és szereplôit, mint objektíve létezôt - mint valós dolgokat, amik a tudatunktól függetlenül léteznek, és úgy tûnik uralnak bennünket - nem ugyanez-é a helyzet vajjon az ébrenléti világgal és szereplôivel? Ugyanis a buddhisták azt mondják, hogy "semmi nem különbözteti meg az ébrenléti felfogásunkat az álombélitôl."5

            Számos filozófiai és misztikus hagyomány egyetért evvel. A filozófus Schopenhauer feltételezte, hogy az univerzum "egy szörnyû nagy álom, amit egyvalaki álmodik olymódon, hogy minden álomszereplô is álmodik."7 A nagy zen-tudós D.T. Suzuki azt állította, hogy "Amíg az álomban élünk nem tudjuk, hogy álmodunk."7 Egy korunkbeli keresztény tanítás pedig rámutat, hogy:

            Az álmok arra utalnak, hogy képesek vagyunk olyan világot létrehozni, amilyet csak akarunk, megkívánjuk és látjuk is. Amikor pedig látjuk nem kételkedünk benne, hogy valóságos. De ez itt egy olyan világ, ami tisztán áll az elménkben, és mégis külsônek tûnik... Felébredünk, az álom elillan. De avval az ember nincs tisztában vele, hogy az álom oka nem tûnt el. Az a vágyunk, hogy egy másik, nem valóságos világot hozzunk létre, megmarad. Azt is gondolhatjuk, hogy az ébredés után csak az álomvilágunk egy másik formáját tapasztaljuk. Minden idôben álmodunk. Az alvásbéli és ébrenléti álmoknak csak más a formájuk, ennyi az egész.8

            Ez a gondolkodás természetesen a filozófiai idealizmus egy formája. A metafizikai szempont szerint az, amit külsô valóságnak tartunk, a valóságban az elménk kreációja. Noha ez a nézôpont nem nagyon népszerû a mai materialista idôkben, de a világ legnagyobb filozófusai kiemelten kezelték ezt a gondolatot mind Keleten, mind Nyugaton. Hegel például ezt állította: "A szellem az egyetlen valóság. Ez a világ legbensôbb lénye [-ténye:]"9 Az a tény, hogy egyetlen filozófus sem volt soha képes bebizonyítani egy 'rajtunk kívüli' [TUDATunkON kívüli:] világ létezését, nem lepi meg az idealistákat.10

            A lucid álmodók erôsen tudatában vannak annak, hogy milyen meggyôzôen objektíven és materiálisan képes létezni egy álomvilág, és milyen drámai is tud lenni egy ébredés. A lucid álmodó megdöbbentô tisztasággal átéli, hogy a cáfolhatatlanul külsônek, objektívnek és anyaginak tûnô világ valójában az elmétôl függô, belsô, szubjektív, anyagtalan létezés. Némelyek kételkedni kezdenek korábbi világfelfogásukban, és csudálkozva figyelik az ébrenléti világot, vajh nem csak egy álmot látnak megint, és csak egyetérteni tudnak Nietzshevel abban, hogy "élményeink nagy része saját találmányunk. Nagyobb mûvészek vagyunk, mint gondolnánk."

            Mindez arra utal, hogy van itt néhány nagyon fontos praktikus és filozófiai implikáció az általános nappali ébrenléti állpotunkat illetôen. Amikor álmodunk általában feltételezzük, hogy a tudatunk tiszta, és pontos, és úgy látjuk a dolgokat "amilyenek a valósságban". Csak miután felébredtünk, vagy luciddá váltunk értékeljük át az álomtudatállpotunkat, és leszünk tisztában a torzításaival. Feltehetünk két kérdést: lehet, hogy az ébrenléti tudatállapotunk szintén torzít? Ha ez a helyzet, nem lehetséges egy módon "felébredni ebbôl is", vagyis luciddá válni a nappali életben?

            A nagy vallási tradíciók válasza sok száz éve egyöntetû igen. A szokásos tudatállapotunk eltorzult. És igen, felébreszthetô. A kontemplativ gyakorlatok rákényszerítenek bennünket arra, hogy belássuk az általános tudatállapotunk korlátozottságát, és ugyanakkor felkínálják az eszközt a torzultságból való felébredésre, a belsô megvilágosulásra.

            Ez további két kérdést állít fel a luciditással kapcsolatban. Az elsô: Lehetséges kiterjeszteni a luciditást az álmatlan mélyalvásra, és az ébrenléti állapotra is? A másik: Lehetséges magasabb tudatállapot kibontása az álomban, és ilymódon kifejleszteni azt, amit Charles Tart "magasálom"-nak nevez?

            Mind a személyes beszámolók, mind az újabb kutatások szerint igen a válasz mindkét kérdésre. Az olyan bölcsek, mint Aurobindo és Steiner, csakúgy mint több nyugati, visszavonultságban [retreat] meditáló leírták miképpen is képes az ember a luciditásban kitartani úgyszólván egész éjjel, mind az álom, mind az álmatlan alvás idején. Fejlett TM gyakorlók szintén beszámolnak hasonló tapasztalatokról, néhányan egyenesen arról is, hogy miképpen voltak "tanúi" az álmaiknak. Ezalatt azt értik, hogy az álom, és/vagy az álomtalan alvás idején megmaradnak a tiszta-tudat-azonosságban, és ílymódon egyszerûen végignézik az álomlények drámáit, anélkül, hogy ez zavarná ôket. Továbbá, ezen kiegyensúlyozott "tanunak lenni" elmeállapot kiterjeszthetô az ébrenlétre is. A TM védikus tradíciója szerint, amikor az ember eléri a megvilágosodás elsô szintjét, ez a tanu-állapot zavartalan és megszakítatlan marad.

            Világos, hogy a jóga és a meditáció lucid álmokhoz vezet, sôt ez a lucid álom használható meditációra is. A luciditás úgy tûnik spontán ebbe az irányba tereli az álmodót. Tapasztalt álomgyakorlók beszámolnak róla, hogy még az ismételt kívánság-álmok elragadtatása is elhalványul egy idô után, és az álmodó valami értelmesebbre és mélyebbre vágyik, mint némely érzéki fantáziát kiélni. Ezek az emberek újra felfedzik az ôsrégi tanulságot, hogy az érzéki örömök soha nem vezethetnek tartós kielégüléshez.

            Ebben a stádiumban az álmodók lehet keresni kezdik a transzperszonális tapasztalatokat, és a lucid álmokat, mint transzperszonális technikát használják. Ezt három módon tehetik. Elôször valami szellemi élmény után néznek az álomban, ami lehet egy szimbólum, egy tanító, avagy istenség. Ezután egy passzívabb eljárással átengedik az álom irányítását valamely "felsôbb hatalomnak", amely lehet egy belsô vezetô, önMAGa, avagy Isten.

            A harmadik módszer szerint meditatív jógagyakorlatozásba fognak, amíg még mindíg az álomban 'tartózkodnak'. A legkifinomultabb ebbôl a szempontból az ezerkétszáz éves tibeti buddhista "álom-jóga". A Dalai Láma beszámolója szerint a tibeti jógik megtanulják kifejleszteni a luciditást, elôször az álmukban, azután a mélyalvásban, majd megpróbálnak ilymódon tudatosak maradni a nap huszonnégy órájában.12 A nappali órák élményeit pedig teljes éberségben szintén álomként fogják fel. Az ideális eredmény a szakadatlan éberség, annak érzése, hogy minden tapasztalat álom, ami végül a nagy megvalósítássá válik.

            Az utolsó lépés a nagy megvalósításhoz vezet, ami annak felismerése, hogy a samsara-ban (a létezésben) minden éppenolyan 'valótlan', mint az álomban. Az Univerzum minden teremtménye, az összes egzisztenciális lakhellyel, a legalacsonyabbtól a legmagasabb Buddha-paradicsomig, valamint minden jelenség, és dolog - organikus, avagy nem, anyag vagy forma, meleg és hideg, sugárzás, színek, energia, elektronikus elemek, stb. - nem más-ok, mint a Legmagasabb Álom. Amikor ez az isteni bölcsesség kialakul, akkor a makrokozmosz mikroszkópikus tényezôi teljesen felébrednek. A harmatcseppek visszaperegnek a Ragyogó Óceánba, a nirvána boldogságába és egységébe, a birtokok birtokába, minden tudás ismeretébe, minden teremtmények teremtôjébe, ami - az egyetlen Elme [TUDAT:] A Valóság Maga.13
 

            Az ebben a fejezetben szereplô cikkek leírják milyen elônyei is vannak a lucid álmoknak, miként lehet e képességet kifejleszteni, valamint beszámolnak a luciditás további folyományairól. Judith Malamud pszichológus bemutatja a dolog elônyeit, valamint elemzi az ébrenléti luciditás lehetôségeit. Stephen LaBerge, az úttörô, aki kísérletileg bizonyította a luciditás lehetôségét, leírja miként is lehet elôidézni az élményt. Jayne Gackenbach és Jana Bosveld kifürkészik a luciditás további lehetôségeit, bennefoglalva annak lehetôségét, hogy az ember tanúja lehet mind az álomfolyamatnak, mind az álomtalan mély alvásnak. Sri Aurobindo, egyike évszázadunk legnagyobb intellektuális és vallási zsenijeinek, személyes beszámolót ad arról, hogyan is lehetséges az éberséget fenntartani egész éjjel. Végül pedig Stephen LaBerge bemutatja a tibeti álom jógát, és ennek figyelemreméltó 'evolúcióját' a luciditástól a megvilágosodásig.

            Az álmok valódiak, amíg történnek.

            Elmondhatjuk ugyanezt az életrôl?

                Elvis Havelock

            Judith Malamud

            A lucid álmok elônyei

            Amikor az álmodó elôször lesz figyelmes arra, hogy álmodik, képessé válik kevéssé nyugtalan és kielégítôbb álmokat teremteni, és még valamely bensô növekedést is tapasztal. Nagyon sok kutató számolt be arról, hogy miként sikerült nekik megszelidíteni félelmetes álmokat, és visszatérô rémálmokat a luciditás bevezetésével. Az ember képes beprogramozni kellemes élményeket, amit lehetetlen, netán törvénytelen lenni elérni az ébrenléti állapotban.

            Magasabb szinten a lucid álomállapot beáll egy reflektáló megfigyelô módra és éberségre, szabadon, biztonságban, és függetlenül az ébrenléti élet konzekvenciáitól, kombinálva átfogó kísérletekkel, bejárással az "autonóm folyamatokba", és képessé válik az érzelmek uralására. Ezért lehet a lucid álomállapot ideális akkor, ha az ember bizonyos személyiség váltásra készül "korrektív emocionális tapasztalatokon" keresztül. A lucid álmok hasznosak lehetnek fóbiák stabilitását megingatni, valamint valamely illôbb magatartást begyakorolni. Garfield beszámolt róla, hogyan tanulták meg egy kreatív álomkurzus hallgatói a "konfrontálódj a veszéllyel és gyôzd le azt" princípiumot használni álmaikban. Ezek a tanulók elmondták, miként is vezették át az ébrenléti életbe a tapasztalataikat, ami nagyobb önbizalmat adott nekik a magabiztos fellépésre. Miután a luciditás felébreszti az éberséget az önreflektáló aspektusokra az álomkörnyezetben, ez dialógushoz vezethet a többi álomszereplôvel, vagyis az álmodó saját kivetítéseivel, magában az álomban. Rogo feltételezte, hogy a paciensei be tudnák magukat gyakorolni arra, hogy találkozzanak egy "álom segítôvel" a lucid álmaikban. Egyelôre ugyan hiányzik annak kísérleti bizonyítása, hogy mennyire is képes pozitív személyiségváltozást elôsegíteni a lucid tréning, de ha a luciditást elôhívó technikák elôretörésére gondolunk, ezt is lehetséges lesz megtenni elôbb-utóbb.

            Viszont a luciditás biznyítottan belépôt biztosít abba a kreatív mûködésbe, amibôl oly sok található az álmokban. A lucid álmokban az ember képes kísérleteket folytatni, hogy tesztelje a képzelôerejét, álomkalandokat találjon ki, vagy érdekes képeket tanulmányozzon, amiket késôbb valamely mûvészeti ágban kidolgozhat.

            Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy az agy, és kisebb mértékben a test is hasonló módon befolyásolt az álomaktivitások által, mintha ezek az ébrenléti állapotban történnének. További kutatások a gyógyító lehetôségek irányába mutatnak. Mert kit tudja mi is volna akkor, ha a gyógyító lucid álmokat mondjuk ébrenléti vizualizációs technikával kombinálva használnánk betegségek leküzdésére.

            Az ébrenléti tapasztalás felerôsíthetô azáltal, hogy az ember felfigyel az álmodás némely konzekvenciájára, például arra, hogy társteremtôje egy öntükrözö világnak, mely élmény a szubjektivitásánál fogva csak egy a sok alternatív valóság közül. Az önmagára, mint a kreativitás forrására való figyelem magával hozza a megnövekedett felelôsségérzést mind a korábbi, mind az aktuális cselekedeket illetôen, valamint ama képesség tudatosodását, amivel újabb élmények 'teremthetôk'. Noha, netán ez a megnövekedett felelôsségérzet csak intellektuálisan elismert, arra inspirálhat, hogy "vegyük a saját kezünkbe az ügyeinket" az életünkben, és felbíztathat arra is, hogy rákérdezzünk tuddattalan motívációinkra, és életteremtô viselkedésünkre.

http://hamvasklub.parknet.dk/alom-mandalak.html

Stephen LaBerge

A lucid álmodás megtanulása

A legtöbb ember, aki emlékezni kíván az álmaira megteheti ezt, aki pedig nem akarja, az nem fog emlékezni. Csupán arra van szükség, hogy mielôtt az ember elalszik emlékeztetnie kell magát, hogy emlékezni akar majd, és ez elég. Egy hatásos módszer a kívánság megerôsítésére álomnaplót vezetni, és leírni mindazt, amire emlékszünk, valahányszor felébredünk. Egy idô után ezen módszer segítségével a legtöbbre emlékezni fogunk. E jegyzetek olvasása avval az elônnyel is jár, hogy minél bizalmasabb viszonyba kerülünk az álmainkkal, annál könnyebb lesz elismerni ôket, miközben még álmodunk.

Egy hibátlan metódus az álmokra való emlékezéshez annak a szokásnak a felvétele, hogy valahányszor felébredünk rákérdezünk, hogy: "Mit is álmodtam?" Ez kell legyen az elsô gondolat minden ébredéskor. Nem szabad gyorsan feladni ha eleinte nem emlékszünk semmire, hanem türelmesen próbáljuk meg erôltetni a dolgot, anélkül, hogy megmozdulnánk, vagy elkezdenénk másra gondolni.

Mint minden képesség kifejlesztése esetén, ez az emlékezési készség is olykor nagyon lassan alakul ki. Fontos, hogy ne veszítsük el a kedvünket, ha eleinte nem járunk sikerrel. A tények azt mutatják, hogy aki kitart elôre fog haladni a gyakorlatban.

Paul Tholey német pszichológus újabban leírt néhány különbözô technikát a lucid álmok elérésére. Tholey szerint a legeredményesebb "egy kritikus-reflekciós hozzáállás" a saját elménkhez arra rákérdezve, hogy mennyiben álmodunk, vagy nem álmodunk ébrenléti tudatállapotunkban. Aláhúzva a kérdés jelentôségét: "Álmodom, vagy ébren vagyok?", és oly gyakran kell ezt feltenni amennyire csak lehetséges, de minimum tíz alkalommal naponta, és fôként minden álomszerû helyzetben. Az is nagyon fontos, hogy az ágyban, mielôtt elalszunk rákérdezzünk erre. A legtöbben, akik ezt a technikát alkalmazzák egy hónapon belül elérik az elsô lucid álmukat, mondja Tholey, és többeknek akár már az elsô éjjel sikerülni fog.

Jómagam kidolgoztam egy egyszerû módot arra, hogy tudatos, és éber maradjak az ébrenlétbôl az alvásba való átmenet alatt. Ez arra megy ki, hogy számolok: "álmodok egy, álmodok kettô, álmodok három, stb" mialatt alvásba merülök, de egész idô allatt megôrizve bizonyos éberséget. Az eredmény az kell legyen, hogy például azt mondom magamban "álmodok negyvenkettô", és rájövök, hogy már álmodom is!

Fontos tényezôje a fenti technikának a várható eredményességhez a timing [a megfelelô idôpont]. Ahelyett, hogy megpróbálnánk lucid álmot elérni az alvásciklus elején, sokkal jobb késôbb próbálkozni, reggel felé, és kiváltképpen, amikor éppen felébredünk egy álomból.

Van egy másik és a legtöbb embernek könnyebb módszer is a lucid álom elérésére. Alakíts ki bizalmas viszonyt az álmaiddal, próbáld megérteni mi az álomszerû bennük, és egyszerûen legyen szándékodban el, és felismerni, hogy álmok, miközben történnek. Bizonyított, hogy amennyiben az ember el, és fel  kívánja ismerni, hogy álmodik önmagában elég, hogy megnövelje a lucid álmok számát.

Csak azt mondani magunknak, hogy lucid álmot akarunk jó kiinduló pont lehet lucid álom elôidézésére.

Kutatásaim elsö fél évében önhipnózist alaklmaztam evvel a céllal. De fokozatosan felimertem, hogy itt egy más pszichológiai faktorról van szó: a szándékról egy lucid álomról való emlékezésre a következô álom estén. Ennek tisztázása a lucid álmok számának azonnali növekedését hozta magával. Amikor elôször felfogtam, hogy az emlékezés volt a kulcs, a további gyakorlat és metódikus finomítás elvezetett a célomhoz: egy megbízható módszerhez a lucid álmok eléréséhez.

MNEMONISK INDUKCION A LUCIDE DREAMS

(MILD)

A MILD nem másra, és komplikáltabbra, vagy ezoterikusra alapoz, mint az emlékezés képességére, hogy valamit el/meg kívánunk érni/tenni valamikor a jövôben.

Ha szavakba kívánnám önteni mit is készülök elérni, akkor az így nézne ki: "A következô alkalommal, amikor álmodok emlékezni akarok rá, hogy felfogjam: álmodok!" A 'mikor', és 'mire' ebben az összefüggésben világosan definiálandó!

Ezt a kívánságot vagy egy REM periódus utáni ébredéskor, vagy egy teljesen felébredt periódus után kell kinyílvánítani. Nagyon fontos ahhoz, hogy az ember elérje a kívánt hatást nem elég csak ismételgetni a mondatot. Igazán kívánni kell, hogy egy lucid álom jöjjön. Az alábbi lépések betartása ajánlott:

1. Amikor spontán felébredsz egy kora reggeli álomból, akkor ismételten futtasd, nézd át meg át az álmodat, amíg csak nem rögzül.

2. Amint az ágyadban heversz, készen arra, hogy újra álomba merülj mondogasd magadnak: "Most, amikor újra álmodni fogok emlékezni kivánok arra, hogy felfogjam: álmodok!"

3. Vizualizáld magad vissza az iménti álomba, de ezúttal úgy fogd fel magad, mint aki kész arra, hogy tisztába legyen avval, hogy álmodik.

4. Ismételd meg a második és harmadik lépést, amíg csak nem érzed azt, hogy a kívánságod világosan rögzült, avagy álomba nem merülsz.

Ha minden úgy megy, ahogy kell, akkor nem sok idô múlva átélheted, hogy egy lucid álomban vagy.

Annak oka, hogy az elsô lépésben "kora reggeli álomról" van szó az, hogy az ilyen álmok valóban mindíg a kora reggeli órákban jönnek elô. Amikor elôször betanultam a MILD módszert nem kevesebb, mint négy lucid álmom volt egyazon éjszaka, és késznek mutatkoztam arra, hogy minden éjjel elérjek lucid álmot valahányszor csak próbálkoztam vele. Úgy néz ki, hogy a MILD metódus másoknak is müködik, kiváltképpen azoknak, akiknek erôs a motivációjuk, és megvan a képsségük arra, hogy emlékezzenek az álmaikra.

Jayne Gackenbach és Jana Bosveld

Túl a luciditáson: Út a tiszta tudathoz

Ha igaz a teória, hogy a luciditás csak egy lépés a folyamatos emberi fejlôdés útján, akkor minimum két kérdés merül fel: Mi jön a lucid álmok nyomán? No és miért is kéne örülnünk ennek?

Az önreflekciós tudatfejlôdés nem a luciditásban végzôdik. Az ember tovább mozdulhat egy nyugodtabb, következmények nélküli tudatállapot felé, ami a tapasztalatok szerint határtalan. Ezt a tanú-ság 'állapotának' hívják.

Ezen fejlemény kutatása érdekében gyûjtött be Gackenbach Robert Cransonnal, és Charles Alexanderrel együtt alvás-álom tapasztalatokat négy csoport TM meditálótól, és négy kontrollcsoporttól. A lucid álmok versus tanú álmok különös ismertetôjeleit keresték, valamint az álmonélküli mélyalvás tanúként való átélésének jeleit. A kutatók így fogalmazták ezen állapotok jellemzôit:

Egy lucid álomban az ember aktívan [?] tisztában van vele, hogy álmodik.

Egy tanuként megált álomban az ember nyugodt, békés, belsô éberséget tapasztal, teljesen elválasztva az álomtól.

A mélyalvás tanujaként az ember nyugodt, békés, belsô éberséget él meg.

Itt jön néhány példa mindhárom tudatállapotra a TM meditálók csoprtjából:

Lucid álom: "Álmomban felfigyeltem rá, hogy elszeparálódtam a cselekménytôl, ezért rájöttem, hogy álmodok. Elkezdtem manipulálni a történetet és a szereplôket, és rájöttem, hogy bármilyen helyzetet létre tudok hozni."

Tanu álom: "Olykor, és teljesen mindegy mirôl szól az álom, belsô éber nyugalmat tapasztalok, mintegy elválasztódva az álomtól. Néha belekeveredek az álomba, de a belsô, békés figyelem állapota megmarad."

Mély alvás tanuja: "Ez valami végtelen kiterjedés üdvözült érzete, és semmi más. Azután felfigyelek rá, hogy egzisztálok, de nem egyedi személyiségként, és semmi részletet nem tapasztalva arra nézve, hogy "ki, hol, micsoda, stb.". Végülis részletezôdöm valahogy és felébredek."

A kutatók úgy találták, hogy a meditálók mindhárom jelenségrôl gyakrabban számoltak be, mint a nem meditálók kontrollcsoprtjainak tagjai. De mindkét csoport több lucid álomról számolt be, mint tanu álomról, vagy mély alvás tanu-ságról. Ez a felfedezés alátámasztja azon teóriát, hogy könnyebb lucid álmot elérni, függetlenül a tréningtôl, vagy a személyes képességektôl, és ezért ez a tapasztalat lehet az elôfutára a továbblépésnek.

A három alvásos tudatállapot finom különbségeinek kutatása érdekében Gackenbach, Cranson, és Alexander egy nagyon tapasztalt meditálókból álló csoporthoz fordult, és egy sor fontos különbségre derített fényt a három alvásos tudatállapot között. Elôször is az elválasztottság érzése sokkal általánosabb volt a tanu álmokban, mint a lucidokban. A résztvevôk sokkal erôsebb elválasztottságot éreztek az álomtól, amikor tanui voltak ennek. Amint egy meditáló kifejezte ezt: "Magam és az álom, két különbözô valóság."

Egy másik különbség a pozitív érzésekre vonatkozott. Ugyan a lucid álmokról szóló beszámolók is pozitív érzésekrôl számoltak be, de a tanu-ságok mind az álom, mind a mély alvás esetén még pozitívebbek voltak. E két utóbbi esetben az érzet a keleti vallások "üdvözültségi" állapotára emlékeztetnek, és ezt a fogalmat ténylegesen gyakran használták ezen állapotok leírására, de sohasem a luciditással kapcsolatban. A másik oldalon viszont az álom kontroll sokkal gyakoribb volt a lucid álmokban, mint a tanu-ságosokban. A luciditásban az akarat, illetve az egyedi ego képessége az akarásra befolyásolja a gondolatokat és kívánságokat, míg a tiszta tudatban az ember teljesen elégedett és nem kíván az álomban résztvenni.

Együtt Alexanderrel és több más kutatóval Gackenbach feltalált egy kísérletet, aminek ki kellett mutatnia, hogy volt e valamely speciális pszichológiai különbség LaBerg vizsgáltajainak lucid álmodói, és azok között, akik úgy vélték tanui voltak az álmaiknak. Kapcsolatba léptek egy nagyon fejlett TM meditálóval, aki azt állította, hogy ô minden idôben, alva is TANU. 

Amint várható volt a kísérleti személy képes volt rá, hogy jelezze, álmodik, ahogy ezt más lucid álmot látó is meg tudta tenni; hanem az ô szívverése, és légzésének ritmusa felgyorsult a szem szignál-mozgásaival egyidejûleg. De a többi lucid álmodótól különbözôen ezek a fizikai ébrenlétre utaló jelek a szignálás után gyorsan eltûntek. A kutatók beszámolója szerint "a transzendentális meditáció békés, néma éberségét csak pillanatokra szakította meg a szignálás, és gyorsan visszaállott az alapállapot." De hát ez ugye csak egy vizsgált személy volt, a kísérletet meg kellett ismételni több fejlett medtitálóval.

Ezek a felfedezések megtámogatják azt a feltételezést, hogy valóban fejlôdésrôl van szó, amikor az éjjeli tudatállapot, a luciditással kezdve, az álmok tanuként való szemlélésével követve, 'betetôzôdik' a mélyalvás tanujakénti tudatállapottal. Ez jól egyezik avval a védikus tanítással, hogy a tiszta tudat a stabilan magasabb tudatállapotok, avagy a megvilágosodás alapja. "Maharishi szerint" írja Alexander, "a legelsô stabil tudatállapotot 'kozmikus tudatnak' hívják, és úgy definiálható, mint a tiszta tudat fenntartása a huszonnégy órás cikluson, az ébrenléti, álmodó, és mélyalvásos periódusokon keresztül."

Sri Aurobindo

Folyamatos tudat[osság]állapot

Alvás közben a tudatunk visszavonul az ébrenléti tapasztalatok mezejérôl: az ember úgy véli, hogy pihen, kikapcsolt, vagy nyugalomra állított, de ez elég felületes felfogás. A nappali aktivitás van nyugalomra állítva, ami pihen az a felszín-tudat, és a különben tudatos testi mûködés. De a belsô tudat nincs kikapcsolva, új belsô cselekménybe bonyolódik, amire csak egy részünk figyel, és csak a felszínhez közeli rész emlékezik valamire is.

Amit álom nélküli mély alvásnak hívunk az valójában a tudattalan mélyebb és sûrûbb rétegébe merülés, egy olyan állapot, ami túlságosan is bevont, túl mélyre süllyedt, vagy nagyon homályos, ködös és nehéz ahhoz, hogy a  felszínre emelkedhessen; igenis álmodunk ebben, de képtelenek vagyunk felfogni, vagy megtartani ezeket a homályos álomalakzatokat a tudatalatti regisztrációs rétegében.

Ha azonban kifejlesztjük a bensô lényünket, és jobban beleéljük magunkat a belsônkbe annál, amibe a legtöbb ember képes, megváltozik az egyensúly, megnyílik egy nagyobb álom-tudat tartomány. Az álmaink kiteljesednek, és nem viselik többé annyira a tudatalatti jellegzetességeit, átfogóbban valóságosak és jelentôsek lesznek.

Igenis lehetséges az alvás idején végig tudatosnak maradni, az elejétôl a végéig, de legalábbis nagy vonalakban az álom tapasztalatokban. Megmutatkozik, hogy miként haladunk tudatállapotról tudatállapotra, egészen egy rövid, fénylô békés álomtalan pihenési szakaszig - és ez az ébrenléti állapot igazi energia újratöltésének ideje - amiután végighaladunk az állapotváltozásokon visszafelé, egészen az ébrenléti tudatállapotig. Normális, hogy elvesztünk közben tapasztalatokat, miközben állapotról állapotra váltunk. Visszatérés után csak a legélénkebb dolgokra, és a felszínhez közel esôkre emlékszünk. De lehetséges kifejleszteni erôsebb képességet az élmények megtartására, avagy visszatérni azokhoz, álomról álomra, állapotról állapotra, annyira, hogy az egész menetet tisztán láthatjuk. Igenis lehetséges összefüggô tudáshoz jutnunk az áloméletünket tekintve, mégha nehéz is elérni, illetve rögzíteni ezt.

Stephen LaBerge

A luciditástól a belsô megvilágosodásig

Az álom-jógi elsô lepése az éberség-cél eléréséhez az, hogy szakértôjévé válik "az álomállapotok fajtáinak". Amikor a jógi járatos álmodóvá lett továbblép a következô állomáshoz, "az álom megváltoztatásához", amikoris az elsô gyakorlat ez: "Ha az álom például a tûzzel kapcsolatos godold el, hogy 'mennyire is veszélyes az a tûz, ami egy álomban jön elô!' Maradj e gondolatnál, és taposd el a tüzet. Ilymódon tiporj el mindent, amit álmodsz." Miután a jógi megfelelôen gyakorlottá vált arra, hogy uralja reakcióit a lucid álom tartalmát illetôen tovább finomítja a gyakorlatait, és ezek erejével eléri azt a képességet, hogy meglátogasson - a lucid álmaiban - bármely létezô helyet, amit csak kíván.

A következô állomás annak belátása, hogy "az álomállapot, avagy tartalma maya (illúzió)." A buddhista tanítás szerint az egész világegyetem formavilága, vagy az elválasztott egzisztenciák illúzió, avagy "álom". Ezen felfogásnak hihetônek kell lennie, miután minden egyes tapasztalatunk szükségszerûen mentális fajta - agyunk szubjektív konstrukciója - éppen ezért az álommal azonos természetû.

A harmadik állomáson az a tanács a jóginak, hogy próbálja az álomtartalmat az ellenkezôjére váltani. A fenti példával a tüzet vízzé változtatni. Ha kis dolgokról van szó, akkor tegye ôket naggyá, ha egy dolog szerepel sokasítsa meg (avagy fordítva), stb. Imígyen, magyarázza a szöveg [Tibeti álomjóga!] a lucid álmok révén érthetôvé lesznek a dimenziók, a többesség és az egység fajtái.

Miután a jógi mesterévé vált az álomtartalom átalakításának álomteste felé irányul a figyelme. Be kell látnia, hogy ez pontosan olyan illuzórikus, mint lucid álmának minden egyes eleme. Az a tény, hogy a lucid álmodó tudja, hogy nem azonos az álomtestével fontos szerepet játszik abban az ön-transzformálásban, amit a továbbiakban fogunk látni.

A negyedik és utolsó állomás az álomjógában a következô titokzatos nevet kapta: "meditáció magán az álomállapot olyanságán [ilyenségén]". A szöveg megmagyarázza, hogy evvel a meditációval "az álomhajlamok, amik bármivel kapcsolatban felléphetnek, akár az istenség meglátásával kapcsolatban is, megtisztulnak." Meglehetôsen irónikus, hogy ezen "látomások" segítségével érhetô el a végsô cél. A jógi természetesen tisztában van vele, hogy ezek az "istenségek" a saját mentális képzôdményei. A tanács itt az, hogy amikor lucid álmaiban éberségét ezen istenségekre irányítja tartsa elméjét szabadon a gondolatoktól. Úgy mondják, hogy ebben a teljesen nyugodt mentális állapotban az isteni formák "harmóniába hozatnak a gondolattalan elme állapottal, és ezáltal dereng fel a Tiszta Fény, amelynek üresség az esszenciája" [nem semmi!:]

Imígyen lesz tisztában az ember avval, hogy a látomás "teljesen alá van vetve az akaratának, amikor a mentális képesség perfekt kimûveltetik" a lucid álmok jógájával. Miután megtanulta, hogy "minden álom lény megváltoztatható, vagy átformálható bármivé" a lucid álmodó "egy lépéssel továbblép... megtanulja, hogy a sokszinû álomtartalom csupán az elme játékszere, és ezért olyan mint a délibáb." Ez "annak megértéséhez vezeti, hogy a formák, és egyáltalán minden, amit az érzékek közvetítenek az ébrenléti állapotban pontosan ugyanannyira valótlanok, mint az álomállapot tükrözôdései", miután mind az ébrenléti, mind az álom állapot az elme állapota. Az utolsó lépés vezeti a jógit "A Nagy Felismeréshez", hogy az elme semmilyen állapota nem lehet más, csak ugyanolyan valótlan, mint az álom." Ennek fényében látható, hogy "az univerzum teremtése... és minden egyes fenomén, dolog benne" csak a Legmagasabb Álom tartalma".

[Nagyon remélem, mindebbôl senki sem következtet arra, hogy ezután nem kell elugrania a közelgô autó elôl! 'A relatívot kezeljük relatívként, míg az abszolutat abszolútként (nem pedig fordítva, ahogy szoktuk:)' - tanácsolja Kierkegaard!]

NEGYEDIK RÉSZ

Az elme manifesztációi:

A pszichedelikus szerek implikációi

Az elme saját helyén és magában

a mennyet pokollá teheti, és a poklot mennyé

John Milton: Az elveszett paradicsom

[Nyersfordítás]

Aligha van még egy olyan jelenség az emberiség tört-én-elmében, ami akkora felfordulást okozott, reményt keltve, hamisítva, szeretetet és gyûlöletet ébresztve, mint a  pszichedelikus szerek. A hatvanas éveket elárasztó különlegességek közül ez volt a nagy new age bûvészmutatvány, a pszychiátria gyógyszere mindenre, béketabletták, szociális átalakító, potencianövelô, és belsô megvilágosodás tablettaformában. Ugyanekkor megvádolták avval, hogy tönkreteszi az agyat, pszichózisokat okoz, kisiklatja az életet, és avval is, hogy az ördög mûve. A pszichedelikus szerek gondos merlegelése-értékelése teljesen háttérbe szorult a primitív, begyulladt, nagyhangú politikai retorika eluralkodása nyomán.1

Sajnos ez a retorika még csak nem is érintette azt a sok fontos ám nehéz kérdést ami a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban felmerült a kultúránkat és magunkat illetôen. Ezen kérdések a szerek használata hozta tapasztalatokról szólnak, ennek elônyeirôl és hátrányairól, a bennük rejlô lehetôségekrôl a kutatással és terápiás lehetôségekkel kapcsolatban, a megtapasztalt belátások értékelésérôl és arról, hogy mit is tudhatunk meg az emberi elmérôl, az agyról, patológiáról és a gyógyítási lehetôségekrôl. Azután ott van a szociális kérdés: miért keltenek ezek a szerek annyira vad érzelmi reakciókat pro és kontra, miért van annyi paradoxon az aktuális 'kábszer'-politikában, és miért a hatalmas kutúrális szakadék annak megítélésére nézve, hogy milyen anyag veszélyes, és melyik értékes.

A történelem során különbözô csoportok és kultúrák szentnek tartották ezen szubsztanciákat, és az utóbbi években megnôtt a történelmi szerepük megértése, és értékelése.1,2 Kitetszik, hogy a pszichedelikus szerek nagyon fontos szerepet játszottak számos kultúrában, amikben némelyik a beavatást segítette, például a sámánikus, védikus és görög misztérumtradícióban. A mi idônkben katalizálták a hatvanas évek jelenségeit, ami a mai napig visszhangzik a nyugati kultúrában.

Noha a pszichedelikus szerek óriási hatással voltak vallásra, kultúrára és történelemre nem könnyû definiálni ôket. Nincs közös kémiai szerkezetük, a hatásaik különbözôek, és nem könnyû megérteni miképpen jön létre a lenyûgözô hatásuk. Amint a The Comprehensive Textbook of Psychiatry rámutat: ezen csoport jellemzôje azon képesség, hogy megbízhatóan megváltoztat érzéki felfogást, gondolatot és érzelmet oly módon, amit az ember csak álmában, vagy vallásos elragadtatásban tapasztal."3 Megszokottan az ember a LSD-ét tekinti prototipusnak, de sok szubsztancia különféle hatásmechanizmussal vár felfedezésre.

A pszichedelikus szerek pszichológiai hatásainak szisztematikus vizsgálata leállt, amikor törvénytelenné nyilvánították ezeket. Annyit kijelenthetünk, hogy ezen erôs szubsztanciák lehetnek hasznosak és veszélyesek egyaránt.

Veszélyek az akuttól a krónikusig jelentkezhetnek. A legáltalánosabb a rettegés bénító rémálma. Hoszabb távon akut pszichopatológia léphet föl, ezen belül különféle pszichózisok az erre hajlamosak körében. A negatív reakciók majdnem kizárólag azoknál jelentkeznek, akik rosszul felkészültek, szerencsétlen körülmények között próbálkoznak, ahol nem tiszta nayagokat használnak, vagy azoknál, akik már elôzôleg pszichopatologikusak.4,5 Kiválogatott személyekkel, kontrollált klinikai körülmények között nagyon ritkák az ilyen reakciók, és a pszichedelikusan elôhívott krízisek rendszerint szerencsésen megmunkálhatók egy tapasztalt terapeuta segítségével.4 Ezidáig nincs arra nézve bizonyíték, hogy az LSD rendszeres használata bármely agykárosodást okozott volna.5

Ezen veszélyek mellett az is megmutatkozik, hogy a pszichedelikus szerek használhatók terápiásan, növelik a kreativitást és vallási következményekkel is járhatnak. 

„Az LSD kipróbálása életem egyik legfontosabb döntése volt. Megmutatja, az érem másik oldalát, és felerősíti az ember érzékét, hogy megérezze, mi az igazán fontos.” 
A nem régen elhunyt Steve Jobs (Apple) napokban megjelent életrajzi könyvébôl
 

Noha a kutatási bizonyítékok a kontrollált tanulmányozást illetôen szerények, de vannak olyan esetek, amelyek jelentôs terápikus elônyöket sejtetnek, amikoris a pszichedelikus szereket felügyelet alatt professzionálisan használják. Sok beszámoló mutat drámai, hosszútávon is ható áttörést olyan pacienseknél, akik súlyos zavaroktól szenvednek, és akik rezisztensnek mutatkoztak minden más terápia esetében, és különösen azok, akik folyamatos halálfélelemben éltek kaptak megnyugtató biztonságérzetet a kezeléstôl.1,4,8

Igenám, de a pszichedelikus szerek egyaránt kaput nyithatnak mennynek és pokolnak, amikoris rettenetes élményeket produkálnak, amikrôl kiderül, hogy különféle vallásos tradícióból jönnek, és hihetetlen intenzitással bírnak. Ugyanakkor, akik átéltek ilyet akár "újjászületettnek" is érezhetik magukat, és új filozófiával, világnézettel jelentkezhetnek, és új megértéssel az elmével, vallással, és valósággal kapcsolatban.

A korlátozott kutatások is azt mutatják, hogy a pszichedelikus szerek figyelemreméltó eszközök lehetnek az elme [tudat] természetének megértéséhez. Noha elôször az ember azt gondolta, hogy ezek pszichózist okoznak, és ezért kezdetben halucinogéneknek, valamint pszichotomimetikkereknek (pszichóziselôhívóknak) nevezték ôket, mára kiderült, hogy ez nem korrekt. Leginkább úgy tûnik, hogy ezek azon mentális folyamatok erôsítôiként mûködnek, amik feltárják a tudattalan egymást követô rétegeit.6 Ily módon betekintést nyujthatnak a tudattalanba, annak pszichodinamikájába, az archetipusokba, pszichopatológiába, és a vallásos tapasztalatok természetébe.

Mindezért úgy néz ki, hogy a pszichedelikus szerek pszichoterápiás, kutatási és vallási potenciállal is bírnak, vagyis sokkal inkább ösztönözni kellene a további kutatásokat, mintsem gátolni ôket. Az ebben a fejezetben szereplô cikkek a legérdekesebb kérdéseket érintik, amiket e szerek feltettek.

Huston Smith egyik legismertebb cikkében feltette a kérdést: "Van e ezeknek az anyagoknak vallási jelentôségük?" Válaszában megvív avval atendeciával, hogy sok vallásos írástudó hajlamos elhatárolódni a pszichedelikus szerek kiváltotta vallásos élményektôl, mint hamisaktól, és jelentéktelenektôl. Smith sorra veszi az öt ellenvéleményt, amik arra utalnak, hogy a szerélmény soha nem lehet igazán vallásos, es mind az ötöt hiányosnak találja.

Arra az eredményre jut, hogy a valláos gyakorlatok és a szerek okozta élményeket olykor meg sem lehet különböztetni egymástól. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy "a szerek úgy tûnik elôhívhatnak vallásos élméyeket, de az már kevésbé mutatkozik, hogy vallásos életre is bíztatnának."

Minden idôk egyik legismertebb anyag-kísérletét a kiváló amerikai filozófus és pszichológus William James hajtotta végre. 'Kéjgázzal' kísérletezett, és amit tapasztalt örökre megváltoztatta a filozófiára és a tudatra vonatkozó nézeteit. Könyvében The Varieties of Consciousness: Observation on Nitrous Oxide beszámol az ellentétek egységébe való belátásáról, a sokféleség kényszerítô erejû elfogadásáról, valamint a megváltoztatott tudatállapotok jelentôségérôl.

A pszichedelikus szerek korai vizsgálatai arra utaltak, hogy ezek csupán kaotikus robbanást okoztak, és nagyrészt összefüggéstelen élmények sorát hozták. De Stanislav Grof, aki talán a világ legtapasztaltabb autorizált pszichedelikus kutatója talált egy bizonyos rendet a látszólagos káoszban, méghozzá, egy tapasztalási mintát, amik értelmes sorrendbe rendezôdnek. Sok éves lelkiismeretes kutatás nyomán képes volt ezen tapasztalatokat összefûzni, és egy új térképet rajzolni az emberi tudatról, pszichológiai fejlôdésrôl, és a vallásos élményrôl.

Realm of the Human Unconsciousness címû könyvében arra utal, hogy a pszichedelikus élmények szokásos sorrendje feltárja a tudattalan mélyrétegeinek sorrendjét és szerkezetét.

Ez a feltárás a tradicionális freudista pszichodinamikus tapasztalatokkal kezdôdik, a ranki születési traumával, és a jungi archetipikus szimbólumokkal folytatódik, és végül a transzcendens élménnyel kulminál, ami megfelelésben van a nagy vallásokban leírtakkal. Ezen transzcendens tapasztalások nyomán azok is újra értékelhetik a vallásos tradíciókat, akik korábban szkeptikusok voltak ezekkel szemben. A kutatás ezen a vonalon azt mutatja, hogy az ilyen élményekre való képesség mindannyiunkban benne lappang.

A legeslegmélyebb élmények végtelen tudatról, létrôl, és boldogságról számolnak be, univerzális elmérôl, Istenrôl, avagy a felfoghatatlan 'ürességrôl', ami minden jelenség, és élmény alapja. Ezen tapasztalások nagy hasonlóságot mutatnak azon mély szellemi megvalósítással, amit a taoizmusban, szufiban, védantában, jógában és a keresztény miszticizmusban leírtak. [Ne felejtsük ki a buddhista, fôként a tibeti buddhista meditációs hagyományt sem!:]

Újabban Stanislav és Christina Grof fefedeztek egy módszert, amit holotropikus terápiának hívnak, és aminek segítségével elô lehet idézni megváltozott tudatállapotokat, és a pszihedelikushoz hasonló élményeket anyag használata nélkül. Ez meghoszabbított, intenzív légzésbôl, zenébôl és testi gyakorlatok kombinációjából áll. Beszámolók arra utalnak, hogy a holotropikus terápiának jelentôs pszichoterápiás, és transzformációs lehetôségei vannak. Természetesen várnunk kell a végsô értékelésre, mind a holotropikus terápiát, mind a pszichedelikus anyagok terápiás hasznát illetôen.

 LSD mûvészet példája

Huston Smith

Van a szereknek vallásos jelentôségük?

Úgy néz ki, hogy azok, akik a vallást tanulmányozzák nagyrészt elutasítják azt, hogy a pszichedelikus szerek bármilyen jelentôséggel bírnának a vallást illetôen. Elfogadják R.C. Zaener Mysticizm Sacred and Profane címû könyvének állítását, amiben úgymond "megvizsgálta, és totálisan elutasította" az Aldous Huxley The Door of Perception címû könyvében vázolt mescalinnal kapcsolatos vallásos kijelentéseket. Az ügy ilyetén lezárása meglehetôsen éretlennek tûnik a számomra.

1. Szerek és vallás a történelemben

Elhibázott kísérleteiben az ember mindíg elkövette azt a baklövést, hogy azt hitte van valami összefüggés növények (megéve, avagy levét fogyasztva), cselekedetek (yoga, légzôgyakorlatok, pörgô dervistánc, önkorbácsolás) valamint a megváltozott tudatállapotok között. [Bevallom ôszintén, hogy nem értem a bevezetés 'tagadó hangvételét', csak azt tudom garantálni, hogy ez áll a könyvben:] Az amely legközelebb van hozzánk idôben és térben A Benszülött Amerikaiak (indiánok) Egyháza, és Mexikó 2000 éves "szent gombája". Korábban volt a hinduk somája, a zoroaszter hívôk haomája, és canabisza, míg a görög Dionyszosz "mindenfelé... megtanította az embereket a bor kultúrájára, és az ôt imádó misztériumokra, és akit úgy fogadtak mint egy istent." Ott volt Keletázsiában a benzoin, és a zen gyakorlók teája, amikoris az ötödik csésze megtisztít és a hatodik "felkiált a hallhatatlanok birodalmába", az ausztráliai aboriginálok piturija, és valószínûsíthetô a misztikus kykeon, amit az eleuszeszi misztériumok hatodik napjának végén fogyasztottak.1

Ami még érdekesebb, az a tény, hogy a megváltozott tudatállapotok összeköttettek a vallással, és így valószínû, hogy sok vallásos perspektívát nyitottak történelmi idôpontokban, amelyek azután úgy folytatódtak, hogy a pszichedelikus kezdeteiket elfelejtették közben. Bergson2 talált rá az elsô ilyen "dinamikus vallási" tendenciákra a hinduknál és görögöknél, akik részegítô itallal értek el "isteni elragadtatást", és azóta Robert Graves, Gordon Wasson és Alan Watts találta úgy, hogy sok vallás épült kémiailag elôhívott theofániára [isteni megjelenés emberalakban]. Ez egy olyan fontos hipotézis, aminek ki kell hívnia a vallástörténészek figyelmét az elkövetkezô idôkben.

2. Szerek és vallás fenomenológus szemmel

A fenomenológia megkísérli gondosan leírni az emberi tapasztalatokat. A szerek kérdése a vallási fenomneológiához arra megy ki, hogy van é különbség azok között a tapasztalatok között, amiket szerekkel, és amiket azok nélkül ér el az ember, és ha van, akkor ez mibôl áll.

Természetesen számtalan szer-tapasztalat van, aminek nincs semmilyen vallásos vonása; lehetnek ezek érzékiek, vagy spirituálisak, triviálisak éppúgy, mint transzcendensek, szeszélyesek ugyanúgy, mint szakramentálisak. Ha valamiben az anyagokat kutatók egyetértenek az az, hogy nem létezik szer-tapasztalat, mint olyan. Minden élmény három összetevô keveréke: az anyag, a személyes pszichológiai állapot, és a szociális és fizikai környezet amiben a szert fogyasztják. De megfelelô körülmények esetén a szer elôhívhat olyan vallási élményeket, amiket nem lehet megkülönböztetni a spontán fellépôktôl.

De honnan tudhatjuk, hogy ezen emberek tapasztalata tényleg vallásos e? Kezdhetjük avval a ténnyel, hogy ezt ôk maguk mondják.

De találhatók szigorúbb módszerek is. A Harvard Egyetemen Walter Pahnke kidolgozta a vallásos tapasztalatok tipológiáját [típustan], ebben az esetben a miszticizmus sokszínûségére, és a klasszikus misztikus tapasztalatokra építve, amint ez Walter Stace Mysticizm and Philosphy könyvében van lefektetve. Pahnke psilocybe semilanceata-t [hegyes badargomba] adott be tíz teológiai hallgatónak és professzornak egy Nagypénteki istentisztelet elôtt. A kísérlet "kétszeresen vak" volt, ami azt jelenti, hogy sem dr. Pahnke, sem a csoportja nem tudta, hogy ki az a tíz, aki igazi szert kapott, és ki az, aki csak placebot, amely utóbbiak adták ki a kontrollcsoportot. "Azok, akik az igazi gombát kapták olyan jelenségeket éltek át, amiket sehogyan sem lehetett megkülönböztetni, sôt mondhatni identikusak voltak... azon kategóriákkal, amik a mi misztikus tipológiánkban voltak lefektetve."3

De miután ilyen tekintélyes bizonyítékokkal rendelkezünk miként tudja Zaehner [lásd fent!] tartania magát aghhoz, hogy a szer-tapasztalatok nem lehetnek igazán vallásosak? Úgy néz ki ennek három oka lehet:

Az ô saját tapasztalata "teljesen ordenáré" volt. Ez természetesen bizonyíték arra, hogy nem minden szer-tapasztalat vallásos, de nem bizonyíték arra, hogy semmilyen szer-tapasztalat nem lehet vallásos.

Úgy véli, hogy mások ilyen tapasztalata, amit vallásosnak éltek meg a valóságban nem az. Zaehner háromféle misztikus tapasztalatot különböztet meg: természetmiszticizmus az, amikor a lélek egyesül a természeti világgal. Monisztikus miszticizmus, amikoris a lélek beleolvad a személytelen Abszolútba. A harmadik a teizmus, amikor a lélek találkozik a személyes élô Istennel. Elismeri, hogy a szerekkel elérhetô az elsô két típusú misztikus élmény, de nem a legmagasabb állapot, a teisztikus. Ennek bizonyítására analizálja Aldous Huxley kísérletét, amit az megírt Az észlelés kapui címû könyvében, hogy bemutasa ez a legjobb esetben is csak a natúr és monisztikus miszticizmus keveréke. Igenám, de ha el is fogadjuk Zaehner leírását a miszticizmus három formáját illetôen, akkoris Huxley esete, de igazság szerint Zaehren könyve is csak azt bizonyítja, hogy nem minden szerek által elôhívott misztikus élmény teisztikus. Ha ezen Z. keresztülnéz azt állítva, hogy szer semmiképpen nem vezethet teisztikus misztikus élményekhez, akkor nem csak, hogy kiesett a bizonyítási eljárásból, hanem éppen annak ellenére erôlteti a dolgot továbbra is.

Van egy harmadik oka is, hogy Z. kételkedik benne, hogy szer igazi misztikus tapasztalatokat segíthet elô. Ô római katolikus, és a katolikus tanítás szerint a misztikus ekragadtatás egy kegyelmi ajándék, és soha nem redukálható valami olyasmire, ami az ember kontrollja alatt van. Ez lehet igaz is; de az idézett tanuságtétel nem zárja ki a lehetôségét valamely igazi ontologikus, avagy teologikus különbségnek a természetes, és a szer elôhívta élmények között. Itt mi inkább a fenomenológiával foglalkozunk, mint az ontológiával, leírással inkább, mintsem tolmácsolással, és ezen a szinten nincs semmi különbség. A leírás szintjén a szer-tapasztalatok és a természetes vallásos élmények megkülönbözhetetlenek. Amikor a miszticizmus területén filozófiai autoritással bíró W.T. Stace-t kérdezték meg arról, hogy a szer-tapasztalat hasonlít e a misztikus tapasztalatokra, akkor rávágta: "Nem kérdés, hogy hasonlít e; ezek misztikus tapasztalatok!"[Basta!:]

3. A szerek és a vallás "vallásos szemmel"

Tételezzük föl, hogy a szerek elvezethetnek olyan élményekhez, amiket nem lehet magkülönböztetni a vallásosaktól, és respektálnunk kell az errôl szóló beszámolókat. No és akkor rá kell kérdeznünk, hogy nem világítanak e rá valami újra - nem az életet, hanem a vallásos életet tekintve?

Mindenesetre arra alkalmasak, hogy a vallásos tapasztalatokat új perspektívába állítsák rávilágítva ezek viszonyára a vallásos élet egészéhez. Úgy néz ki, hogy a szerek alkalmasak arra, hogy vallásos tapasztalatokhoz juttassanak, de kevéssé világos, hogy elôsegítik e a vallásos életvitelt.

Egy másik kérdés, hogy a kémiai szerek vajh lehetnek é hasznos kiegészítôi a hitnek. A Native American [indián] Chuch, peyotl-ot [kaktusz-nedv?] alkalmaz, és az ezt vizsgáló antroplógusok dícsérôleg írják, hogy az egyház tagjai sokkal jobban ellenállnak az alkoholnak, és alkoholizmusnak, mint nem egyháztag testvéreik. A konklúzió amely felé pillanatnyilg a tények mutatnak úgy foglalható össze, hogy a kemikáliák segíthetik a vallásos életet, de csak a hit összefüggésein belül - ez alatt értve a gondos felkészülést, és akaratot arra, hogy együtt éljünk a 'kinyilatkoztatásos'  élményekkel a hétköznapokban is.

William James

A tudat sokszínûsége:

Kéjgáz vizsgálódások

A kéjgáz és az éter [máig emlékszem a kisgyerekkori mandula operációm alatti látomásra!] különösen, ha elegendô mértékben levegôvel kevert jól stimulálja a misztikus tudatot. Aki ezeket inhalálja megnyílik a mélységek mögötti mély igazságra. Ez az igazság azonban gyorsan elhalványul, vagy elillan, amint az ember magához tér, és ha sikerül is szavakba önteni az élményt teljes képtelenségnek mutatkozik. Nem kevésbé azonban megmarad a mély értelem benyomása, és talán mindekinél biztosabban tudom, hogy aki egyszer kéjgáz-transzot élt át annak igazi metafizikai kinyilatkozásban volt része.

Néhány éve megvizsgáltam a kéjgázt a fenti aspektusból és közzé is tettem az eredményt. Egy nagyon fontos konklúziót vontam le ebben az idôpontban, és a meggyözôdésem evvel kapcsolatban nem változott azóta sem. Ez pedig az, hogy a normál napi, racionálisnak tartott tudatunk csak egy speciális tudatállapot, míg ezen kívül - mintegy hártyás paravánokkal elválasztva - megtalálható mindenféle más típusú tudatállapot amely teljesen különbözik ettôl. Az ember leélhet egy életet anélkül, hogy akár csak sejtené is ezek létezését, de a megfelelô ingerlés hatására megjelenik mind teljes valójában, tiszta mentalitás típusok, amelyeknek talán mindnek megvan a saját alkalmazási területe. Az univerzum semmilyen leírása nem lehet teljes, ha a tudatnak ezek a formátumai kimaradnak ebbôl. A kérdés az, hogy miként is fogjuk fel ezeket, merthogy olyan kevéssé függenek össze a hétköznapi tudatállapottal. Azonban rá vagyunk kényszerítve, hogy valamiképpen viszonyuljunk hozzájuk, noha nem lehet ôket besorolni sehova, és olyan tájra nyitnak kaput, amirôl nincs térképünk. Mindenesetre elhárítják a valóságunk valamely elsietve lezárt leírását. Amikor visszanézek a saját tapasztalataimra egy olyan belátásban összegzôdnek ezek, aminek muszáj valamilyen metafizikai jelentôséget tulajdonítani. Ennek alaptónusa kétségkívül valamely paktum. Olyan ez, mintha a világ összes ellentmondása, amelyek konfliktusai teremtik valamennyi nehézségünket, és bajunkat egységbe olvadna. Nem elég, hogy az ellentmondások fajtái egy családba tartozónak mutatkoznak, de egy sajátos fajta, a legnemesebb, és legjobb, maga a 'család' abszorbálja önnön ellentmondásait. Jól tudom, hogy ez nagyon elemelkedettnek hangzik, ha logikusan akarjuk megérteni, de nem tudok a dolog lenyûgozô hatása alól szabadulni. Olyan érzésem van, hogy nagyon sokat jelent, amint például Hegel filozófiája sokat jelenthet, ha az ember áttetszôbb fogalmazásban kapja. [Sic!:] Hallja meg mindenki, akinek van füle a hallásra. Magam e valóságot élô érzésként csak a mesterségesen létrehozott misztikus elmeállapotban tapasztalom.

Stanislav Grof

Az ember tudattalan tartományai:

Az LSD kísérletek megfigyelései

Egy új teoretikus struktúra

Azon ötletek amiket itt elôvezetek a saját, tizenhét éven át folytatott klinikai LSD kísérleteimre épülnek. Az LSD-vel kapcsolatos felfogásom, valamint a terápiás lehetôségekre vonatkozó elképzeléseim alapvetôen megváltoztak ezen kísérletek nyomán.

Az LSD kutatás elsô éveit az úgynevezett "pszichózis modell" jellemezte. Az LSD véletlen felfedezése, és az úttörô kísérletek a hatásmechanizmusára nézve azt mutatták, hogy egy hihetetlen kicsiny adag ebbôl a szerbôl hatalmas, és mélyreható változásokat okozott az ember mentális funkcióiban. Sok kutató vélte azidôtt, hogy az LSD mérsékelni képes a skizofrén szimptomákat, és azt hitte, hogy megadja majd a kulcsot ehhez a betegséghez, mint egy biokémiai kilengéshez. Azonban nem sikerült semmilyen jelentôsebb párhuzamos egyezést kimutatnunk azon állapot fenomenológiája amit a szer elôhozott, és a skizofrén szimptómák között. Amikor felhagytam a "pszichózis modell" módszerrel mind teoretikusan, mind a gyakorlatban, egyre nehezebbnek találtam osztozni a kritikusok azon vélekedésében, hogy az LSD elôhívta állapot csak egy közelebbrôl meg nem adott rekació az agyban valamely káros kemikáliára, avagy egy "mérgezés általi pszichózis".

A legmegdöbbentôbb, és zavaró vonása az LSD üléseknek amiknek tanúja voltam a kutatások elsô éveiben a kísérleti alanyok reakciónak óriási változatossága volt. Egyre tisztábban láttam, hogy sok LSD jelenségnek nagyon érdekes pszichodinamikai jelentôsége van és pszichológiailag kellene megérteni.

Az LSD reakciók analízise tisztán kimutatta, hogy ezek a legnagyobb mértékben speciálisak voltak a különbözô alanyok esetében. Olyan távol a "mérgezés általi pszichózis" lehetôségétôl amennyire csak lehet, az LSD a mentális processzusok hatalmas erejû katalizátorának mutatkozott, miután a szer aktivált egy sor különbözô mély tudatalatti réteget a különbözô személyeknél. Ezen ülések nagyon sok jelensége csakis pszichológiaiként, és pszichodinamikusként írható le; amik természete hasonlít az áloméra. A részletekbe menô analitikus kutatások során hamar kiderült, hogy az LSD a mély személy-diagnózis hasonlíthatatlan munkaeszköze lehet.

Mindmáig úgy tekintek az LSD-re, mint az agy biokémiai és pszichológiai folyamatainak nagyon hatékony 'erôsítôjére'. Úgy néz ki, hogy egy nem differenciált aktivitás során megkönnyíti a tudattalan tartalmak felhozatalát a személyiség különbözô rétegeibôl.

Tisztábbá teendô a diskurzus témáját, az LSD tapasztalatok következô négy fô lépcsôjét, vagy típusát, és az emberi tudat megfelelô területeit tudjuk felvázolni: 1. Absztarkt és esztétikai élmények. 2. Pszichodinamikus élmények. 3.Visszatérô élmények. 4. Transzperszonális élmények.

Esztétikai élmények

Az esztétikai élmény úgy tûnik a legfelszínesebb része az LSD élménynek. Nem tárja fel a személy tudatalattiját, és nincs semmi pszichodinamikus jelentôsége. Ezen tapasztalatok legfontosabb aspektusa pszichológiailag úgy vázolható, mint egy reakció a kémiai stimulusra. Az érzékelô szervek belsô struktúráját és funkcionális karakterisztikáját tükrözi vissza.

Az alábbi példa egy LSD ülésrôl, egy kísérleti alany pszichiáter beszámolója jól használható illusztrációként:

Mélyen belebonyolódtam egy absztrakt világba, örvényes geometrikus formációkkal, és olyan fortyogó szinekkel amik sokkal fényesebbek és sugárzóbbak voltak, mint amit valaha láttam életemben. Le voltam nyûgözve, és hipnotizálva ettôl a hihetetlen kaleidoszkópikus látványtól.

AZ LSD ülések pszichodinamikus tapasztalatai

Azon élmények, amik ebbe a kategóriába tartoznak az individuális tudatalattiból, és a személyiség normált hozzáférhetô tudatállapotaiból erednek. Fontos emlékekhez kapcsolódnak, érzelmi problémákhoz, megoldatlan konfliktusokhoz, és elnyomott 'dolgokhoz' a személy különféle életszakaszaiból. A legtöbb jelenség ezen a szinten tolmácsolható és megérthetô pszichodinamikailag.

A legkevésbé komplikált pszichodinamikus élmények érzelmileg erôsen releváns események újrajátszásai, és élô megismétlései traumatikus, vagy szokatlanul örömteli kisgyerekkori, gyerekkori, avagy késôbbi emlékeknek. Kicsit komplikáltabb jelenségek ebben a csoportban a fantáziák konkréttá tétele, kívánatos álmodozások dramatizálása, a fantázia és a valóság egyéb komplex keveréke. Ezekkel együtt olyan változatos élmények lépnek fel a pszichodinamikus szinten, amik fontos tudatalatti 'anyagot' tartalmaznak, szimbólikus 'öltözetben', titkosított védekezô torzítással és metafórikus utalásokkal. 

A pszichodinamikus élmények különösen azoknál jelentkeznek, akiknek súlyos érzelmi gondjaik vannak. Sokkal kevésbé érinti ez azokat, akik stabilak érzelmileg, és a gyermekkoruk viszonylag eseménytelen volt.

A pszichodinamikus LSD ülések élményei nagyrészt megérthetôek az alapvetô pszichoanalitikus fogalmak alapján. Ha a pszichodinamikus ülések volnának az egyedüli fajta LSD élmények, akkor a megfigyeléseket akár a freudista premisszák laboratóriumi bizonyítékoknak is tekinthetnénk. A Freud által leírt pszichoszexuális dinamika mûködését az emberi pszichében élôen és szokatlan tisztasággal reprezentálják, még naív személyek esetében is, akik soha nem vettek részt pszichoanalízisben, nem olvastak pszichológiai tárgyú könyveket, és soha nem voltak kitéve más hasonló behatásnak sem közvetlen sem közvetett formában. Az LSD hatására ezek az emberek újraélik a gyerekkorukat, sôt a korai csecsemôkort, újraélnek különbözô pszichoszexuális traumákat, és komplex érzelmeket az infantilis szexualitásukhoz kötôdôen. Konfrontálódnak olyan konfliktusokkal, amely aktivitások a libidó [szexuális hajtóerô] különbözô zónáihoz kötôdnek. Muszáj konfrontálódniuk, és megmunkálniuk némely a pszichoanalízisben leírt alapvetô pszichológiai problémájukat, mint például az Ødipusz és Elektra komplexusokat, azaz a kasztrációtól való félelem és a péniszirígység tüneteit. [HA egyáltalán vannak ilyenek... khm!:]

De dacára az átfogó megfelelésnek a freudista fogalmak nem tudnak megmagyarázni minden jelenséget amely a pszichodinakmikus LSD ülésekkel kapcsolatos. A jobb megértés érdekében, és a klinikai paciens állapotát - no és az egész személyiség struktúráját érintô konzekvenciák miatt - szükségesnek mutatkozott új princípiumok bevezetése a pszichoanalitikus gondolkodásba. Ezen a szinten az LSD jelenségeket úgy érthetjük meg, és idônként elôre is jelezhetjük, ha különös emlék-konstellációkról beszélünk, amit "COEX-szisztémáknak" fogok hívni (sûrített emlék-rendszerek).

COEX rendszerek

Egy COEX rendszer úgy definiálható, mint az emlékek különös könstellációja az ember különféle életszakaszaiból, ami sûrített élményekbôl (és az ehhez kapcsolódó fantáziálásokból) áll. Azon emlékeknek, amik egy COEX rendszerbe tartoznak van egy közös alaptémájuk, vagy hasonló elemeket tartalmaznak, és ennek megfelelô kvalitású erôs érzelmi töltéssel bírnak. Ezek legmélyebb rétege élô és színes gyermekkori és csecsemôkori élményemlékekként jelentkezik. A felszínhez közelebbi szinten egy ilyen rendszer hasonló élmények emlékeit tartalmazza késôbbi periódusokból egészen az aktuális éltehelyzetig. Minden COEX rendszernek van egy alapvetô témája, ami áthatja az összes réteget, és ezek közös nevezôjeként lép fel. Ezen témák nagyon változóak az egyik COEX konstellációtól a másikig. Valamely rendszer különbözô rétegei például magukban foglalhatják egy ember valamennyi korábbi megalázó élményét, ami önbecsülésében sérülést okozott. Az érzelmi hiányérzet, és az elutasítottság az illetô fejlôdésének különbözô periódusaiban szintén általános motívum sok COEX konstellációban. Éppíly gyakori alaptéma ami a szexet veszélyes vagy undorító dolognak állítja be, vagy amely agressziót és erôszakot tartalmaz. Különösen jelentôsek azok a COEX rendszerek, amelyek összefoglalják és besûrûsítik az illetô talákozásait olyan helyzetekkel amik egészségét, testi integritását, vagy egyenesen túlélését fenyegetik. A túlhajtott érzelmi töltés ami a COEX rendszerekhez kötödik (amit a gyakran vad reagálás is jelez, ami ezen rendszerek kibomlását kíséri az LSD ülések során) úgy tûnik azon érzelmek egy fajta összegzése amik minden ilyen különös emlékhez hozzá tartoznak.

Az egyéni COEX rendszereknek rögzített kapcsolataik vannak speciális védelmi rendszerekhez, és specifikus klinikai szimptómákhoz köthetôk. A részletes interreláció az individuális részek és a COEX rendszerek aspektusai között a legtöbb esetben alapvetôen megfelel a freudista gondolatmenetnek; az új elem, teoretikusan nézve az organizált dinamikus rendszer fogalma, ami az összetevôket egy határozott funkcionális egységbe integrálja. A személyiségstruktúra megszokottan egy sor COEX rendszert tartalmaz. Ezek karaktere, teljes száma, kiterjedése és intenzitása igen különbözô személyeként.

Az érzelmi töltés alapvetô minôségével megfelelésben meg tudunk különböztetni negatív COEX rendszereket (amik kellemetlen érzelmi töltésû élményeket sûrítenek egybe) és pozitív COEX rendszereket (amik kellemes élményeket sûrítenek magukba egy ember korábbi életébôl). [Sic!:] Vannak ugyan bizonyos függôségek és áthatások de a különleges COEX rendszerek viszonylag autonóm mûködnek. A környezettel kapcsolatos komplikált kölcsönhatásnak kiválasztott befolyása van az egyén élményére saját magára és a világra, érzelmeire, elképzeléseire, sôt sok testi funciójára vonatkozóan is.

Az emlékek újraélése, a COEX rendszer különbözô szintjeinek tartalma egyike a legyakrabban elôforduló jelenségeknek, és folyamatos megfigyelés tárgya a pszichiátriai paciens LSD terápiája során. Ezek az újraélések meglehetôsen reálisak, élôek és komplexek; karakterisztikusak különféle meggyôzô visszavezetési ajánlatokkal a személy azon életkorába, amikoris az illetô eredetileg megtapasztalta a szóbanforgó eseményt.

A karakterisztikus traumatikus tapasztalatokat tartalmazó listán, amelyek mint mag-elemek fellépnek a negatív COEX rendszerekben egy sor olyan szituáció szerepel amik megzavarták a gyermek jóllakottság és biztonságérzetét. A legrégebbi mag-tapasztalatok a korai szopós csecsemô korhoz kapcsolódnak. Elég gyakran újraélnek orális frusztrációkat, ami valamely szigorú etetési programra utal, vagy tejhiányra, feszültségekre, félelmekre, idegességre, az anyai szeretet hiányára, avagy az anya hiányzó képességére arra, hogy érzelmileg meleg, békés és védelmezô atmoszférát teremtsen. Van még a gyermekkorból származó hasonlóan sûrûn fellépô traumatikus tapasztalat bôven.

A traumatikus gyerekkori élmények újraélése gyakran hosszútávú változásokat generál a klinikai szimptómákban, viselkedésmintákban, értékrendszerben, és a véleményekben. A roppant erôs átformálódási effektus az újraélést és az ilyen emlékek integrációját illetôen arra utal, hogy egy általánosabb dinamikai princípium is involvált a folyamatban.

A COEX rendszer legfontosabb része úgy néz ki a mag-tapasztalat. Ez az elsô benyomás valami speciális fajta tapasztalatból amit az agy regisztrál-t, és ami valamely speciális COEX rendszer alapja lett. A mag-tapasztalat ezért egy prototípust reprezentál, egy mátrix mintát a következô hasonló fajta élményekre nézve az emlék-könyvtárban. Nem könnyû megmagyarázani, hogy az effajta élményeknek miért van olyan hatalmas erejû traumatikus befolyása a gyermekre, hogy pszichodinamikusan befolyásolja a fejlôdését éveken, akár tíz éveken keresztül. A pszichoanalitikusok ebben a viszonylatban szokásosan valamely ismeretlen természetû örökletességre gondolnak. Az LSD kutatásban/ból úgy néz ki, hogy az ilyen különös érzékenység döntôen fontos elemekre utal a tudattalan mélyebb rétegeiben, vele született dinamikus mátrixra, amely transzperszonális jellegû.

Egy másik fontos faktor lehet a dinamikus hasonlóság valamely különösen traumatikus gyermekkori történés, és a születési trauma (vagy a perinatális trauma)  egy bizonyos tényezôje között. Ebben az esetben a traumatikus hatás egy késôbbi helyzetben ténylegesen a születés egy bizonyos pszichobiológiai emlékének újra aktíválása.

Akárhány ülést követôen is a szemely tudatalattiának elemei tendenciát mutatnak az eltûnésre az LSD élménybôl, és mind beépül a perinatale és transzperszonális jelenségek tartományába.

Perinatalis [születés körüli idôszak] élmények az LSD ülések során

A perinatális élmények alapvetô jellemzôje és égetô központi témája a biológiai születés körüli problémák, fizikai fájdalom és hányinger, késôbb az öregedési folyamat, betegség, elesettség, majd a halál. Elkerülhetetlen a megrázó találkozás az emberi létezés ezen központi aspektusaival, és annak a törékenységnek, ideiglenességnek a mély beismerése, amely oly gyakran kíséri a bilológiai teremtés fojtogató egzisztenciális kríziseit. Az ember úgy jut keresztül ezeken a tapasztalatokon, hogy be kell lássa, akármint is viseli az életét, nem tud elmenekülni az elkerülhetetlen elôl; egyszer el kell hagynia ezt a világot, elveszítvén mindent amit begyûjtött, elért, és amihez oly erôsen kötôdött érzelmileg. A hasonlóság a születés és halál között  - annak megrázó felismerése, hogy az élet kezdete egyúttal a végét is jelenti - ez a filozófiai téma, ami a születés körüli idôszak legfontosabb kísérôje.

Egy ajánlott Grof 

A másik fontos következménye a halál jelenségével való sokkoló érzelmi és fizikai találkozásnak a spirituális és vallásos tapasztalatok területeinek megnyílása, ami az emberi psziché egy belülrôl mûködô részének mutatkozik, függetlenül az illetô kultúrális és vallásos hátterétôl, és programozottságától. Amint tapasztaltam mindenki aki elérte ezeket a rétegeket belátta a szelemi és vallásos dimenziók abszolút meggyôzô jelentôségét a dolgok univerzális rendjében. Még a kôkemény materialisták és cinikusok, pozitivista beállítottságú  tudósnépség, szkeptikusok, engesztelhetetlen ateisták és olyan antireligiôz kereszttelen lovagok, mint a marxista filozófusok hirtelen érdeklôdni kezdtek a spirituális utak iránt miután konfrontálódtak magukban ezekkel a rétegekkel. [LSD ülések során!]

Oly módon, ami nem teljesen tisztázott a kutatás jelenlegi állása szerint úgy tûnik, hogy a fent említett tapasztalatok kapcsolódnak valahogyan a biológiai születés körülményeihez. LSD paciensek gyakran teljesen tisztán úgy számolnak be tapasztalataikról, hogy azok a saját születési traumáikról szólnak. Akik nem így találják, hanem a halállal és a halállal-újjászületéssel találkoznak valamely tisztán filozófikus és spirituális keretek között, azok is szabályszerûen kötôdést mutatnak a korábban bemutatott fizikai szimptómák iránt, amiket legjobban úgy lehet tolmácsolni, hogy a biológiai születés eseménysorából származnak. [Közbevetôleg: Bevallom, hogy erôs kétségeim vagynak e teóriát, különösen az általánosító erôltetését illetôen. Grof errôl szóló elsô könyveit sem tudtam végigolvasni, annyira szinte ortodox konok freudista módon felfújtnak találtam ôket. Na de ki vagyok 'én', hogy...?!:] A paciensek olyan testhelyzeteket is felvehetnek, és mozgásokat ismételnek, amelyek megrázó hasonlóságot mutatnak a megszületés különbözô szakaszaival. Ehhez jön még, hogy ezek az emberek gyakran számolnak be ilyes látomásokról, avagy azonosulnak embrióval, magzattal és újszülöttel az ülések során. Szintén általános a különféle autentikus neonatale (újszülött) érzések és viselkedés jelentkezése, valamint nôi nemiszerv és keblek látomásai.

E megfigyelések és más klinikai jegyek alapján a fent leírt jelenségeknek a perinatalis élmények összefoglaló nevet adtam. Az alapvetô összefüggés feltárása a tényszerinti biológiai születés és a tudatalatti mátrix között még várat magára. De úgy tûnik, hogy a tudattalan ezen szintjét helyénvaló rankiánusnak tartani, némi módosítással. De Otto Rank fogalmi keretei használhatóak, hogy megértsük ezeket a jelenségeket.1

A perinatális tapasztalatok a tudattalan egy mély szintjének manifesztációi, ami teljesen kívülesik a klasszikus freudista technika hatókörén. Az ebbe a kategóriába tartozó tapasztalatok soha nem szerepeltek a pszichoanalitikus irodalomban, és egyáltalán nem vették fontolóra ôket spekulációikban a freudista analitikusok. Túl ezen a klasszikus freudista analízis nem engedélyez semmiféle magyarázatot ezen jelenségeket illetôen, és nem képes elfogadható fogalmi struktúrát ajánlani a tolmácsolásukat tekintve.

A perinatális tapasztalatok egy nagyon jelentôs interszekciót reprezentálnak az individuális pszichológia, és a transzperszonális pszichológia között, vagy más módon kifejezve: a pszichológia és pszichopatológia valamint a vallás között. Ha elképzeljük ezek viszonyát az individuális születéshez, akkor úgy néz ki az individuális pszichológiához tartoznak. Egy másik szempont azonban egy nagyonis definitív transzperszonális színt ad a dolognak. Ezen tapasztalatok intenzitása túllép mindenen, amit általában az emberi kísérletezô kedv határaiank tartanak. Gyakorta kíséri azonosulás más személyekkel, avagy az egész küzdô és szenvedô emberiséggel. Továbbá a tisztán transzperszonális tapasztalatok  más típusokat is képznek - mint az evolúciós emlékek, a kollektív tudattalan elemei, és bizonyos jungi archetípusok - gyakran szervesen hozzátartozó részei a perinatális mátrixoknak.

Az LSD ülések gazdag és komplex tartalmának azon részei amelyek a tudattalan ezen szintjét tükrözik a jelek szerint négy osztályból, mátrixból, vagy kísérleti mintából állnak. Amikor egyszerû, logikus, és természetes fogalmiságot kerestem mindehhez szinte megütött, hogy milyen mély párhuzamosság fedezhetô föl ezen minták és egy születés klinikai állomásai között. Nagyon hasznos alapelvnek bizonyult mind a teoretikus vizsgálódáshoz, mind az LSD pszichoterápiához kapcsolatba hozni a fenti négy kategóriát a biológiai születési processzus állomásaival, és a gyermek perinatális emlékeivel. Hogy rövid legyek utalok a négy nagy rankiánus kísérleti mátrixra, a Basic Perinatal Matrices (BPM I-IV) sorozatra. Még egyszer aláhúzom, hogy a tudásunk mostani szintjén ['70-es évek? - majd pontosítom:] csak egy hasznos modellnek tekinthetô, és nem szükségszerûen bizonyíték az ok-okozatiságra.

Az alapvetô perinatális mátrixok feltételezhetôen dinamikus irányító rendszerek, amik a tudattalan rankiánus szintjén hasonló módon mûködnek, mint a COEX rendszerek a freudista pszichodinamikus szinteken. Saját különleges tartalmuk van, mégpedig a perinatális jelenségek. Az utóbbinak két jelentôs komponense van: a biológiai és a sprituális. A perinatális jelenségek biológiai része konkrét és nagyon reális élményekbôl áll, kapcsolhatóan a biológiai kiszabadulás individuális állomásához.

A biológiai születés minden állomásának megvan a saját különleges spirituális párja. A zavartalan anyaméhbeli lét a kozmikus egység élménye. A szülés beindulása párhuzamba hozható az univerzális elnyeletéssel. Az elsô klinikai állomás, a zárt anyaméh-tér összehúzódása a "nem tudok kiszabadulni" pokoli élményével párhuzamos. A szülési csatornában való 'nyomulás' a második klinikai állomás, amely spirituálisan analóg a halál-újjászületés küzdelmével. Míg a születés záró szakasza a harmadik klinikai állomás metafizikai párja az ego halála, és az újjászületés élménye. Túl ezen a különleges tartalmon mûködik az alapvetô perinatális funkció, úgyis mint organikus princípium a tudattalan más szintjeirôl származó információk, vagyis a COAX rendszerek számára éppúgy, mint a transzperszonális élmények bizonyos típusainak számára, amelyek esetenként a perinatális jelenségekkel egy idôben lépnek fel.

A mély párhuzam a fizikai aktivitások, és a soron következô születési állomások, valamint a különféle erogén zónák aktivitásmintái között - különösen a nemi szervek orgazmusát tekintve - nagy teoretikus jelentôséggel bír. Ez lehetôséget teremt arra, hogy az etiológiai [az ok-okozat összefüggés tudománya] súlyt a pszichogenezis érzelmi szenvedésének okáról a szexualitásról a perinatális mátrixokra helyezzük át, anélkül különben, hogy megtagadnánk, vagy leértékelnénk sok alapvetô freudista princípiumot. Még  ilyen kibôvített keretek között is hasznosak maradnak a pszichoanalitikus megfigyelések és fogalmak a pszichodinamikai szint történéseit és a kölcsönös osszefüggéseik megértését tekintve.

Az LSD ülések transzperszonális tapasztalatai

Csak ritkán történik meg, hogy a korai ülések során transzperszonális tapasztalatokat él meg valaki a pszichoterápiás folyamatban, de egészen általános ez a fejlettebb fokon, amikorra az ember megdolgozta és integrálta a pszichodinamikus és perinatális szinteket. Az ego halála és újjászületése tapasztalat befejezésével a transzperszonális elemek dominálják az illetô összes további LSD élményét.

Az általános közös nevezô a jelenségeknek ebben a különben nagyon gazdag és szövevényes csoportjában az illetô-k azon érzése, hogy a tudat túllépett az ego szokásos határain és az idô-tér korlátokon.

Embrionális és magzati élmények

Teljesen általánosnak mondható konkrét élô epizódok, amik különkeges eseményeknek mutatkoznak az egyén anyaméhbeli fejlôdésében.

Amint a születési és gyermekkori emlékekkel itt is az a kérdés, hogy ugyan mennyire autentikusok ezek a belsô, anyaméhbeli események? Ezért illôbb talán élményeknek nevezni ôket mintsem tapasztalatoknak. Amúgy egyébként sok esetben módomban volt megdöbbentô megerôsítéshez jutni az anyák, vagy más érintett független kikérdezésével.

Aki azon transzperszonális jelenségeket kutatja amik az LSD ülések során jönek elô készöljön fel sok zavaró megfigyelésre és egybeesésre, amik igazán próbára tehetik a tudományban való hitét, és kétséget támaszthatnak bizonyos általánosan elismert, közös alapvetô princípiumok igazságát illetôen.

Archetipikus tapasztalatok és komplex mitológikus sorozatok

A transzperszonális tapasztalatok fontos része az LSD ülések során azon jelenségek, amiket C.G. Jung eredeti képeknek, avagy olyan archetípusoknak nevezett amelyek dominálják a tudat alattit.

A legáltalánosabb archetipusok közül néhány amelyekkel az egyén azonosulni tud: az Anya, az Apa, a Gyermek, a Nô, a Férfi, vagy a Szeretô szerepében. Sok erôsen univerzális szerepet mint szentségest élnek meg, mint például a Nagy Anya, a Szörnyûséges Anya [pld Kali], a Föld Anya [pld Gaia], Anyatermészet, a Nagy Hermafrodita, avagy a Kozmikus Férfi. A személyiség bizonyos aspektusait reprezentáló archetipusok, mint az Árnyék, Animus [a férfi a nôben], Anima [a nô a férfiban], vagy a Perszona [a maszk] szintén felbukkannnak rendszeresen az LSD ülések során.

Egyáltalán nem szokatlan az sem, hogy nem igazán mûvelt személyek olyan történeteket mesélnek el, amik erôsen emlékeztetnek mitológikus eseményekre Mezopotámiából, Indiából, Görögországból, Középamerikából, és más országokból. Ezek a megfigyelések szoros párhuzamot mutatnak C.G. Jung beszámolóival arról, hogy viszonylag ismeretlen, de kimondottan archetipikus témák milyen sûrûn fordulnak elô a gyermekek és tanulatlan felnôttek álmaiban csakúgy, mint némely skizofrén kimutatható szimptómáiban.

Más helyen már említettük, hogy néhányan az LSD ülések következtében belátást nyertek az ezoterikus gondolkodás összes rendszerébe. Imígyen akadtak, akik teljesen tudatlanok voltak a kabbalát illetôen de olyan tapasztalatokról számoltak be, amik a Zohar és a Sepher Yetzirah könyveiben szerepelnek, és a kabbalisztikus szimbólumok megdöbbentô ismeretérôl tettek bizonyságot. Ilyen új megértést regisztráltunk a jóslás különbözô formával kapcsolatban is, mint az I Ching és a Tarot.

A csakrák aktiválása, és a 'kígyóerô' (Kundalini) felébresztése.

Nagyon sok tapasztalat a transzperszonális LSD ülések során meglepôen hasonlított a különféle Kundalini jógaiskolák leírásaira, amelyek arra utalnak, ahogy a csakrák kinyílnak és aktivizálódnak. Ez a párhuzamosság nem feltétlenül csak pozitív tapasztalatokkal jár; a jelenségek és az erôltetett, vagy rosszul integrált LSD ülések következményei erôsen hasomlítanak azokra a komplikációkra, amik a kompetens felügyelet nélküli kundalini gyakorlás során fellépnek. De nagyjában egészében a csakra rendszer megértése nagyon hasznos térképet ad a kezünkbe a tudat ébredésének lépéseirôl, és nagy segítség ahhoz, hogy az ember felfogja és fogalmilag kezelni tudja az LSD üléseken felbukkanó rengeteg szokatlan tapasztalatot.

Az összes jógarendszer közül a Kundalini jóga hasonlít a leginkább az LSD pszichoterápiára. Mindkét technika pillanat alatt fellépô hatalmas energiamennyiséget kezel, mély és drámai tapasztalatokat hoz és imponáló eredménnyel jár viszonylag rövid idô alatt. A másik oldalon azonban nagy kockázattal jár, és igen veszélyes lehet [mindkettô!], ha nem gondos és felelôs útmutatás szerint praktizálják.

Az Egytemes Elme tudata

Ez az egyik legmélyebbre hatoló, és teljes tapasztalat, amit megfigyeltünk az LSD üléseken. Amikor az egyén azonosul az Egyetemes Elme tudatával, akkor azt érzi, hogy kísérletileg egy a létezô teljességgel. Úgy érzi, hogy elérte azt a valóságot, ami minden valóságot magában foglal, és konfrontálódik a legfelsôbb és végsô princípiummal, ami minden Létezôt reprezentál. Az anyag illúziója, a tér és idô valamint a számtalan szubjektív realitás teljesen meghaladott, és egyetlen fajta tudatra redukálódik, ami az uralkodó közös forrás. [RIGPA Magy. késôbb:] Ez a tapasztalat határtalan, felfoghatatlan és leírhatatlan: maga a Teljesség. Szavakban megpróbálni vázolni szimbólikus struktúráját nevetségesen hat, és használhatatlan módja azonosításának vagy természete leírásának. A jelenségvilág élménye, és amit általános tudatállapotnak hívunk ebben az összefüggésben nagyon korlátozottnak, és idioszinkratikusnak [taszító?] hat, a mindenhol jelenlévô Egytemes Elme csupán egyetlen aspektusának.

Amikor az ilyen jellegû tapasztalatokról kívánunk szót ejteni, akkor a költôi nyelv - noha szintén nem teljes értékûen - inkább passzol és jobban fedi a dolgot. Az ember megérti, hogy a sok látó, próféta és vallásos vezetô miért vett menedéket a költészetben, hasonlatokban és metafórákban amikor a transzcendens vízióikat próbálták megosztani másokkal.

Az Egyetemes Elme tudatának megtapasztalása szorosan kötôdik a kozmikus egység élményéhez, de nem azonos vele. Ennek legfontosabb kísérô jelensége az intuitív belátás a jelenségvilág teremtési folyamatába, amint a buddhista fogalmazásból ismerjük: "a halál és újjászületés körforgásába". Mindez magával hozhat egy ideiglenes, vagy tartós érzést, hogy az ember globális, nem racionális, transzracionális megértéshez jutott a létezés alapvetô ontologikus és kozmológiai kérdéseit illetôen.

A szuprakozmikus és metakozmikus üresség

Az utolsó és leginkább paradox transzperszonális fenomén amit meg kell vitatnunk ebben az összefüggésben a szuprakozmikus és metakozmikus üresség élménye, a semmiség és csönd mint a végsô forrása és bölcsôje mindennek, a "nem teremtett kimondhatatlan Legfelsôbb". A tapasztalt LSD fogyasztók által használt szupra- és metakozmikus szavak ebben az összefüggésben arra a tényre utalnak, hogy ez a fenoménvilág alatti Üresség szuprakordinált [minden koordináláson túlian kordinált?:] Idôn és téren túli, formán és bármely kísétrleti különbözôségen túli, túl van jón és rosszon, fényen és sötétségen, stabilitáson és mozgáson, gyötrelemen és eksztázison.

Függetlenül attól, hogy milyen paradoxul néz ki, ez az Üresség és az Egyetemes Elme azonos és megcserélhetô. Két különbözô aspektusa ugyanannnak a fenoménnak. Az Üresség olyan megjelenés mentességnek mutatkozik, amely formával 'terhes', míg az Egyetemes Elme szubtilis formái abszolút üresként élhetôk át.

A mély transzcendens élmények, mint a Kundalini aktiválása, az Egyetemes Elme vagy az Üresség tudatának megtapasztalása - túl azon, hogy jótékonyan hat az illetô fizikai és érzelmi állapotára - központi jelentôségû mivel átható érdeklôdést kelt a metafizikai, vallásos, filozófikus témák iránt, valamint erôs szükségletként jelentkezik a spirituális dimenzió bevezetésére az életvitelt tekintve.

A transzperszonális élmények és a mai pszichológia

Igazán nem az elsô alkalom, hogy a behaviorista [minden magasabbrendû tudattevékenységet elutasító] tudósnépség és a professzionális mentális egészségelômozdítók szembesülnek a transzperszonális tapasztalatokkal, és ezek persze egyáltalán nem csak a pszichedelikus anyagokkal való kísérletezés keretein belül vizsgálhatóak. Nagyon sok ezen tapasztalatok közül ismert volt évszázadok, netán évezredek óta. A világ összes nagy vallásában megtalálható a leírásuk, csakúgy mint számtalan kisebb szekta, frakció és vallási mozgalom írott történetében felbukkannak. Döntô szerepük volt a különbözô szentek, misztikusok, és vallási vezetôk vízióiban. Etnológusok és antropológusok vizsgálták és írták le ôket az aboriginálok szent rítusaiban, eksztatikus és misztérium vallásokban, a benszülöttek gyógyító szertartásaiban, és a különféle kultúrák felnôttévatási rítusaiban. Pszichológusok és pszichiáterek voltak tanui a pszichotikus - kiváltképpen a skizofrén - pacienseik mindannapi kezelése során a transzperszonális jelenségeknek anélkül, hogy beazonosították és megnevezték volna ezeket. Történészek, valláskutatók, antropológusok, kísérletezô pszichiáterek és pszichológusok tisztában vannak vele, hogy számtalan ôsi és újabbkeletû technika létezik, ami elômozdítja a belépést a transzperszonális élmények világába; azonos eljárások mint amiket leírtunk korábban, amik elômozdítják a perinatális elemek felbukkanását.

Dacára ezen jelenségek sûrû felbukkanásának, és féleérthetetlen fontosságuknak az emberi élet oly sok területén, korábban meglepôen kevés kísérlet történt a mai pszichiátria és pszichológia elméleteibe és gyakorlatába való beépítésükre. A legtöbb professzionális hozzáállása ingadozó volt ezeknek a jelenségeknek direkt megközelítését illetôen. Némelyek pedig csak távolról ismerték a különféle transzperszonális tapasztalatokat és többé kevésbé ignorálták ôket.

A professzionálisok egy másik csoportja számára a transzperszonálsi tapasztalatok túl bizarrnak tûntek ahhoz, hogy beszámíthassák ôket a különbözô normális mentális mûködés körébe. Minden hasonló manifesztációt habozás nélkül pszichotikusnak minôsítettek.

Mindennek ellenére található egy professzionális csoport amelyet érdekel a transzperszonális terület különbözô nézôpontja, és komolyan kísérletet tett valamely elméleti magyarázatra, fogalmi meghatározásra. Igaz ugyan, hogy nem ismerték el e jelenségek egyedi voltát, és különleges jellemzôit. A transzperszonális élményeket a látásmódjuk szerint megpróbálták régi kifejezésekkel, és általánosan elfogadott paradigmák szerint magyarázni.  A legtöbb esetben a paciens élettörténete által meghatározott pszichodinamikus jelenséggé redukálták ôket. Ugyanígy a belsô anyaméh tapasztalatokat (csakúgy mint a perinatális elemeket mindenestôl) amik sok paciensnél felbukkantak az álmokban, vagy a szabad asszociációkban úgy kezelték mint fantáziálást, és a különféle vallásos gondolatokat és érzelmeket a szülôi autoritással szembeni tisztázatlan konfliktusoknak tartották. A kozmikus egységgel kapcsolatos tapasztalatokat pedig elsôdleges infantilis nárcimusként tolmácsolták.

Pillanatnyilag semmi kétségem afelôl, hogy ezen sui generis [egyedülálló] jelenségek gyökere a tudattalan mélyében van, olyan területen ami ejkerülte a figyelmet, és nem elismert a klasszikus freudista pszichoanalízisben. Meggyôzôdésem, hogy nem redukálhatóak a pszichodinamikus szintre, és nem magyarázhatóak meg teljesértékûen a freudiánus fogalmisággal.

A pszichologikus LSD ülések során minden egyes paciensem elôbb, vagy utóbb túllépte a szûk pszichodinamikus kereteket és elérte a perinatális és transzperszonális területet.

A könyv MÁSODIK FELE
A KÖNYV 5.>

A további fejlôdés sora